ILLÉS a Jordán völgyében gyalogol észak felé. A távoli Hóreb-hegytől indult hetekkel ezelőtt. Most, hogy végre Izrael földjére ért, feltűnik neki, hogy mennyire megváltozott a táj. A hosszan tartó szárazság nyomai kezdenek eltűnni. Egy ideje a lágy őszi esők áztatják a földeket, az emberek pedig megkezdték a szántást. A próféta biztosan örömmel látja, hogy a föld újjáéled, de őt leginkább a népe állapota érdekli. Ami a vallásuk gyakorlását illeti, sajnos igencsak gyengélkednek. Még mindig rengetegen imádják Baált, így Illésnek bőven van tennivalója. *

Ábel-Mehola közelében Illés megpillant egy földművesekből álló csoportot. Huszonnégy ökör kettesével befogva párhuzamos barázdákat szánt a nedves talajba. Illés azt a férfit keresi, aki az utolsó két állatot irányítja. Elizeus az, akit Jehova kijelölt az utódjául. Mivel Illés nemrég még úgy érezte, hogy egyedül ő maradt hű Istenhez, bizonyára alig várja, hogy megismerje Elizeust (1Királyok 18:22; 19:14–19).

Vajon húzódozik attól, hogy átadja a feladatai egy részét, megossza valakivel a kiváltságait, és egy napon teljesen lemondjon a szerepéről valaki más javára? Nem tudhatjuk, de mindenesetre elképzelhető, hogy volt benne némi aggodalom. Végtére is „olyan ember volt, akinek a mieinkhez hasonló érzései voltak” (Jakab 5:17). A beszámoló csupán ennyit ír: „Illés odament hozzá, és rávetette prófétai ruháját” (1Királyok 19:19). Ez a köpenyként hordott ruha, mely valószínűleg bárány- vagy kecskebőrből készült, azt jelzi, hogy a viselője valamilyen különleges megbízatást kapott Jehovától. Azzal, hogy Illés ráveti Elizeus vállára, kifejezi, hogy készségesen eleget tesz Jehova parancsának, és kijelöli Elizeust az utódjául. Illés bízik Istenben, és engedelmeskedik neki.

Elizeus, aki kettejük közül a fiatalabb, szíves örömest segít a prófétának. Nem azon nyomban lép a helyébe, hanem előbb mintegy hat évig kíséri, és a szolgálatára áll. Később úgy utalnak rá, mint „aki vizet öntött Illés kezére” (2Királyok 3:11). Milyen jóleső érzés Illésnek, hogy ilyen ügyes és segítőkész kísérője van! Kétségkívül jó barátok lettek. Egymást bátorítva biztosan könnyebb kitartaniuk az országban burjánzó igazságtalanság ellenére. Maga Aháb király is egyre mélyebbre süllyed a gonoszságban.

Van, hogy veled is igazságtalanul bánnak? Ebben a romlott világban ez sokunkkal megtörténik. Ha van egy olyan barátunk, aki szereti Istent, akkor könnyebb elviselnünk a helyzetünket. És sokat tanulhatunk Illés hitéből is, amikor valamilyen jogtalanság ér bennünket.

Illés és Elizeus sokat tett azért, hogy visszatérítse a népet Istenhez. Feltehetően élen jártak más  próféták tanításában, akik a jelek szerint valamiféle iskolákba szerveződtek. Aztán Illés új feladatot kapott Jehovától: „Kelj fel, menj le Izrael királya, Aháb elé” (1Királyok 21:18). Miért, mit tett Aháb?

A király már eleve hamis imádatot gyakorolt, és Izrael addigi történelmének legrosszabb királya volt. Azzal, hogy feleségül vette Jezabelt, hozzájárult, hogy a Baál-imádat elterjedjen az országban, és ő maga is részt vett benne (1Királyok 16:31–33). Ehhez az imádati formához hozzátartoztak a termékenységi rítusok, a „szent” prostitúció, sőt a gyermekáldozat is. Ráadásul Aháb nem sokkal korábban – alighanem anyagi előnyökre számítva – megtagadta Jehova parancsát, hogy végezze ki Ben-Hadádot, a gonosz szír királyt (1Királyok 20. fejezet). Most azonban Aháb és Jezabel kapzsisága, anyagiassága és erőszakossága még felháborítóbban nyilvánult meg.

Ahábnak volt egy káprázatos méretű palotája Szamáriában, és egy másik is onnan úgy 40 kilométerre, Jezréelben. Ez utóbbinak a tőszomszédságában feküdt Nábót szőlője. Aháb király megkívánta ezt a földdarabot, ezért hívatta Nábótot, és felajánlotta, hogy megveszi pénzért vagy egy másik szőlőért cserébe. Nábót azonban kijelentette: „Jehova szemszögéből nézve el sem tudom képzelni, hogy neked adjam ősatyáim örökségét” (1Királyok 21:3). Sokan úgy gondolják, hogy Nábót makacs és meggondolatlan volt, pedig egyáltalán nem erről van szó. Ő csak betartotta Jehova törvényét, hogy az izraeliták nem adhatják el véglegesen azt a földet, mely a családjuk öröksége (3Mózes 25:23–28). Nábót elképzelhetetlennek tartotta, hogy megszegje Isten törvényét. Hittel és bátorsággal cselekedett, hiszen tudhatta, hogy Ahábbal veszélyes szembeszegülni.

Aháb természetesen mit sem törődött Jehova törvényével. „Rosszkedvűen és leverten” ment haza, mivel nem kapta meg, amit akart. „Lefeküdt az ágyára, arcát elfordította, és nem evett kenyeret” (1Királyok 21:4). Amikor Jezabel látta, hogy a férje durcás kisgyerek módjára duzzog, sebtében kiagyalt valamit, hogy megszerezze neki, amit akart – és hogy tönkretegyen egy jóravaló családot.

Megdöbbentő, hogy mennyire gonosz tervet szőtt a királyné. Tisztában volt vele, hogy Isten törvénye értelmében egy súlyos vád bizonyításához két tanú szavára van szükség (5Mózes 19:15). Így hát Aháb nevében leveleket írt Jezréel előkelőinek, hogy keressenek két férfit, aki hajlandó hamisan istenkáromlással és felségsértéssel vádolni Nábótot, vagyis olyan bűnökkel, amelyek halálbüntetést vontak maguk után. A terve bevált. „Két semmirekellő ember” hamisan tanúskodott Nábót ellen, így megkövezték – de nemcsak őt ölték meg, hanem a fiait is! (1Királyok 21:5–14; 3Mózes 24:16; 2Királyok 9:26). * Aháb  ezzel lényegében átengedte az irányítást a feleségének, és hagyta, hogy megölesse ezeket az ártatlan embereket.

Képzeld el, mit érezhetett Illés, amikor Jehova elmondta neki, hogy mit tett a király és a királyné. Nagyon elkeserítő, amikor a gonoszok látszólag legyőzik az ártatlanokat (Zsoltárok 73:3–5, 12, 13). Manapság is égbekiáltó igazságtalanságok történnek, és néha olyan, nagy hatalmú emberek követik el őket, akik Isten képviselőinek mondják magukat. De ez a történet vigaszt nyújthat. Arra emlékeztet minket, hogy Jehova elől semmit sem lehet eltitkolni. Ő mindent lát (Héberek 4:13). És vajon tesz is valamit, ha gonoszságot lát?

Jehova elküldte Illést Ahábhoz. Egyértelműen megmondta neki: „Íme, Nábót szőlőjében van” (1Királyok 21:18). A király mihelyst megtudta Jezabeltől, hogy most már övé a szőlő, odament, hogy élvezze az új szerzeményét. Meg sem fordult a fejében, hogy Jehova figyeli. Képzeld magad elé, amint a szőlőben időzik, és arról álmodozik, hogy micsoda gyönyörű kertté fogja varázsolni. Aztán egyszer csak megjelenik Illés! A király arcáról lehervad a mosoly, és dühösen megszólal: „Ó, hát megtaláltál, ellenségem?” (1Királyok 21:20).

A szavai két szempontból is ostobaságra vallottak. Először is, amikor azt mondta, hogy „hát megtaláltál”, elárulta, hogy nem gondolt Jehovára. Jehova bizonyos értelemben már megtalálta a királyt, hiszen látta, hogy szándékosan gonoszságot művel, és Jezabel álnok tervének gyümölcsét élvezi. Belelátott Aháb szívébe, ahonnan az anyagiasság kiszorított mindenféle irgalmat, igazságérzetet és könyörületet. Azzal pedig, hogy az ellenségének nevezte Illést, kinyilvánította, hogy gyűlöli ezt a férfit, aki Jehova Isten barátja volt, és aki segíthetett volna neki visszafordulni a végzetes útjáról.

Ebből nagyon fontos tanulságokat vonhatunk le. Soha nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Jehova Isten mindent lát. Szerető Atyánk lévén tudja, hogy mikor térünk le a helyes ösvényről, és örül, ha azt látja, hogy változtatunk a viselkedésünkön. Gyakran a barátait használja fel, hogy segítsenek nekünk – olyan hűséges embereket, akik Illéshez hasonlóan Isten szavait közvetítik  a többieknek. Óriási hiba lenne Isten barátait az ellenségeinknek tartani (Zsoltárok 141:5).

Képzeljük el, amint Illés így felel Ahábnak: „Megtaláltalak.” Tisztán látta, hogy milyen ember Aháb: tolvaj, gyilkos, Jehova Isten ellen lázadó. Micsoda bátorság kellett ahhoz, hogy szembeszálljon vele! Ezután kimondta rá Isten ítéletét. Jehova látta a teljes képet, azt is, hogy Aháb családjának a gonoszsága a népet is megfertőzi. Ezért Illés azt mondta Ahábnak, hogy Isten meghagyta az egész dinasztia kiirtását – amit alapos kisöprésnek nevezett –, és Jezabellel is le fog számolni (1Királyok 21:20–26).

Illés nem gondolta azt cinikusan, hogy a gonosz, igazságtalan emberek egyszerűen megússzák büntetés nélkül. Manapság könnyen juthat valaki ilyen következtetésre. Ám ez a bibliai történet nemcsak arra emlékeztet minket, hogy Jehova látja, mi történik, hanem arra is, hogy a maga idejében igazságot szolgáltat. A Szava arról biztosít, hogy eljön a nap, amikor végleg megszünteti az igazságtalanságot (Zsoltárok 37:10, 11). De talán felmerül benned a kérdés, hogy Isten ítéletei csak büntetést foglalnak-e magukban, vagy az irgalom is megnyilvánul bennük.

Illés igencsak meglepődhetett azon, ahogyan Aháb Isten ítéletét fogadta. Ezt olvassuk: „amikor Aháb meghallotta ezeket a szavakat, megszaggatta ruháit, és zsákruhát öltött testére. Böjtölni kezdett, zsákruhában feküdt le, és leverten járt” (1Királyok 21:27). Tényleg megbánta, amit tett?

Annyi bizonyos, hogy jó irányba változott. Megalázta magát, ami kétségtelenül nem lehetett könnyű ennek a büszke, pökhendi embernek. De beszélhetünk-e őszinte bűnbánatról? Összehasonlításképpen vizsgáljuk meg egy későbbi király, Manassé példáját, aki még Ahábnál is gonoszabb volt. Amikor Jehova megbüntette, ő megalázta magát, és Jehovához fohászkodott. De nem csupán ennyit tett. Teljesen megváltozott: megszabadult a bálványaitól, igyekezett Jehovát szolgálni, és a népet is erre buzdította (2Krónikák 33:1–17). Vajon Aháb is tett ilyesmit? Sajnos nem.

Figyelembe vette Jehova, hogy Aháb kimutatta a bánatát? Jehova így szólt Illéshez: „Láttad-e, mennyire megalázkodott Aháb előttem? Mivel megalázkodott előttem, nem az ő napjaiban hozom el a veszedelmet, hanem a fiának a napjaiban hozom el a veszedelmet házára” (1Királyok 21:29). Akkor ez azt jelenti, hogy megbocsátott neki? Nem, ehhez arra lett volna szükség, hogy Aháb szívből megbánja a tettét (Ezékiel 33:14–16). De mivel valamelyest sajnálta a dolgot, Jehova is irgalmas volt hozzá egy bizonyos mértékig. Megkímélte attól, hogy végig kelljen néznie a családja kiirtását.

Azonban nem változtatott az ítéletén. Később az angyalaival megbeszélte, hogyan lehetne a legügyesebben rászedni Ahábot, hogy elmenjen harcolni. Nem sokkal ezután végre is hajtatott rajta Jehova ítélete. A király megsebesült az ütközetben, és a szekerében elvérzett. A beszámoló egy olyan részletet is közöl, hogy amikor lemosták a szekerét, a vérét kutyák nyalták fel. Így nyilvánvalóan teljesedtek Jehova szavai, melyeket Illés adott át Ahábnak: „Amely helyen a kutyák felnyalták Nábót vérét, ugyanott nyalják fel a kutyák a te véredet is!” (1Királyok 21:19; 22:19–22, 34–38).

Aháb halála megnyugtatta Illést, Elizeust és Isten népének többi hűséges tagját afelől, hogy Jehova nem feledkezett meg Nábót bátorságáról és hitéről. Az igazságosság Istene előbb-utóbb biztosan megbünteti a gonoszokat, ugyanakkor irgalmas az ítéletben, ha ez indokolt (4Mózes 14:18). Milyen nagy tanulság volt ez Illés számára, aki évtizedekig kitartott ennek a gonosz királynak az uralkodása alatt! Téged is ért már valamilyen igazságtalanság? Szeretnéd már látni, amint Isten igazságot szolgáltat? Legyen olyan hited, amilyen Illésnek volt. Ő hűséges társával, Elizeussal együtt szakadatlanul hirdette Isten üzeneteit, és az igazságtalanság ellenére is kitartott.