Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szeretnénk, ha szeretnének

Szeretnénk, ha szeretnének

Szeretnénk, ha szeretnének

Hajdanán, egy városban a mai Törökország területén élt egy lány, akit Leának hívtak. Lea átlagos külsejű volt, a húga, Ráhel azonban gyönyörű.

RÁHEL találkozott egy férfival, aki annyira beleszeretett, hogy kész volt hét évig dolgozni az apjának, hogy megkaphassa Ráhel kezét. Ám az esküvő estéjén az apa Leát adta férjhez Ráhel helyett. Nem tudjuk, hogyan érintette Leát az apja mesterkedése, de azt biztos tudta, hogy ez minden volt, csak nem ideális kezdet.

Amikor az ifjú férj felfedezte, hogy mi történt, tiltakozott. Az apa elmagyarázta, hogy először az idősebbik lányt szokás férjhez adni. Így aztán Lea egy megtévesztés által olyan férfi felesége lett, aki a húgát, Ráhelt — akit szintén feleségül vett — jobban szerette. Milyen bánatos lehetett Lea, amikor látta, hogy a férje szinte minden gyöngéd vonzalmát Ráhelnek adja! Lea nem mesélhetett romantikus történeteket arról, hogy hogyan udvaroltak neki, és az esküvője napjáról sem maradt túl sok kedves emléke. Mennyire vágyhatott rá, hogy úgy szeressék, mint Ráhelt! Így Lea — többek közt a körülményei miatt, amelyeken nem tudott változtatni — sokszor érezhette úgy, hogy nem szeretik és nincs rá szükség. *

Napjainkban sokan vannak, akik valamelyest át tudják érezni Lea helyzetét. Mindnyájunkban mélyen gyökerezik a vágy, hogy szeressünk, és hogy szeressenek minket. Talán egy házastársra vágyunk, aki majd szeret bennünket. A szüleink, a gyermekeink, a testvéreink és a barátaink szeretete is fontos nekünk. Leához hasonlóan mi is azt láthatjuk, hogy mások megtalálják azt a fajta szeretetet, amire mi csak vágyunk.

Egészen kisgyermekkorunk óta halljuk azokat a történeteket, melyekben két nagyon szép ember egymásba szeret, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Énekesek dalolnak érzelmektől túláradó hangon a szerelemről; költők magasztalják. Egy kutató azonban ezt írta róla: „Nincs még egy olyan tevékenység, még egy vállalkozás, amelybe olyan hatalmas reményekkel és várakozással fogna bele valaki, de amely olyan gyakran kudarcba is fullad, mint a szerelem.” És bizony gyakran a legközelebbi kapcsolataink okozzák a legtöbb bánatot. Tartós boldogság helyett csak fájdalom származik belőlük. Számos országban ma a házasságok 40 százaléka felbomlik, és azok közül, amelyek megmaradnak, sok közel sem boldog.

Több országban az egyszülős és a problémás családok száma is megnőtt, és az ilyen családokban a gyerekek is szenvednek. Pedig főleg nekik lenne szükségük a meleg, szeretetteljes családi légkör nyújtotta érzelmi biztonságra. Hová lett a szeretet? Hol tanulhatunk többet erről az értékes tulajdonságról? A következő cikkek ezeket a kérdéseket fogják megvizsgálni.

[Lábjegyzet]

^ 4. bek. Ez a beszámoló a Bibliában a Mózes első könyve 29. és 30. fejezetében található.