Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 17. FEJEZET

Milyen személy Jézus?

Milyen személy Jézus?

Minél többet tanulunk arról, hogy mit mondott és tett Jézus a földön, annál több olyan tulajdonságát fedezzük fel, amely közelebb visz minket hozzá és az Atyjához, Jehovához. Melyek ezek a tulajdonságok? És hogyan követhetjük Jézus példáját?

1. Miben hasonlít Jézus az Atyjára?

Az égben Jézus évmilliárdokon keresztül megfigyelhette az Atyját, és tanulhatott tőle. Ennek köszönhetően ugyanúgy gondolkodik, érez és viselkedik, mint ő. (Olvassátok el: János 5:19.) Olyan tökéletesen visszatükrözi az Atyja tulajdonságait, hogy ezt mondhatta: „Aki engem látott, látta az Atyát is” (János 14:9). Tehát Jézus életének a megvizsgálásával Jehovát is jobban megismerheted. Például az, hogy Jézus könyörületesen bánt az emberekkel, jól mutatja, hogy Jehova mennyire törődik veled.

2. Honnan tudjuk, hogy Jézus szereti Jehovát?

Jézus ezt mondta: „hogy a világ megtudja, hogy szeretem az Atyát, mindent úgy teszek, ahogy az Atya megparancsolta nekem” (János 14:31). Amikor Jézus a földön volt, azzal bizonyította, hogy nagyon szereti az Atyját, hogy még nehéz körülmények között is engedelmeskedett neki. Ezenkívül szívesen beszélt másoknak az Atyjáról, és segíteni akart nekik, hogy ők is a barátai lehessenek (János 14:23).

3. Honnan tudjuk, hogy Jézus szereti az embereket?

A Biblia szerint Jézus különösen szereti az embereket (Példabeszédek 8:31). Ezt azzal bizonyította, hogy bátorította őket, és önzetlenül segített nekik. A csodái nemcsak arról tanúskodtak, hogy mekkora hatalma van, hanem arról is, hogy mennyire együttérző (Márk 1:40–42). Kedvesen és pártatlanul bánt az emberekkel. A szavai reményt és vigaszt nyújtottak mindenkinek, aki őszintén odafigyelt rá. Jézus a szeretetéből fakadóan kész volt szenvedni és meghalni az emberiségért. De a legjobban azokat szereti, akik megfogadják a tanításait. (Olvassátok el: János 15:13, 14.)

 ÁSS MÉLYEBBRE!

Tudj meg többet Jézus tulajdonságairól. Vizsgáld meg, hogy hogyan tudnál hozzá hasonlóan szeretettel és nagylelkűen bánni másokkal.

4. Jézus szereti az Atyját

Jézus példájából megtanulhatjuk, hogy hogyan fejezhetjük ki az Isten iránti szeretetünket. Olvassátok el a Lukács 6:12-t és a János 15:10; 17:26-ot. Mindegyik bibliavers elolvasása után beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Jézushoz hasonlóan hogyan fejezhetjük ki mi is, hogy szeretjük Jehovát?

Jézus szereti az égi Atyját, és gyakran imádkozott hozzá, amikor a földön volt

5. Jézus együttérez a rászorulókkal

Jézus mindig fontosabbnak tartotta mások szükségleteit a sajátjainál. Még akkor is, amikor fáradt volt, az idejét és az energiáját arra használta, hogy segítsen az embereknek. Olvassátok el a Márk 6:30–44-et, és beszéljétek meg a következő kérdéseket:

  • A beszámoló szerint mi mindenből látszik, hogy Jézus törődött az emberekkel? (Lásd a 31., 34., 41. és 42. verset.)

  • Mi indította arra Jézust, hogy segítsen az embereknek? (Lásd a 34. verset.)

  • Mivel Jézusnak olyan tulajdonságai vannak, mint az Atyjának, mit tanít nekünk ez a beszámoló Jehováról?

  • Jézushoz hasonlóan mi hogyan fejezhetjük ki a törődésünket mások iránt?

 6. Jézus nagylelkű

Bár Jézusnak nem volt sok mindene, nagylelkű volt, és másokat is erre ösztönzött. Olvassátok el a Cselekedetek 20:35-öt, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Jézus szavaival összhangban hogyan lehetünk boldogok?

Játsszátok le a VIDEÓT, és beszéljétek meg a következő kérdést:

  • Hogyan lehetünk nagylelkűek még akkor is, ha nincs sok mindenünk?

Tudtad?

A Biblia arra tanít minket, hogy Jézus nevében imádkozzunk Jehovához. (Olvassátok el: János 16:23, 24.) Ezzel kifejezzük a hálánkat azért, amit Jézus tett, hogy Jehova barátai lehessünk.

EGYESEK EZT MONDJÁK: „Istent nem érdekli, hogy szenvedünk.”

  • Hogyan bizonyítják Jézus tettei, hogy Jehova törődik velünk?

 ÖSSZEGZÉS

Jézus szereti Jehovát és az embereket. Mivel Jézus olyan, mint az Atyja, ezért minél jobban megismerjük Jézust, annál jobban megismerjük Jehovát is.

Ismétlés

  • Hogyan szerethetjük úgy Jehovát, mint Jézus?

  • Hogyan szerethetjük úgy az embereket, mint Jézus?

  • Neked Jézus melyik tulajdonsága tetszik a legjobban?

Célok

TUDJ MEG TÖBBET!

Figyeld meg, többek között Jézus mely tulajdonságait utánozhatod.

„Utánozd Jézust, és legyél...” (Jézus az út, az igazság és az élet, 317. oldal)

Olvass arról, milyen fontos szerepe van Jézusnak abban, hogy meghallgassa Isten az imáinkat.

„Miért imádkozzunk Jézus nevében?” (Őrtorony, 2008. február 1.)

Megtudhatunk bármit is a Bibliából Jézus külsejéről?

„Hogyan nézett ki Jézus?” (webcikk)

Mit tanulhatunk abból, ahogyan Jézus a nőkkel bánt?

„Értékesek Isten szemében” (Őrtorony, 2012. szeptember 1.)