Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mit jelent odafordítani a másik arcunkat is?

Mit jelent odafordítani a másik arcunkat is?

 A Biblia nézőpontja

Mit jelent odafordítani a másik arcunkat is?

JÉZUS KRISZTUS a híres hegyi beszédében ezt mondta: „ne álljatok ellen annak, aki gonosz, hanem aki arcul csap a jobb orcádon, annak fordítsd oda a másikat is” (Máté 5:39).

Mit értett Jézus ezeken a szavakon? Arra célzott, hogy a keresztényeknek tehetetlen áldozatoknak kell lenniük? Szó nélkül mindent el kell tűrniük, és nem védhetik meg magukat, élve a törvény adta jogaikkal?

Mire gondolt Jézus?

Akkor érthetjük meg Jézus szavait, ha megnézzük a szövegkörnyezetet, illetve ha számításba vesszük azt, hogy kikhez beszélt. Jézus egy olyan gondolattal vezette be ezt a tanácsát, amelyet a hallgatóságában lévők már ismertek a Szentírásból. Ezt mondta: „Hallottátok, hogy megmondatott: »Szemet szemért és fogat fogért«” (Máté 5:38).

Jézus a 2Mózes 21:24-ben és a 3Mózes 24:20-ban található szavakra utalt. Figyelemre méltó, hogy Isten Törvénye szerint a versekben szereplő „szemet szemért” büntetés csak akkor volt jogosan kiszabva, ha a vádlottat előtte a papok és a bírók meghallgatták, illetve mérlegelték a körülményeket, és azt, hogy szándékosan lett-e elkövetve a törvényszegés (5Mózes 19:15–21).

Idővel a zsidók kiforgatták ezt a törvényt. A XIX. században Adam Clarke ezt írta a bibliamagyarázatában: „Úgy tűnik, hogy a zsidók erre a törvényre [szemet szemért, fogat fogért] hivatkozva felhatalmazva érezték magukat arra, hogy nehezteljenek egymásra, és hogy bosszúvágytól fűtve túlkapásokba bocsátkozzanak. Gyakran rendkívül szélsőséges tetteket hajtottak végre, és a bosszú sokkal erőszakosabb volt, mint maga a sérelem.” Az Írások azonban senkit sem jogosítottak fel arra, hogy önhatalmúlag igazságot szolgáltasson.

 Amit Jézus a hegyi beszédében tanított – hogy ’fordítsuk oda a másik orcánkat is’ –, az az Izraelnek adott Törvény szellemét tükrözte. Jézus nem azt akarta sugallni, hogy ha valamelyik követőjét megütik, akkor szó szerint tartsa oda a másik arcát is. A bibliai időkben nem azért adtak valakinek pofont – és ma sem azért adnak –, hogy fizikai fájdalmat okozzanak vele. Inkább az a cél, hogy megsértsék az illetőt, és ezzel összetűzést provokáljanak.

Jézus tehát arra gondolt, hogy ha valaki egy pofonnal – vagy durva, bántó szavakkal – összetűzést akar kiprovokálni, akkor a sértett fél nem tenné jól, ha rosszal viszonozná a rosszat. Helyesebb lenne tartózkodnia attól, hogy olyat tegyen, amire egy újabb megtorlás lesz a válasz, nehogy egy véget nem érő ördögi kör induljon el (Róma 12:17).

Jézus szavai összecsengnek Salamon király szavaival: „Ne mondd: »Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele. Mindenkinek megfizetek a cselekedete szerint«” (Példabeszédek 24:29). Jézus követői abban az értelemben fordítják oda a másik arcukat is, hogy nem hagyják, hogy belevigyék őket egy összetűzésbe (Galácia 5:26).

Megvédhetik magukat a keresztények?

Odafordítani a másik arcunkat nem azt jelenti, hogy keresztényekként nem védekezhetünk, ha támadás ér minket. Jézus nem azt akarta mondani, hogy nem védhetjük meg magunkat, hanem azt, hogy ne üssünk támadólag, és ne engedjük, hogy bosszúállásra provokáljanak. Bölcs dolog elhagyni a helyszínt, ha el lehet kerülni vele egy összecsapást, de nem vétkezünk, ha megvédjük magunkat, vagy a rendőrség segítségét kérjük, amikor megtámadnak minket.

Az első században Jézus követői ugyanezt az alapelvet vették figyelembe, amikor megvédték a törvény adta jogaikat. Például Pál apostol élt az akkori törvény adta lehetőségekkel, hogy megvédje a prédikáláshoz való jogát, és így végezni tudja azt a megbízatást, melyet Jézus adott a követőinek (Máté 28:19, 20). Amikor Pál és a misszionáriustársa, Silás az egyik prédikáló körútjuk során Filippi városában voltak, mindkettőjüket letartóztatták, és megvádolták őket, hogy megsértették a törvényt.

Aztán nyilvánosan megkorbácsolták és börtönbe vetették őket. Még csak tárgyalás sem volt. Amikor Pálnak alkalma adódott rá, hivatkozott a római állampolgárságára. A hatóságok erre megijedtek. Féltek a következményektől, ezért könyörögtek Pálnak és Silásnak, hogy ne csináljanak nagy ügyet a történtekből, csak hagyják el a várost. Pál ’a jó hír védelmezésével és törvényes megerősítésével’ precedenst állított (Cselekedetek 16:19–24, 35–40; Filippi 1:7).

Pálhoz hasonlóan Jehova Tanúi is gyakran kénytelenek bírósághoz fordulni, hogy folytatni tudják a keresztény tevékenységeiket. Ez még olyan országokban is megtörténik, ahol egyébként biztosítják az állampolgároknak a vallásszabadságot. Bűncselekmény esetén, vagy amikor a személyi biztonságukról van szó, Jehova Tanúi nem kötelesek odafordítani a másik arcukat is, vagyis védekezés nélkül eltűrni a bántalmazást. Igénybe veszik a jogi eszközöket, hogy megvédjék magukat.

Keresztényekként a Tanúk helyesen teszik, hogy megvédik a törvényes jogaikat, noha tudják, hogy ez nem mindig hozza meg a kívánt eredményt. Ezért akárcsak Jézus, ők is Istenre bízzák a dolgok kimenetelét, és teljesen biztosak abban, hogy Isten minden ténynek a birtokában van, amikor cselekszik, és bármiféle megtorlás a részéről minden szempontból igazságos lesz (Máté 26:51–53; Júdás 9). Az igaz keresztények mindig észben tartják, hogy a bosszú Jehováé (Róma 12:17–19).

GONDOLKODTÁL MÁR EZEN?

● Milyen tetteket kerüljenek a keresztények? (Róma 12:17)

● Megtiltja a Biblia a keresztényeknek, hogy megvédjék magukat, élve a törvény adta jogaikkal? (Filippi 1:7)

● Miben volt Jézus biztos az Atyát illetően? (Máté 26:51–53)