Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 103. TÖRTÉNET

Zárt ajtókon át

Zárt ajtókon át

MIUTÁN Péter és János távozik onnan, ahol Jézus teste volt, Mária egyedül marad, és sírva fakad. Majd behajol a sírba, amint az előző kép mutatja, és meglátja a két angyalt. Azok megkérdezik tőle:

– Miért sírsz?

– Elvitték az Uramat, és nem tudom, hová tették – feleli Mária.

Majd megfordul, és megpillant egy férfit. Az megkérdezi tőle:

– Kit keresel?

Mária azt hiszi, hogy a kertész az, és hogy ő vihette el Jézus testét. Ezt mondja hát neki:

– Ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted.

A valóságban ez a férfi Jézus, csak olyan testet vett fel, amelyet Mária nem ismer fel. De amikor a nevén szólítja Máriát, az asszony rögtön tudja, hogy Jézus az. Elszalad, hogy szóljon a tanítványoknak, hogy látta az Urat.

Még aznap, miközben két tanítvány az Emmaus nevű faluba tart, egy férfi csatlakozik hozzájuk. A tanítványok nagyon bánatosak Jézus halála miatt. De útközben a férfi sok mindent megmagyaráz nekik a Bibliából, ami megvigasztalja őket. Amikor megállnak enni, a tanítványok ráismernek Jézusra. Ekkor Jézus eltűnik előlük, a két tanítvány pedig sietve visszatér Jeruzsálembe, hogy beszámoljon a történtekről az apostoloknak.

Időközben Jézus Péternek is megjelenik. A többieken izgatottság lesz úrrá, amikor hallanak erről. A két tanítvány ekkor érkezik Jeruzsálembe az apostolokhoz. Elmondják, hogy Jézus nekik is megjelent az úton. És mialatt erről beszélnek, meglepő dolog történik. Vajon mi?

Nézz a képre! Jézus megjelenik a szobában, noha az ajtó zárva van. A tanítványok rendkívül boldogok. Milyen izgalmas ez a nap, ugye? Meg tudod számolni, hányszor jelent meg Jézus eddig a követőinek? Öt alkalmat számoltál?

Tamás apostol nincs velük, amikor Jézus megjelenik, de a tanítványok elújságolják neki, hogy látták az Urat. Tamás azonban kijelenti, hogy nem hiszi el, amíg nem látja ő is Jézust. Nyolc nap múlva a tanítványok ismét együtt vannak, és ezúttal Tamás is velük van. Az ajtót most is bezárták. Egyszer csak ott terem közöttük Jézus. Tamás most már hisz.