Egy kicsi, önellátó farmon éltünk a szüleimmel, a bátyámmal, a nővéremmel, a húgommal és az öcsémmel. Voltak csirkéink, disznóink és teheneink. Keményen kellett dolgoznunk, de nagyon boldogok voltunk.

A metodista egyházhoz tartoztunk. Mivel apukámnak gyönyörű hangja volt, a templomi kórusban énekelt. Sokszor ment más templomokba is énekelni, ilyenkor gyakran vele mentem. Ezek a hatalmas kőépületek télen igen hidegek voltak. Emlékszem, hogy apa a gyülekezettel szemben állt, és énekelt. Az első sorokat a befolyásos embereknek tartották fenn, így nekem hátul kellett helyet foglalnom. De nagyon szerettem hallgatni, ahogy énekel.

Nagyi, apa anyukája minden vasárnap eljött hozzánk. Amikor 16 éves voltam, sajnos meghalt. Ez szörnyen elszomorított. Szerettem volna tudni, hogy hová került, és hogy láthatom-e valaha. Úgyhogy többször is elmentem egy jósnőhöz. Az otthona nagyon ijesztő volt, hideg és nyomasztó. És nem is tudott választ adni a kérdésemre.

Néhány évvel később apukám egyik rokona, aki Jehova Tanúja volt, meghívott egy összejövetelre. Noha azt hallottam, hogy ez egy furcsa vallás, elmentem vele. Az összejövetelen egy hölgy megkérdezte, hogy szívesen tanulmányoznám-e vele a Bibliát. Így indultam el az élethez vezető úton. Egy King James Version Bibliám volt, és eleinte azt használtam, mert anyukám azt mondta, hogy a Tanúk bibliafordítása nem jó. De hamarosan rájöttem, hogy ez nem így van.

Nagyon tetszett, amit tanultam. Különösen annak örültem, amikor megtudtam, hogy a halál olyan, mintha valaki mélyen aludna, és újra találkozhatok a nagyimmal. a Ahogy tanulmányoztam, rájöttem, hogy szinte semmit nem tudok Istenről és a Bibliáról. Apa, aki évek óta járt templomba, szintén nagyon keveset tudott Istenről. Az egyik énekünkben sokszor használtuk Jehova nevét, de igazából nem tudtuk, hogy kiről van szó.

Házasság és nehézségek

A barátomat, Iant érdekelte a Biblia, és elkezdte tanulmányozni. Több mindent is alkalmazott a tanultakból, még a dohányzásról is leszokott. 1971 szeptemberében összeházasodtunk. De nem sokkal később, amikor az anyósom váratlanul meghalt, próba alá került a hitünk. A családtagok és a barátok azt szerették volna, hogy a temetés után menjünk el velük néhány közös programra. Ezeken az alkalmakon sokan dohányoztak és ittak. Így Ian nagy kísértést érzett rá, hogy visszatérjen a régi életmódjához.

Sajnos Ian beadta a derekát, egyre nehezebben alkalmazta, amit tanult. Aztán elkezdte hanyagolni a tanulmányozást és kihagyni az összejöveteleket. Én viszont nagyon szerettem tanulmányozni, összejövetelre járni, és szolgálatba menni. 1972. március 9-én meg is keresztelkedtem. Ian még eljött a keresztelkedésemre, de utána egyre ellenségesebb lett. Először látni sem akarta a kiadványainkat. Aztán már azt sem akarta, hogy részt vegyek a szolgálatban. Végül ragaszkodott hozzá, hogy én is ott legyek a karácsonyi és születésnapi partikon. Mivel tiszteletben tartottam, hogy ő a családfő, elmentem vele, de nagyon igyekeztem, hogy semmi olyasmit se tegyek, ami nem tetszik Jehovának. b Sokszor félrevonultam a mosdóba, és imádkoztam, hogy hűséges tudjak maradni, és tiszta maradjon a lelkiismeretem. Jehova mindig segített.

Három fiunk született: Philip, Nigel és Andrew. A férjem sokat volt távol, mert kamionsofőr volt. Mindent megtettem, hogy jó feleség legyek, és ugyanakkor annyit tegyek Jehováért, amennyit csak tudok. Amikor Ian nem volt otthon, szolgálatba mentem, a hétvégéket viszont vele töltöttem. Arra is nagyon figyeltem, hogy semmi rosszat ne mondjak róla a gyerekeknek.

Sok barátom lett a gyülekezetben, néhányukat elvittem az anyukámhoz és az apukámhoz. Idővel a szüleim nagyon megszerették az új barátaimat. Amikor a gyülekezetünkből egy kedves testvér meghalt, anya eljött a búcsúztatójára a királyságterembe. Nem sokkal később anya, apa, a bátyám, Stanley és a felesége, Averil elkezdte tanulmányozni a Bibliát, majd idővel megkeresztelkedtek.

Stanley-nek és Averilnek született egy fia és egy lánya. A sógornőmmel szerettünk együtt menni a szolgálatba, és a gyerekeket is magunkkal vittük. Egyikünknek sem volt kocsija, úgyhogy kilométereket gyalogoltunk vidáman a babakocsikat tolva. Andrew a kocsiban volt, Nigel a tetején ült, Philip pedig oldalról kapaszkodott belé, és sétált mellettünk.

Gyereknevelés a bibliai alapelvek szerint

Később még született két kislányunk: Caroline és Debbie. Az volt a célom, hogy a gyerekeim megszeressék Jehovát. Mindent meg akartam tenni, hogy alkalmazzam a Biblia tanácsait, és aszerint neveljem a gyerekeimet. Szerettem volna, hogy lássák, mit jelent az a fogadalom, hogy valaki átadja az életét Jehovának: azt, hogy igyekszik mindent úgy tenni, ahogy Jehovának tetszik.

Az egyik első bibliavers, amelyet megtanultam, az 1Korintusz 15:33. Ez ezt írja: „A rossz társaság megrontja a hasznos szokásokat.” Az egyik körzetkongresszuson egy testvérnő elmesélte, hogy arra ösztönözte a gyerekeit, hogy hagyják a sulis barátaikat az iskolában. Szerettem volna, ha az én fiaim is így gondolkodnak, de ezt nem volt egyszerű elérni. Néha kisurrantak otthonról, hogy a környékbeli fiúkkal focizzanak. A legtöbbjük rendes gyerek volt, de nem szerették Jehovát. És ez egyértelmű volt abból, ahogy beszéltek és viselkedtek.

Egyszer azt mondtam a fiúknak, hogy én majd focizok velük suli után. De ez nem sült el túl jól, mert kiderült, hogy reménytelen eset vagyok. Ezért próbáltam nekik máshogy segíteni. Szerettem volna, ha megértik, hogy mennyire fontos, hogy jó társaságot válasszanak maguknak. Végül találtak olyan elfoglaltságot, amelyhez nem kellett olyanokkal lenniük, akik nem ismerik Jehovát.

Egy másik bibliavers, amely sokszor eszembe jutott, az 1János 2:17. Ez ezt írja: „A világ… elmúlóban van, és ugyanígy a kívánsága is, de aki Isten akaratát teszi, örökké fog élni.” Tudtam, hogy Sátán világa véget fog érni. Ezért segíteni akartam a gyerekeknek, hogy olyan célokat tűzzenek ki, amelyekkel örömet szerezhetnek Jehovának. Azt akartam, hogy örökké éljenek. Ha felmerült valamilyen probléma, akármilyen kicsi is volt, imádkoztam, és mindig találtam valamit a Bibliában, ami segített. Ezt megmutattam a gyerekeknek, és így láthatták, hogy ezt nem én kérem, hanem Jehova. Emellett igyekeztem nekik példát mutatni mindenben, és ez bevált. A gyerekek egyre ügyesebbek lettek. Például, már nagyon fiatalon saját újralátogatásaik voltak. Ez örömet szerzett nekik, és ösztönözte is őket.

Az összejöveteleket mindig is nagyon fontosnak tartottam. Volt egy olyan időszak, amikor a gyerekek nagyon fáradtak voltak a hét közbeni összejöveteleken. Ezért azokon a napokon, amikor összejövetel volt, értük mentem az iskolába, ettünk valami könnyűt, aztán szundítottunk egyet. És ezzel meg is oldódott a probléma. Csak olyankor nem mentünk összejövetelre, ha valamelyikünk beteg volt. De otthon ilyenkor is átvettük az anyagot. Addig nem is kapcsoltuk be a tévét, amíg nem végeztünk. Néha Ian váratlanul hazajött. Ilyenkor gyorsan elrejtettük a könyveket, és úgy csináltunk, mintha tévéznénk.

A családi imádatot is rendszeresen megtartottuk. Időnként beszéltünk a Bételről és arról, hogy ki melyik osztályon szeretne dolgozni.

Cél: az úttörőszolgálat

Amikor a legidősebb fiam, Philip 16 éves volt, felajánlották neki, hogy dolgozzon teljes időben autószerelőként. De arra is lehetősége volt, hogy részidőben ablakot mosson. Ehhez a munkához semmi kedve nem volt, és úgy érvelt, hogy ha teljes időben dolgozna, tudna hazaadni pénzt. Emlékeztettem rá, hogy nem az ő felelőssége gondoskodni a családról, hanem az apukájáé. Eddig is kijöttünk valahogy. Elmondtam neki, hogy a részmunkaidős állásnak az is egy előnye lenne, hogy rögtön el tudna kezdeni úttörőzni.

Miután Philip befejezte az iskolát, általános úttörő lett, én pedig kisegítő úttörő. Miután a középső fiam, Nigel is végzett, ő is, és én is általános úttörők lettünk. Úgy gondoltam, hogy ha legalább egy évig tudom csinálni, akkor sokat tudok menni a fiúkkal szolgálatba, és eljuthatok az úttörőiskolára is. Később Nigellel együtt végeztük el az iskolát.

Már az elejétől fogva nagyon szerettem úttörőzni, és jó érzés volt, hogy ezzel példát mutathatok a gyerekeimnek. Nagyon örülök, hogy már 35 éve végezhetem ezt a szolgálatot Jehova segítségével. Ha Ian tudta volna, hogy úttörő vagyok, biztos nem engedte volna. De mindig hét közben mentem a szolgálatba, amikor úton volt, így a hétvégéket vele tudtam tölteni.

Idővel Nigel jelentkezett a Bételbe, és meg is hívták. Itt nagyon jó társaságban volt, és sokat tanult. Ez segített neki, hogy érett kereszténnyé váljon. Philip és Andrew elvégezte a szolgálati kiképzőiskolát. c Nekem úgy tűnt, hogy még csak kisfiúk voltak, amikor elmentek az iskolára, de igazi férfiként jöttek haza (1Péter 5:10). Csodálatos minden iskola, amelyről Jehova gondoskodik. Nagyon hálás vagyok neki és a szervezetének mindazért a képzésért, amelyet a fiaim kaptak.

Nehéz idők

Az évek alatt többször is éltem át súlyos nehézségeket. Az egyik az volt, hogy 33 év házasság után a férjem hűtlen lett hozzám, és elhagyott. Az is nagyon fájdalmas volt, ahogy láttam, hogy a szüleim megöregszenek. Sajnos az apukám 1997 márciusában meghalt. Így anyukám egyedül maradt, és már nem tudott olyan könnyen kimozdulni. Nagyon szomorú és magányos volt, ezért gyakran felhívtam és megkérdeztem: „Nincs kedved elmenni egy kicsit kocsikázni, és megnézni néhány újralátogatást?” Pár évvel később ő is úttörő lett. Ez új célt adott az életének. Nagy örömmel végezte ezt a munkát mintegy tíz éven át, egészen a haláláig.

Visszatekintve nem volt könnyű öt gyereket felnevelni úgy, hogy megszeressék Jehovát. Mindig tudtam, hogy nekik kell eldönteniük, hogy mit kezdenek az életükkel. Nekem afölött nincs hatalmam, hogy ők mit tesznek, csak afölött, hogy én mit teszek. Ezért igyekeztem mindig engedelmeskedni Isten útmutatásának, hogy a szavaimmal és a példámmal jó irányba tudjam terelni a gyerekeimet. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy Isten szolgálatát választották. d Ez Jehova nélkül biztos nem sikerült volna.