Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Isten neve — Mi a jelentése és hogyan helyes kiejteni?

Isten neve — Mi a jelentése és hogyan helyes kiejteni?

 Isten neve — Mi a jelentése és hogyan helyes kiejteni?

AZ EGYIK bibliaíró ezt kérdezte: „Ki fogta össze a szelet a markába? Ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Mi az ő neve és mi a fiának a neve [mondd meg], ha tudod?” (Példabeszédek 30:4). Hogyan tudhatjuk meg, mi Istennek a neve? Ez roppant fontos kérdés. A teremtett világ erőteljesen bizonyítja, hogy léteznie kell egy Istennek, de nem ad felvilágosítást Isten nevéről. (Róma 1:20). Valójában sohasem tudhatnánk meg, mi Istennek a neve, ha maga a Teremtő nem tudatná velünk. De ő tudatta nevét az ő saját könyvében, a szent Bibliában.

Egy ünnepélyes alkalommal Isten kimondta nevét, és ezt megismételte többször is Mózes füle hallatára. Mózes leírta ezt az eseményt, és ez fennmaradt a Bibliában egészen a napjainkig (2Mózes 34:5). Sőt Isten még le is írta a nevét, mégpedig saját „ujjával”. Amikor Mózes megkapta ama „Tízparancsolat” néven ismert igéket, Isten csoda módjára leírta azokat. A beszámoló elmondja: „Mihelyt befejezte [Isten] Mózessel a beszédet a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, a kőtáblákat, amelyekre Isten ujjai írtak” (2Mózes 31:18). Isten neve nyolcszor fordul elő az eredeti Tízparancsolatban (2Mózes 20:1–17). Maga Isten nyilatkoztatta ki az embereknek a nevét szóban is, írásban is. Mi tehát az ő neve?

Héberül leírva így olvasható: יהוה. Ez a négy betű más néven: Tetragrammaton, a héberben jobbról balra olvasandó. Sok mai nyelven: YHWH vagy JHVH formában szerepel. Istennek ez a négy mássalhangzóval jelölt neve majdnem 7000-szer előfordul az eredeti „Ószövetségben”, vagyis a Héber Szent Iratokban.

Ez a név a héber ha·wah’ (הוה), „valamivé lenni” jelentésű igének a műveltető alakja, és szó szerint annyit jelent: „Létezhet” („előidézi, hogy valami legyen”). * Isten neve tehát olyan személyt jelöl meg, aki ígéreteit fokról fokra beváltja, és szándékait maradéktalanul megvalósítja. Csak az igaz Isten viselhet ilyen gazdag jelentésű, sokatmondó nevet.

Bizonyosan vissza tudsz emlékezni, milyen sokféle formában adták vissza Isten nevét a Zsoltárok 83:19. versében,  ahogy az előző részben ismertettük? (5. oldal.) Az ott közölt fordításokból kettő az isteni név helyett tulajdonképpen két címet: „Úr” és „Örökkévaló” szót közöl. Egyben a Jehova alakban viszont felismerhetjük a négy betűből álló isteni nevet. Mi okozza e kiejtésbeli különbséget?

Hogyan helyes Isten nevét kiejteni?

Az igazság az, hogy teljes bizonysággal senki sem tudja ma, hogyan ejtették ki erediteleg Istennek a nevét. Miért nem? Azért, mert a Bibliát eredetileg héber nyelven írták, és az eredeti írásban az írók csak mássalhangzókat írtak, magánhangzókat nem. Az ihletett írók is ennek megfelelően jártak el az isteni név leírásakor, vagyis csak mássalhangzókat írtak.

Amíg az ősi hébert mindenki beszélte, semmi próbléma nem volt. Az izraeliták ismerték és megszokták a név kiejtését, és amikor írott formában látták a nevet, gondolkodás nélkül beiktatták a megfelelő magánhangzókat (mint például magyarul is tudjuk,  hogy az „stb.” „satöbbi”; vagy „krt.” „körút” értelmet jelent).

Időközben két dolog is történt, ami változtat ezen a helyzeten. Az egyik: a zsidók között elterjedt egy babonás félelem, hogy nem szabad hangosan kimondaniuk Isten nevét; így, amikor a Biblia olvasásakor e névhez érkeztek, a név helyett Adonáj-t ejtettek (jelentése: „Szuverén Úr”). És ahogy az idő telt, az ősi héber nyelv is megszűnt élő nyelv, a mindennapi beszélgetés nyelve lenni, s ennek következtében az isteni név eredeti héber kiejtése elfelejtődött.

Időszámításunk első ezredének második felében zsidó tudósok bevezettek egy jelrendszert, s ettől kezdve kitették vagy jelölték a hiányzó magánhangzókat, és ezeket a mássalhangzók köré írták a héber Bibliában. Így kívánták biztosítani, hogy a héber nyelv kiejtése összességében el ne vesszen. Most már mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók be vannak jelölve, s ezeknek akkori kiejtése fennmaradt számunkra.

Amikor Isten nevéhez érkeztek, ahelyett, hogy az odavaló magánhangzó jelt írták volna köré, legtöbb esetben más magánhangzó jelt tettek ki, hogy az olvasót emlékeztessék arra, hogy itt Adonáj-t kell ejteniük. Ettől kezdve az isteni név elfogadott kiejtése Jehuah, illetve Jehovah lett. Ebben az isteni névben az eredeti nyelven írt név lényeges elemei mind megtalálhatók.

Melyik kiejtésnél maradjunk?

Honnan eredtek a Jahve-féle kiejtések? Ezek olyan alakok, amelyeket modern bibliatudósok javasoltak, akik megpróbálták Isten nevének eredeti kiejtését kikövetkeztetni. Egyesek — jóllehet nem mindannyian — úgy vélik, hogy az izraeliták Jézus ideje előtt valószínűleg Isten nevét Jahve-nak ejtették. Ebben azonban nem lehetünk egészen biztosak. Lehet, hogy így ejtették, lehet, hogy nem.

 Sokan jobban szeretik a Jehova kiejtési módot. Miért? Mert ez a Jahve alaknál megszokottabb és közismertebb kiejtés. Nem lenne-e jobb olyan alakot használni, amelyik közelebb áll az eredeti kiejtéshez? Nem feltétlenül, mivel nem ez a jellemző a bibliai nevekre.

Vegyük a legkiemelkedőbb példát: Jézus nevét. Tudod-e, hogyan szólította Jézust családja és baráti köre a mindennapos beszélgetéseikben, amíg Jézus Názáretben nevelkedett? Az igazság az, hogy senki sem tudhatja teljes bizonyossággal, de nagy valószínűséggel vagy Jesuának (vagy esetleg Jehosuának) nevezték, de semmiképpen nem Jézusnak.

Amikor életének történetét görög nyelven megírták, az ihletett írók nem törekedtek az eredeti héber kiejtés megőrzésére. Ehelyett görögül így adták vissza nevét: I·e·sous’. Ma a Biblia olvasói a maguk anyanyelvén különböző módon olvashatják Jézusnak a nevét. A spanyol bibliaolvasók a szövegben olvasható Jesus-t Heszusz-nak, míg az olaszok a Gesu-t Dzsézu-nak ejtik. Az angolok a Jesus helyett Dzsizösz-t mondanak.

 De helye lenne-e, ha felhagynánk Jézus nevének kiejtésével csak azért, mert közülünk legtöbben, de talán egyikünk sem tudja, hogyan ejtették ki eredetileg? Semmiképpen sem! Ilyet egyetlen fordító sem javasol. Mi szeretjük ezt a nevet, hiszen Isten szeretett Fiát, Jézus Krisztust nevezi meg, aki életvérét adta értünk. Vajon tiszteletünket tükrözné Jézus iránt, ha nem említenénk a nevét a Bibliában előforduló helyeken és egyszerűen olyan címekkel helyettesítenénk, mint pl. „Tanító” vagy „Közbenjáró”? Bizonyára nem! Úgy tudunk Jézusra utalni, ha az anyanyelvünkön megszokott kiejtésnek megfelelően használjuk az ő nevét.

Hasonló magyarázatokat fűzhetnénk a Bibliában olvasható összes nevekhez. Ezeket a neveket saját nyelvünknek megfelelően ejtjük, és nem próbáljuk meg az eredeti kiejtést követni. Jirmijáhu helyett egyszerűen Jeremiást mondunk. Vagy Ésaiást mondunk, holott a prófétát a maga korában valószínűleg Jesajáhu-nak szólították. Még azok a tudósok is, akik jól ismerik a nevek eredeti kiejtését, a mai kiejtést és nem a régit követik.

Ugyanez érvényes Jehova nevére is. Még ha a mai Jehova forma nem is pontos kiejtése az eredetinek, ez semmit sem von le a név értékéből és fontosságából. Azt a Teremtőt, azt az élő Istent, azt a Legfelségesebbet jelöli meg, akit Jézus imájában így szólított meg: „Mennyei Atyánk, szenteltessék meg a te neved!” (Máté 6:9).

’Nem helyettesíthető más névvel’

Jóllehet sok fordító a Jahve kiejtést részesíti előnyben, az Új Világ fordítás és még sok más fordítás is a Jehova kiejtési formát használja, mivel már  évszázadok óta ezt szokták meg az emberek. Ezenkívül ebben a névben ugyanúgy, mint a többi alakban — a Tetragrammaton négy betűje: YHWH vagy JHVH megtalálható. *

Gustav Frederich Oeler, német professzor majdnem ugyanilyen okból már korábban hasonló döntésre jutott. Az ő művében a különböző kiejtési módokat tárgyalja és ilyen következtetésre jut: „Mostantól kezdve a J e h o v a szót használom, mert tulajdonképpen ez a név annyira meghonosodott szókincsünkben, hogy mással nem lehet helyettesíteni” (Theologie des Alten Testaments, 2. kiadás, 1882, 143. oldal).

Hasonlóképpen a jezsuita Paul Joüon a Grammaire de l’hébreu biblique című könyvében a 49. oldalon a lábjegyzetben ezt írja: „Fordításainkban (a következtetett) Yahweh alak helyett a Jéhovah alakot használtuk, . . . mert ez a francia nyelvben a meghonosodott irodalmi alak.” A bibliafordítók sok más nyelven hasonló formát használnak, ami látható a párhuzamos keretben a 8. oldalon.

De ez azt jelenti, hogy helytelen, ha valaki a Jahve alakot használja? Egyáltalán nem! Csupán arról van szó, hogy a Jehova név már könnyebben jön az olvasó ajkára, mivel a legtöbb nyelven ez honosodott meg. A lényeg mindenesetre az, hogy használjuk ezt a nevet, és hirdessük azt másoknak. „Adjatok hálát Jehovának, ti népek! Hívjátok segítségül az ő nevét. Ismertessétek a népek között az ő tetteit. Emlékeztessétek őket arra, hogy felmagasztalt az ő neve (Ésaiás 12:4).

Ezek után lássuk, hogyan cselekedtek Istennek szolgái az elmúlt évszázadokban e paranccsal összhangban.

[Lábjegyzetek]

^ 5. bek. Lásd az 1984-es kiadású Szent Iratok Új Világ fordításának 1függelékét.

^ 22. bek. Lásd az 1984-es kiadású Szent Iratok Új Világ fordításában a függelék 1részt.

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Különbböző tudósoknak más és más elképzelésük van arról, hogyan ejtették ki eredetileg a JHWH-t.

The Mysterious Name of Y.H.W.H. c. könyvben a 74. oldalon Dr. M. Reisel így nyilatkozott, hogy a „Tetragrammaton magánhangzókkal való kiejtése eredetileg ez lehetett: JeHūàH vagy JaHūàH”.

Canon D. D. Williams, Cambridge-i egyetemi tanár szerint a „bizonyítékok azt mutatják, jobban mondva, azt bizonyítják, hogy a Jahve(h) forma nem pontos kiejtése a Tetragrammatonnak. Valószínűleg inkább ez: JĀHÔH” (Zeitschrift für die alttestamentliche Wissenschaft, 1936, 54. kötet, 269. o.).

A francia Revised Segond Version magyarázó szótárában a 9. oldalon a következő magyarázat olvasható: „Egyes újabb fordításokban előforduló Jahve-ejtés néhány ősi tanúbizonyságra támaszkodik, de ezek nem bizonyító erejűek. Ha valaki azokat a személyes neveket veszi tekintetbe, amelyekben az isteni név benne van, mint például Illés (Élijahu) próféta nevében, a kiejtés lehet Jaho, de lehet Jahu is.”

1749-ben Teller német bibliatudós Isten nevének különböző kiejtéseit hozza fel, amelyekkel olvasmányaiban találkozott: „A sziciliai Diodorus, Macrobius, alexandriai Kelemen, szent Jeromos és Origenész Jao-t írt; a szamaritánusok, Epiphanius, Theodoretus: Jahe vagy Jave alakot; Ludwig Cappel: Javoh-nak ejti; Drusius: Jahve-nak; Hottinger: Jehva-nak; Mercerus: Jehovah-nak; Castellio: Jovah-nak, és le Clerc: Jawoh-nak vagy Javoh-nak.”

Ezekből a kijelentésekből tehát nyilvánvaló, hogy Isten eredeti nevének a kiejtése ma már nem ismeretes. Voltaképpen nem is ez a lényeg. Ha ez lenne, akkor maga Isten gondoskodott volna arról, hogy nevének kiejtése fennmaradjon számunkra. A lényeg inkább az, hogy merjük Isten nevét a saját anyanyelvünkön az itt megszokott kiejtésnek megfelelően használni.

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

Az isteni név különböző nyelveken való előfordulásai a nemzetközileg elfogadott Jehova alakot mutatják

Angol — Jehovah

Awabakál — Yehóa

Bugotu — Jihova

Cantonese — Yehwowah

Dán — Jehova

Efik — Jehovah

Fidzsi — Jiova

Finn — Jehova

Francia — Jéhovah

Futuna — Ihova

Holland — Jehovah

Igbo — Jehova

Japán — Ehobu

Joruba — Jehofah

Lengyel — Jehowa

Magyar — Jehova

Maori — Ihowa

Motu — Iehova

Mwala-Malu — Jihova

Narrinyeri — Jehovah

Nembe — Jihova

Német — Jehova

Olasz — Geova

Petats — Jihouva

Portugál — Jeová

Román — Iehova

Szamoa — Iehova

Sotha — Jehova

Spanyol — Jehová

Szwahili — Yehova

Svéd — Jehova

Tahiti — Iehovah

Tagalog — Jehova

Tonga — Jihova

Venda — Yehova

Xhossza — uYehova

Zulu — uJehova

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

Isten neve: „Jehova” még a nem bibliai szövegben is közismert

Franz Schubert zenét komponált Johann Ladislav Pyrker „A Mindenhatóság” című költeményére. Ebben Jehova neve kétszer is előfordul. Verdi „Nabucco” című operájának utolsó zárójelenetében szintén elhangzik a Jehova név.

A svájci Arthur Honegger zeneszerző „Dávid király” című oratóriuma is a Jehova nevét emeli ki. A híres francia író, Victor Hugo, több mint 30 művében használta Jehova nevét; és Lamartine is verset írt „Jehova” címmel.

Rimai János „Istenes Énekei”, az 1701-ben Kolozsvárott kiadott példány hasonmása 143. lapján ez olvasható: „Kegyes Jehova tekints ránk mennyből, . . .”

Jókai Mór „Egy az Isten” című regényében a következőt olvassuk: „Egy az Isten! A Jehova Isten!”

Ady Endre „Kain megölte Ábelt” című verse így kezdődik: „Uram, én Jehovám . . .”, és az „Ésaiás könyvének margójára” című írása pedig ezt tartalmazza: „ . . . Valaki, akit Úrnak is neveznek, Jehovának is . . .”

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM-ban Apaffi György Küküllő vármegye főispánja 1635 körül készült síremlékén megtalálható Isten neve a latin szövegben: Iehova fortitudo mea in ipso separavit cor meu IC psal 28.

A Jehova kiejtési forma tehát évszázadok óta bevett, nemzetközileg is elismert kiejtése volt Isten nevének. Azok, akik hallották ezt a nevet, rögtön tudták, kiről van szó. Ahogy Oehler professzor mondta: „Ez a név annyira meghonosodott szókincsünkben, hogy nem lehet más névvel helyettesíteni” (Theologie des Alten Testaments).

[Kép a 6. oldalon]

A vatikáni Szent Péter Bazilikában talált angyalszobornak egyik részlete Isten nevével a XIII. Kelemen pápa sírján

[Kép a 7. oldalon]

Sok pénzérmén is olvasható Isten neve. Ilyen ez az 1661-es évből keltezett, Nürnbergből származó pénzérme is. A latin felírás értelme: „Szárnyaid árnyékában”

[Képek a 9. oldalon]

Régebben Isten nevének Tetragrammatonos alakja sok egyházi épületet diszített

Fourviére-i katolikus bazilika, Lyons, Franciaország

Bourges-i székesegyház, Franciaország

La Celle-i templom, Dunoise, Franciaország

Digne-i templom, Dél-Franciaország

São Paulo-i templom, Brazília

Strasbourg-i székesegyház, Franciaország

Szent Márk székesegyház, Velencében, Olaszország

[Képek a 10. oldalon]

Jehova neve, amint látható a Bordesholm-i kolostorban, Németország

Egy német pénzérmén 1635-ből

Egy templom fölött Fehmarnban, Németország

És egy 1845-ös sírkövön Harmannschlagban, Alsó-Ausztria