Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ellentmond-e a Biblia önmagának?

Ellentmond-e a Biblia önmagának?

 7. fejezet

Ellentmond-e a Biblia önmagának?

Gyakran hozzák fel azt a vádat, hogy a Biblia ellentmond önmagának. Azok az emberek, akik ezt állítják, rendszerint maguk nem olvasták a Bibliát; csupán azt ismétlik, amit másoktól hallottak. Néhányan azonban találtak valódi ellentmondónak tűnő, és szerintük zavaros részt.

1., 2. (És a bevezetés.) a) Milyen vád hangzik el gyakran a Bibliával szemben? b) A Biblia különböző részeinek összehasonlításakor mire kell emlékeznünk? c) Mik lehetnek az okai annak, ha két bibliaíró néha különbözőképpen írja le ugyanazt az eseményt?

HA a Biblia valóban Isten Szava, akkor egységesnek kell lennie, nem pedig ellentmondásosnak. Miért tűnik hát úgy, hogy néhány rész ellentmond a másiknak? Ha válaszolni akarunk erre a kérdésre, emlékeznünk kell arra, hogy bár a Biblia Isten Szava, számos ember írta le néhány évszázad alatt. Ezek az írók különböző származásúak, más-más stílusúak és adottságúak voltak. Mindezek a különbözőségek visszatükröződnek az írásokban.

2 Ezenfelül, ha két vagy több író írja le ugyanazt az eseményt, az egyik megemlíthet olyan részleteket, amelyeket a másik kihagy. Továbbá, a különböző írók különböző módon mutatják be az adott témát. Az egyik időrendben írhatja le, míg a másik egészen másfajta elrendezést követhet. Ebben a fejezetben a Biblia néhány állítólagos ellentmondását  mutatjuk be, és megvizsgáljuk, hogyan lehet összeegyeztetni őket egymással, tekintetbe véve az előzőeket.

Független tanúk

3., 4. Azzal a katonatiszttel kapcsolatban, akinek a szolgája beteg volt, milyen látszólagos eltérés van Máté és Lukács beszámolója között, és hogyan lehet összeegyeztetni őket egymással?

3 Néhány „ellentmondás” akkor merül fel, amikor két vagy több beszámolónk van ugyanarról az eseményről. Például a Máté 8:5-ben azt olvassuk, hogy amikor Jézus Kapernaumban volt, „egy katonatiszt jött hozzá és arra kérte őt, hogy gyógyítsa meg a szolgáját”. De a Lukács 7:3 szerint „a katonatiszt a zsidók véneit küldte hozzá, hogy arra kérjék [Jézust], jöjjön és gyógyítsa meg a rabszolgáját”. Nos hát a katonatiszt maga beszélt Jézussal, vagy a véneket küldtehozzá?

4 A válasz nyilvánvalóan az, hogy a férfi a zsidók véneit küldte. Miért mondja akkor Máté, hogy a férfi maga könyörgött Jézusnak? Mert valójában a férfi kérte Jézust a zsidó véneken keresztül. A vének csak az ő szószólói voltak.

5. Miért mondja a Biblia azt, hogy Salamon építette a templomot, amikor nyilvánvalóan mások végezték el a tényleges munkát?

5 Szemléltetésül szolgáljon az, amit a 2Krónika 3:1-ben olvasunk: „Végül Salamon elkezdte építeni Jehova házát Jeruzsálemben.” Később ezt olvassuk: „Salamon tehát befejezte Jehova házát” (2Krónika 7:11). Személyesen Salamon építette a templomot elejétől a végéig? Természetesen nem. A tényleges építőmunkát a mesteremberek és munkások tömege végezte el. De Salamon volt a munka szervezője, ő volt a felelős érte. Ezért mondja a Biblia azt, hogy  ő építette a házát. Ugyanilyen módon mondja el a Máté evangéliuma azt, hogy a katonatiszt Jézushoz jött. De Lukács további részletet közöl azzal, hogy a zsidó véneken keresztül közelítette meg őt.

6., 7. Hogyan hozható összhangba a két különböző evangéliumi beszámoló Zebedeus fiainak kéréséről?

6 Nézzünk egy hasonló példát. A Máté 20:20, 21-ben ez áll: „A Zebedeus fiainak anyja közeledett [Jézushoz] fiaival, hogy hódoljon neki és kérjen tőle valamit.” Amit kért, az pedig az volt, hogy fiai a legkiváltságosabb helyzetben legyenek, amikor Jézus bemegy a Királyságába. Márk beszámolójában ugyanerről az eseményről ezt olvassuk: „Jakab és János, Zebedeus két fia, lépett oda [Jézushoz], és ezt mondták neki: ’Tanító, azt akarjuk, hogy bármit kérünk tőled, megtedd nekünk’ ” (Márk 10:35–37). Ki intézte tehát a kérést Jézushoz: Zebedeus két fia vagy az anyjuk?

7 Nyilvánvalóan, amint Márk állítja, Zebedeus két fia volt az, aki ezt kérte. De az anyjukon keresztül kérték. Ő volt a szószólójuk. Ezt támasztja alá Máté feljegyzése is, miszerint a többi apostol, amikor hallotta, amit Zebedeus fiainak anyja tett, nem az anyán, hanem „a két testvéren” háborodott fel (Máté 20:24).

8. Hogyan lehetséges, hogy ugyanarról az eseményről szóló két beszámoló különbözik egymástól, mégis mindkettő igaz?

8 Hallottál-e már valaha két embert beszámolni olyan eseményről, amelynek mindketten tanúi voltak? Ha igen, észrevehetted, hogy mindegyikük  azokat a részleteket hangsúlyozta, amelyek hatással voltak rá. Az egyik kihagyhatott olyan dolgokat, amelyeket a másik elmesélt. Mégis mindketten igazat mondtak. Ugyanez a helyzet a Jézus szolgálatáról szóló négy evangéliumi beszámolóval, valamint más történelmi eseményekkel, amelyeket több bibliaíró írt le. Mindegyik író pontos információt ad, még akkor is, ha az egyik megőrzött olyan részleteket, amelyeket a másik elhagyott. Az összes beszámolót figyelembe véve teljesebb képet nyerhetünk arról, ami történt. Ezenkívül az ilyen változatok azt bizonyítják, hogy a bibliai beszámolók egymástól függetlenül keletkeztek. Lényegi összhangjuk pedig azt bizonyítja, hogy igazak.

Olvasd el a szövegösszefüggést!

9., 10. Miként segít nekünk a szövegösszefüggés megérteni, hogyan talált Káin feleséget?

9 Gyakran már a szövegösszefüggés megvizsgálásával feloldhatunk látszólagos ellentmondásokat. Nézzünk például egy gyakran felmerülő problémát Káin feleségével kapcsolatban. Az 1Mózes 4:1, 2-ben ezt olvassuk: „Idővel [Éva] megszülte Káint és azt mondta: ’Férfit szültem Jehova segítségével.’ Később megszülte annak testvérét, Ábelt.” Mint ismeretes, Káin megölte Ábelt. Később azonban azt olvassuk, hogy Káinnak felesége és gyermekei voltak (1Mózes 4:17). Ha Ádámnak és Évának csupán két fia volt, hogyan talált Káin feleséget?

10 A megoldás abban a tényben rejlik, hogy Ádámnak és Évának kettőnél több gyermeke született. A szövegösszefüggés szerint nagy családjuk volt. Az 1Mózes 5:3-ban azt olvassuk, hogy Ádám egy Séth nevű fiú apja lett, majd a következő versből megtudjuk, hogy „fiak és leányok apja lett”  (1Mózes 5:4). Így Káin összeházasodhatott az egyik testvérével vagy az egyik unokahúgával. Az emberiség történetének abban a korai szakaszában, amikor az emberek még közel voltak a tökéletességhez, egy ilyen házasság nyilvánvalóan nem jelentette azt a kockázatot az utódok számára, amit egy ilyen kapcsolat ma jelent.

11. Milyen állítólagos nézetkülönbségre mutatnak rá néhányan Jakab és Pál apostol között?

11 A szövegösszefüggés figyelembevétele segíthet nekünk megérteni a Pál apostol és Jakab közötti állítólagos nézetkülönbséget is. Az Efézus 2:8, 9-ben Pál rámutat arra, hogy a keresztények hit által, nem pedig cselekedetek által részesülnek megmentésben. Ezt mondja: „Hit által részesültetek megmentésben . . . nem cselekedetek által.” Jakab ezzel szemben a cselekedetek fontosságát hangsúlyozza. Ezt írja: „Miként a test halott szellem nélkül, úgy a hit is halott cselekedetek nélkül” (Jakab 2:26). Hogyan egyeztethető össze ez a két állítás?

12., 13. Jakab szavai miért inkább kiegészítői, mintsem ellentmondói Pál apostol szavainak?

12 Figyelembe véve Pál szavainak szövegösszefüggését azt látjuk, hogy az egyik állítás a másik kiegészítője. Pál apostol ugyanis a zsidóknak a mózesi törvények betartása érdekében tett erőfeszítéseire utal. Ők úgy vélték, hogyha a Törvényt annak minden részletében betartják, igazságosak lehetnek. De Pál rámutatott arra, hogy ez lehetetlen. Saját cselekedeteink által soha nem válhatunk igazságosakká — és így soha nem érdemelhetjük ki a  megmentést — a bennünk levő öröklött bűn miatt. Csak a Jézus váltságáldozatába vetett hit által lehetünk megmentve (Róma 5:18).

13 Jakab pedig azt a fontos alapelvet fűzi hozzá ehhez, hogy a hit önmagában, ha cselekedetekkel nincs alátámasztva, értéktelen. Annak, aki kijelenti, hogy hisz Jézusban, tetteivel bizonyítania is kell ezt. A cselekedetek nélküli hit halott, és nem vezet megmentéshez.

14. Pál mely kijelentései mutatják teljes egyetértését azzal az alapelvvel, hogy az élő hitet cselekedetekkel kell bizonyítani?

14 Pál apostol teljesen egyetértett ezzel, és gyakran említette, milyen cselekedeteket kell felmutatniuk a keresztényeknek ahhoz, hogy bizonyítsák hitüket. A rómaiaknak például ezt írta: „Szívvel gyakorolunk hitet az igazságosságért, de szájjal teszünk nyilvános kijelentést a megmentésért.” „Nyilvános kijelentést” tenni — azaz megosztani a hitünket másokkal — a megmentés érdekében elengedhetetlen (Róma 10:10; lásd még 1Korinthus 15:58; Efézus 5:15, 21–33; 6:15; 1Timótheus 4:16; 2Timótheus 4:5; Zsidók 10:23–25). De egyetlen keresztény sem képes a cselekedetei által, és különösen nem a mózesi törvény betartására tett erőfeszítései által kiérdemelni a jogot az örök életre. Az örök élet „ajándék, amit Isten ad” azoknak, akik hitet gyakorolnak (Róma 6:23; János 3:16).

Különböző nézőpontok

15., 16. Hogyan lehet mind Mózesnek, mind Józsuénak igaza, holott az egyik a Jordán keleti oldalát a folyó „ezen oldalának”, míg a másik „a másik oldalnak” mondja?

15 A Biblia írói néha különböző nézőpontokból írják le az eseményt vagy beszámolóikhoz különböző ábrázolásmódokat választanak. Ha ezeket a különbségeket  figyelembe vesszük, könnyen feloldhatunk további látszólagos ellentmondásokat is. Egy példa erre a 4Mózes 35:14 vers, ahol Mózes a Jordán keleti részét úgy említi, hogy „a Jordánnak ezen az oldalán”, Józsué azonban a Jordántól keletre eső földre úgy hivatkozik, hogy a „Jordán másik oldalán” (Józsué 22:4). Melyik pontos?

16 Tulajdonképpen mindkettő. A Mózes 4. könyvének beszámolója szerint a zsidók még nem keltek át a Jordánon az Ígéret földjére, így számukra a Jordán keleti oldala „ezen oldal” volt. De Józsué már átkelt a Jordánon. Ő tehát a folyó nyugati oldalán, Kánaán földjén volt. Így a Jordán keleti oldala számukra a folyó „másik oldalán” feküdt.

17. a) Milyen állítólagos belső ellentmondásra mutatnak rá néhányan az 1Mózes első két fejezetében? b) Mi a tulajdonképpeni oka a feltételezett eltérésnek?

17 Egy beszámoló összeállításának módja is látszólagos ellentmondáshoz vezethet. Az 1Mózes 1:24–26-ban a Biblia azt mutatja, hogy az állatok az ember előtt lettek megteremtve. De az 1Mózes 2:7, 19, 20-ból úgy tűnik, hogy az ember lett megteremtve az állatok előtt. Miért van ez az eltérés? Mert a két beszámoló a teremtést két különböző nézőpontból írja le. Az első bemutatja az ég és a föld megteremtését mindazzal együtt, ami rajtuk található (1Mózes 1:1—2:4). A második az emberi faj teremtésére és a bűnbeesésre összpontosít (1Mózes 2:5—4:26).

18. Hogyan tudjuk elsimítani a látszólagos eltérést az 1Mózes első fejezeteiben található két teremtési beszámoló között?

18 Ezenkívül az első beszámoló időrendben, hat egymást követő „napra” van felosztva. A másodikban az eseményeket fontossági sorrendben írták le. Ezért a beszámoló egy rövid bevezetés után egyenesen  Ádám teremtésére tér rá, majd az ő és családja történetét tárgyalja (1Mózes 2:7). A további információkat szükség szerint fűzték a beszámolóhoz. Megtudjuk, hogy megteremtése után Ádám Éden kertjében élt. Ekkor említi az Édenkert ültetését (1Mózes 2:8, 9, 15). Jehova azzal bízza meg Ádámot, hogy nevezze el „a mező minden vadon élő állatát, és az egek minden repdeső teremtményét”. Ezért itt az ideje megemlíteni, hogy „Jehova Isten megformálta a földből” mindezeket a teremtményeket, bár az ő teremtésük jóval azelőtt kezdődött, hogy Ádám megjelent a színtéren (1Mózes 2:19; 1:20, 24, 26).

Olvasd figyelmesen a beszámolót

19. Miért tűnik zavarosnak a Biblia beszámolója Jeruzsálem meghódításáról?

19 Sokszor már az is elég a látszólagos ellentmondások feloldásához, hogy a beszámolót figyelmesen elolvassuk, és elgondolkozunk a kapott információkon. Ez a helyzet például annál a feljegyzésnél, ami arról szól, hogy az izraeliták elfoglalták Jeruzsálemet. Jeruzsálem Benjámin örökségének része volt, de azt olvassuk, hogy Benjámin törzse nem tudta a várost meghódítani (Józsué 18:28; Bírák 1:21). Később azt is olvassuk, hogy Júda képtelen volt meghódítani Jeruzsálemet — mintha a város e törzs örökségének része lett volna. Végül Júda legyőzte Jeruzsálemet és felégette azt (Józsué 15:63; Bírák 1:8). Évszázadokkal később Dávidot szintén mint Jeruzsálem meghódítóját írták le (2Sámuel 5:5–9).

20., 21. Figyelmesen megvizsgálva az összes idevágó részletet, mi derül ki a zsidók Jeruzsálem feletti hatalomátvételének történetéből?

20 Első pillantásra mindez zavarosnak tűnhet, de valójában itt nincs semmiféle ellentmondás. A határ Benjámin és Júda öröksége között a Hinnom völgyében  húzódott, tehát éppen Jeruzsálem ősi városán haladt keresztül. Amit később Dávid városának neveztek, tulajdonképpen Benjámin területén feküdt, amint az a Józsué 18:28-ból következik. De Jeruzsálem Jebusite városa valószínűleg túlnyúlt a Hinnom völgyén, és egy része júdai területet fedett le, így Júdának is harcolnia kellett a kánaánita lakosok ellen.

21 Benjámin nem tudta meghódítani a várost, de egy alkalommal Júda megrohamozta és felégette Jeruzsálemet (Bírák 1:8, 9). Ám Júda haderői nyilvánvalóan továbbhaladtak, és az őslakosok közül néhányan ismét birtokba vették a várost. Később olyan ellenállási fészket alakított ki, melyet sem Júda, sem Benjámin nem volt képes szétverni. Így a jebuzeusok továbbra is Jeruzsálemben maradtak egészen addig, amíg Dávid évszázadokkal később meg nem hódította a várost.

22., 23. Ki vitte Jézus kínoszlopát a kivégzés helyéig?

22 Az evangéliumokban rábukkanunk egy másik példára. Azzal kapcsolatban, ahogyan Jézust a kivégzéshez elővezették, János evangéliumában ez áll: „És saját maga vivén a kínoszlopot, kiment” (János 19:17). Lukácsnál azonban ezt olvassuk: „Mikor pedig elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirenei születésű Simont, és a kínoszlopot ráhelyezték, hogy vigye Jézus mögött” (Lukács 23:26). Jézus maga vitte a kivégzés eszközét vagy Simon vitte azt helyette?

23 Kezdetben nyilvánvalóan Jézus vitte kínoszlopát, ahogy azt János leírta. De később, amint Máté, Márk és Lukács tanúsítja, a cirenei Simont kényszerítették, hogy vigye azt a kivégzés helyéig még hátralévő úton.

 A függetlenség bizonyítéka

24. Miért ne lepődjünk meg, ha néhány látszólagos ellentmondást találunk a Bibliában, de mire nem szabad következtetnünk ebből?

24 Igaz, van néhány olyan látszólagos ellentmondás a Bibliában, amit nehéz megmagyarázni. De nem kell azt feltételeznünk, hogy ezek egyértelmű ellentmondások. Gyakran csupán információhiányról van szó. A Biblia elég ismeretet nyújt szellemi szükségleteink kielégítésére. De ha minden említett eseményről minden részletet közölne, akkor egy óriási, nehezen kezelhető könyvtár lenne ahelyett a kézikönyv helyett, amellyel ma rendelkezünk, és amit mindig magunknál tarthatunk.

25. Mit mond János Jézus szolgálatának feljegyzésével kapcsolatban, és mennyiben segít ez megértenünk, miért nem közöl a Biblia minden eseményről minden részletet?

25 Jézus szolgálatát illetően János apostol jogos túlzással ezt írta: „Valójában van sok egyéb is, amit Jézus cselekedett, s amit ha valaha teljes részletességgel megírnának, maga a világ sem lenne képes befogadni a megírt tekercseket” (János 21:25). Sőt még lehetetlenebb lenne feljegyezni Isten népe hosszú történetének minden részletét a patriarcháktól az első századi keresztény gyülekezetig.

26. Milyen alapvető tény felismeréséhez tartalmaz a Biblia elegendő információt?

26 A Biblia valóban a tömörség csodája. Elegendő információt tartalmaz ahhoz, hogy felismerhessük: sokkal több, mint csupán emberi mű. A változatok, amiket tartalmaz, azt bizonyítják, hogy az írók valóban független tanúk voltak. Másrészt a Biblia csodálatos egysége — amellyel részletesebben majd egy következő fejezetben foglalkozunk — minden kétséget kizáróan mutatja annak isteni eredetét. A Biblia Isten Szava, nem emberé.

[Tanulmányozási kérdések]

[Oldalidézet a 89. oldalon]

A látszólagos ellentmondások a Bibliában bizonyítják, hogy az írók valóban független tanúk voltak

[Oldalidézet a 91. oldalon]

A szövegösszefüggés figyelembevétele gyakran segít megoldani az állítólagos ellentmondásokat

 [Kiemelt rész a 93. oldalon]

„Az „eltéréseknek” nem kell ellentmondásoknak lenniük

Kenneth S. Kantzer teológus egyszer bemutatta, hogyan tűnhet két feljegyzés ugyanarról az eseményről ellentmondásnak, bár mindkettő igaz. Ezt írta: „Bizonyos ideje meghalt egy kedves barátunk édesanyja. Haláláról először egy megbízható közös barátunktól hallottunk. Ő elmondta, hogy barátunk édesanyja az utcasarkon állt, és várt a buszra, egy másik arra haladó busz elütötte, halálosan megsebesült, és néhány perccel később meghalt.”

Nem sokkal később egy egészen más beszámolót hallottunk. Ezt írta: „A halott nő unokájától azt hallottuk, hogy egy másik járművel való összeütközése következtében kirepült az autóból, amelyben utazott, és azonnal meghalt. A fiú teljesen biztos volt ebben.

Sokkal később . . . megpróbáltuk tisztázni a dolgot. Úgy hallottuk, hogy a nagymamát, amint várt a buszra, egy másik busz elütötte és súlyosan megsebesült. Egy arra haladó autó felvette őt, hogy amilyen gyorsan csak lehet, kórházba vigye, de a sietségben az őt szállító autó összeütközött egy másik autóval, a nagymama kizuhant az autóból és azonnal meghalt.”

Ez azt mutatja, hogy ugyanarról az eseményről mindkét beszámoló is igaz lehet, még akkor is, ha látszólag ellentmondanak egymásnak. Néha a Bibliával is ez a helyzet. Különböző tanúk különböző részleteket írhatnak le ugyanarról az eseményről. Ahelyett, hogy ellentmondásban lennének, kiegészítik egymást, és ha az összes beszámolót figyelembe vesszük, jobban megértjük azt, ami valójában történt.