JÉZUS közvetlenül azelőtt, hogy visszatért az égbe, megbízta a tanítványait, hogy tanúskodjanak róla „mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:8). Ők buzgón és bátran eleget is tettek a felszólításnak. Azonban kis idő múltán Jeruzsálemben nagy üldözés támadt, és Istvánt ki is végezték a hite miatt. Jézus tanítványai közül sokan a szíriai Antiókiában leltek menedékre, mely a Római Birodalom egyik legnagyobb városa volt, Jeruzsálemtől úgy 550 kilométerre északra (Cselekedetek 11:19).

Antiókiában a tanítványok továbbra is prédikálták a „Jézusról szóló jó hírt”, és sok nem zsidó lakos hívővé lett (Cselekedetek 11:20, 21). A városban a legtöbben görögül beszéltek, de a környékén és a tartományban a szír volt az elterjedt nyelv.

Mivel a második században egyre gyarapodott a szírül beszélő keresztények száma, szükségessé vált, hogy a „jó hírt” lefordítsák a nyelvükre. Úgy tűnik, hogy nem is a  latin, hanem a szír volt az első nyelv, amelyre a Keresztény Görög Iratok bizonyos részeit lefordították.

Tatianosz (120–173), a szír író 170-re elkészítette a Diatesszaronként emlegetett görög vagy szír nyelvű művét, melyben egybeszerkesztette a négy evangéliumot. (A mű címét adó görög szó jelentése ’négyből szerkesztett’.) Később a szír Efrém (kb. 310–373) magyarázatokat fűzött a Diatesszaronhoz, ami azt bizonyítja, hogy az közkézen forgott a szír keresztények körében.

Miért érdekes számunkra a Diatesszaron? Azért, mert a XIX. században egyes tudósok azt állították, hogy az evangéliumok csak a második században, 130 és 170 között keletkeztek, ennélfogva nem számolhatnak be hitelesen Jézus életéről. Ám a Diatesszaron azóta előkerült kéziratai megerősítik, hogy Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma már széles körben elterjedt a második század közepére, tehát korábban kellett íródniuk. És mivel Tatianosz a műve összeállításához főként a négy elfogadott evangéliumot használta, egyértelmű, hogy az apokrif evangéliumokat nem tartották megbízhatónak és kanonikusnak.

Az ötödik század elejére Mezopotámia északi részén elterjedtté vált a Bibliának egy szír fordítása, mely valószínűleg a második vagy a harmadik században készült, és a Biblia összes könyvét tartalmazta, kivéve Péter második levelét, János második és harmadik levelét, Júdás levelét és a Jelenések könyvét. Ez a fordítás Pesitta néven ismert, amelynek jelentése ’egyszerű, világos’. A Pesitta az egyik legrégebbi és legfontosabb bizonyíték arra, hogy a Biblia szövegét már a kezdetektől igyekezték továbbadni.

Érdekes módon az egyik kéziratán van egy dátum, mely 459/460-nak felel meg, így ez a legrégebbi, dátummal ellátott bibliai kézirat. 508 körül átdolgozták a Pesittát, és az új változatban, mely később Philoxenosz-féle fordítás néven vált ismertté, már a hiányzó öt könyv is szerepelt.

A XIX. századig a Keresztény Görög Iratok ismert görög másolatai szinte kivétel nélkül az ötödik századból vagy sokkal későbbről valók voltak. Ezért a bibliatudósokat nagyon felcsigázták az olyan régi fordítások, mint a latin Vulgata és a szír Pesitta. Némelyek úgy vélték, hogy a Pesitta egy régebbi szír fordítás átdolgozott változata. Ám ilyen szöveget addig még senki sem talált. Minthogy a szír Biblia gyökerei a második századig nyúlnak vissza, egy ilyen fordítás ablakot nyitna a Biblia korai szövegére, és valóságos kincsnek számítana a bibliatudósoknak. Csakugyan volt egy régi szír fordítás? Vajon megtalálják valaha?

Nos, a válasz igen. Sőt, két ilyen értékes szír kéziratot is találtak. Az első az ötödik századból való. A között a számos szír kézirat között volt, melyeket a British Museum 1842-ben szerzett az egyiptomi Nátron-völgy egyik kolostorából. Cureton-féle szír fordításként tartják számon, mivel William Cureton, a múzeum kéziratokért felelős munkatársa találta meg és adta ki. A négy evangéliumot a következő sorrendben tartalmazza: Máté, Márk, János és Lukács.

A másik kézirat, mely napjainkig fennmaradt, a Sínai szír kézirat. A felfedezése a bevezetőben említett, vállalkozó szellemű ikertestvérek nevéhez fűződik. Bár Agnesnek nem volt egyetemi diplomája, nyolc idegen nyelven beszélt, köztük szírül is. 1892-ben valami nagyon különlegesre bukkant a Szent Katalin-kolostorban.

Egy kis, sötét helyiségben egy szír kéziratra lett figyelmes. Elmondása szerint „visszataszítóan  nézett ki, nagyon koszos volt, és szinte minden lap össze volt ragadva, hiszen [évszázadokig] senki sem forgatta”. Egy palimpszeszt * volt az, vagyis egy olyan kézirat, amelyről eltávolították az eredeti szöveget, és újat írtak rá. Az új szöveg egy női szentekről szóló szír nyelvű írás volt. Agnes azonban ki tudta venni az eredeti szöveg egy részét, valamint a lapok tetején a „Máté”, „Márk” és „Lukács” szavakat. Egy majdnem teljes szír nyelvű kódexet tartott a kezében a négy evangéliumról! A tudósok ma úgy gondolják, hogy a negyedik század végén íródott.

A Sínai szír kéziratot a legfontosabb bibliai kéziratok közé sorolják, olyan görög kéziratok mellett, mint a Codex Sinaiticus és a Codex Vaticanus. Ma az az általános álláspont, hogy mind a Cureton-féle szír fordítás, mind a Sínai szír kézirat azoknak a szír evangéliumoknak a fennmaradt másolatai, amelyek a második század végén vagy a harmadik század elején keletkeztek.

Hasznosak lehetnek ezek a kéziratok a Biblia mai tanulmányozóinak? Feltétlenül! Vegyük például Márk evangéliumának az úgynevezett hosszú befejezését, mely némelyik fordításban a Márk 16:8 után következik. Ez megtalálható az ötödik századból való, görög Codex Alexandrinusban, a latin Vulgatában, és másutt is. Ám a két hiteles, negyedik századi görög kézirat, a Codex Sinaiticus és a Codex Vaticanus nem tartalmazza. A hosszú befejezés a Sínai szír kéziratban sincs benne, ami megerősíti, hogy eredetileg nem alkotta Márk evangéliumának a részét, csak később toldották be.

Vagy nézzünk egy másik példát. A XIX. században csaknem minden bibliafordításban megtalálható volt egy háromságot igazoló betoldás az 1János 5:7-nél. Ez a gondolat azonban a legrégebbi görög kéziratokban nincs benne, és a Pesittában sem szerepel, ami azt bizonyítja, hogy a bibliai szöveg megmásításáról van szó.

Nyilvánvaló, hogy Jehova Isten az ígéretéhez hűen megőrizte a szent Szavát. Erről biztosít minket: „Elszáradt a fű, elhervadt a virág, de Istenünk szava időtlen időkig fennmarad” (Ézsaiás 40:8; 1Péter 1:25). A régi szír bibliai kéziratoknak szerény, mégis fontos szerepük volt abban, hogy a Biblia üzenete pontosan juthatott el az egész emberiséghez.