Ugrás a tartalomra

Animációs filmek, melyek sok örömet szereznek

Animációs filmek, melyek sok örömet szereznek

„Jehova megadta a szülőknek a szívük vágyát” – mondta egy malajziai apuka a Legyél Jehova barátja! című animációs filmsorozatról, melyet Jehova Tanúi készítettek.

Azóta, hogy a Marciról és a családjáról szóló sorozat első részei megjelentek, további részek készültek el. A jw.org honlapon elérhető animációs filmekből a gyermekek sok mindent tanulhatnak, például azt, hogy miért nem szabad lopni, és hogyan imádkozhatnak Istenhez.

Az első két rész már 131 nyelvre lett lefordítva, így szerte a világon megnézhetik a gyermekek.

Lelkes fogadtatás

Egy ötgyermekes anyuka ezt írta: „Egy hete kaptuk meg a Gyerekek, fogadjatok szót című DVD-t, és már vagy ötvenszer megnéztük.”

Millie 12 éves, és Angliában él. Van egy 15 éves bátyja, Thomas, aki Down-szindrómás. Millie ezt írta: „Thomas letöltötte a filmeket az iPadjére, így meg tudja mutatni őket az osztálytársainak. Nagyon szereti az énekeket, és olyan aranyosan el tudja őket énekelni, hogy egy testvérnőnek könnyet csalt a szemébe. Ez olyan megható!”

Ava, aki azt írta magáról, hogy 8 éves, 9 hónapos és 25 napos, így fogalmazott: „Marci és a nővére nagyon ügyesen tanítják a gyerekeket.”

Mikaylah pedig ezt írta: „Hatéves vagyok. Köszönöm szépen a Gyerekek, fogadjatok szót című DVD-t. Azt tanultam belőle, hogy fogadjak szót a szüleimnek, mert Jehova ennek örül.”

Értékes mondanivaló

Egy fiatal animációsfilm-rajzoló, aki nem Jehova Tanúja, megnézte a Nem szabad lopni című részt. Le volt nyűgözve, főleg amikor megtudta, hogy egy kis létszámú csapat készítette. Ezt mondta: „Ismerek olyanokat, akik nagyobb vagy kisebb animációsfilm-stúdiókban dolgoznak, és már többször eszembe jutott, hogy milyen lehet ilyen helyen dolgozni. De az a rengeteg munka végül csak arra jó, hogy egy-két órán át nevettesse az embereket. Az önök animációs filmjei viszont hatással vannak a gyerekek életére, megtanítják őket arra, hogy mi helyes, és mi helytelen, és segítenek nekik jó döntéseket hozni. Ennek igazán van értelme, mert hasznos az embereknek.”

Világszerte sok szülő hasonlóan érez. Egy anyuka ezt írta: „A hároméves kisfiam, Quinn a Nyerjük el Jehova barátságát című éneket hallgatta. Közben felnézett rám, a szívére tette a kis kezét, és ezt mondta: »Anyuci, ettől olyan boldog leszek!«”