Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 TANÍTSD A GYERMEKEDET!

Mit tesz most Jézus Krisztus?

Mit tesz most Jézus Krisztus?

Decemberben az emberek világszerte láthatnak képeket vagy jeleneteket az újszülött Jézusról, amint egy jászolban fekszik, ahová szénát szoktak tenni az állatoknak. De vajon csak csecsemőként kell Jézusra emlékeznünk? (. . .) * Miért fontos, hogy ne csupán így gondoljunk rá? Sokat tanulhatunk abból, ami néhány pásztorral történt az egyik éjjelen Betlehem közelében, kint a mezőn.

Egyszer csak egy angyal jelenik meg a pásztoroknak. Ezt mondja nekik: „Megmentő született ma nektek, aki Krisztus, az Úr.” Azt is megtudják tőle, hogy Jézust bepólyálva, egy jászolban fekve találják majd meg. Közvetlenül ezután sok-sok más angyal is megjelenik, és dicséri Istent.

Milyen érzés lenne, ha hallanád, amint angyalok Istent dicsérik? (. . .) A pásztorok nagyon örülnek neki. „Menjünk csak el egészen Betlehemig, hadd lássuk, ami történt” – mondják. Ott megtalálják „Máriát, és Józsefet is, meg a jászolban fekvő csecsemőt”.

Hamarosan mások is odamennek. Amikor a pásztorok elmesélik, hogy mi történt, mindnyájan elcsodálkoznak. Örülsz, hogy tudhatsz ezekről a csodás eseményekről? (. . .) Ennek mindannyian örülünk, akik szeretjük Istent. De miért szerez olyan nagy örömet az embereknek Jézus születése? Ahhoz, hogy megtudjuk, beszélnünk kell arról, ami Máriával a házasságkötése előtt történt.

Egy napon egy Gábriel nevű angyal látogatja meg Máriát. Azt ígéri neki, hogy fiút szül, aki „nagy lesz, és a Legfelségesebb Fiának fogják hívni”. „Királyként fog uralkodni – teszi még hozzá Gábriel –, és királyságának nem lesz vége.”

Mária nem érti, hogyan történhetne ez meg, hiszen soha nem volt kapcsolata férfival. Gábriel elmagyarázza neki: „a Legfelségesebb ereje árnyékol be téged”, és „a születendőt szentnek fogják  hívni, Isten Fiának”. Bizony nagy csoda volt, hogy Isten átültette a Fia életét az égből Mária méhébe, hogy kisbabaként megszülethessen!

Láttál már olyan képeket vagy jeleneteket, ahol a pásztorokkal együtt három király is meglátogatja a kis Jézust? (. . .) Karácsonykor sok helyen látni ilyet. Ezek az ábrázolások azonban nem pontosak, ugyanis ezek a férfiak nem királyok, hanem csillagjósok voltak, tehát olyasmivel foglalkoztak, amit Isten elítél. A Biblia így írja le, hogy mi történt, amikor megérkeztek: „Mikor aztán bementek a házba, látták a kisgyermeket anyjával, Máriával”. Tehát Jézus akkor már nem jászolban fekvő csecsemő volt, hanem kisgyermek, és egy házban lakott Józseffel és Máriával.

Hogyan találták meg a csillagjósok Jézust? (. . .) Egy különös csillag nem közvetlenül Betlehembe vezette el őket, hanem előbb Heródes királyhoz, Jeruzsálembe. A Biblia szerint Heródes tudni akarta, hol van Jézus, hogy megölethesse. Gondolkodj csak el ezen. Szerinted ki irányította a csillagjósokat Heródeshez? (. . .) Nem az igaz Isten, Jehova, hanem az ellensége, Sátán, az Ördög.

Sátán ma igyekszik elérni, hogy az emberek csak tehetetlen csecsemőként gondoljanak Jézusra. Ám Gábriel ezt mondta Máriának: „Királyként fog uralkodni . . . , és királyságának nem lesz vége.” Jézus most Királyként uralkodik az égben, és hamarosan elpusztítja Isten összes ellenségét. Ez kell hogy eszünkbe jusson Jézusról, és el is kell mondanunk másoknak.

^ 3. bek. Ha egy gyermeknek olvasod ezt a cikket, a zárójelben lévő három pontnál állj meg, és buzdítsd a válaszadásra.