Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Nem fog bekövetkezni, amit a végítélet órája jelez, mivel Isten csodálatos jövőt szán az emberiségnek a földön

 CÍMLAPTÉMA | MENTHETETLEN A VILÁG?

Mit mond a Biblia?

Mit mond a Biblia?

A BIBLIA már évszázadokkal ezelőtt jövendölt a mai szörnyű állapotokról. Viszont arról is ír, hogy szebb jövő vár az emberiségre. Elsőre talán hihetetlennek tűnik, hogy ez megvalósul. De tény, hogy sok minden a legapróbb részletekig beteljesedett már abból, amit a Biblia leírt.

Nézzünk néhány ilyen bibliai próféciát!

  • „Nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és lesznek élelmiszerhiányok meg földrengések egyik hely után a másikon” (Máté 24:7).

  • „Az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők lesznek. Mert az emberek önmagukat szeretők lesznek, pénzszeretők, önteltek, gőgösek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, illojálisak, természetes vonzalom nélküliek, olyanok, akik nem készek semmilyen megegyezésre, rágalmazók, önuralom nélküliek, vadak, a jóságot nem szeretők, árulók, keményfejűek, büszkeségtől felfuvalkodottak, inkább gyönyörszeretők, semmint Istent szeretők” (2Timóteusz 3:1–4).

Ezek a próféciák egy olyan világot jellemeznek, melyről néhányan azt mondanák, hogy menthetetlen. És az emberek valóban nem tudják irányítani a világ eseményeit. A Biblia szerint az embernek egyszerűen nincs meg a képessége és a hatalma ahhoz, hogy tartós megoldást találjon a világ problémáira. Ezt a gondolatot hangsúlyozzák a következő bibliaversek:

  • „Van olyan út, mely egyenesnek látszik az ember előtt, de a vége halálnak útja” (Példabeszédek 14:12).

  • „Ember uralkodik emberen a maga kárára” (Prédikátor 8:9).

  • „A földi embernek nincs hatalmában az ő útja. Még csak lépteit sem irányíthatja” (Jeremiás 10:23).

Ha minden így menne tovább, ahogy most van, elég valószínű, hogy a földet egy globális katasztrófa sújtaná. De ez nem történhet meg. Miért? A Biblia a következőket mondja:

  • Isten „alapította meg a földet annak szilárd helyein; megingathatatlan lesz az időtlen időkig, igen, mindörökké” (Zsoltárok 104:5).

  • „Egyik nemzedék megy, a másik nemzedék jön, de a föld időtlen időkön át fennmarad” (Prédikátor 1:4).

  • „Az igazságosak öröklik a földet, és örökké rajta lakoznak” (Zsoltárok 37:29).

  • „Bőven lesz gabona a földön, a hegyek tetejét is bőség árasztja el” (Zsoltárok 72:16).

 A Biblia tehát egyértelmű választ ad a kérdésre. Az emberiség nem fog elpusztulni a környezetszennyezés, az élelmiszer- és vízhiány vagy egy világjárvány miatt. A föld sem fog megsemmisülni egy nukleáris holokausztban. Miért nem? Mert a bolygónk jövője Isten kezében van. Isten szabad akaratot adott az embereknek, a tetteik következményeit azonban le kell aratniuk (Galácia 6:7). A világ nem olyan, mint egy kisikló vonat, mely irányíthatatlanul halad a katasztrófa felé. Isten határt szabott annak, hogy mennyi kárt okozhat az ember saját magának (Zsoltárok 83:18; Héberek 4:13).

De Isten ennél többet is tesz majd. Békét teremt az egész földön (Zsoltárok 37:11). Ez a cikk csupán néhány részletet tárt fel abból a szép jövőképből, amit több millió Jehova Tanúja már megismert a Bibliából.

Jehova Tanúi egy világméretű közösséget alkotnak, mindenféle korosztályból és nemzetiségből. Az igaz Istent imádják, akit a Biblia Jehovának nevez. Nem félnek a jövőtől, mert a Szentírás a következőket írja: „Így szól Jehova, az egek Teremtője, Ő, az igaz Isten, a föld Megformálója és Alkotója, Ő, aki megszilárdította, aki nem pusztán a semmiért teremtette, aki azért formálta meg, hogy lakjanak rajta: »Én vagyok Jehova, és nincsen más«” (Ézsaiás 45:18).

Ez a cikk megvizsgált néhány bibliai tanítást a föld és az emberiség jövőjével kapcsolatban. Ha szeretnél többet megtudni erről, olvasd el az Örömteli üzenet Istentől című füzet 5. részét. Jehova Tanúi kiadványa, és elérhető a www.jw.org honlapon

Megnézheted a Miért teremtette Isten a földet? című videót a www.jw.org honlapon. (Lásd: KIADVÁNYOK > VIDEÓK)