Ugrás a tartalomra

2017. ÁPRILIS 28.
EGYESÜLT ÁLLAMOK

Jehova Tanúi új főhivatalának nyílt napjára közel 400-an látogattak el

Jehova Tanúi új főhivatalának nyílt napjára közel 400-an látogattak el

NEW YORK: 2017. április 22-én, szombaton Jehova Tanúi megrendezték az első különleges nyílt napot a nemrég elkészült warwicki főhivatalukban. Troy Snyder, a főhivatal üzemeltetési vezetője ezt mondta: „Hét közben naponta átlagosan 1150 látogatónk van. Ám ezen a két szombaton a környékünkön lakó nem Tanúkat és azokat hívtuk meg, akiktől támogatást kaptunk az építkezés során, hogy köszönetet mondhassunk nekik.”

Összesen 395-en jöttek el a nyílt napra, 205 helyi lakos, valamint 190 kereskedő és építési vállalkozó. A vendégeket frissítővel kínálták. Körülbelül 40 perc alatt megtekinthették az épületeket, megnézhettek egy rövid bemutatófilmet, majd kérdéseket tehettek fel.

Christopher Gow Tuxedo Parkban lakik, és a város fás szárú növényeinek védelmével foglalkozó testület tagja

Christopher Gow, aki a közeli Tuxedo Parkban lakik, ezt mondta: „Nagyon kíváncsi voltam, ezért örömmel elfogadtam a meghívást. Hallottam az építkezésről, de olyan csendesen, feltűnés nélkül zajlott, mintha nem is történne semmi.”

Mivel a Tanúk új főhivatala a Sterling Forest Nemzeti Parkban a Kék-tó partján épült, sok helyi lakos kifejezetten azért jött el, hogy megnézze, hogyan óvták meg a környezetet az építkezés alatt.

Dr. Richard Hull a New York-i Egyetem professor emeritusa és Warwick város történésze

Dr. Richard Hull, a New York-i Egyetem professor emeritusa Warwickban él, és a város történésze. „Ötven éve végzek tanulmányokat ezen a területen – mondta. – A Tanúk nagyon jó munkát végeztek, mert odafigyeltek a természeti környezetükre, és a park vadvilágának megóvását is a szívükön viselték.”

Christopher Gow, akit már említettünk, egy olyan testület tagja, amely Tuxedo Park fás szárú növényeinek a védelmével foglalkozik. Miután megtekintette a területet, ezt mondta: „Minden kis részlet tökéletesen kidolgozott! A Tanúk fantasztikus munkát végeztek. A környezettudatos épületek igazán ösztönzőek, és követésre méltó például szolgálnak.”

A körbevezetés után a látogatóknak felajánlották, hogy ha szeretnék, önállóan megtekinthetnek három kiállítást, melyek az előcsarnok alatt és felett helyezkednek el. Két kiállítás Jehova Tanúi múltbeli és modern kori működését mutatja be, a harmadikon pedig ritka Bibliák és Bibliához kötődő tárgyak láthatók.

Hull professzor még ezt is hozzáfűzte: „Az épületek nagyon korszerűek. Látom, milyen sok jó ötlet és terv valósult meg az építés során. Még megnézem a kiállítást, de azt hiszem, vissza fogok jönni, és még egyszer körbenézek.”

Troy Snyder még ezt mondta: „Nagyon hálásak vagyunk minden támogatásért, melyet a helyi közösségtől kaptunk, és köszönjük, hogy kedvesen fogadtak minket a városukban. Ezt és a következő nyílt napot ezért kifejezetten azoknak a szomszédainknak rendezzük, akik nem Tanúk.” Azok a meghívottak vagy a helyi közösség azon tagjai, akik nem tudtak eljönni 2017. április 22-én, az újabb nyílt napon, április 29-én 10.00 és 16.00 óra között tekinthették meg a főhivatalt.

Sajtókapcsolat:

David A. Semonian, Office of Public Information, +1-845-524-3000