Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Földrengés Haitin – Egy történet a hitről és a szeretetről

Földrengés Haitin – Egy történet a hitről és a szeretetről

 Földrengés Haitin – Egy történet a hitről és a szeretetről

2010. január 12-én, kedden délután 4 óra 53 perckor Evelyn mély dübörgést hallott, mintha egy hatalmas repülőgép emelkedett volna a levegőbe valahonnan a mélyből. Aztán a föld rázkódni kezdett. A közelben nagy robajjal betongerendák roppantak össze, és épületek dőltek romba. Amikor vége lett a rázkódásnak, Evelyn felmászott egy helyre, ahonnan jobban belátta a környéket. Mindenfelől jajgatást hallott. Haiti fővárosának, Port-au-Prince-nek a romjaiból cementpor szállt felfelé.

MÁSODPERCEK alatt történt az egész. Házak, kormányépületek, bankok, kórházak és iskolák hevertek romokban. Több mint 220 000-en haltak meg, minden társadalmi rétegből. A sérültek száma mintegy 300 000 volt.

A túlélők közül sokan dermedten és szótlanul ültek a házuk maradványai között. Mások kétségbeesetten, a puszta kezükkel kezdtek ásni a törmelékben, hogy kimentsék a hozzátartozóikat és a szomszédaikat. Az áramszolgáltatás megszakadt, és mivel hamar besötétedett, a mentőcsapatok elemlámpával és gyertyával végezték a mentést.

Jacmel városában a 11 éves Ralphendy egy félig összeomlott épület maradványai alatt rekedt. A város egyik mentőalakulata órákon át küszködött, hogy kiszabadítsa, de az ismételt utórengések arra kényszerítették őket, hogy abbahagyják a mentést. Félő volt, hogy a megrepedt felső emeletek rájuk zuhannak. De Philippe, Jehova Tanúi egyik misszionáriusa nem akarta feladni. „Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy hagyjam Ralphendyt meghalni” – mondja.

Philippe és három másik személy átpréselték magukat az összedőlt épület alatt egy keskeny résen, és nagyon lassan Ralphendy felé kúsztak. A törmelék maga alá temette Ralphendy lábát. Éjfélkor nekiálltak, hogy óvatosan kiszabadítsák. A fejük fölött lévő beton minden egyes utórengésnél csikorogva megmozdult. Több mint 12 órával a földrengés után, hajnali 5-kor Ralphendyt sikerült biztonságban kiemelni a romok alól.

Sajnos nem mindegyik mentés végződött sikeresen. Léogâne városát nagyon súlyosan érintette a földrengés. Rogernek és a nagyobbik fiának, Clidnek sikerült kimenekülnie az összedőlni készülő otthonukból. A kisebbik fia, Clarence meghalt. A felesége, Clana életben volt, és tudott beszélni, de a feje a leszakadt födém alá szorult. Roger és egy barátja minden erejükkel azon voltak, hogy kiszabadítsák. „Siessetek! – sürgette őket a romok alól Clana. – Gyengülök. Már alig kapok levegőt!” Három órával később megérkezett a mentőcsapat, de mire sikerült kiemelni Clanát, már halott volt.

Január 13., szerda – 2. nap

A hajnali fényben látszott csak igazán, hogy mekkora pusztítás történt. Szinte egész Port-au-Prince romokban hevert. Ahogy a földrengés híre eljutott a világ minden részére, segélyszervezetek és rengeteg önzetlen személy sietett  segítséget nyújtani. A Jehova Tanúi dominikai köztársasági hivatalában dolgozó önkéntesek is érezték a rengést, noha körülbelül 300 kilométerre voltak a várostól. Mikor megtudták, hogy az epicentrum a sűrűn lakott Port-au-Prince közelében volt – ahol Haiti kilencmilliós népességének az egyharmada él –, azonnal szervezni kezdték a segélyakciót.

Haitin 150 éve volt utoljára nagyobb földrengés. Így többnyire nem figyeltek arra, hogy az épületek földrengésbiztosak legyenek, inkább a hurrikánokra és az árvizekre voltak felkészülve. Ezért volt az, hogy a legtöbb betonblokk és nehéz betonfödém nem bírta ki a 7-es erősségű földrengést. Jehova Tanúi azonban, amikor a haiti fiókhivatalt építették 1987-ben, figyelembe vették az érvényes földrengési szabványokat. Így bár a fiókhivatal közel van Port-au-Prince keleti részéhez, mégsem keletkezett jóformán semmilyen kár az épületben.

A haiti fiókhivatal egyetlen éjszaka alatt egy nyüzsgő segélyközponttá vált. A nemzetközi telefonvonalak és az e-mail nem működött folyamatosan, ezért a fiókhivatalból kétszer is elutaztak a dominikai köztársasági határhoz, hogy hírt adjanak a fennálló helyzetről. A sérültek közben egyre csak özönlöttek a haiti fiókhivatalba. A több száz sérült közül sokan nagyon rossz állapotban voltak. Sokakat beszállítottak abba a néhány helyi kórházba, mely még képes volt a betegellátásra, ám több volt a beteg, mint amennyit kezelni tudtak.

A kórházak környékén mindenhol vérző sérültek feküdtek, és egyre csak kiabáltak. Marla is köztük volt, aki előtte nyolc órán át feküdt egy összedőlt épület romjai alatt. Nem érezte és nem tudta mozgatni a lábait. A szomszédjai ásták ki a romok közül, és vitték el az egyik kórházhoz. Igen ám, de melyikhez? Egy Dominikai Köztársaságból érkezett Tanú-orvos, Evan elindult, hogy megkeresse Marlát, de a nevén kívül semmit sem tudott róla.

Ekkor már több mint 24 óra telt el a földrengés óta. Újra beesteledett. Evan az egyik kórház körül járkált, és a holttesteket kerülgetve Istenhez imádkozott. Közben Marla nevét  szólítgatta. Egyszer csak valaki visszaszólt: „Itt vagyok.” Marla volt az, és hatalmas mosoly volt az arcán. Evan meglepődött, és megkérdezte tőle, hogy miért mosolyog. Marla ezt válaszolta: „Mert most már itt van velem a szellemi testvérem.” Evan könnyekre fakadt.

Január 14., csütörtök – 3. nap

Jehova Tanúi egyesült államokbeli főhivatala és más fiókhivatalok, így például a dominikai köztársasági, franciaországi, guadeloupe-i, kanadai, martinique-i és a németországi fiókhivatal, egymással együttműködve szervezték meg a segélyt. A cél az volt, hogy a lehető legjobban legyen felhasználva a rendelkezésre álló élelmiszer, ivóvíz, gyógyszer és egyéb dolgok, valamint a pénz és az emberi erőforrás, illetve jól ki legyenek használva a szállítási és a kommunikációs lehetőségek. A sok önkéntes mellett összesen 78 orvos és más egészségügyi dolgozó ment segíteni, akik mind Jehova Tanúi voltak. Hajnali fél 3-ra az első teherautó már el is indult a Dominikai Köztársaság fiókhivatalából Haitiba mintegy 6800 kilogrammnyi rakománnyal a földrengéskárosultak megsegítésére.

A szállítmány még aznap délelőtt megérkezett Haitiba, és a fiókhivatalban dolgozó Tanúk megszervezték a segély szétosztását. Hogy távol tartsák a tolvajokat, akik ellopják az élelmiszert, hogy aztán eladhassák, a segélymunkások álcázták a szállítmányt. Éjjel-nappal dolgoztak, hogy egy személynek vagy egy családnak elegendő mennyiségű élelmiszercsomagot és egyéb adományokat készítsenek össze. A földrengést követő hónapokban Jehova Tanúi több mint 450 000 kilogramm adományt osztottak ki a rászorulóknak teljesen ingyen, egyebek közt 400 000-nél is több adag ételt.

Január 15., péntek – 4. nap

Délre összesen 19 orvos, ápoló és más egészségügyi dolgozó érkezett a Dominikai Köztársaságból és Guadeloupe-ról. Azonnal munkához láttak, és felállítottak egy elsősegélyközpontot. A központban kezelést nyújtottak egy árvaház sérültjeinek is, rengeteg gyermeknek. A Tanúk élelmet is adtak az árvaháznak, valamint ponyvát, hogy legyen hová behúzódniuk. „Annyira hálás vagyok Jehova Tanúinak – mondta Étienne, az árvaház igazgatója. – Nem tudom, mihez kezdtünk volna nélkülük.”

Eltűnt, de megtalálták

Amikor elkezdődött rázkódni a föld, a hétéves Islande kinézett az ablakukon, és látta, hogy elpattannak a villanyvezetékek, és mindenfelé szikrák repkednek. A házukban a falak megroggyantak, és hatalmas darabokban leomlottak. Islande-nak eltört a lába, és súlyos sérülései lettek. Miután sikerült kimenteni az omladék alól, Johnny, az édesapja elvitte őt egy dominikai köztársasági kórházba, a határhoz közel. Onnan a kislányt elszállították egy másik kórházba, a fővárosba, Santo Domingóba. Ám amikor később Johnny felhívta a kórházat, Islande nem volt ott.

Johnny mindent tűvé tett Islande-ért. Két teljes napig kereste, de sehol sem találta. A kislányt időközben elvitték egy másik kórházba, ahol egy kórházi önkéntes meghallotta őt Jehovához imádkozni (Zsoltárok 83:18).

– Szereted Jehovát? – kérdezte a kislánytól.

– Igen – válaszolta könnyes szemmel.

– Akkor ne félj, Jehova segíteni fog neked – nyugtatta meg az önkéntes.

Johnny Jehova Tanúi dominikai köztársasági hivatalához fordult segítségért. Az egyik Tanú,  Melanie megígérte neki, hogy segíteni fog. Amikor bement az egyik kórházba, az az önkéntes, aki hallotta Islande-ot imádkozni, megtudta, hogy Melanie a kislányt keresi, és megmutatta neki, hogy hol van. Islande nem sok idő múlva már újra együtt volt a családjával.

Műtétek és rehabilitáció

Azok a sérültek, akiket a Jehova Tanúi haiti fiókhivatalában felállított elsősegélyközpontba vittek, alig vagy egyáltalán nem részesültek kezelésben előzőleg. A sérült végtagjaik üszkösödni kezdtek. A legtöbbször sajnos csak amputációval lehetett megmenteni a sérültek életét. A földrengést követő napokban nem állt rendelkezésre elegendő sebészeti eszköz, orvosság vagy éppen érzéstelenítő. A helyzet még az orvosoknak is traumát okozott. Az egyikük ezt mondta: „Úgy szeretném, ha Isten kitörölne az emlékezetemből néhány képet és hangot!”

A földrengés utáni második héten Európából is egyre több orvos érkezett. Ők is Jehova Tanúi voltak, akiknek volt kellő tapasztalatuk és felszerelésük ahhoz, hogy el tudjanak végezni bonyolult, sürgős műtéteket. Az orvosok 53 műtétet végeztek el, és ezernyi orvosi kezelést nyújtottak. Wideline, egy 23 éves Tanú egy nappal a földrengés előtt érkezett Port-au-Prince-be. A jobb karja annyira szétroncsolódott, hogy az egyik kórházban amputálták. A rokonai később átvitették egy otthonukhoz közelebbi kórházba, Port-de-Paix-be, mely hétórányira van a fővárostól. Wideline  állapota azonban rosszabbodott, és a kórházi személyzet már lemondott róla.

Amikor az egyik Tanúkból álló orvoscsoport meghallotta, mi történt Wideline-nel, elutaztak hozzá Port-au-Prince-ből. Miután ellátták, visszavitték a fővárosba, hogy folytatni tudják a kezelését. A többi beteg elkezdett tapsolni, amikor látták, hogy Wideline keresztény testvérei eljöttek érte, és segítenek neki. A családja és a gyülekezete segítségével Wideline-nek már egész jól megy az alkalmazkodás az új körülményeihez.

A Dominikai Köztársaságban Jehova Tanúi lakásokat és házakat béreltek rehabilitációs központnak, hogy el tudják látni az odaküldött betegeket. A személyzet Tanú-önkéntesekből állt, orvosokból, ápolókból, gyógytornászokból és gondozókból, akik egymást váltották. Jókedvűen segítettek a betegeknek a felépülésben.

Hitet, reményt és szeretetet adnak

Jehova Tanúinak 56 Királyság-terme van a földrengés sújtotta térségben, de csak 6-ban keletkeztek jelentősebb károk. A legtöbb Tanú, aki nem mehetett vissza az otthonába, a sértetlen Királyság-termekben vagy a szabad ég alatt tartózkodott a földrengés után. Mivel a Tanúk hozzá vannak szokva ahhoz, hogy összegyűlnek a testvéreikkel, most is ugyanúgy osztották be, hogy ki hova menjen, mint amikor a kongresszusaikat szervezik.

„A gyülekezetek ugyanúgy folytatták a tevékenységeiket, mint korábban. Így fiatalok és idősek életében egyaránt volt egy biztos pont, amire óriási szükségük volt” – meséli Jean-Claude,  Jehova Tanúi egyik helyi felvigyázója. Egy férfi ezt mondta a Tanúkról: „Olyan jó látni, hogy Jehova Tanúi még most is mennek prédikálni. Ha nem látnánk magukat, azt gondolnánk, hogy sokkal súlyosabb a helyzet.”

A Tanúk megvigasztalták az embereket. Az egyikük ezt mondta: „Szinte mindenki, akivel beszélünk, azt hiszi, hogy a földrengés Isten büntetése. Megnyugtatjuk őket, hogy a földrengés egy természeti katasztrófa volt, nem Isten okozta. Felolvassuk nekik az 1Mózes 18:25-öt. A versben Ábrahám kijelenti, hogy elképzelhetetlen, hogy Isten a gonoszokkal együtt megölje a jó embereket is. A Lukács 21:11-et is meg szoktuk mutatni nekik, ahol Jézus megjövendölte, hogy a mi időnkben nagy földrengések lesznek. Beszélünk nekik arról is, hogy Jézus hamarosan fel fogja támasztani a szeretteinket, és véget fog vetni minden szenvedésnek. Sokan szívből hálásak ezekért a szavakért.” *

Persze a hétköznapok küzdelmesek. „Az első katasztrófa a földrengés volt. Most jönnek az utóhatások – jegyezte meg Jean-Emmanuel, egy Tanú-orvos. – Amellett, hogy a zsúfolt, nem higiénikus, eső áztatta táborokban sokfajta betegség ütheti fel a fejét, ott van még az érzelmi trauma is, melyet mindenki elfojt magában, de attól még nem múlik el.”

Egy Tanú hetekkel a katasztrófa után felkereste az elsősegélyközpontot. Állandó fejfájásra panaszkodott, és nem bírt aludni. Ezek tipikus tünetek azoknál, akik átéltek egy katasztrófát. Az egyik Tanú-ápolónő ezt kérdezte tőle:

– Megütötted a fejedet?

– Nem – válaszolta minden érzés nélkül. – Meghalt a feleségem. 17 évig voltunk házasok. De számítanunk kell ilyen eseményekre. Jézus megjövendölte őket.

Látva, hogy mi lehet a probléma oka, az ápolónő ezt mondta:

– De hát elveszítetted a társadat! Ez rettenetes! Semmi rossz nincs abban, ha gyászolod őt, és sírsz. Jézus is sírt, amikor meghalt a barátja, Lázár.

Ekkor a bánattól sújtott férfi zokogni kezdett.

A térségben élő több mint 10 000 Tanú közül 154-en haltak meg a földrengésben. Becslések szerint Port-au-Prince lakosságának legalább a 92 százaléka veszítette el egy vagy több hozzátartozóját a katasztrófában. Hogy segítsenek a fizikailag és érzelmileg sérült gyászolóknak, Jehova Tanúi újra meg újra meglátogatták őket. Így ezek az emberek el tudták mondani az érzéseiket valakinek, akiben megbíznak. És bár a Tanúk tudják, mit ír a Biblia a feltámadásról és a paradicsomi földről, nekik is szükségük volt arra, hogy kiönthessék a szívüket egy megértő keresztény hittársuknak, és hogy valaki együtt érzően bátorítsa őket.

Hogyan néznek szembe a jelennel és a jövővel?

Pál apostol ezt írta: „megmarad a hit, a reménység, a szeretet, ez a három; de ezek közül a legnagyobb a szeretet” (1Korintusz 13:13). Ez a három dolog segít a sok haiti Tanúnak, hogy el tudják viselni a körülményeiket, hogy bátorítani tudjanak másokat, és hogy ne féljenek a jövőtől. Semmi kétség, hogy az azóta is tartó nemzetközi segélyakció mozgatórugója a valódi hit, az egység és a szeretet. Petra, egy Tanú-orvos, aki Németországból ment Haitira, ezt mondta: „Soha életemben nem láttam még ennyi szeretetet. Rengeteget sírtam, de inkább örömömben, mint bánatomban.”

A The Wall Street Journal azt írta a 2010-es haiti földrengésről, hogy „bizonyos szempontokat tekintve ekkora pusztítást még nem végzett természeti katasztrófa egy országban”. De már azóta is történtek tragikus katasztrófák; voltak köztük mind természeti, mind ember okozta katasztrófák. Vége lesz ennek valamikor? Jehova Tanúi Haitin és a világ többi részén biztosak abban, hogy Isten hamarosan be fogja teljesíteni a Bibliában olvasható ígéretét: „letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak” (Jelenések 21:4).

[Lábjegyzet]

^ 34. bek. Lásd a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv 11. fejezetét: „Miért engedi meg Isten a szenvedést?”; Jehova Tanúi kiadványa.

[Oldalidézet a 15. oldalon]

„Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy hagyjam Ralphendyt meghalni”

[Oldalidézet a 19. oldalon]

„Olyan jó látni, hogy Jehova Tanúi még most is mennek prédikálni”

[Kiemelt rész/​képek a 17. oldalon]

ÚJ OTTHONOK A RÁSZORULÓKNAK

Nem egész egy hónappal a földrengés után a Tanú-építőmérnökök hozzáláttak, hogy felmérjék, melyik ház biztonságos és beköltözhető, és melyik nem. Mivel sok családnak romokban hevert az otthona, átmeneti szállásra volt szükségük, ameddig nem találnak valamilyen tartós lakhatási lehetőséget.

„Tanulva a nemzetközi segélyszervezetektől, olcsó, könnyen összeállítható otthonokat terveztünk. Körülbelül akkorák voltak, amekkorákban a legtöbb Tanú korábban lakott – mondta John, aki Jehova Tanúi haiti fiókhivatalában dolgozik. – Védelmet nyújtottak az eső és a szél ellen, és nem kellett félni attól, hogy egy újabb rengés következtében összedőlnek.” Mindössze három héttel a földrengés után egy helyi és nemzetközi önkéntesekből álló csapat nekilátott az ideiglenes otthonok felállításához.

Az utcákon az emberek tapsoltak és éljeneztek, amikor elmentek előttük a teherautók az előre gyártott építőelemekkel. A haiti vámhivatal egyik tisztviselője, aki jóváhagyta az építőanyagok importját, megjegyezte: „Jehova Tanúi az elsők között voltak, akik azért lépték át a határt, hogy segítsenek az embereken. Maguk nemcsak beszélnek a segítségnyújtásról, hanem csinálnak is valamit.” Csak a földrengés utáni első néhány hónapban a Tanúk 1500 otthont építettek a rászorulóknak.

[Térkép a 14. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

HAITI

PORT-AU-PRINCE

Léogâne

epicentrum

Jacmel

DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG

[Kép a 16. oldalon]

Marla

[Kép a 16. oldalon]

Islande

[Kép a 16. oldalon]

Wideline

[Kép a 18. oldalon]

Néhány Haitin élő Jehova Tanúja időt fordít arra, hogy megvigasztalja a katasztrófa túlélőit

[Kép a 18. oldalon]

Egy orvos ellát egy fiút a Jehova Tanúi által felállított elsősegélyközpontban