1. Milyen híreket kapott Pál a korintuszi testvérekről, melyek nagy örömet szereztek neki?

PÁL APOSTOL egy kikötővárosban, Troászban tartózkodik i. sz. 55-ben, de egyfolytában Korintuszra gondol. Pár hónappal korábban fájdalommal értesült arról, hogy az ottani testvérek között viták vannak. Ezért atyai szeretettől indíttatva egy levelet küldött nekik, hogy helyreigazítsa őket (1Kor 1:11; 4:15). Pál még arról is gondoskodott, hogy a munkatársa, Titusz elmenjen hozzájuk, és megkérte, hogy majd Troászban számoljon be neki a helyzetről. Most Tituszt várja Troászban, hogy végre megtudja, hogy vannak a korintuszi testvérek. De Pál legnagyobb bánatára Titusz nem jön. Vajon mit tesz most Pál? Elhajózik Makedóniába, és nagy örömére ott találkozik Titusszal. Megtudja tőle, hogy a korintuszi testvérek jól reagáltak a levelére, sőt már alig várják, hogy láthassák őt. Pál a jó hírek hallatán még inkább örvendezik (2Kor 2:12, 13; 7:5–9).

2. a) Mit írt Pál a korintusziaknak a hitről és az örömről? b) Milyen kérdéseket fogunk megvizsgálni?

² Nem sokkal később Pál még egy levelet ír a korintusziaknak, melyben kijelenti: „Nem mintha urak lennénk a hitetek fölött, hanem munkatársak vagyunk az örömötökre, mert a hitetek által álltok” (2Kor 1:24). Mit értett ezalatt Pál? És napjainkban mit tanulhatnak a vének ezekből a szavakból?

3. a) Mire utalt Pál, amikor azt írta, hogy „a hitetek által álltok”? b) Hogyan követik a vének napjainkban Pál példáját?

³ Pál az imádatunk két létfontosságú vonását említette meg, a hitet és az örömet. A hittel kapcsolatban a következőket írta: „Nem mintha urak lennénk a hitetek fölött . . . , mert a hitetek által álltok.” Pál ezzel elismerte, hogy a korintuszi testvérek nem neki vagy egy  másik embernek köszönhetően álltak szilárdan, hanem az Istenbe vetett hitük miatt. Ezért Pál nem látta szükségesnek, hogy ellenőrzés alatt tartsa a testvérei hitét, és nem is akart így tenni. Bízott abban, hogy ők hűséges keresztények, akik azt akarják tenni, ami helyes (2Kor 2:3). Napjainkban a vének Pál példáját követik azzal, hogy kifejezésre juttatják, hogy bíznak abban, hogy a testvéreik Istenbe vetik a hitüket, és helyes indítékból szolgálják őt (2Tessz 3:4). Ahelyett, hogy merev szabályokat állítanának fel a gyülekezetben, a szentírási alapelvekre és Jehova szervezetének a vezetésére támaszkodnak. Végtére is a vének nem „urak” a testvéreik hite fölött (1Pét 5:2, 3).

4. a) Mire utalt Pál, amikor azt írta, hogy „munkatársak vagyunk az örömötökre”? b) Hogyan utánozzák napjainkban a vének Pált?

⁴ Pál ezt is írta: „munkatársak vagyunk az örömötökre”. Ezzel a kifejezéssel önmagára utalt, illetve azokra, akikkel vállvetve szolgált. Honnan tudhatjuk ezt? Ugyanebben a levelében Pál felhívta a korintusziak figyelmét két ilyen társára, amikor ezt írta: „mi, vagyis én és Szilvánusz és Timóteusz prédikáltunk közöttetek [Jézusról]” (2Kor 1:19). Továbbá amikor Pál a „munkatársak” szót használta a leveleiben, mindig azokra a társaira utalt, akikkel vállvetve szolgált. Ilyen volt például Apollós, Akvila, Priszka, Timóteusz, Titusz és mások (Róma 16:3, 21; 1Kor 3:6–9; 2Kor 8:23). Ezért amikor azt mondta, hogy „munkatársak vagyunk az örömötökre”, Pál arról biztosította a korintusziakat, hogy ő és a társai minden tőlük telhetőt meg akarnak tenni, hogy fokozzák a gyülekezet tagjainak az örömét. Napjainkban a véneknek ugyanez a vágyuk. Minden tőlük telhetőt meg akarnak tenni, hogy segítsenek a testvéreiknek örvendezve szolgálni Jehovát (Zsolt 100:2; Fil 1:25).

5. Milyen kérdést tettek fel néhány testvérnek, és min kell elgondolkodnunk?

⁵ Nemrégiben a világ különböző pontjain megkértek buzgó hírnököket, hogy válaszoljanak a következő kérdésre: „Mit mondtak vagy tettek a vének, amivel fokozták az örömödet?” Miközben megvizsgáljuk a válaszaikat, gondold át, hogy te mit válaszoltál volna erre a kérdésre. Továbbá gondolkodj el azon, hogy személy szerint hogyan tudnál hozzájárulni a gyülekezet örömteli szelleméhez. *

6–7. a) Mi az egyik módja annak, ahogyan a vének utánozhatják Jézust, Pált és Isten más szolgáit? b) Miért szerez örömet a testvéreinknek, ha megjegyezzük a nevüket?

⁶ Sok testvérünk mondja, hogy örömet szerez neki, ha a vének személy szerint odafigyelnek rá. Az egyik fontos módja annak, ahogyan a vének ezt megtehetik, ha követik Dávid, Elihu és Jézus példáját. (Olvassátok fel: 2Sámuel 9:6; Jób 33:1; Lukács 19:5.) Jehovának ezek a szolgái őszinte érdeklődésüket fejezték ki azzal, hogy a nevükön szólítottak másokat. Pál is tisztában volt vele, hogy mennyire fontos megjegyezni és használni a hívőtársai nevét. Egyik levelének a végén több mint 25 testvért és testvérnőt üdvözölt név szerint. Köztük volt Perszisz, egy testvérnő, akiről Pál ezt mondta: „Üdvözöljétek Persziszt, a mi szeretettünket” (Róma 16:3–15).

⁷ Néhány vénnek komoly gondot jelent megjegyezni a neveket. De amikor erőfeszítést tesznek, hogy ez sikerüljön, az olyan, mintha ezt mondanák a hívőtársuknak: „Fontos vagy nekem” (2Móz 33:17). A vének nagy örömet szereznek a  testvéreiknek, amikor a nevükön szólítják fel őket az Őrtorony-tanulmányozáson vagy más összejövetelen. (Vesd össze: János 10:3.)

8. Mi volt az egyik fontos módja annak, ahogyan Pál követte Jehova és Jézus példáját?

⁸ Pál azáltal is kimutatta, hogy törődik másokkal, hogy őszintén megdicsérte őket. A dicséret egy másik fontos módja annak, ahogyan örömet szerezhetünk a hittársainknak. Pál a következőket írta ugyanabban a levelében, amelyikben kifejezte azt a vágyát, hogy szeretne hozzájárulni a testvérei öröméhez: „Nagy az én dicsekvésem rátok nézve” (2Kor 7:4). Egész biztos, hogy e dicsérő szavak hatására a korintuszi testvérek érezték, hogy szeretik őket. Pál hasonló érzéseket nyilvánított ki más gyülekezetek iránt is (Róma 1:8; Fil 1:3–5; 1Tessz 1:8). Miután megemlítette Persziszt a római gyülekezetnek írt levelében, hozzátette: „ez az asszony sokat fáradozott az Úrban” (Róma 16:12). Mennyire szívmelengető lehetett ez a dicséret ennek a hűséges testvérnőnek! Pál azzal, hogy megdicsért másokat, Jehova és Jézus példáját követte (olvassátok fel: Márk 1:9–11; János 1:47; Jel 2:2, 13, 19).

9. Miért járul hozzá a gyülekezet örömteli szelleméhez, ha megdicsérjük egymást?

⁹ A vének ma is tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos, hogy szavakba öntsék az érzéseiket, kifejezve az értékelésüket a testvéreik iránt (Péld 3:27; 15:23). Valahányszor egy vén így tesz, valójában ezt közvetíti a testvéreinek: „Észrevettem, amit tettél. Törődöm veled.” A testvéreknek kétségkívül szükségük van a vének bátorító szavaira. Egy testvérnő, aki az 50-es évei közepén jár, sokak érzéseit fogalmazta meg, amikor ezt mondta: „A munkahelyemen ritkán dicsérnek meg. A munkatársaim ridegek és versengenek egymással. Így ha egy vén megdicsér valamiért, amit a gyülekezetért tettem, az nagyon felüdítő, és rengeteg erőt ad! Ezáltal érzem, hogy égi Atyám szeret engem.” Egy testvér, aki egyedül neveli két gyermekét, hasonlóképpen érez. Nemrégiben egy vén szívből megdicsérte őt. Milyen hatással volt ez rá? Ezt mondja: „A vén szavai nagy lendületet adtak nekem!” Igen, ha egy vén őszintén megdicséri a testvéreit, azzal jobb kedvre deríti őket, és fokozza az örömüket. Ezáltal is erőt kapnak ahhoz, hogy kitartással haladjanak előre az élet útján, és ne fáradjanak el (Ézs 40:31).

10–11. a) Hogyan követhetik a vének Nehémiás példáját? b) Hogyan tudnak a vének szellemi ajándékot adni, amikor pásztori látogatást végeznek?

¹⁰ Mi az egyik létfontosságú módja annak, ahogyan a vének személy szerint odafigyelhetnek a testvéreikre, és ahogyan hozzájárulhatnak a gyülekezet öröméhez? Kezdeményezőknek kell lenniük abban, hogy segítsenek azoknak, akiknek buzdításra van szükségük. (Olvassátok fel: Cselekedetek 20:28.) A vének ezzel a bibliai időkben élt szellemi pásztorokat utánozzák. Figyeld meg, mit tett például Nehémiás, a hűséges felvigyázó, amikor látta, hogy néhány zsidó testvére szellemileg meggyengült. A beszámolóból kiderül, hogy nyomban felkelt, és bátorította őket (Neh 4:14). A vének ma is ugyanezt szeretnék tenni. Ők is „felkelnek”, vagyis kezdeményezőek abban, hogy segítsenek a hívőtársaiknak szilárdan állni a hitben. Meglátogatják a testvéreiket az otthonaikban, ha ezt a körülmények lehetővé teszik, és személyesen buzdítják őket. Az ilyen pásztori látogatásokon „szellemi ajándékot” szeretnének adni nekik (Róma 1:11). Mi segít ebben a véneknek?

 ¹¹ Mielőtt sor kerülne a pásztori látogatásra, a véneknek időt kell fordítaniuk arra, hogy átgondolják annak a személynek a szükségleteit, akit meg fognak látogatni. Milyen nehézségekkel küzd? Milyen gondolatokkal lehetne őt bátorítani? Melyik írásszöveg vagy bibliai személy története illik rá a helyzetére? Ha a vének ezeket előre átgondolják, akkor igazán tartalmas lesz a beszélgetés, és nem csupán jelentéktelen dolgokról lesz szó. A pásztori látogatásokon a vének engedik, hogy a testvérek kifejezzék a gondolataikat, és közben figyelmesen hallgatják őket (Jak 1:19). Egy testvérnő ezt mondta: „Nagyon vigasztaló, amikor egy vén együtt érzően meghallgat” (Luk 8:18).

12. Kiknek van szükségük buzdításra a gyülekezetben, és miért?

¹² Ki fordíthatja javára a pásztori látogatást? Pál arra intette véntársait, hogy „az egész nyájra” ügyeljenek. Igen, a gyülekezet minden tagjának szüksége van arra, hogy buzdítsák, beleértve azokat a hírnököket és úttörőket is, akik már évek óta hűségesen végzik a szolgálatot. Miért van szükségük nekik is a pásztorok támogatására? Mert időnként ezek a szellemileg erős testvérek is érezhetik úgy, hogy akkora nyomást gyakorol rájuk ez a gonosz világ, hogy már nem bírják tovább. Vizsgáljunk meg Dávid király életéből egy részletet annak szemléltetésére, hogy időnként még az erős szellemiségű testvéreknek is szükségük van a társaik segítségére.

13. a) Milyen alkalmat akart Jisbi-Benób kihasználni? b) Miért tudta Abisai Dávidot megmenteni?

¹³ Röviddel a királlyá való felkenetése után a fiatal Dávid szemtől szemben állt Góliáttal, aki a refaitáknak, az óriások egyik nemzetségének a leszármazottja volt. A bátor Dávid megölte az óriást (1Sám 17:4, 48–51; 1Krón 20:5, 8). Évekkel később a filiszteusok ellen vívott egyik csatában Dávid ismét szemtől szemben állt egy óriással. Ő is a refaiták közül való  volt, Jisbi-Benóbnak hívták (2Sám 21:16). Ám ezúttal ez az óriás majdnem végzett Dáviddal. Miért? Nem azért, mert Dávid már nem volt annyira bátor, hanem azért, mert megfogyatkozott az ereje. A beszámolóban ez áll: „Dávid elfáradt.” Amint Jisbi-Benób észrevette Dávid fizikai gyengeségét, „úgy gondolta, lesújt Dávidra”. De épp mielőtt még az óriás ezt megtehette volna, „Abisai, Céruja fia nyomban a segítségére sietett, lesújtott a filiszteusra, és megölte” (2Sám 21:15–17). Dávid élete egy hajszálon múlt! Mennyire hálás lehetett Dávid Abisainak, amiért szemmel tartotta őt, és gyorsan a segítségére sietett, amikor az élete veszélybe került! Mit tanulhatunk ebből a történetből?

14. a) Hogyan tudjuk legyőzni a Góliáthoz hasonló nehézségeket? b) Hogyan tudnak a vének segíteni másoknak, hogy visszanyerjék az erejüket és az örömüket? Mondj példát!

¹⁴ Jehova népeként a világon mindenütt kitartóan végezzük a szolgálatot annak ellenére, hogy Sátán és az általa felhasznált személyek akadályokat gördítenek elénk. Néhányunknak óriásnak tűnő nehézségekkel kellett szembenéznie. De mivel teljes bizalmunkat Jehovába vetettük, szembeszálltunk ezekkel a „Góliátokkal”, és legyőztük őket. Ám annak hatására, hogy állandó harcban vagyunk e világgal, mely nyomást gyakorol ránk, időnként elfáradunk és elcsüggedünk. Ebben a meggyengült állapotban sebezhetőbbek vagyunk, és fennáll a veszélye, hogy „lesújtanak” ránk, vagyis nem bírjuk ki azt a nyomást, amelynek egyébként ellen tudnánk állni. Az ilyen helyzetekben segíthet visszanyernünk az örömünket és az erőnket, ha egy vén időben támogatást nyújt. Már sokan tapasztalták ezt. Egy testvérnő, aki úttörő, és a 60-as évei közepén jár, ezt mondta: „Egy időben gyengélkedtem, és a szántóföldi szolgálat kimerített. Egy vén észrevette, hogy már nincs annyi erőm, és odajött hozzám. Egy bibliai gondolatról beszélgettünk, ami nagyon buzdító volt. Alkalmaztam a tőle kapott javaslatokat, melyek be is váltak.” Majd hozzátette: „Mennyire szeretetteljes volt a vén részéről, hogy észrevette, hogy legyengültem, és segített nekem!” Nagyon buzdító tudni, hogy olyan vének vannak körülöttünk, akik szeretettel odafigyelnek ránk, és az ókori Abisaihoz hasonlóan készek arra, hogy a segítségünkre siessenek.

15–16. a) Miért szerették olyannyira Pált a hívőtársai? b) Miért szeretjük törődő véneinket?

¹⁵ Vénnek lenni kemény munkával jár. A véneknek időnként álmatlan éjszakáik vannak, mivel aggódnak a testvéreikért, és imádkoznak értük, vagy szellemi támogatást nyújtanak nekik (2Kor 11:27, 28). Ennek ellenére a vének, akárcsak Pál, örömmel végzik a feladataikat, és teljesen ellátják azokat. Pál ezt írta a korintusziaknak: „szíves örömest hozok áldozatot, és magamat is feláldozom a lelketekért” (2Kor 12:15). Igen, a testvérei iránt érzett szeretettől indíttatva feláldozta magát, vagyis minden erejét arra használta, hogy erősítse őket (olvassátok fel: 2Korintusz 2:4; Fil 2:17; 1Tessz 2:8). Nem csoda, hogy a testvérek olyannyira szerették Pált! (Csel 20:31–38).

¹⁶ Mi is szeretjük törődő véneinket, és hálát adunk értük Jehovának a személyes imáinkban. A vének hozzájárulnak az örömünkhöz azáltal, hogy személyesen odafigyelnek ránk. A pásztori látogatásaik nagyon buzdítóak számunkra. Továbbá hálásak vagyunk, hogy készen állnak, hogy a segítségünkre siessenek, amikor úgy érezzük, nem bírjuk elviselni a világ nyomását. Igen, ezek a figyelmes vének valóban munkatársak az örömünkre.