(a ’korona; koszorú’ jelentésű alapszóból):

 Az első keresztény vértanú. A neve ugyan görög, ő mégis ahhoz a hűséges zsidó maradékhoz tartozott, amely elfogadta és követte a Messiást (Cs 7:2).

 Különleges szolgálatra nevezik ki: István nevével abban a bibliai beszámolóban találkozunk először, mely arról szól, hogy bizonyos férfiakra különleges szolgálati felelősséget bíztak a jeruzsálemi keresztény gyülekezetben. Ezt olvashatjuk erről: „Azokban a napokban pedig, amikor a tanítványok száma gyarapodott, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberül beszélő zsidók ellen, mivel özvegyeiket elhanyagolták az eledel naponkénti kiosztásánál.” Az apostolok szükségesnek érezték, hogy rendkívüli figyelmet szenteljenek ennek az ügynek, és a következő utasítást adták a gyülekezetnek: „Keressetek hát, testvérek, hét, jó bizonyságot szerzett férfit magatok közül, akik telve vannak szellemmel és bölcsességgel, hogy kinevezzük őket erre a szükséges tevékenységre”. Ezután kiválasztottak arra alkalmas férfiakat, és az apostolok kinevezték őket (Cs 6:1–6).

 István tehát különleges módon kapott kinevezést egy bizonyos szolgálatra. Lehet, hogy ő és a hat másik férfi, akit kineveztek „erre a szükséges tevékenységre”, az eledel kiosztására, már vének, más szóval felvigyázók voltak. „Telve [voltak] szellemmel és bölcsességgel”, amit ez a sajátos szükséghelyzet meg is kívánt, hiszen nem pusztán az eledel szétosztásáról  volt szó (ez lehetett gabona és más alapvető élelmiszer), hanem az ügyintézésről is. Ezeknek a férfiaknak a feladatához tartozhatott a vásárlás, feljegyzések vezetése és más teendők is. Ezért bár az ilyen jellegű munkát kisebb méretekben és más körülmények között talán egy di·aʹko·nosz, azaz ’kisegítőszolga’, és nem egy felvigyázó, vagyis vén végezte volna el, itt kényes helyzet alakult ki, minthogy a gyülekezetben nehézségek és nézeteltérések támadtak. Igen jó ítélőképességű, körültekintő, értelmes és tapasztalt férfiakra volt szükség. Istvánnak a szanhedrin előtt mondott védőbeszéde igazolja az alkalmasságát.

 Miközben István ellátta a háttérmunkát, amellyel megbízták, buzgón folytatta a prédikálást. Lukács történetíró beszámol róla, hogy „István. . . ki nem érdemelt kedvességgel és erővel telve. . . nagy előjeleket és jeleket tett a nép között”, ezért az úgynevezett Felszabadítottak zsinagógájából való zsidók és Ázsiából és Afrikából mások is hevesen ellenálltak neki. István azonban olyan bölcsességgel és szellemmel beszélt, hogy nem tudták megvédeni magukat vele szemben. Pontosan úgy, ahogy Jézussal is tették, az ellenségei titokban hamis tanúkat szereztek, hogy istenkáromlással vádolják a szanhedrin előtt. (Lásd: FELSZABADÍTOTTAK, SZABADOK.)

 Védekezése a szanhedrin előtt: István bátran felidézte, hogyan bánt Isten a héberekkel az ősatyjuk, Ábrahám ideje óta, beszéde végén pedig erőteljes vádakkal illette az őt hallgató vallási vezetőket. Mivel a vádak igazak voltak, a szívükig sértve érezték magukat, és csikorgatni kezdték a fogukat István ellen. Ő abban a kegyben részesült, hogy látomást kapott Isten dicsőségéről, és Jézusról, amint Isten jobbján áll. Alighogy elmondta, mit lát, az egybegyűltek felkiáltottak, egy akarattal rárohantak, és kiűzték a városon kívülre. Majd lerakták felsőruháikat Saul lábához, és megkövezték Istvánt. Közvetlenül azelőtt, hogy „halálalvásba merült”, így imádkozott: „Jehova, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Jött néhány istentisztelő férfi, aki eltemette Istvánt, és megsiratta a halálát. Ezután nagy üldözés támadt a keresztények ellen, így azok szétszóródtak (csak az apostolok maradtak Jeruzsálemben), ami végül a jó hír elterjedését eredményezte (Cs 6:8–8:2; 11:19; 22:20).

 Istvánnak a szanhedrin előtt mondott beszédében a zsidó történelemnek több olyan részlete is elhangzott, amely a Héber Iratokban nem található meg: az, hogy Mózes oktatást kapott Egyiptomban; hogy 40 éves volt, amikor elmenekült Egyiptomból; hogy 40 évig lakott Midiánban, mielőtt visszatért Egyiptomba; és hogy angyalok által kapta a Törvényt (Cs 7:22, 23, 30, 32, 38).

 István volt az első, aki arról tanúskodott, hogy egy különleges látomásban látta az égbe visszatért Jézust Isten jobbján, ahogy a Zsoltárok 110:1-ben meg lett jövendölve (Cs 7:55, 56).