Az evolúció tény?

„AZ EVOLÚCIÓ ugyanolyan tény, mint a nap melege” — állítja Richard Dawkins professzor, egy neves evolucionista tudós. Természetesen azt, hogy a nap meleg, kísérletek és közvetlen megfigyelések bizonyítják. De az evolúció tanítását is ugyanilyen kétségbevonhatatlanul alátámasztják kísérletek és közvetlen megfigyelések?

Mielőtt válaszolunk erre a kérdésre, valamit tisztáznunk kell. Sok tudós megfigyelte, hogy az élőlények utódai az idő múlásával csekély mértékben megváltozhatnak. Charles Darwin ezt a folyamatot „módosulással való leszármazásnak” nevezte. Az ilyen változásokat közvetlenül megfigyelték, kísérleti feljegyzések készültek róluk, és a növény- és állatnemesítők már nagyon ötletesen hasznosították is őket. * Az ilyen változásokat tényként lehet kezelni. Ám néhány tudós a „mikroevolúció” kifejezést társítja ezekhez az apró változásokhoz. Már maga a név is azt sejteti, amit sok tudós állít, hogy ezek az apró változások egy egészen más jelenségnek a bizonyítékai — egy jelenségnek, melyet még senki nem figyelt meg, s melyet ők makroevolúciónak hívnak.

Nos, Darwin jócskán túlment ezeken a megfigyelhető változásokon. Híres könyvében, A fajok eredetében ezt írta: „Az élőlényeket nem külön teremtetteknek látom, hanem [néhány élőlény] egyenes leszármazottjainak.” Darwin azt mondta, hogy ebből a kezdeti néhány élőlényből, vagy úgynevezett egyszerű életformából fejlődött ki mérhetetlenül hosszú idő alatt, apránként, „egészen kicsiny” változásokkal az a több millió különböző életforma, amelyet ma a földön látni. Az evolucionisták azt tanítják, hogy ezek az apró változások felhalmozódtak, és így mentek végbe azok a nagy változások, melyek a hal kétéltűvé és az emberszabású majom emberré válásához kellettek. Ezekre a feltételezett nagy változásokra makroevolúcióként utalnak. Sokaknak logikusan hangzik ez a második állítás. Így töprengenek: „Ha kis változások végbemehetnek a fajon belül, miért ne produkálna az evolúció hosszú idő elteltével nagy változásokat is?” *

A makroevolúció elmélete három fő feltevésen alapul:

1. Az új fajok létrejöttéhez mutációk biztosítják a nyersanyagot. *

2. A természetes kiválasztódás új fajok kialakulását eredményezi.

3. Az ősmaradványok bizonyítják a növényi és állati makroevolúciós változásokat.

Annyira komoly bizonyítékok vannak a makroevolúcióra, hogy tényként kellene kezelni?

Létrejöhetnek a mutációkból új fajok?

A növények és az állatok tulajdonságai közül sokat azok az utasítások határoznak meg, melyeket a genetikai kódjuk tartalmaz — tervrajzok,  melyeket minden sejtmag hordoz. * A kutatók felfedezték, hogy a genetikai kódban végbemenő mutációk — azaz véletlenszerű változások — módosulásokat idézhetnek elő a növények és az állatok utódaiban. Hermann J. Muller Nobel-díjas tudós és a mutációs genetikai kutatás megalapítója 1946-ban kijelentette: „Ennek a sok ritka, főként apró változásnak a felhalmozódása nemcsak az állati és növényi egyedek mesterséges nemesítésének a legfőbb eszköze, hanem ennél sokkal lényegesebb az, hogy ezzel a módszerrel zajlott le a természetes evolúció, melyet a természetes kiválasztódás irányított.”

A makroevolúció elmélete valójában azon az állításon alapul, hogy a mutációk nemcsak új fajokat, de teljesen új növény- és állatcsaládokat is létrehozhatnak. Próbára lehet tenni valamilyen módon ezt a vakmerő állítást? Lássuk, mit tártak fel a mintegy 100 éve folyó genetikai kutatások.

Az 1930-as évek végén a tudósok nagy lelkesedéssel elfogadták azt az ötletet, hogy ha a természetes kiválasztódás véletlenszerű mutációkból új növényfajokat tudott létrehozni, akkor a mesterséges, vagy emberi irányítású mutációkiválasztásnak még sikeresebbnek kell lennie az új fajok létrehozásában. „Euforikus hangulat uralkodott el a biológusok nagy többsége, de különösen a genetikusok és a nemesítők körében” — mondta Wolf-Ekkehard Lönnig, a németországi Max Planck Növénynemesítés-kutató Intézet egyik tudósa, akivel az Ébredjetek! interjút készített. Minek volt köszönhető az eufória? Lönnig, aki mintegy 28 éve foglalkozik növényi mutációs genetikai vizsgálatokkal, ezt mondta: „A kutatók úgy vélték, eljött az ideje, hogy forradalmasítsák a növény- és állatnemesítés hagyományos módszereit. Arra gondoltak, hogy ha serkentik, majd kiválasztják a kedvezőbb tulajdonságú mutációkat, akkor új és jobb növényeket és állatokat hozhatnak létre.” *

Amerikában, Ázsiában és Európában a tudósok jól finanszírozott kutatóprogramokba fogtak, olyan módszereket használva, melyek az evolúció felgyorsításának a lehetőségével kecsegtettek. Milyen eredményei lettek a több mint 40 évi intenzív kutatásnak? „Az irdatlan nagy kiadások ellenére a besugárzással megkísérelt, egyre termékenyebb változatok létrehozását megcélzó nemesítés nagy kudarc volt” — mondja Peter von Sengbusch kutató. Lönnig ezt mondta: „Az 1980-as évekre a tudósok közti reményteli és euforikus hangulatnak világszerte véget vetett a kudarc. A nyugati országokban a mutációs nemesítés mint külön kutatási ág megszűnt. Majdnem az összes mutáns »negatív szelekciós értékekkel« rendelkezett, azaz vagy elpusztult, vagy gyengébb volt, mint a vadon élő változatok.” *

 Mindamellett az immáron úgy 100 éves mutációs kutatás, illetve konkrétan a 70 éve tartó mutációs nemesítés adataiból a tudósok le tudják szűrni, hogy létrejöhetnek-e mutáció által új fajok. A bizonyítékok megvizsgálása után Lönnig erre a következtetésre jutott: „A mutációk nem képesek az eredeti fajból [növényből vagy állatból] egy teljesen új fajt létrehozni. Ez a megállapítás egyezik a XX. század összes megfigyelésével és mutációs kutatási programjainak eredményeivel, illetve a valószínűség-számítás szabályaival is. Az ismétlődő változatok törvénye tehát azt sejteti, hogy a genetikai értelemben egymástól pontosan megkülönböztetett fajok között valós határok vannak, melyeket nem törölhetnek el vagy hághatnak át véletlenszerű mutációk.”

Mi a jelentőségük a fenti tényeknek? Ha még rendkívül képzett tudósok sem tudnak új fajokat létrehozni úgy, hogy mesterségesen serkentik, majd kiválasztják a kedvezőbb tulajdonságú mutációkat, akkor várhatunk jobb eredményeket egy minden értelemtől mentes folyamattól? Ha a kutatások azt mutatják, hogy a mutációk nem képesek az eredeti fajból egy teljesen új fajt létrehozni, akkor hogyan is ment végbe tulajdonképpen a makroevolúció?

A természetes kiválasztódás új fajokat produkál?

Darwin úgy gondolta, hogy az általa természetes kiválasztódásnak nevezett folyamat azoknak az életformáknak kedvez, melyek leginkább alkalmasak az adott környezetben való életre, míg a kevésbé alkalmas életformák idővel kihalnak. Napjaink evolucionistái azt tanítják, hogy amint a fajok vándoroltak és elszigetelődtek egymástól, a természetes kiválasztódás azokat a fajokat tartotta meg, melyeknek a génmutációi a leginkább alkalmassá tették őket az új környezetben való életre. Az evolucionisták azt feltételezik, hogy ennek eredményeként az elszigetelődött csoportok idővel teljesen új fajokká alakultak át.

Ahogy már említettük, a kutatási eredmények erőteljesen azt mutatják, hogy mutációkból nem jöhetnek létre teljesen új „nemek”. De azért lássuk, milyen bizonyítékaik vannak az evolucionistáknak arra, hogy természetes kiválasztódás révén a kedvező tulajdonságokkal rendelkező mutációkból új fajok fejlődnek ki. Egy brosúra, melyet az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS) adott ki 1999-ben, ezt mondja: „Különösen meggyőző példa a speciációra [fajképződésre] az a 13 pintyfaj, melyet Darwin tanulmányozott a Galápagos-szigeteken, és amelyek azóta Darwin-pintyként váltak ismertté.”

Az 1970-es években Peter és Rosemary Grant kutatócsoportja elkezdte tanulmányozni ezeket a pintyeket, és egy 1 évig tartó szárazság után megfigyelte, hogy azoknak a pintyeknek, amelyeknek valamelyest nagyobb volt a csőrük, jobbak voltak az esélyeik az aszály túlélésére, mint a kisebb csőrű egyedeknek. Mivel a 13 pintyfaj egyik legfontosabb megkülönböztető jele a csőr mérete és formája, a kutatók úgy gondolták, hogy ezeknek a felfedezéseknek jelentőségük van. „Granték úgy becsülték — folytatja a brosúra —, hogy ha a szigeteket körülbelül tízévente sújtja szárazság, akkor csak úgy 200 év múltán jelenhet meg új pintyfaj.”

A NAS brosúrája azonban elfelejt megemlíteni néhány lényeges, ám kínos tényt. A szárazságot követő években újból a kisebb csőrű pintyek szaporodtak el. Ebből kifolyólag Peter Grant és Lisle  Gibbs egyetemi továbbképzős azt írták a Nature című tudományos folyóiratban 1987-ben, hogy megfigyeléseik alapján „a kiválasztódás irányt változtatott”. Peter Grant 1991-ben azt írta, hogy minden alkalommal, amikor megváltozik a klíma, „a természetes kiválasztódás hatására a populáció ide-oda ingadozik”. A kutatók arra is felfigyeltek, hogy néhány „faj” kereszteződik, és olyan utódokat hoz létre, melyek életrevalóbbak, mint a szülők. Peter és Rosemary Grant azt a következtetést vonta le, hogy ha a kereszteződés tovább folytatódik, 200 éven belül két „faj” eggyé olvadhat össze.

Még 1966-ban George Christopher Williams evolúcióbiológus ezt írta: „Sajnálom, hogy a természetes kiválasztódás elmélete először az evolúciós változások magyarázataként lett kidolgozva. Sokkal fontosabb ugyanis az alkalmazkodási folyamat fenntartásának magyarázataként.” Jeffrey Schwartz evolúcióteoretikus 1999-ben azt írta, hogy ha Williams megállapításai helyesek, akkor a természetes kiválasztódás lehet, hogy segít a fajoknak alkalmazkodni a fennmaradáshoz szükséges változó feltételekhez, de „semmi újat nem hoz létre”.

És valóban, a Darwin-pintyek még mindig pintyek, semmi új nem jött létre belőlük. Az pedig, hogy kereszteződnek egymással, kételyeket ébreszt azt illetően, hogy néhány evolucionista milyen módszereket használ a fajok meghatározására. Továbbá leleplezi azt a tényt, hogy még neves tudományos akadémiák sem mentesek az elfogultságtól, amikor beszámolnak a bizonyítékokról.

Bizonyítják az ősmaradványok a makroevolúciós változásokat?

A korábban említett NAS-brosúra azt a benyomást hagyja az olvasókban, hogy az összegyűjtött ősmaradványok több mint elegendő bizonyítékkal szolgálnak a makroevolúcióra. Kijelenti: „Olyan sok közbülső módosulatra bukkantunk a halak és a kétéltűek közt, a kétéltűek és a hüllők közt, a hüllők és az emlősök közt, valamint a főemlősök leszármazási vonalán, hogy gyakran nehéz kategorikusan megállapítani, hol megy végbe az átalakulás két konkrét faj között.”

Igen meglepő ez a határozott kijelentés. Hogy miért? A National Geographic 2004-ben azt írta az összegyűjtött ősmaradványokról, hogy olyanok, mint „egy film az evolúcióról, melynek minden 1000 filmkockájából 999 odaveszett vágás közben”. Csakugyan bizonyítja a maradék egy ezrelék „filmkocka” a makroevolúciós folyamatot? Valójában miről árulkodnak az ősmaradványok? Niles Eldredge, egy rendíthetetlen evolucionista beismeri, hogy az ősmaradványok azt mutatják, hogy „a legtöbb faj esetében” hosszú időszakokon át „alig vagy egyáltalán nem halmozódnak fel evolúciós változások”.

Eddig a tudósok világszerte mintegy 200 millió nagyobb méretű és több milliárd mikrofosszíliát tártak fel és vettek jegyzékbe. Sok kutató egyetért abban, hogy ez a hatalmas és részletes gyűjtemény azt mutatja, hogy az állatok összes fő csoportja hirtelen tűnt fel, és jóformán változatlan maradt, továbbá hogy sok faj, amilyen  hirtelen felbukkant, ugyanolyan hirtelen el is tűnt. Az ősmaradványok nyújtotta bizonyíték számbavétele után Jonathan Wells biológus ezt írta: „Az országok, törzsek és osztályok szintjét tekintve a közös ősöktől módosulással való leszármazás egyértelműen nem megfigyelésen alapuló tény. Az ősmaradványok és a molekuláris bizonyítékok fényében még csak jól megalapozott teóriának sem mondható.”

Evolúció — Tény vagy a képzelet szüleménye?

Miért tart ki sok kiemelkedő evolucionista amellett, hogy a makroevolúció tény? Richard Dawkins néhány érvelésének kifogásolása után Richard Lewontin, egy tekintélyes evolucionista azt írta, hogy „már elkötelezettek vagyunk, elkötelezettei a materializmusnak *”, és ezért kész sok tudós elfogadni olyan tudományos feltevéseket, melyek ellentmondanak a józan észnek. Sok tudós annak még csak az eshetőségén sem hajlandó elgondolkodni, hogy létezhet egy intelligens Tervező, mivel Lewontin szavaival élve „nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón”.

Erre vonatkozóan nézzük meg Rodney Stark szociológus szavait, melyeket a Scientific American idézett: „Kétszáz éve azt próbáljuk eladni, hogy ha tudományos gondolkodású szeretne lenni az ember, akkor távol kell tartania az elméjétől a vallás béklyóit.” Megjegyzi továbbá, hogy a kutatóegyetemeken „a vallásos emberek csendben maradnak”, míg „a hitetlenek diszkriminálnak”. Stark szerint tudományos berkekben „a ranglétra felsőbb fokain van egy fajta rendszer, melynek alapján a hitetlenségért jutalom jár”.

Ha elfogadod a makroevolúciót igaznak, akkor azt is el kell hinned, hogy az agnosztikus vagy ateista tudósok nem fogják engedni, hogy a személyes meggyőződésük befolyásolja őket a tudományos felfedezések értelmezésében. Azt is el kell hinned, hogy az összes komplex életforma mutációkból és természetes kiválasztódás által jött létre, noha egy évszázad kutatási eredményei, több milliárd mutáció tanulmányozása megmutatja, hogy mutációkból egyetlen — pontosan meghatározott — faj sem alakult át teljesen új fajjá. Azt is el kell hinned, hogy minden növény és állat fokozatosan fejlődött ki egy közös ősből, noha az ősmaradványok erőteljesen azt sugallják, hogy a növények és állatok fő „nemei” hirtelen jelentek meg, és nem alakultak át más „nemekké”, még mérhetetlenül hosszú korszakok elteltével sem. Úgy hangzik ez a meggyőződés, mint ami tényeken alapszik, vagy mint ami inkább a képzelet szüleménye?

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 15. oldalon]

„A mutációk nem képesek az eredeti fajból [növényből vagy állatból] egy teljesen új fajt létrehozni”

[Oldalidézet a 16. oldalon]

A Darwin-pintyek legfeljebb annyit bizonyítanak, hogy egy faj képes alkalmazkodni a változó klímához

[Oldalidézet a 17. oldalon]

Az ősmaradványok azt mutatják, hogy az állatok összes fő csoportja hirtelen tűnt fel, és jóformán változatlan maradt

[Táblázat a 14. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

 AZ ÉLŐ SZERVEZETEK RENDSZEREZÉSE

Az élő szervezetek a fajtól kiindulva az országig egyre nagyobb csoportok szerint vannak rendszerezve. * Hasonlítsd össze például az ember és a muslica rendszertani besorolását.

EMBEREK MUSLICÁK

Faj sapiens melanogaster

Nemzetség Homo Drosophila

Család Emberfélék Harmatlegyek

Rend Főemlősök Kétszárnyúak

Osztály Emlősök Rovarok

Törzs Gerincesek Ízeltlábúak

Ország Állatok Állatok

[Lábjegyzet]

[Forrásjelzés]

A táblázat Jonathan Wells Az evolúció ikonjai — Tudomány vagy mítosz? Miért nem igaz a fele sem annak, amit az evolúcióról tanítunk? (Icons of Evolution—Science or Myth? Why Much of What We Teach About Evolution Is Wrong?) című könyve alapján készült.

[Képek a 15. oldalon]

Egy mutáns muslica (fent) akkor is muslica, ha torz

[Forrásjelzés]

© Dr. Jeremy Burgess/Photo Researchers, Inc.

[Képek a 15. oldalon]

A növényi mutációs kísérletek többször is kimutatták, hogy az új mutánsok száma egyenletesen csökken, viszont rendszeresen azonos mutánsok tűnnek fel (A mutáns virágai nagyobbak)

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

From a Photograph by Mrs. J. M. Cameron/ U.S. National Archives photo

[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]

Pintyfejek: © Dr. Jeremy Burgess/ Photo Researchers, Inc.

[Képek forrásának jelzése a 17. oldalon]

Dinoszaurusz: © Pat Canova/Index Stock Imagery; kövületek: GOH CHAI HIN/AFP/Getty Images