Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jobbá fogja tenni a szex a kapcsolatunkat?

Jobbá fogja tenni a szex a kapcsolatunkat?

Fiatalok kérdezik

Jobbá fogja tenni a szex a kapcsolatunkat?

Dóra és Márk még csak két hónapja járnak együtt, de Dóra úgy érzi, mintha mindig is ismerte volna Márkot. Folyton sms-eznek, órákon át beszélgetnek telefonon, sőt, szinte már olvasnak egymás gondolataiban. Most azonban, egy holdfényes este, ott ülnek a kocsiban, és Márk nem csak beszélgetni szeretne.

Dóra és Márk két hónapja kézen fogva járnak, megcsókolják egymást, de ettől tovább még sohasem mentek. Dóra nem is akar ennél többet. Persze Márkot sem akarja elveszíteni. Nincs még egy olyan fiú, aki mellett ennyire szépnek és különlegesnek érezné magát. „Elvégre – érvel magában – Márkkal szeretjük egymást, nem?”

VALÓSZÍNŰLEG kitalálod, mi történik ezután. De arra talán nem gondolsz, hogy Márk és Dóra kapcsolatát mennyire megváltoztatná a szex, mégpedig nem jó irányba. Gondolkodj el a következőn:

Ha figyelmen kívül hagysz egy fizikai törvényt, mondjuk a gravitáció törvényét, akkor számolnod kell a következményekkel. Ugyanez a helyzet akkor is, ha áthágsz egy erkölcsi törvényt, például azt, amely így szól: „tartózkodjatok a paráznaságtól *” (1Tesszalonika 4:3). Mi történik, ha nem tartod be ezt a törvényt? A Biblia leírja: „aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik” (1Korintusz 6:18). Milyen értelemben? A házasság előtti nemi életnek sok káros hatása van. Fel tudnál sorolni hármat?

1. ․․․․․

2. ․․․․․

3. ․․․․․

Miket soroltál fel? Gondoltál például a szexuális úton terjedő betegségekre, a nem kívánt terhességre vagy Isten helyeslésének az elvesztésére? Ezek bizony súlyos következmények, és bárkit utolérhetnek, aki megszegi Istennek a paráznaságra vonatkozó erkölcsi törvényét.

Ennek ellenére talán mégis csábítást érzel arra, hogy lefeküdj valakivel. Azt gondolhatod, hogy neked nem lesz belőle semmi bajod. Különben is, mindenki ezt csinálja, nem igaz? Az iskolában a többiek a kalandjaikkal hencegnek, és nem úgy tűnik, mintha bármi bajuk lenne. Sőt, Dórához hasonlóan úgy érezheted, hogy a szex még közelebb is fog hozni titeket egymáshoz. És persze senki sem akarja, hogy amiatt gúnyolják, hogy még szűz. Nem lenne jobb belemenni a dologba?

Ne hamarkodd el a döntést! Először is, nem mindenki csinálja ezt. Igaz, olvashatsz olyan statisztikákat, melyek szerint ijesztően sok fiatal él szexuális életet. Például egy tanulmányból, melyet az Egyesült Államokban készítettek, az derült ki, hogy mire a diákok befejezik a középiskolát, háromból kettő szexuálisan aktív. Ám ez azt is jelenti, hogy háromból egy nem, és ez nem elhanyagolható. De mi a helyzet a többséggel? A tanulmány készítői szerint sok ilyen fiatalnak szembe kell néznie az alábbi keserű következményekkel:

1. ROSSZ ÉRZÉSEK. A legtöbb fiatal, aki házasságkötés előtt szexuális kapcsolatot létesített, azt mondta, hogy megbánta, amit tett.

2. BIZALMATLANSÁG. A szexuális együttlét után mindkét fél gyanakodni kezd: „Vajon még kivel feküdt le?”

3. SZAKÍTÁS. Az együttlét után nagyobb a valószínűsége, hogy a fiú szakít a barátnőjével, és mást keres magának.

4. CSALÓDOTTSÁG. Egy lány legbelül olyan valakire vágyik, aki megvédi őt, nem pedig kihasználja.

A fentiek mellett még gondold át ezt is: Sok fiú azt mondja, hogy soha nem venné feleségül azt a lányt, akivel már lefeküdt. Miért? Mert jobban szeretne egy erkölcsösebb lányt.

Most lehet, hogy ez meglepett, sőt talán még fel is dühített. Ha ez a helyzet – akár fiú vagy, akár lány –, ne feledd: A házasság előtti szexuális kapcsolat messze nem olyan, mint ahogy azt a tévé és a filmek bemutatják. A szórakoztatóipar varázslatosnak tünteti fel a tizenévesek közötti szexet, mintha erről szólna a valódi szerelem. De ne légy naiv! Ha valaki megpróbál rávenni, hogy feküdj le vele, az csak a maga érdekeit keresi (1Korintusz 13:4, 5). Hiszen ha valaki igazán szeret, vajon veszélyeztetné a fizikai és az érzelmi jóllétedet? (Példabeszédek 5:3, 4). És ha valaki igazán törődik veled, vajon megpróbálna rávenni arra, hogy kockáztasd az Istennel ápolt kapcsolatodat? (Héberek 13:4).

A valóság az, hogy ha belemész a házasság előtti szexuális kapcsolatba, azzal lealacsonyítod magad, hiszen valami nagyon értékeset dobsz el magadtól (Róma 1:24). Nem csoda, hogy olyan sokan üresnek és értéktelennek érzik magukat a tettük után, mintha felelőtlenül engedték volna, hogy egy nagyon értékes kincsüket ellopják. Ne hagyd, hogy veled is ez történjen! Valaki talán a következő érveléssel próbál meg rávenni arra, hogy feküdj le vele: „Ha szeretnél, megtennéd.” Ilyenkor határozottan mondd ezt: „Ha szeretnél, nem kérnél ilyesmit!”

A tested sokkal értékesebb annál, hogy csak úgy odaadd valakinek. Mutasd meg, hogy elég erős vagy, és képes vagy engedelmeskedni Isten azon parancsának, hogy tartózkodj a paráznaságtól. És ha egy nap házasságot kötsz, élhetsz nemi életet. Akkor majd teljes mértékben élvezheted azt, anélkül hogy bánnád a tetted, vagy aggodalmak és bizonytalanság gyötörne, melyek gyakori velejárói a házasság előtti szexuális kapcsolatnak (Példabeszédek 7:22, 23; 1Korintusz 7:3).

[Lábjegyzet]

^ 6. bek. A Bibliában a „paráznaság” szó nemcsak a nemi aktusra utal, hanem más tettekre is két olyan személy között, akik nem élnek egymással házasságban. Ilyen lehet például a másik személy nemi szerveinek a simogatása, valamint a szájon vagy a végbélen át történő közösülés. Erről a témáról bővebben olvashatsz a Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok című könyv 2. kötetében a 42–47. oldalon.

AMIN ELGONDOLKODHATSZ

● Noha a házasság előtti szexuális kapcsolat talán vonzó a tökéletlen testnek, miért ártalmas?

● Mit fogsz tenni, ha valaki arra kér, hogy feküdj le vele?

[Kiemelt rész/képek a 27. oldalon]

MIT MONDANAK MÁS FIATALOK?

„Ha egyszerűen csak nemet mondasz, ne gondold, hogy nem fog többet próbálkozni. Minden azon múlik, hogy hogyan mondasz nemet. Ha szelíden elutasítod, de bizonytalan vagy, azt látni fogja rajtad. Határozottnak kell lenned!”

„Nem mindig működik, ha nemet mondasz. És talán még az sem elég, ha beszélsz a hitedről. Ismerek olyanokat, akik azzal hencegnek, hogy még egy keresztényt is »ágyba tudtak vinni«. Van, hogy egyszerűen csak el kell menned onnan. Ez nem könnyű, de működik.”

„Keresztényként olyan tulajdonságaid vannak, melyek miatt mások vonzónak találnak. Szóval résen kell lenned, és vissza kell utasítanod, ha valaki erkölcstelenségre akar csábítani. Becsüld meg ezeket a tulajdonságokat. Ne játszd el őket!”

[Képek]

Diana

James

Joshua

[Kiemelt rész a 28. oldalon]

HADD LEGYEN RÁD BÜSZKE!

Ha van barátnőd, valóban törődsz a jóllétével? Akkor mutasd meg neki, hogy van benned elég . . .

erő ahhoz, hogy megtartsd Isten törvényeit.

bölcsesség ahhoz, hogy kerüld a kísértést jelentő helyzeteket.

szeretet ahhoz, hogy az ő érdekeit tartsd szem előtt.

Ha ezt megteszed, a barátnőd valószínűleg hasonlóan fog érezni, mint Sulamit: „Kedvesem az enyém, én pedig az övé” (Énekek éneke 2:16). Biztosan büszke lesz rád!

(Lásd: Példabeszédek 22:3; 1Korintusz 6:18; 13:4–8.)

[Kiemelt rész a 28. oldalon]

JAVASLAT

Ha a másik nemhez tartozókkal való viselkedésről van szó, kövesd ezt a szabályt: Ne tegyél semmi olyat, amit nem szeretnéd, hogy a szüleid meglássanak.

[Kép a 28. oldalon]

Ha házasság előtt szexuális kapcsolatot létesítesz, rosszul használod fel azt az ajándékot, melyet Istentől kaptál. Ez olyan, mintha egy ajándékba kapott gyönyörű festményt lábtörlőnek használnál