Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Szenteltessék meg a te neved” — Melyik név?

„Szenteltessék meg a te neved” — Melyik név?

 „Szenteltessék meg a te neved” — Melyik név?

HA VALLÁSOS ember vagy, bizonyára hiszel — miként mások is — egy legfelsőbb Lényben. És valószínűleg nagy becsben áll előtted ehhez a Lényhez intézett közismert ima, amelyet Jézus tanított követőinek, és amely az Úr imája vagy Miatyánk néven ismeretes. Az ima így kezdődik: „Mennyei Atyánk! Szenteltessék meg a te neved!” (Máté 6:9, New International Version).

Felmerült-e már valaha benned az a kérdés, miért tette Jézus ebben az imában első helyre Isten nevének a megszentelését? Ugyanis a többi dolgok: „Jöjjön el a te királyságod, legyen meg a te akaratod, és bocsásd meg a mi bűneinket” felsorolásban mind ez után következik. Ezeknek a többi kéréseknek a teljesítése végül majd maradandó békét és örök életet jelent az emberiség számára itt, a földön. Véleményed szerint lehet-e ennél bármi is fontosabb? Jézus mégis azt parancsolta, hogy imánkban első helyen Isten nevének a megszentelését kérjük.

Semmiképpen sem tekinthetjük véletlennek, hogy Jézus a követőit arra tanította, hogy imájukban első helyre tegyék Isten nevét. E névnek a megszentelése ő számára is döntő jelentőségű volt, mivel többször is említette saját imájában. Egy alkalommal, amikor nyilvánosság előtt imádkozott Istenhez, e szavakat mondta: „Atyám, dicsőítsd meg nevedet.” Isten így válaszolt rá: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem” (János 12:28, K.f.).

Jézus halála előtti estén azért imádkozott Istenhez, hogy tanítványainak imáját is hallgassa meg. Itt újra elhangzott Jézus szájából az, hogy mennyire fontos Isten nevét felmagasztalni. Ezt mondta: „Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál.” Később megismételte: „megismertettem velük nevedet és ezután is megismertetem” (János 17:6, 26, K.f.).

Miért volt oly fontos Jézus számára Isten neve. Miért hangsúlyozta Jézus abban a kérdésben: „szenteltessék meg a te neved”, hogy nekünk is fontos Isten nevét megszentelnünk? E válasz megértése céljából tudnunk kell, hogyan tekintették a bibliai időkben a neveket.

Nevek a bibliai időkben

Vitathatatlan, hogy Jehova Isten ültette az ember szívébe azt a vágyat, hogy nevet adjon mindennek. Az első embernek a neve — Ádám volt. A teremtési beszámolóban az első teendő, ami Ádám nevéhez fűződik — az állatok elnevezése volt. Amikor Isten Ádámnak feleséget adott, Ádám azonnal nevet adott neki: „Legyen az ő neve: asszonyember” (héberül: ’Ishshah’). Később az Éva nevet adta neki (jelentése: élő [„aki él”]), mert „ ő lett minden élőnek az anyja” (1Mózes 2:19, 23; 3:20). Még napjainkban is szokás ilyen névadás az emberek között. Szinte el sem lehet képzelni, milyen bonyodalmakat okozna, ha nem lennének nevei az egyes embereknek!

Az izraeliták idejében a nevek nem csupán elnevezések voltak. Konkrét jelentés  fűződött hozzájuk. Például Izsák neve „Nevetést” jelent, és ez koros szüleinek nevetését idézi fel emlékezetünkben, akik először nevetve fogadták azt a hírt, hogy gyermekük fog születni (1Mózes 17:17, 19; 18:12). Ézsau nevének jelentése: „Szőrös”, ami fizikai külsejének megjelenésére utal. Másik neve, Edom: „Vörös” vagy „Vörhenyes” viszont arra emlékeztet, hogy eladta elsőszülöttségi jogát egy tál vöröslencséért (1Mózes 25:25, 30–34; 27:11; 36:1). Jákób, aki alig volt fiatalabb ikertestvérénél, Ézsaunál, megvásárolta az elsőszülöttségi jogot Ézsautól és elnyerte az elsőszülött fiút megillető áldást. Nevének jelentése találó: „Aki másik sarkába kapaszkodik”, „Aki a másikat kitúrja” vagy „Aki a másik helyére lép” (1Mózes 27:36). Salamon nevének jelentése ennek megfelelően „Békességes”, ugyanis egész uralma alatt Izrael békének és nagy jólétnek örvendett (1Krónika 22:9).

A The Illustrated Bible Dictionary (1. kötet, 572. oldalon) ezt írja: „Az ÓSz[övetségben] a ’név’ szó tanulmányozása megmutatja, mennyi mindent jelent ez a szó a héberben. A név nem egyszerűen csak elnevezés, hanem jelzi a név viselőjének igazi egyéniségét.”

Az a tény, hogy Isten lényegesnek tartja a neveket, abból is kitűnik, hogy egy angyalon keresztül arra utasította Alámerítő Jánosnak és Jézusnak a leendő anyját, hogy minek nevezzék majd fiaikat (Lukács 1:13, 31). Ha pedig előfordult, hogy megváltoztatta valakinek a nevét, vagy pótnevet adott valakinek, ezzel azt akarta kiemelni, milyen fontos szerepet töltenek be ezek az ő elhatározásában. Például, amikor megjövendölte Isten, hogy szolgája, Ábrám („Megdicsőülés atyja”) sok nemzet atyja lesz, nevét Ábrahámra (jelentése: „Tömegek atyja”) változtatta. Ezzel együtt Ábrahám feleségének Szárai („Pörlekedő”) nevét átváltoztatta Sárára („Fejedelemnő”-re), mivel ő kellett legyen Ábrahám magvának anyja (1Mózes 17:5, 15, 16; vö. 1Mózes 32:28; 2Sámuel 12:24, 25).

Jézus elismerte a nevek fontosságát, és Péter nevére úgy utalt, mint ami egyúttal szolgálati kiváltságot is jelentett számára (Máté 16:16–19). Még a szellemi teremtményeknek is van nevük. A Biblia két ilyen nevet is említ: Gábriel és Mihály nevét (Lukács 1:26; Júdás 9). És amikor elnevezünk valamilyen élettelen dolgot: csillagokat, bolygókat, városokat, hegyeket és fákat, tulajdonképpen Teremtőnket utánozzuk. Ugyanis a Bibliában olvasható, hogy Isten nevén nevezi az összes csillagokat (Ésaiás 40:26).

Igen, a nevek fontosak Isten szemében. Ő ültette belénk is azt a vágyat, hogy minden személyt és minden tárgyat külön névvel jelöljünk. Logikusan, az angyaloknak, embereknek, állatoknak, valamint csillagoknak és egyéb élettelen tárgyaknak is külön nevük van. Következetesség lenne-e, ha minden dolgok Teremtőjének nem lenne neve? Biztosan nem, ha főleg figyelembe vesszük a zsoltáros szavait: „Hadd áldja minden test [Isten] szent nevét határtalan ideig, sőt örökké” (Zsoltárok 145:21).

The New International Dictionary of New Testament Theology (2. kötet, 649. oldal) ezt mondja: „A bibliai kinyilatkoztatás egyik legalapvetőbb és leglényegesebb vonása az, hogy Isten nem névtelen: személyes neve van, amelyen segítségül lehet, sőt kell is hívnunk.” Jézus minden bizonnyal erre a névre gondolt, amikor követőit így tanította imádkozni: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved” (Máté 6:9, Ö.f.).

 Mindezekből világosan kitűnik, hogy nekünk is fontos tudnunk, mi Istennek a neve. De te ismered-e Isten tulajdonnevét?

Mi Isten neve?

Bármennyire is meglepő, de a kereszténység sok millió tagot számláló egyházaiban a legtöbben nagy valószínűséggel nem tudnának helyesen válaszolni erre a kérdésre. Egyesek talán azt mondanák, hogy Isten neve: Jézus Krisztus. Az viszont nyilvánvaló, hogy Jézus nem magához, hanem valaki máshoz intézte szavait, amikor ezt mondta: „Kijelentettem a nevedet azoknak, akiket nekem adtál a világból” (János 17:6). Jézus a mennyei Istenhez imádkozott úgy, ahogy a fiú beszél az atyjával (János 17:1). Vagyis az ő mennyei Atyja nevét kell „megszentelni”.

Ennek ellenére sok modern Biblia nem tartalmazza ezt a nevet, és a vallásokban ritkán említik. Vagyis ahelyett, hogy ’megszentelnék’ Isten nevét, sok millió bibliaolvasó számára ismeretlen marad, egyszerűen elvész ez a név. Figyeljük meg, hogy abban az egy versben, ahol Isten neve előfordul, hogyan adják vissza a bibliafordítók Istennek a nevét. Ez a vers a Zsoltárok 83:19. verse:

„Tudják meg, hogy egyedül te vagy az, akinek Úr a neve, aki felséges az egész földön!” (Ö.f.).

„Hadd ismerjenek meg téged, akinek neve: Úr! Az egész világon egyedül te vagy fölséges” (K.f.).

„Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges Isten az egész földön” (Károli).

„Hogy megtanítsd őket, hogy te, ó Örökkévaló, te vagy a legfelségesebb Isten az egész világ fölött” (Zsoltárok 83:18, 1922-tes James Moffatt: A New Translation of the Bible).

Mi az oka annak, hogy ezekben a fordításokban Isten neve többféleképpen fordul elő? Vagy ezek mind elfogadhatók?

Mielőtt kérdésünkre megkapnánk a választ, tudnunk kell, hogy a Biblia eredetileg nem magyarul íródott. A Biblia írói héberek voltak, és ők többnyire az akkor beszélt héber vagy görög nyelven írtak. Mi legtöbben nem tudunk héberül vagy görögül. A Bibliát azonban számos modern nyelvre lefordították, és mi, ha olvasni szeretnénk Isten Szavát, igénybe vehetjük ezeket a fordításokat.

A keresztények szemében a Biblia igen becses, és helyesen hiszik, hogy a „teljes Írás Istentől ihletett” (2Timótheus 3:16). A Biblia fordítása érthetően súlyos felelősséggel jár. Ha valaki szándékosan változtat vagy kihagy valamit a Bibliából, ezzel meghamisítja Isten ihletett Szavát. Az ilyen személynek szól a következő szentírási figyelmeztetés: „Ha valaki hozzátesz ezekhez, Isten ráveti e könyvtekercsben megírt csapásokat; aki pedig elvesz valamit e prófécia könyvtekercsének szavaiból, annak osztályrészét eltörli Isten az élet fáiból” (Jelenések 22:18, 19; vö. 5Mózes 4:2).

A legtöbb bibliafordító tiszteli a Bibliát, és őszintén szeretné a legérthetőbben visszaadni a tartalmát a most élőknek. De a fordítók nem állnak Isten ihletése alatt. Legtöbben már bizonyos vallási kérdésről kialakítottak magukban egy szilárd meggyőződést, és ezek a személyes elképzelések, vagy az, hogy ő mit részesít előnyben, befolyásolhatják őket a bibliai szöveg visszaadásában. Sőt tévedhetnek, és hibát is követhetnek el valaminek a megítélésében.

Ennélfogva jogos megtudnunk: Mi Isten igazi neve? Miért adnak a bibliafordítók más-más nevet Istennek? Ha megkapjuk a választ a kérdéseinkre, akkor visszatérhetünk eredeti problémánkhoz: Miért oly lényegbevágó Isten nevének a megszentelése?

[Oldalidézet a 4. oldalon]

Angyaloknak, embereknek, állatoknak, valamint a csillagoknak és egyéb élettelen tárgyaknak is nevük van. Következetesség lenne-e, ha a minden dolgok Teremtőjének nem volna neve?

[Oldalidézet az 5. oldalon]

Isten nevének megszentelése döntő fontosságú volt Jézus számára, ezért is említi Isten nevét többször imájában