Ugrás a tartalomra

Dennis Christensen egy 2017-es tárgyaláson

2018. MÁJUS 10.
OROSZORSZÁG

Az orjoli bíróság elkezdte a tanúk meghallgatását Dennis Christensen ügyében

Az orjoli bíróság elkezdte a tanúk meghallgatását Dennis Christensen ügyében

2018. április 23-án folytatták Dennis Christensen ügyének tárgyalását az Orjolban található Zseleznodorozsniji Kerületi Bíróságon. Dennis Christensent, aki dán állampolgár és Jehova Tanúja, 2017 májusában letartóztatták, amikor részt vett egy vallásos összejövetelen, és azóta is előzetes letartóztatásban van.

Fomin ügyész úr azzal vádolta Dennis Christensent, hogy egy szélsőséges szervezet tevékenységét irányítja. Jehova Tanúi orjoli vallási közösségére utalt, amelyet 2016 júniusában szélsőségesség vádjával igazságtalanul megszüntettek. Dennis Christensen ügyvédei elutasították a vádakat, mivel Jehova Tanúi orjoli gyülekezete nem jogi személy, hanem békés hívők egy csoportja, akik azért gyűlnek össze, hogy tanulmányozzák a Bibliát. Az ügyvédek hangsúlyozták, hogy az orosz hatóságok saját állításuk szerint nem tiltották be Jehova Tanúi vallását, és hogy Oroszország alkotmánya biztosítja a vallásgyakorláshoz való jogot. * Ennélfogva amikor Dennis Christensen részt vett egy vallásos programon, akkor egyszerűen csak a hitét gyakorolta.

A tanúk meghallgatása 2018. április 24-én kezdődött. Az ügyész először a szövetségi biztonsági szolgálat egyik emberét hallgatta meg. Ez a férfi kijelentette, hogy 2017 óta videokamerás megfigyelés alatt tartja az orjoli királyságtermet. De nem tudta megmondani, hogy mi történt odabent, mert a felvételeken csak az látszik, hogy Dennis Christensen barátságosan fogadja a terembe érkezőket. Az ügyész ezután egy helyi hölgyet hallgatott meg, aki korábban részt vett Jehova Tanúi orjoli összejövetelein. Ám a hölgy semmit sem tudott mondani Dennis Christensen tevékenységéről, mivel csak azelőtt vett részt összejöveteleken, mielőtt a Tanúk orjoli vallási közösségét megszüntették.

Irina Christensen

Másnap az ügyész egy 78 éves Jehova Tanúját hallgatott meg. Az idős hölgyet két és fél órán át kérdezgette azzal a céllal, hogy terhelő bizonyítékok derüljenek ki. Ő viszont csupán azt tudta elmondani, hogy a Tanúknak nincsenek igazgatóik vagy vezetőik, és hogy az összejöveteleken soha nem használnak olyan vallásos kiadványokat, amelyek be vannak tiltva Oroszországban.

A tárgyalás 2018. május 14-én folytatódik, és várhatóan még napokon át fog tartani a hónap folyamán. Ha Dennis Christensent elítélik, akkor 6–10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Jehova Tanúi világszerte feszülten figyelik a helyzet alakulását, és aggódnak Dennis Christensenért és a feleségéért, Irináért.

^ 3. bek. Amikor a legfelsőbb bíróság helybenhagyta a döntést, mellyel megszüntették Jehova Tanúi orjoli vallási közösségét, kijelentette: „A tagoknak nem sérül a szabad vallásgyakorláshoz való joguk, hiszen nincsenek megfosztva attól a lehetőségtől, hogy vallásos összejöveteleket tartsanak, amennyiben azok keretében nem terjesztenek szélsőséges tartalmú vallásos irodalmat.”