Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Napvilágra kerül egy értékes kincs

Napvilágra kerül egy értékes kincs

Napvilágra kerül egy értékes kincs

ÉVSZÁZADOKKAL ezelőtt nem volt olyan egyszerű hozzájutni az íráshoz szükséges kellékekhez, mint manapság. Ezért például a pergamenlapokat és az egyéb íráshordozókat újrahasznosították, mégpedig úgy, hogy lekaparták vagy lemosták azokat a szövegeket, amelyekre már nem volt szükség. Ezeket az íráshordozókat nevezik palimpszesztnek. Ez a görög eredetű szó azt jelenti, hogy ’újból levakar’. Némelyik vellumról – amely egy fajta pergamen – még bibliai szövegeket is levakartak, hogy valami mást írhassanak rájuk.

Egy igen fontos bibliai palimpszeszt a Codex Ephraemi Rescriptus, azaz Efrém újraírt kódexe. Ez a kódex azért rendkívül értékes, mert ez az egyik legrégebbi másolat, mely részleteket tartalmaz a Keresztény Görög Iratokból. Mint ilyen, ez az egyik legjobb forrás, mely bizonyítja, hogy Isten Szavának e része hiteles.

A bibliai szöveget, melyet ez az i. sz. V. századi kódex eredetileg tartalmazott, a XII. században távolították el. Majd a helyére egy szír hittudós, Efrém 38 értekezésének görög fordítását írták. A szakértők a XVII. század végén vették észre, hogy Efrém írásai alatt bibliai szöveg rejtőzik, melynek egy részét a következő néhány évben láthatóvá tudták tenni. De a szöveg nagyon halvány és elmosódott volt, emellett sok lap szakadozott volt, és a két írás részben fedte egymást, ezért a teljes szöveget nem tudták „előhívni”. Vegyszerekkel próbálták meg láthatóvá és olvashatóvá tenni a bibliai szöveget, de nem jártak sikerrel. Így a legtöbb tudós azt mondta, hogy a kitörölt szöveget nem lehet teljes egészében helyreállítani.

Az 1840-es évek elején Konstantin von Tischendorf, egy tehetséges német nyelvész belevetette magát a kódex tanulmányozásába. Két évig dolgozott azon, hogy kisilabizálja a kézirat szövegét. Miért sikerült neki, míg másoknak nem?

Tischendorf nagyon jól ismerte a görög unciális írást, mely külön álló nagybetűkből áll. * Nagyon jó volt a látása, és rájött, hogy ha egyszerűen a fény felé tartja a pergameneket, el tudja olvasni az eredeti szöveget. Hasonló feladatokat a tudósok ma optikai eljárásokkal, például infravörös, ultraibolya és polarizált fény alkalmazásával végeznek.

Tischendorf 1843-ban és 1845-ben publikálta, amit megfejtett Efrém újraírt kódexének eredeti szövegéből. Ezzel a görög nyelv egyik legelismertebb paleográfusa, vagyis írástörténésze lett.

Efrém újraírt kódexének mérete körülbelül 30×25 centiméter. Ez a legkorábbi olyan kézirat, amelynek oldalaira csak egyetlen oszlopba írtak. A fennmaradt 209 lapból 145 a Keresztény Görög Iratok összes könyvéből tartalmaz részleteket, kivéve a tesszalonikaiaknak írt második levelet és a János második levelét. A többi lap a Héber Iratok egy részének görög fordítását tartalmazza.

Ez a kódex ma a francia nemzeti könyvtárban, a Bibliothèque Nationale-ban található, Párizsban. Származása ismeretlen, bár Tischendorf úgy vélte, hogy Egyiptomból való. A tudósok Efrém újraírt kódexét a közé a négy nagyon fontos unciális kézirat közé sorolják, melyek a görög Bibliáról készültek. Ide tartozik még a Sínai kódex, az Alexandriai kódex és az 1209. számú Vatikáni kódex. Ezek mindegyike az i. sz. IV. és V. századból való.

Rendkívüli, hogy a Szentírás üzenete számos formában maradt ránk, például palimpszeszteken. Ahogy láttuk, az egyik kódexből egy hálátlan személy megpróbálta kitörölni a bibliai szöveget, de az mégis fennmaradt. Ez még jobban megerősíti Péter apostol szavait, aki ezt mondta: „Jehova beszéde megmarad örökre” (1Péter 1:25).

[Lábjegyzet]

^ 6. bek. Tischendorf leginkább arról ismert, hogy a Sínai-hegy lábánál levő Szent Katalin kolostorban rátalált a Héber Iratok egy görög nyelvű fordítására. Ez az egyik legrégebbi kézirat, mely valaha is előkerült. Codex Sinaiticus, azaz Sínai kódex néven vált ismertté.

[Ábra/kép a 16. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Efrém újraírt kódexe egy fontos palimpszeszt, melyet Tischendorf (1815–1874) fejtett meg

AZ EREDETI BIBLIAI SZÖVEG

A GÖRÖG ÉRTEKEZÉS SZÖVEGE, MELYET AZ EREDETI SZÖVEG FÖLÉ ÍRTAK

[Forrásjelzés]

© Bibliothèque nationale de France

[Kép a 17. oldalon]

A Sínai kódex, melyre a Szent Katalin kolostorban találtak rá

[Kép a 17. oldalon]

Tischendorf