Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Őrizzen meg téged „Jehova beszéde”!

Őrizzen meg téged „Jehova beszéde”!

Őrizzen meg téged „Jehova beszéde”!

A HÍRES marathóni csatában, melyet i. e. 490-ben vívtak meg, tíz-húszezer athéni harcos állt szemben a nagy túlerőben lévő perzsa sereggel. A görögök harcrendjének egyik legjellegzetesebb vonása a falanx, a katonák több sorból álló zárt egysége volt. Pajzsaik úgyszólván egybefüggő falat alkottak, melyből lándzsák meredtek előre. Az athéniak a falanxnak köszönhetik legendás győzelmüket, melyet a perzsa had felett arattak.

Az igaz keresztények szellemi hadviselésben vesznek részt. Hatalmas ellenségekkel küzdenek, mégpedig a jelenlegi gonosz rendszer láthatatlan uralkodóival, akiket a Biblia így jellemez: „e sötétség világuralkodói . . . , az égi helyeken levő gonosz szellemi erők” (Efézus 6:12; 1János 5:19). Isten népe mindig győztesen kerül ki a harcból, de nem a saját erejéből. Az érdem teljes egészében Jehováé, aki védelmezi és oktatja népét. A Zsoltárok 18:30 ezt így fogalmazza meg: „Jehova beszéde színtiszta. Pajzs ő mindazoknak, akik nála keresnek menedéket.”

Igen, Jehova a színtiszta „beszéde” által, mely a Szentírásban található, megóvja hűséges szolgáit a szellemi sérüléstől (Zsoltárok 19:7–11; 119:93). Az Isten Szavában rejlő bölcsességgel kapcsolatban Salamon ezt tanácsolta: „Ne hagyd el, és megtart téged. Szeresd, és megőriz” (Példabeszédek 4:6; Prédikátor 7:12). Hogyan óv meg bennünket a bajtól az Istentől származó bölcsesség? Vegyük szemügyre az ókori Izrael példáját.

Egy nép, melyet az Istentől jövő bölcsesség védelmez

Jehova Törvénye az élet minden területén útmutatást nyújtott az izraelitáknak, és megvédte őket. Az étkezésre, higiéniára és a betegek elkülönítésére vonatkozó rendelkezések például megóvták őket sok olyan betegségtől, amely más nemzetekben tombolt. A tudomány csak a XIX. században, a baktériumok felfedezésével kezdett felzárkózni Isten Törvényéhez. A földtulajdonnal, visszavásárlással, az adósság elengedésével és az uzsorával kapcsolatos törvények jó hatással voltak Izrael társadalmára, mivel előmozdították a stabilitást, és tisztességre sarkalltak a gazdasági életben (5Mózes 7:12, 15; 15:4, 5). Sőt, Jehova Törvénye még a termőföld állapotának megőrzésére is kiterjedt! (2Mózes 23:10, 11). A hamis imádatot tiltó parancsolatok szellemi védelmet nyújtottak: megóvták a népet a démoni elnyomástól, a gyermekáldozattól és sok más rossztól, meg persze attól a lealacsonyodott szokástól, hogy emberek élettelen bálványok előtt hajoljanak meg (2Mózes 20:3–5; Zsoltárok 115:4–8).

Nem fér hozzá kétség, hogy „Jehova beszéde” „nem hiábavaló szó” volt Izraelnek, hanem életet és napjaik meghosszabbítását jelentette mindazoknak, akik megszívlelték (5Mózes 32:47). Ma ugyanez a helyzet azokkal, akik megtartják Jehova bölcs mondásait, noha a keresztényekre már nem vonatkozik a Törvényszövetség (Galácia 3:24, 25; Héberek 8:8). A keresztényeket nem is egy törvénygyűjtemény irányítja és óvja, hanem egy sor bibliai alapelv.

Egy nép, melyet alapelvek oltalmaznak

A törvényeknek korlátozott lehet az alkalmazási körük, és egy idő után hatályukat veszíthetik. A Biblia alapelvei azonban alapigazságok lévén általában széles körben és időkorlát nélkül alkalmazhatók. Vizsgáljuk meg például a Jakab 3:17-ben megfogalmazott alapelvet, mely részben így szól: „A felülről való bölcsesség . . . mindenekelőtt tiszta, azután békés.” Hogyan védelmezheti ez az alapigazság Isten ma élő népét?

A tisztaság erkölcsi makulátlanságra utal. Ezért akik nagyra értékelik a tisztaságot, azok nem csupán magát az erkölcstelenséget kerülik, hanem mindent, ami ahhoz vezethet, így a szexuális ábrándozást és a pornográfiát is (Máté 5:28). Azok az udvarló párok, melyek megfogadják a Jakab 3:17-ben lefektetett alapelvet, tartózkodnak az olyasfajta testi közelségtől, amely miatt elveszíthetnék az önuralmukat. Az alapelvek tisztelőiként nem alkusznak meg tisztaságukban, esetleg úgy érvelve, hogy amíg nem szegik meg magát a törvényt, Jehova helyesli a viselkedésüket. Tudják, hogy Jehova „azt nézi, hogy milyen a szív”, és aszerint bánik velünk (1Sámuel 16:7; 2Krónikák 16:9). Az ilyen bölcs férfiak és nők megóvják fizikai egészségüket, hiszen nem kapják el az oly elterjedt nemi betegségeket. Ezenkívül szellemileg és érzelmileg is egészségesek maradnak.

A Jakab 3:17 szerint az Istentől jövő bölcsesség „békés” is. Jól tudjuk, hogy Sátán igyekszik elhidegíteni minket Jehovától, és ennek érdekében erőszakos szellemet próbál a szívünkbe ültetni. Erre egyebek között kétes kiadványokat, filmeket, zenét és számítógépes játékokat használ fel, melyek némelyike hallatlanul kegyetlen tettekre és gyilkosságra ösztönzi a játékosokat (Zsoltárok 11:5). Nem vitás, hogy Sátán ér el sikereket, hiszen az erőszakos bűncselekmények egyre inkább elszaporodnak. Egy ausztráliai újság néhány évvel ezelőtt az ilyenfajta bűncselekményekkel kapcsolatban idézte Robert Resslert, a „sorozatgyilkos” szó angol megfelelőjének megalkotóját. Ressler elmondta, hogy azokat a gyilkosokat, akikkel az 1970-es években elbeszélgetett, olyan visszafogottabb pornográf anyagok ajzottak fel, amelyek „meg sem közelítik a maiakat”. Ebből kiindulva Ressler szerint „sötét kilátásaink vannak: az új században sorra bukkannak majd fel a sorozatgyilkosok” (The Sydney Morning Herald).

Mindössze néhány hónappal a cikk megjelenése után a skóciai Dunblane-ben egy férfi lelőtt 16 óvodást és egy óvónőt, majd magával is végzett. Egy hónapra rá egy másik ámokfutó 32 embert mészárolt le Tasmania állam Port Arthur nevű csendes kisvárosában. Az elmúlt években az Egyesült Államokban számos megrázó iskolai vérengzés volt. Az amerikaiak értetlenül álltak a történtek előtt. 2001 júniusában Japán került a nemzetközi sajtó figyelmének a középpontjába, amikor egy tébolyodott férfi egy iskolában késével agyonszúrt 8 elsős és másodikos gyereket, valamint további 15 embert megsebesített. Az effajta rémtettek okai nyilván összetettek, de sokan egyre inkább úgy látják, hogy részben a médiában bemutatott erőszak számlájára írhatók. „Ha egy 60 másodperces reklám hegyeket tud mozgatni a piacon, akkor nekem senki ne mondja, hogy egy kétórás, sok millió dolláros film nincs hatással a nézők magatartására” — írta Phillip Adams ausztrál rovatvezető. Érdekes, hogy a Port Arthur-i fegyveres férfi lakásán a rendőrség 2000 erőszakos és pornográf videofilmet talált és kobzott el.

Azok, akik ragaszkodnak a bibliai alapelvekhez, minden olyan szórakozási formától megóvják elméjüket és szívüket, amely az erőszakos ösztönöket táplálja. Gondolataikban és vágyaikban nem adnak helyet ’a világ szellemének’, hanem Isten szelleme tanítja őket. Igyekszenek, hogy továbbra is szeressék a szellem gyümölcsét, melybe a béke is beletartozik (1Korintusz 2:12, 13; Galácia 5:22, 23). A rendszeres bibliaolvasás, az ima és az építő témákon való elmélkedés segíti őket ebben. Ezenkívül nem barátkoznak erőszakos emberekkel, hanem inkább olyanokkal, akik hozzájuk hasonlóan sóvárogva várják Jehova békés új világát (Zsoltárok 1:1–3; Példabeszédek 16:29). Micsoda védelmet jelent az Istentől jövő bölcsesség!

Óvja meg a szívünket „Jehova beszéde”!

Amikor Sátán a pusztában megkísértette Jézust, ő a válaszaiban pontosan idézett Isten Szavából (Lukács 4:1–13). De nem az volt a célja, hogy pusztán összemérje a tudását az Ördögével. Védekezésének a Szentírás volt az alapja, és szívből beszélt. Ezért nem vált be nála az Ördög taktikája, mely az Édenben olyan sikeres volt. Sátán mesterkedései rajtunk sem fognak ki, ha Jehova beszédével töltjük meg a szívünket. Semmi sem lehet ennél fontosabb, hiszen a szívből „erednek az élet forrásai” (Példabeszédek 4:23).

Az is lényeges, hogy folyamatosan óvjuk a szívünket. Egy pillanatra sem lanyhulhat a figyelmünk. Sátán azután, hogy a pusztában nem járt sikerrel, nem hagyott fel azzal, hogy próbára tegye Jézust (Lukács 4:13). Nálunk is kitartó lesz, és többféle módszerrel igyekszik majd megtörni a feddhetetlenségünket (Jelenések 12:17). Utánozzuk hát Jézust azáltal, hogy mélységesen szeretjük Isten Szavát, és emellett szüntelenül imádkozunk szent szellemért és bölcsességért (1Tesszalonika 5:17; Héberek 5:7). Jehova jutalmul megígéri, hogy akik nála keresnek menedéket, azokat semmilyen szellemi kár sem fogja érni (Zsoltárok 91:1–10; Példabeszédek 1:33).

Isten Szava védelmezi a gyülekezetet

Sátán semmit sem tud tenni az ellen, hogy a jövendölésben szereplő „nagy sokaság” túlélje a nagy nyomorúságot (Jelenések 7:9, 14). De azért lázasan próbálja megrontani a keresztényeket, hogy legalább néhányan elveszítsék Jehova kegyét. Az ókorban bevált ez a taktika, és 24 000 izraelita halálához vezetett éppen az Ígéret földjének küszöbén (4Mózes 25:1–9). Azok a keresztények, akik eltévelyednek, de őszintén megbánják bűnüket, természetesen kedves segítséget kapnak, hogy szellemileg talpra tudjanak állni. A megbánást nem tanúsító bűnösök azonban veszélyeztetik mások erkölcsi és szellemi egészségét, ahogy annak idején Zimri is (4Mózes 25:14). Az olyan katonákhoz hasonlítanak, akik a falanxban állva eldobják pajzsukat, s ezzel nemcsak a maguk épségét teszik kockára, hanem társaikét is.

A Biblia pontosan ezért parancsolja a következőt: „ne keveredjetek többé egy társaságba senkivel, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi vagy bálványimádó vagy szidalmazó vagy részeges vagy zsaroló. Az ilyennel még csak együtt se egyetek . . . »Távolítsátok el a gonosz embert magatok közül«” (1Korintusz 5:11, 13). Bizonyára te is úgy érzed, hogy ez a bölcs ’beszéd’ hozzájárul a keresztény gyülekezet erkölcsi és szellemi tisztaságának a megőrzéséhez.

Ezzel éles ellentétben számos keresztény egyház, valamint a hitehagyottak elavultnak tartják a Bibliának azokat a részeit, amelyek nincsenek összhangban a modern, engedékeny erkölcsi felfogással. Mindenfajta súlyos bűnre találnak mentséget, még ha azokat papok követik is el (2Timóteusz 4:3, 4). De figyeld meg, hogy a Példabeszédek 30:5 után, melyben Jehova pajzshoz hasonló ’beszédéről’ olvashatunk, a 6. versben ez a parancs található: „Semmit se tégy [Isten] szavaihoz, hogy meg ne feddjen, és hazugnak ne bizonyulj.” Igen, akik meghamisítják a Bibliát, azok szellemi kérdésekben hazudnak, és ez a legelítélendőbb formája a hazugságnak (Máté 15:6–9). Igazán hálásak lehetünk hát, hogy olyan szervezethez tartozunk, amely mélységesen tiszteli Isten Szavát.

Megvéd minket egy ’jó illat’

Mivel Isten népe ragaszkodik a Bibliához, és megosztja másokkal annak vigasztaló üzenetét, füstölőszeréhez hasonló ’jó illatot’ terjeszt, az élet illatát, melyben Jehova kedvét leli. Az istentelen emberek azonban úgy érzik, hogy az üzenet hirdetői ’halált jelentő hullaszagot’ árasztanak, ahogy a Békés—Dalos-fordítás fogalmaz. Igen, a gonoszok jelképes szaglóérzékét annyira eltorzította Sátán rendszere, hogy amikor a ’Krisztus jó illatát’ terjesztőkkel találkoznak, kényelmetlenül érzik magukat, vagy egyenesen barátságtalanul viselkednek. Ellenben „azok között, akik megmentésben részesülnek”, a jó hírt buzgón hirdetők „Krisztus jó illata” lesznek (2Korintusz 2:14–16). Ezek a tiszta szívű emberek gyakran visszataszítónak érzik a hamis vallást átható képmutatást és hazudozást. Amikor megmutatjuk nekik Isten Szavából a Királyság üzenetét, vonzódni kezdenek Krisztushoz, és szeretnének többet megtudni (János 6:44).

Ne keseredj el, ha valaki nem fogadja örömmel a Királyság üzenetét. Inkább gondolj arra, hogy „Krisztus jó illata” egyfajta szellemi védelem, amely sok olyan embert távol tart Isten népének szellemi lakóhelyétől, akik árthatnának nekik, ugyanakkor pedig vonzza a jó szívállapotú egyéneket (Ézsaiás 35:8, 9).

A görög katonák azért győzhettek a túlerővel szemben Marathónnál, mert tömött sorokban meneteltek, és minden erejükkel markolták a pajzsukat. Jehova lojális Tanúi is biztosak lehetnek abban, hogy teljes győzelmet aratnak szellemi harcukban, mivel ez az ő ’örökségük’ (Ézsaiás 54:17). Ezért hát továbbra is mindannyian Jehovánál keressünk menedéket, „erős markolással kapaszkodva az élet szavába” (Filippi 2:16).

[Képek a 31. oldalon]

„A felülről való bölcsesség . . . tiszta, azután békés”