Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 CÍMLAPTÉMA

A jó barátság kulcsa

A jó barátság kulcsa

EGY 42 éves brit nő 2010. december 25-én egy jól ismert közösségi oldalon kiírta, hogy öngyilkosságra készül. Az üzenete úgy hangzott, mint egy segélykiáltás. Jóllehet az üzenőfalát több mint ezer ismerőse láthatta, egyikük sem törődött vele. Másnap a rendőrség talált rá a holttestére. Gyógyszer-túladagolásban halt meg.

A mai modern technikának köszönhetően több száz vagy akár több ezer ismerőst is szerezhetünk azáltal, hogy bejelöljük őket egy közösségi oldalon. Ha úgy döntünk, hogy megválunk némely „barátunktól”, csak egyszerűen töröljük a listáról a nevüket. Ám a bevezetőben említett tragikus esemény rádöbbent minket arra a szomorú tényre, hogy igaz barátokat bizony nehéz találni. Egy nemrégiben készült közvélemény-kutatás rámutat, hogy hiába töltünk több időt a közösségi oldalakon, egyre ritkább az igaz barátság.

A legtöbb emberhez hasonlóan valószínűleg egyetértesz azzal, hogy szükségünk van barátokra. Az igaz barátság nyilvánvalóan számodra is többet jelent annál, hogy egyszerűen ráklikkelsz egy linkre. Szerinted milyen egy igaz barát? Te hogyan lehetsz igaz barát? És hogyan tehetsz tartóssá egy barátságot?

Gondold át a következő négy javaslatot, és figyeld meg, hogy a Biblia gyakorlatias tanácsai hogyan segítenek neked igaz baráttá válni.

 1. Mutass őszinte törődést

Az igazi barátság elkötelezettséggel jár. Más szavakkal egy jó barát felelősséget érez irántad, és szívből törődik veled. Persze ennek oda-vissza így kell lennie, és ez mindkét fél részéről kemény munkát és áldozatot követel meg. De az erőfeszítéseidnek meglesz a jutalma. Kérdezd meg magadtól: „Szívesen adok magamból, az időmből és a javaimból a barátaimnak?” Tartsd észben, hogy ha barátokat szeretnél, neked is barátnak kell lenned.

MIT VÁRNAK AZ EMBEREK EGY BARÁTTÓL?

Irene: „Egy virágoskerthez hasonlóan a barátság is időt és törődést kíván. Először is te magad akarj baráttá válni. Nyíltan mutasd ki az érzéseidet, és érdeklődj mások iránt. Legyél elérhető, amikor szükség van rád. Ne sajnáld az időt a barátodra.”

Luis Alfonso: „A modern társadalom az önzetlenség helyett inkább az önzést erősíti az emberekben. Emiatt nagyon értékelendő, amikor valaki elvárások nélkül tesz jót másokért.”

MIT MOND A BIBLIA?

„Ahogy akarjátok, hogy az emberek veletek tegyenek, ugyanúgy tegyetek ti is velük.” „Legyetek adakozók, és nektek is adni fognak” (Lukács 6:31, 38). Jézus ezekkel a szavakkal önzetlenségre és nagylelkűségre tanít, ami táplálja a barátságot. Ha nagyvonalú vagy a barátaiddal, és nem remélsz semmit cserébe, ők vonzódni fognak hozzád.

2. Kommunikálj

Barátságot ápolni nem lehet rendszeres kommunikáció nélkül. Ezért beszélgessetek olyasmiről, ami mindkettőtöket érdekel. Hallgasd figyelmesen a barátodat, és tartsd tiszteletben a véleményét. Amikor csak lehet, dicsérd és bátorítsd. Előfordulhat, hogy tanácsra van szüksége, sőt talán helyre kell igazítanod, ami nem mindig könnyű. De egy ragaszkodó barát rámutat a komoly hiányosságokra, és tapintatosan segítséget nyújt.

MIT VÁRNAK AZ EMBEREK EGY BARÁTTÓL?

Juan: „Egy igaz barát legyen képes nyíltan elmondani a véleményét, és ne sértődjön meg, ha nem értesz egyet vele.”

Eunice: „Azokat a barátokat értékelem leginkább, akik szívesen töltenek időt velem, és meghallgatnak, különösen, amikor problémákkal küzdök.”

Silvina: „Az igaz barát nem köntörfalaz, még ha tudja is, hogy fájni fog, amit mond, mert szívén viseli a sorsodat.”

MIT MOND A BIBLIA?

„Legyen minden ember gyors a hallásra, lassú a szólásra, lassú a haragra” (Jakab 1:19). Mindenkinek jólesik, ha meghallgatják. De ha uralod a beszélgetést, az azt az üzenetet közvetíti, hogy szerinted a te véleményed fontosabb, mint a barátodé. Figyelj oda, amikor szeretné közölni veled a gondolatait vagy az aggályait. És ne sértődj meg, ha rámutat a hibádra. „Hűségből valók a sebek, melyeket az ejt, aki szeret” – írja a Példabeszédek 27:6.

 3. Legyenek ésszerűek az elvárásaid

Minél közelebb kerülünk valakihez, annál valószínűbb, hogy felismerjük a hiányosságait. Senki sem tökéletes, így mi sem vagyunk azok. Ezért soha ne várjunk tökéletességet a barátainktól. Inkább értékeljük nagyra az erényeiket, és nézzük el a hibáikat.

MIT VÁRNAK AZ EMBEREK EGY BARÁTTÓL?

Samuel: „Gyakran többet várunk el másoktól, mint magunktól. Ha felismerjük a saját hibáinkat, és azt, hogy szükségünk van mások megbocsátására, mi is elnézőbbek leszünk.”

Daniel: „Készülj fel arra, hogy a barátod hibázni fog. Ha probléma merül fel, minél előbb rendezd, és próbáld meg elfelejteni.”

MIT MOND A BIBLIA?

Kész vagy megbocsátani? (Kolosszé 3:13, 14)

„Mindannyian sokszor megbotlunk. Ha valaki nem botlik meg szóban, az tökéletes ember, és képes az egész testét is megzabolázni” (Jakab 3:2). Ez az egyszerű kijelentés segít, hogy megértőbbek legyünk másokkal. Így szemet tudunk hunyni az apróbb hibák és hiányosságok felett, amelyek talán zavaróak számunkra. A Biblia így fogalmaz: „Továbbra is viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készséggel, ha valakinek panaszra van oka a másik ellen. . . . Mindezek mellett pedig öltsétek magatokra a szeretetet, mert az az egység tökéletes köteléke” (Kolosszé 3:13, 14).

 4. Bővítsd a baráti körödet

Való igaz, hogy jól meg kell válogatnunk a barátainkat. De ez nem jelenti azt, hogy csak bizonyos korú vagy neveltetésű emberek jöhetnek szóba. Ha mindenféle korú, kultúrájú és nemzetiségű ember felé nyitottak vagyunk, az igazán színessé teheti az életünket.

MIT VÁRNAK AZ EMBEREK EGY BARÁTTÓL?

Unai: „Ha csak a velünk egykorú és hasonló ízlésű emberekkel barátkozunk, azt ahhoz lehetne hasonlítani, mintha mindig csak ugyanolyan színű ruhákat hordanánk. Még ha ez a kedvenc színünk is, előbb-utóbb úgyis megunjuk.”

Funke: „Amióta kibővítettem a baráti körömet, érettebbé váltam. Így megtanultam jobban kijönni más korú és hátterű emberekkel, és ez rugalmasabbá tett. A barátaim ezt értékelik bennem.”

Nyitott vagy mindenféle ember felé? (2Korintusz 6:13)

MIT MOND A BIBLIA?

„Így hát viszonzásképpen – mint gyermekeimhez, úgy szólok – tárjátok ki szíveteket ti is” (2Korintusz 6:13). A Biblia szerint nyitottnak kell lennünk mindenféle ember felé. Ez igazi változatosságot hoz az életünkbe, és megkedveltet minket másokkal.