AZ ELSZÁNT felfedező nem hitt a szemének. Egy római diadalívre bukkant az algériai sivatagban, félig a homok alá temetve. A skót James Bruce akkor, 1765-ben még nem tudta, hogy az Észak-Afrikában valaha épült legnagyobb római település, az ókori Thamugadi – mai nevén Timgad – romjain sétál.

Több mint száz évvel később, 1881-ben francia régészek elkezdték feltárni Timgad jó állapotban megmaradt romjait. A leletekből arra következtettek, hogy a környék sivársága ellenére a város lakói nagyon is kényelmesen és fényűzően éltek. De miért hoztak létre a rómaiak egy virágzó települést egy ilyen helyen? És mit tanulhatunk abból, ahogyan ennek az ókori városnak a lakói éltek?

Amikor a rómaiak az i. e. első században Észak-Afrikában is terjeszkedni kezdtek, egyes nomád törzsek hevesen ellenálltak. Hogyan lehetne békét kötni a bennszülöttekkel? A III. Augusta légió katonái először számos megerősített tábort és helyőrséget építettek a ma Észak-Algériához tartozó kiterjedt hegyvidéken. Később létrehozták Timgad városát, de már egészen más célból.

A rómaiak hivatalosan a leszerelt veteránok számára alapították Timgadot, de az igazi cél az volt, hogy gyengítsék a helyi törzsek ellenállását. A terv bevált. A kényelmes városi élet hamar megtetszett a helyieknek, akik a portékáikat árulták Timgadban. Mivel a városban csak római állampolgárok élhettek, sok bennszülött önként vállalta, hogy 25 évig a római seregben szolgál, hogy így megszerezze az állampolgárságot magának és a fiainak.

Némelyek nem elégedtek meg pusztán a római állampolgársággal, hanem vezető pozíciókat szereztek Timgadban vagy valamelyik másik római településen. A rómaiak ravasz terve a helyiek beolvasztására olyan sikeres volt, hogy Timgad megalapítása után mindössze fél évszázaddal a városlakók többsége már észak-afrikai volt.

Hogyan tudták a rómaiak ilyen gyorsan lépre csalni a bennszülötteket? Részben úgy, hogy egyenlőséget biztosítottak a lakosok között, a római  államférfi, Cicero által hirdetett elv alapján. Az afrikai származású lakosok ugyanannyi földet kaptak, mint a római veteránok. A városban szabályos, 20-szor 20 méteres lakótömböket alakítottak ki, melyeket szűk utcák választottak el egymástól. Az ott élők kétségkívül nagyon értékelték az egyenlőséget és a rendet.

Mint sok más római város lakói, úgy a timgadiak is kimehettek a fórumra a piaci napokon, amikor nagy volt a nyüzsgés, és értesülhettek a legfrissebb hírekről, vagy közös játékokban vehettek részt. A közeli, kopár hegyeken élő emberek bizonyára el tudták képzelni magukat, amint egy forró, száraz napon az oszlopsorok árnyékában sétálnak, vagy a számos ingyenes közfürdő egyikében múlatják az idejüket a vízcsobogást hallgatva, esetleg egy kellemes szökőkút körül a barátaikkal ücsörögve beszélgetnek. Számukra olyan volt mindez, mint egy álom.

A szabadtéri színház is nagy vonzerőnek bizonyult. Több mint 3500 ülőhelyével képes volt befogadni Timgad és a környező városok lármás sokaságát. A gyakran érzéki vagy erőszakos darabok által a közönség megismerhette a római színházi ízlést.

A római vallásnak is volt szerepe abban, hogy az idegenek megszerették a várost. A fürdők padlóit és falait a pogány mitológia egy-egy jelenetét ábrázoló, színes mozaikképek díszítették. Minthogy a fürdőbe járás hozzátartozott a mindennapokhoz, a lakosok szép lassan megismerkedtek a római istenségekkel és vallással. Annyira jól sikerült beolvasztani az afrikaiakat a római kultúrába, hogy a síremlékül emelt sztélék gyakran olyan istenhármasokat ábrázoltak, amelyekben vegyesen voltak helyi és római istenségek.

Miután Traianus császár i. sz. 100-ban megalapította a várost, a rómaiak Észak-Afrika-szerte ösztönözték a gabonatermesztést, valamint az olívaolaj- és borkészítést. Hamarosan ez a vidék látta el az egész birodalmat ezekkel a fontos termékekkel. Timgad virágzott a római uralom alatt, akárcsak a többi gyarmatváros. Idővel olyannyira megnövekedett a lakosság létszáma, hogy a város jóval a megerősített falakon túl is terjeszkedni kényszerült.

A városlakók és a földtulajdonosok jól éltek a Rómával folytatott kereskedelemből, de a helyi földműveseknek nem sok maradt a haszonból. A harmadik században a társadalmi egyenlőtlenség és a rendkívül magas adók miatt a kistermelők körében lázadások törtek ki. Némelyikük, aki korábban áttért a katolikus hitre, csatlakozott a donatistákhoz. Ez a csoport kereszténynek vallotta magát, és szembeszállt a katolikus egyházon belüli korrupcióval. (Lásd „ A donatisták – Valóban tiszta egyház volt?” című kiemelt részt.)

Az évszázadokig tartó vallási konfliktusok, polgárháborúk és barbár betörések után a római civilizáció elvesztette a befolyását  Észak-Afrikában. A hatodik századra helyi arab törzsek porig égették Timgadot, aztán a város a feledés homályába merült, és csak több mint 1000 évvel később került újra napvilágra.

A Timgad romjainál dolgozó régészeket megmosolyogtatta egy latin nyelvű felirat, melyet a fórumon találtak. Így szól: „Vadászat, fürdőzés, játék, nevetés – ez az élet!” Egy francia történész szerint ez „egy olyan filozófiát tükröz, amelyből talán hiányzik az ambíció, de amely sokak szerint mégiscsak a bölcsesség titka”.

Szó, ami szó, a rómaiak jó ideig valóban ilyen életfelfogást követtek. Pál, az első századi keresztény apostol említést tett olyanokról, akik így gondolkodtak: „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk”. Jóllehet a rómaiak vallásos emberek voltak, a pillanatnyi gyönyöröknek éltek, és nemigen foglalkoztak az élet valódi értelmével és céljával. Pál óva intette a hívőtársait az ilyen emberektől. Ezt írta: „Ne vezessenek félre titeket. Rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat” (1Korintusz 15:32, 33).

Noha Timgad lakói úgy 1500 évvel ezelőtt éltek, az emberek életszemlélete alig változott azóta. Most is sokan csak a mának élnek, mit sem törődve a tetteik következményeivel. A Biblia azonban tömören így fogalmazza meg, hogy mi a valóság: „változik e világ színtere.” Éppen ezért azt tanácsolja, hogy ne éljünk teljesen a világ kínálta lehetőségekkel (1Korintusz 7:31).

Timgad romjai azt erősítik meg, hogy a boldog és tartalmas élet titka nem az, hogy megfogadjuk az észak-afrikai homok alá temetett felirat szavait. Okosabban tesszük, ha inkább a Biblia következő kijelentését tartjuk észben: „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:17).