Komolyabban foglalkoztam a tornával és a testépítéssel. Később nyitottam egy edzőtermet Kaliforniában, San Leandróban. Testépítőkkel dolgoztam, köztük egy olyan férfival is, aki elnyerte a Mr. Amerika címet. Bár izmos, kidolgozott testem volt, belül üresnek éreztem magam.

Az egyik barátom, akit a szalonból ismertem, tudta, hogy szeretném megérteni a Bibliát, ezért elintézte, hogy találkozzak az ismerősével. Másnap délelőtt eljött hozzám egy Jehova Tanúja. Négy órát töltött nálam, és minden kérdésemre a Bibliából adott választ. Megkértem, hogy este még jöjjön vissza, és éjfélig beszélgettünk a Bibliáról. Annyira fellelkesedtem, hogy megkérdeztem, másnap vele mehetek-e, mert szeretném megnézni, hogyan végzi a szolgálatot. Teljesen lenyűgözött, hogy az emberek kérdéseit hallva mindig fellapozta a Bibliát, és megmutatta nekik a választ. Azonnal eldöntöttem, hogy én is ezt akarom csinálni!

Eladtam az üzletet, és mindennap elmentem a szolgálatba ezzel az úttörővel, ahogyan Jehova Tanúi a teljes idejű szolgákat nevezik. 1948 májusában San Franciscóban, a Cow Palace Arénában tartott kongresszuson megkeresztelkedtem. Még abban az évben én is úttörő lettem.

Időközben megkértem a Tanúkat, hogy keressék fel anyukámat. Nem sokkal később ő is Jehova Tanúja lett. Bár a családja ellenséges volt vele, ő sok-sok éven át hűségesen szolgálta Istent, egészen a haláláig. A családunkból senki más nem lett Jehova Tanúja.

1950-ben Coloradóba, Grand Junctionbe költöztem, ahol megismertem Billie-t. Ő 1928-ban született, és a gazdasági világválság alatt nőtt fel. Az édesanyja, Minnie egy petróleumlámpa pislákoló fényénél minden este olvasott neki a Bibliából. Billie már négyévesen tudott olvasni, és sok bibliai történetet kívülről tudott. Az 1940-es évek vége felé az édesanyja a Tanúkkal folytatott bibliatanulmányozása során megtudta, hogy a pokol nem egy hely, ahol kínozzák a halottakat, hanem jelképesen a sírra utal (Prédikátor 9:5, 10). Minnie és a férje is Jehova Tanúi lettek.

1949-ben Billie a Bostonban folytatott tanulmányai befejezése után hazatért, és elkezdte komolyabban tanulmányozni a Bibliát. Úgy döntött, hogy mégsem tanár lesz, hanem Isten szolgálatának szenteli az életét. 1950-ben megkeresztelkedett Jehova Tanúi nemzetközi kongresszusán New Yorkban, a Yankee Stadionban. Nem sokkal ezután megismerkedtünk  és összeházasodtunk. Billie is úttörő lett, így együtt végeztük a teljes idejű szolgálatot.

Az első hely, ahol szolgáltunk, Oregon államban volt. Eugene városában számos életre szóló barátságot kötöttünk. 1953-ban Grants Passbe költöztünk, hogy segítsünk az ottani kis gyülekezetnek. Még abban az évben meghívást kaptunk a Gileád 23. osztályába. Ez a Tanúk által létrehozott, misszionáriusokat képző iskola akkoriban South Lansingben volt, New Yorktól úgy 400 kilométerre észak-nyugatra.

Öt hónappal a Gileád elvégzése után, 1954 decemberében Billie-vel felszálltunk egy Brazíliába tartó, kétpropelleres repülőre. Az indulás után egy órával az egyik motor leállt, de a pilótának sikerült letennie a gépet Bermudán. Kubában ismét kényszerleszállást kellett végrehajtanunk. Ezután még 36 órányi kimerítő utazás várt ránk, mire végre megérkeztünk Brazíliába, Jehova Tanúi Rio de Janeiró-i fiókhivatalába.

Nem sokkal az érkezésünk után két másik misszionáriussal elutaztunk São Paulo szövetségi államba, hogy Bauruban létrehozzunk egy új misszionáriusotthont. Ebben a több mint 50 000 fős városban mi voltunk az első Tanúk.

Elkezdtük felkeresni az embereket, de a helyi katolikus papnak ez nagyon nem tetszett. Mögöttünk jött, és mindenkit figyelmeztetett, hogy ne hallgasson meg minket. Ennek ellenére néhány héten belül egy nagy család, amellyel tanulmányoztunk, elfogadta a bibliai igazságot, és később meg is keresztelkedtek. Hamarosan mások is elkezdtek tanulmányozni.

Az előbb említett családnak volt egy rokona, aki egy előkelő klubnak volt az elnöke. Megbeszéltem vele, hogy tartunk majd ott egy kongresszust. Amikor a helyi pap ki akarta harcolni, hogy bontsák fel a szerződést, a klub elnöke összehívta a klubtagokat, és közölte velük, hogy ha ezt megteszik, ő lemond. Végül megtarthattuk a kongresszust.

Egy évvel később, 1956-ban meghívást kaptunk Santos városába a kerületkongresszusra. A gyülekezetünkből közel negyvenen utaztunk oda vonattal. Amikor hazaértünk Bauruba, egy levél várt, melyben kineveztek utazófelvigyázónak. Az volt a feladatom, hogy Jehova Tanúi gyülekezeteit látogassam. 25 éven át végeztük ezt a szolgálatot, és Brazília legnagyobb részére eljutottunk.

Akkoriban nem volt egyszerű az utazás. Gyakorlatilag az egész országot busszal, vonattal, szekéren, biciklivel és gyalog jártuk be. Az első városok egyike, ahová ellátogattunk, a São Pauló-i Jaú volt. A pap ott sem fogadott minket tárt karokkal.

– Szó sem lehet róla, hogy a juhaimnak prédikáljanak! – förmedt ránk.

– Ők nem az ön juhai, hanem Istenéi – válaszoltuk.

Megszerveztünk egy filmvetítést. Az új világ társadalma tevékenység közben című filmet szerettük volna megmutatni az embereknek, hogy képet kapjanak a világméretű prédikálómunkánkról. A pap azonban összecsődített egy tömeget, és meg akartak minket támadni. Azonnal értesítettük a rendőrséget. Amikor a pap a híveivel odaért a színházhoz, a rendőrök sorfalával találták szembe magukat, akik rájuk szegezték a fegyverüket. A nagy létszámú közönségnek rendkívül tetszett a film.

Abban az időben mindenütt meg kellett küzdenünk a vallási indíttatású gyűlölettel és üldözéssel,  bárhová mentünk is. Például Brusque városában (nem messze a Santa Catarina-i Blumenautól) találkoztunk két úttörővel, akik az erős ellenállás dacára is végezték a szolgálatukat. A kitartásuknak meglett a gyümölcse. Most, 50 évvel később, több mint 60 virágzó gyülekezet van azon a vidéken, sőt egy gyönyörű kongresszusi terem is, a közeli Itajaíban.

Az utazómunkánk során mindig nagyon élveztük, amikor más Tanúkkal előkészületeket tettünk nagy kongresszusokra. Az 1970-es években az a megtiszteltetés ért, hogy kongresszusfelvigyázó lehettem a hatalmas Morumbi stadionban. A közelben lévő mintegy 100 gyülekezet kapott egy levelet, hogy küldjenek 10-10 testvért, hogy ki tudjuk takarítani a stadiont a kongresszus előtti estén.

Amikor este a focisták elhagyták a stadiont, néhányan így élcelődtek: „Nézzétek már ezeket a nőket a felmosókkal meg a seprűkkel!” Nos, éjfélre az egész stadion ki lett takarítva. A létesítmény igazgatója csodálkozva jegyezte meg: „A személyzetünknek ez egy teljes hétbe beletelt volna, önök meg néhány óra alatt végeztek!”

1980-ban édesapám meghalt, és nem sokkal később visszatértünk az Egyesült Államokba, a kaliforniai Fremontba, hogy gondoskodjunk édesanyámról. Úttörőkként segítettünk a környéken élő portugáloknak, éjszaka pedig épületeket takarítottunk, hogy fenntartsuk magunkat. Később a közeli San Joaquin-völgybe költöztünk. Egy Sacramentótól egészen Bakersfieldig terjedő hatalmas területen portugálul beszélő embereket kerestünk. Ma már mintegy tíz portugál nyelvű gyülekezet van Kaliforniában.

Miután édesanyám 1995-ben meghalt, Floridába mentünk, hogy gondoskodni tudjunk Billie apukájáról. Egészen a haláláig mellette voltunk. Az anyukája már 1975-ben meghalt. 2000-ben egy sivatagos területre költöztünk, Colorado állam délnyugati részére. Itt teljes időben szolgáltunk, és segítettünk a navahó és ute rezervátumokban élő indiánoknak megismerni a Bibliát. Sajnos Billie 2014 februárjában meghalt.

Boldog vagyok, hogy több mint 65 évvel ezelőtt találkoztam egy Tanúval, aki minden kérdésemre a Bibliából adott választ. Annak is örülök, hogy személyesen meggyőződtem róla, hogy amit mond, az valóban egyezik-e a Biblia tanításával. Mindennek köszönhetően Isten szolgálata bearanyozta az életemet.