Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Vigasztaljuk meg a gyászolókat, ahogy Jézus tette

Vigasztaljuk meg a gyászolókat, ahogy Jézus tette

 Vigasztaljuk meg a gyászolókat, ahogy Jézus tette

LÁZÁR, aki Betániában élt, súlyosan megbetegedett. A testvérei, Márta és Mária megüzenték ezt közeli barátjuknak, Jézusnak. Lázár eközben belehalt a betegségébe. Amikor Lázár teste már a sírban volt, a barátok és a szomszédok meglátogatták Mártát és Máriát, „hogy vigasztalják őket” (János 11:19). Aztán Jézus is megérkezett Betániába. Már nagyon szerette volna látni drága barátait. Ha megvizsgáljuk, mit mondott és tett, sokat tanulhatunk arról, hogyan vigasztalhatjuk meg a gyászolókat.

Legyünk mellettük

Jézusnak körülbelül két napjába telt, hogy eljusson Betániába. Közben át kellett kelnie a Jordánon, és meg kellett tennie a Jerikóból Betániába vezető meredek, kanyargós utat. Márta Jézus elé szaladt a falu határába. Később Mária is megtudta, hogy Jézus megérkezett, és ő is odasietett hozzá (János 10:40–42; 11:6, 17–20, 28, 29). Nagy bánatukban biztosan sok erőt adott nekik, hogy Jézus ott volt velük.

 Ugyanígy mi is megvigasztalhatjuk a gyászolókat, ha mellettük vagyunk. Scott és Lydia, akiknek a hatéves kisfia, Theo egy balesetben életét vesztette, így emlékszik vissza: „Nagy szükségünk volt a család és a barátok támogatására. Nyomban bejöttek a kórházba, az éjszaka kellős közepén.” És mit mondtak? Scott és Lydia így folytatja: „Akkor nem kellett, hogy bármit is mondjanak. Igazából arra volt szükségünk, hogy mellettünk legyenek. Ebből éreztük, hogy törődnek velünk.”

A Biblia elmondja, hogy amikor Jézus látta, hogy mások sírnak Lázár halála miatt, „nyugtalanná vált” és „könnyekre fakadt” (János 11:33–35, 38). Nem gondolta, hogy egy férfinak szégyen sírnia mások előtt. Átérezte a fájdalmukat, és hogy milyen veszteség érte őket. Mit tanulhatunk ebből? Amikor meglátogatunk valakit, aki gyászol, ne érezzük azt, hogy kellemetlen, ha vele sírunk (Róma 12:15). Másrészt ne is erőltessük, hogy sírjon. Egyesek inkább akkor akarják kisírni magukat, amikor egyedül vannak.

Együtt érzően hallgassuk meg őket

Jézusnak valószínűleg volt néhány buzdító gondolat a fejében, melyet meg akart osztani Mártával és Máriával, de nyilvánvalóan engedte, hogy először ők beszéljenek (János 11:20, 21, 32). Amikor aztán Mártával beszélt, kérdést is tett fel neki, és meghallgatta őt (János 11:25–27).

Ha jó hallgatók vagyunk, azzal az őszinte törődésünket fejezzük ki. Hogy meg tudjuk vigasztalni a gyászolót, fontos, hogy figyelmesen meghallgassuk. Akkor leszünk jó hallgatók, ha kérdéseket teszünk fel, melyek arra ösztönzik a gyászolót, hogy mondja el a gondolatait és az érzéseit. Azonban legyünk körültekintők, és ne erőltessük a beszélgetést. Lehet, hogy csak kimerült, és pihenésre vágyik.

Előfordulhat, hogy a gyászoló a lesújtottság miatt szinte semmit sem érez, vagy ismételgeti önmagát, néhányan pedig szabad folyást engednek az érzéseiknek. Mária és Márta is ezt mondta Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (János 11:21, 32). Mit tett erre Jézus? Türelmesen és együtt érzően meghallgatta őket. Nem akarta megmondani nekik, hogy mit érezzenek. Kétségtelenül tisztában volt vele, hogy erőteljes és fájdalmas érzések kavaroghatnak bennük.

Ha bizonytalanok vagyunk, hogy mit is mondjunk egy gyászolónak, kezdhetnénk úgy, hogy egyszerűen csak megkérdezzük, szeretne-e beszélgetni. Ezután figyelmesen hallgassuk meg, és összpontosítsunk arra, amit mond. Nézzünk a szemébe, és próbáljuk megérteni az érzéseit.

De ez nem is olyan egyszerű. „Idővel többre volt szükségünk – meséli Lydia. – Olykor egyik pillanatról a másikra ránk tört a sírás a látogatóink jelenlétében. Igazából arra vágytunk, hogy bátorítsanak minket. A barátaink igyekeztek megérteni az érzéseinket.”

Jézus tökéletes példát mutatott ebben. Tudta, hogy mindenkinek megvan ’a maga csapása és fájdalma’ (2Krónikák 6:29). Figyelembe vette, hogy a két nővérnek nem ugyanarra van szüksége. Mivel Mártából csak úgy jöttek a szavak, Jézus beszélgetett vele. Mária viszont sírt, ezért Jézus vele nem kezdett beszélgetni (János 11:20–28, 32–35). Mit tanulhatunk Jézus példájából? Talán az a legjobb, ha engedjük, hogy  a gyászoló írányítsa a beszélgetést. Ha készségesen meghallgatjuk őt, amint a bánatáról beszél, azzal sokat enyhíthetünk a fájdalmán.

Vigasztaljunk a szavainkkal

Amikor Mária és Márta azt mondta Jézusnak, hogy „ha itt lettél volna”, ő nem feddte meg őket, és nem is sértődött meg. Így vigasztalta Mártát: „Feltámad a testvéred” (János 11:23). Ezzel a pár szóval segített neki, hogy a jövőbe tekintsen, és kedvesen emlékeztette a feltámadás reménységére.

Amikor egy gyászoló személlyel beszélgetünk, jó észben tartanunk, hogy néhány őszinte, bátorító szó is nagyon sokat jelenthet. De akár papírra is vethetjük a gondolatainkat. Mivel a gyászoló a leveleket újra és újra el tudja olvasni, még később is vigaszt meríthet belőlük. Kath kilenc hónappal a férje, Bob halála után ismét elővette a leveleket, melyeket kapott. „Úgy éreztem, ekkor még többet segítettek, mint amikor megkaptam őket. Igazából ekkor nyújtottak vigaszt” – mondja.

De mit írjunk egy ilyen levélben? Írhatunk benne az elhunyt személyről, például a közös élményeinkről, vagy a jó tulajdonságairól, melyeket nagyra becsültünk. Kath ezt mondja: „A Bobról szóló kedves szavak mosolyra, és egyúttal sírásra is fakasztottak. A vele kapcsolatos humoros történetek pedig megnevettettek, és felidézték, milyen boldogan éltünk együtt. Sok levélben, melyek a mai napig nagyon kedvesek nekem, bibliaversek is voltak.”

Nyújtsunk gyakorlati segítséget

Hogy segítsen a gyászoló családnak, Jézus valami olyasmit tett, amire mi nem vagyunk képesek: visszahozta Lázárt az életbe (János 11:43, 44). Ám valamit mi is tudunk tenni, hogy gyakorlati segítséget nyújtsunk. Például készíthetünk egy ételt, felajánlhatjuk, hogy nálunk szálljanak meg a vendégei, segíthetünk neki a mosásban, vigyázhatunk a kisgyermekeire, elintézhetünk neki valamit, vagy autóval elvihetjük valahova. A gyászoló minden bizonnyal nagyra értékeli majd az őszinte szeretet ilyen egyszerű megnyilvánulásait.

Természetesen lehet, hogy a gyászoló időről időre magányra vágyik. Ennek ellenére törekedhetünk rá, hogy kapcsolatban maradjunk vele. „Mindannyian másak vagyunk. Nem lehet meghatározni, hogy kinek mennyi időre van szüksége, hogy feldolgozza a történteket” – mondja egy gyászoló anya. Néhányan figyelmet fordítanak a gyászolókra az olyan fontos napokon, mint amilyen a házassági évforduló vagy az elhunyt halálának évfordulója. Ha mellettük vagyunk, bármikor van is szükségük ránk, értékes társak lehetünk a nehézségek idején (Példabeszédek 17:17).

Jézus beszélt a tanítványainak arról a reménységről, mely szintén a vigasz forrása. Ezt mondta: „Lázár, a barátunk nyugodni tért, de odamegyek, hogy felébresszem az álomból” (János 11:11). Jézus biztosította a követőit, hogy lesz feltámadás. „Hiszed-e ezt?” – kérdezte Mártától. „Igen, Uram” – válaszolta (János 11:24–27).

Te is hiszel abban, hogy Jézus fel fogja támasztani a halottakat? Ha igen, akkor oszd meg ezt a csodálatos reménységet a gyászolókkal. Nyújts nekik gyakorlati segítséget. Szavaiddal és tetteiddel így némi vigaszt önthetsz beléjük (1János 3:18).

[Térkép a 9. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

PEREA

Jordán

Jerikó

Betánia

Sós-tenger

Jeruzsálem

SZAMÁRIA