Cselekedetek 6:1–15

6  Azokban a napokban pedig, amikor a tanítványok száma gyarapodott, a görögül beszélő zsidók panaszkodni kezdtek a héberül beszélő zsidókra, mivel a görögül beszélő zsidók özvegyeit elhanyagolták, amikor naponta kiosztották az ételt.+  Ezért a tizenkettő odahívta magához az összes tanítványt, és így szólt: „Nem helyes abbahagynunk Isten szavának a tanítását azért, hogy ételt osszunk szét az asztalokra.+  Válasszatok ki hát, testvérek, hét jó hírnevű férfit+ magatok közül, akiket áthat a szellem, és bölcsek,+ hogy kinevezzük őket erre az elvégzendő munkára;+  mi pedig az imának és Isten szava tanításának szenteljük magunkat.”+  A mondottak tetszettek minden jelenlévőnek, és kiválasztották Istvánt, egy olyan férfit, akinek erős hite volt, és áthatotta a szent szellem,+ meg Fülöpöt,+ Prokoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és Nikolauszt, az antiókiai prozelitát.  Az apostolok elé vitték őket, azok pedig, miután imádkoztak, rájuk tették a kezüket.+  Ennélfogva Isten szava továbbra is terjedt,+ és a tanítványok száma igencsak megnőtt+ Jeruzsálemben, és nagyon sok pap is hívő lett.+  István pedig – Isten nagy jóindulatának és erejének köszönhetően – hatalmas csodákat és jeleket tett a nép között.  Ám egyesek az úgynevezett Felszabadítottak zsinagógájából néhány ciréneivel és alexandriaival együtt, meg többen azok közül, akik Ciliciából és Ázsiából valók voltak, vitatkozni kezdtek Istvánnal, 10  de nem tudták megvédeni magukat, mivel bölcsen beszélt, és a szent szellem irányította őt.+ 11  Erre titokban felbiztattak férfiakat, hogy mondják ezt: „Hallottuk, hogy Mózest és Istent gyalázza.”+ 12  Aztán felbujtották a népet, a véneket meg az írástudókat, hirtelen Istvánra támadtak, és erőszakkal a szanhedrin elé hurcolták. 13  Hamis tanúkat állítottak, akik ezt mondták: „Ez az ember folyton-folyvást e szent hely és a törvény ellen beszél.+ 14  Hallottuk például, amikor azt mondta, hogy a názáreti Jézus le fogja rombolni ezt a helyet,+ és megváltoztatja a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.” 15  És amint a szanhedrin tagjai, akik ott ültek, ránéztek, azt látták, hogy az arca olyan, mint egy angyal arca.

Lábjegyzetek

Jegyzetek

a görögül beszélő zsidókkal: Szó szerint: „a hellenistákkal”. Ők minden bizonnyal olyan zsidók voltak, akik nem héberül, hanem görögül beszéltek. Valószínűleg a Római Birodalom különböző részeiről jöttek Jeruzsálembe. A Cs 6:1-ben ez a kifejezés keresztényekre vonatkozik, de itt, a Cs 9:29-ben a szövegkörnyezetből kiderül, hogy ezek a zsidók nem voltak Krisztus tanítványai. A Theodotosz-felirat, melyre a jeruzsálemi Ófel dombján bukkantak rá, megerősíti, hogy sok görögül beszélő zsidó jött Jeruzsálembe. (Lásd a Cs 6:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

héberül: A Keresztény görög iratokban a bibliaírók ihletés alatt a héber szóval utaltak arra a nyelvre, melyet a zsidók beszéltek (Jn 19:13, 17, 20; Cs 21:40; 22:2; Jel 9:11; 16:16), továbbá arra a nyelvre, melyen a feltámasztott és megdicsőített Jézus megszólította a tárzuszi Sault (Cs 26:14, 15). A Cs 6:1 külön említi a héberül beszélő zsidókat és a görögül beszélő zsidókat. Bár sok tudós szerint ezekben az utalásokban a „héberül” szó helyett az „arámi nyelven” kifejezésnek kellene állnia, jó okunk van azt feltételezni, hogy a kifejezés csakugyan a héber nyelvet jelöli. Amikor Lukács, az orvos azt írta, hogy Pál „héber nyelven” beszélt Jeruzsálem lakosaihoz, azokhoz szólt, akiknek az élete a mózesi törvény héber nyelven való tanulmányozása köré összpontosult. Ezenkívül a holt-tengeri tekercsek sok töredékén és kéziratán a bibliai és a nem bibliai szöveg nagy része héberül szerepel, ami azt mutatja, hogy ez a nyelv mindennapos volt. Az, hogy találtak valamennyi töredéket arámi nyelven is, azt sejteti, hogy ezt a nyelvet is használták. Ezért egyáltalán nem valószínű, hogy amikor a bibliaírók a „héber” szót használták, valójában az arámi vagy a szír nyelvre gondoltak volna (Cs 21:40; 22:2; vesd össze: Cs 26:14). A Héber iratok korábban különbséget tett az „arámi nyelv” és „a zsidók nyelve” között (2Ki 18:26), illetve az I. században élt zsidó történetíró, Josephus a Bibliának erről a részéről írva külön nyelvként említi az „arámi” és a „héber” nyelvet (A zsidók története. X. könyv, 1. fej., 2. bek.). Igaz, vannak olyan kifejezések, melyek egészen hasonlóak arámi és héber nyelven, továbbá olyanok is, melyeket a héber feltehetően az arámi nyelvből vett át, ám nem valószínű, hogy a Keresztény görög iratok írói a héber szót használták volna, ha az arámi nyelvre gondoltak.

ételt osszunk szét: Vagy: „szolgáljunk”. A görög di·a·ko·neʹó szó itt a szolgálatnak arra az ágára vonatkozik, amikor fizikailag gondoskodnak a gyülekezetben levő szükséget szenvedő testvérekről, akik megérdemlik azt. (Lásd a Cs 6:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet, ahol az ezzel rokon di·a·ko·niʹa főnév úgy van fordítva, hogy „kiosztja az ételt”; lásd még a Lk 8:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

szolgáltak nekik: Vagy: „támogatták őket”; „gondoskodtak róluk”. A görög di·a·ko·neʹó szó arra utalhat, hogy valaki gondoskodik másokról fizikailag úgy, hogy beszerzi az ennivalót, főz, felszolgálja az ételt, stb. Hasonló értelemben használatos a Lk 10:40-ben („felszolgál”), a Lk 12:37-ben és 17:8-ban („szolgál”), valamint a Cs 6:2-ben („ételt oszt szét”). De mindenféle más, személyes jellegű szolgálatra is utalhat. Itt azt fejezi ki, hogy a 2. és 3. versben említett asszonyok hogyan támogatták Jézust és a tanítványait, hogy el tudják látni az Istentől kapott feladatukat. Ezáltal Istent dicsőítették, aki az értékelése jeleként feljegyeztette a Bibliában, hogy milyen nagylelkűek voltak, és így a jövő nemzedékei is olvashatnak róla (Pl 19:17; Héb 6:10). Ugyanez a görög kifejezés szerepel a Mt 27:55-ben és a Mr 15:41-ben is. (Lásd a Lk 22:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet, amely az ezzel rokon di·aʹko·nosz főnévről ír bővebben.)

a görögül beszélő zsidók: Szó szerint: „a hellenisták”. A görög Hel·le·ni·sztészʹ szó sem a görög, sem a hellenisztikus zsidó irodalomban nem található meg, de a szövegkörnyezet alátámasztja azt a fordítást, hogy „a görögül beszélő zsidók”, ahogy sok lexikon is. Ebben az időben minden keresztény tanítvány Jeruzsálemben – beleértve a görögül beszélőket is – vagy zsidók leszármazottja volt, vagy prozelita (Cs 10:28, 35, 44–48). „A görögül beszélő zsidók” szembe vannak állítva „a héberül beszélő zsidók”-kal (szó szerint: „héberek”; a görög E·braiʹosz szó többes száma). Tehát „a hellenisták” olyan zsidók voltak, akik görögül kommunikáltak egymással, és akik a Római Birodalom különböző részeiről érkeztek Jeruzsálembe, talán például Dekapoliszból. Másfelől a héberül beszélő zsidók legtöbbje valószínűleg júdeai vagy galileai volt. A zsidó keresztényeknek ez a két csoportja valamelyest eltérő kulturális hátterű volt. (Lásd a Cs 9:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

a héberül beszélő zsidókra: Szó szerint: „a héberekre”. A görög E·braiʹosz szó (egyes szám) általánosságban véve egy izraelitára, egy héber személyre utal. Ebben a szövegkörnyezetben viszont a héberül beszélő keresztényekre vonatkozik, szemben a görögül beszélő zsidó keresztényekkel. (Lásd a görögül beszélő zsidók kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben és a Jn 5:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

naponta kiosztották az ételt: Vagy: „a naponkénti szolgálatnál”. A görög di·a·ko·niʹa szó, melyet gyakran „szolgálat”-nak fordítanak, itt a szolgálatnak arra az ágára vonatkozik, amikor fizikailag gondoskodnak a gyülekezetben levő szükséget szenvedő testvérekről és testvérnőkről. (Lásd a Cs 6:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet, ahol az ezzel rokon di·a·ko·neʹó ige úgy van fordítva, hogy „ételt oszt szét”; lásd még a Lk 8:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

naponta kiosztották az ételt: Vagy: „a naponkénti szolgálatnál”. A görög di·a·ko·niʹa szó, melyet gyakran „szolgálat”-nak fordítanak, itt a szolgálatnak arra az ágára vonatkozik, amikor fizikailag gondoskodnak a gyülekezetben levő szükséget szenvedő testvérekről és testvérnőkről. (Lásd a Cs 6:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet, ahol az ezzel rokon di·a·ko·neʹó ige úgy van fordítva, hogy „ételt oszt szét”; lásd még a Lk 8:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

szolgáltak nekik: Vagy: „támogatták őket”; „gondoskodtak róluk”. A görög di·a·ko·neʹó szó arra utalhat, hogy valaki gondoskodik másokról fizikailag úgy, hogy beszerzi az ennivalót, főz, felszolgálja az ételt, stb. Hasonló értelemben használatos a Lk 10:40-ben („felszolgál”), a Lk 12:37-ben és 17:8-ban („szolgál”), valamint a Cs 6:2-ben („ételt oszt szét”). De mindenféle más, személyes jellegű szolgálatra is utalhat. Itt azt fejezi ki, hogy a 2. és 3. versben említett asszonyok hogyan támogatták Jézust és a tanítványait, hogy el tudják látni az Istentől kapott feladatukat. Ezáltal Istent dicsőítették, aki az értékelése jeleként feljegyeztette a Bibliában, hogy milyen nagylelkűek voltak, és így a jövő nemzedékei is olvashatnak róla (Pl 19:17; Héb 6:10). Ugyanez a görög kifejezés szerepel a Mt 27:55-ben és a Mr 15:41-ben is. (Lásd a Lk 22:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet, amely az ezzel rokon di·aʹko·nosz főnévről ír bővebben.)

helyes: Szó szerint: „kedves”. Nem lett volna kedves sem Isten, sem az apostolok szemében, ha elhanyagolták volna Isten szavának a tanítását (Cs 6:4).

ételt osszunk szét: Vagy: „szolgáljunk”. A görög di·a·ko·neʹó szó itt a szolgálatnak arra az ágára vonatkozik, amikor fizikailag gondoskodnak a gyülekezetben levő szükséget szenvedő testvérekről, akik megérdemlik azt. (Lásd a Cs 6:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet, ahol az ezzel rokon di·a·ko·niʹa főnév úgy van fordítva, hogy „kiosztja az ételt”; lásd még a Lk 8:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

jó hírnevű férfit: Vagy: „férfit, akiről jót mondanak”. Itt a mar·tü·reʹó görög ige („tanúskodik”) szenvedő alakban áll. Rátermett férfiakra volt szükség, mivel a feladat nemcsak abból állt, hogy ételt osztottak szét, hanem pénzt is kezeltek, beszerezték a szükséges dolgokat, és pontos feljegyzéseket készítettek. Ezeket a férfiakat áthatotta a szellem, és bölcsek voltak, vagyis bizonyítékát adták annak, hogy Isten szelleme és bölcsessége vezeti őket az életükben. Ez egy kényes helyzet volt. A gyülekezetben már adódtak nehézségek és különbözőségek, ezért olyan tapasztalt férfiakra volt szükség, akiknek jó ítélőképességük volt, illetve megfontoltság és együttérzés jellemezte őket. Az egyikük István volt, akinek a szanhedrin előtt mondott védőbeszéde igazolja az alkalmasságát (Cs 7:2–53).

Isten szava tanításának: Szó szerint: „a szó szolgálatának”. Ugyanez a görög szó (di·a·ko·niʹa, „szolgálat”) szerepel a Cs 6:1-ben és 6:4-ben is. Így hát nyilvánvaló, hogy kétféle szolgálatról van szó: az étel egyenlő szétosztásáról a szükségben levőknek, illetve gondoskodás az Isten Szavából származó szellemi táplálékról. Az apostolok felismerték, hogy nem lenne helyes, ha az idejüket az étel szétosztására használnák ahelyett, hogy a legfőbb szolgálatukra összpontosítanak, mégpedig arra, hogy ellátják a gyülekezetet szellemi táplálékkal az imával kísért tanulmányozás, kutatás, tanítás és pásztorkodás által. Tisztában voltak vele, hogy a keresztény szolgálat létfontosságú része, hogy odafigyeljenek a gyülekezetben lévő nélkülöző özvegyek fizikai szükségleteire. Később Jehova arra ihlette Jakabot, hogy írja le, hogy azoknak az imádatát fogadja el, akik „gondot [viselnek] az árvákra és az özvegyekre nyomorúságukban” (Jk 1:27). Az apostolok viszont azt is tudták, hogy az a legfontosabb, hogy építsék a tanítványok hitét, így az özvegyekét is.

Isten irányításának köszönhetően. . . nevezték: A legtöbb bibliafordításban itt egyszerűen az áll, hogy „nevezték”. Ám ezen a helyen nem azok a görög szavak szerepelnek, melyeket általában „nevez”-nek vagy „hív”-nak fordítanak (Mt 1:16; 2:23; Lk 1:32, 60; Cs 1:19). Ebben a versben a khré·ma·tiʹzó ige áll, mely kilencszer fordul elő a Keresztény görög iratokban, és a legtöbb esetben egyértelműen olyasvalamihez kötődik, ami Istentől származik (Mt 2:12, 22; Lk 2:26; Cs 10:22; 11:26; Ró 7:3; Héb 8:5; 11:7; 12:25). A Cs 10:22-ben például együtt szerepel azzal a kifejezéssel, hogy „egy szent angyal által”, a Mt 2:12, 22-ben pedig Istentől jövő álmokkal együtt van megemlítve. A vele rokon khré·ma·ti·szmoszʹ főnév található a Ró 11:4-ben, és a legtöbb lexikon és fordítás úgy adja vissza, hogy „isteni kijelentés”; „Isten válasza”; „isteni felelet”. Lehetséges, hogy Jehova indította arra Sault és Barnabást, hogy használják a „keresztények” elnevezést. Egyesek úgy vélik, hogy az Antiókiában élő nem zsidók gúnyolták így őket, de a görög khré·ma·tiʹzó szó egyértelműen azt jelzi, hogy Istentől származott ez az elnevezés. Az is eléggé valószínűtlen, hogy a zsidók mondták rájuk először azt, hogy „keresztények” (görög eredetű), vagyis „messianisták” (héber eredetű), ugyanis ők nem fogadták el, hogy Jézus a Messiás, azaz a Krisztus. Ezért nem ismerték volna el őt hallgatólagosan felkentnek, vagyis Krisztusnak azzal, hogy a követőit „keresztények”-nek nevezik.

keresztényeknek: A görög khri·szti·a·noszʹ szó, melynek jelentése ’Krisztus követője’, csupán háromszor fordul elő a Keresztény görög iratokban (Cs 11:26; 26:28; 1Pt 4:16), és a ’Krisztus’, vagyis ’felkent’ jelentésű görög Khri·sztoszʹ szóból származik. A keresztények követték Jézusnak – a Krisztusnak, vagyis Jehova felkentjének – a példáját és a tanításait (Lk 2:26; 4:18). „Isten irányításának köszönhetően” a „keresztények” elnevezést valószínűleg már i. sz. 44-ben használták, amikor az itt említett események történtek. Ezt a nevet kétségkívül széles körben kezdték használni, hiszen amikor Pál kb. i. sz. 58-ban megjelent II. Heródes Agrippa király előtt, ő már tudta, hogy kik a keresztények (Cs 26:28). Tacitus, a történetíró szerint kb. i. sz. 64-re a legtöbben használták a „keresztény” szót Rómában. Továbbá valamikor i. sz. 62 és 64 között Péter az első levelét a Római Birodalom területén szétszóródott keresztényeknek írta. Úgy tűnik, addigra a keresztény szó közismert lett, illetve konkrétan és kizárólag Jézus követőire használták (1Pt 1:1, 2; 4:16). Ennek az Istentől származó névnek köszönhetően Jézus tanítványait többé nem lehetett összetéveszteni a judaizmus valamelyik szektájával.

a pizidiai Antiókiába: Egy város a Galácia nevű római tartományban. Frígia és Pizidia határán feküdt, ezért aztán különböző időkben hol az egyik, hol a másik provincia részének tekintették. A város romjai Yalvaç közelében találhatók a mai Törökország területén. A pizidiai Antiókia itt és a Cs 14:19, 21-ben van megemlítve. Aki a Földközi-tenger partjához közel fekvő Pergából a pizidiai Antiókiába szeretett volna utazni, nem könnyű út elé nézett: a város kb. 1100 m-rel a tengerszint felett feküdt (lásd a B13-as függ.-et), illetve a hegyi utakon – melyek már önmagukban is veszélyesek voltak – rengeteg útonálló ólálkodott. Ez az Antiókia nem keverendő össze a szíriai Antiókiával (Cs 6:5; 11:19; 13:1; 14:26; 15:22; 18:22). A Cselekedetek könyvében a legtöbbször az Antiókia név nem a pizidiai, hanem a szíriai Antiókiára utal.

Istvánt. . . Fülöpöt, Prokoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és Nikolauszt: Mind a hét név görög, ami nagy valószínűséggel arra utal, hogy a jeruzsálemi gyülekezetben levő rátermett férfiak közül az apostolok görögül beszélő zsidókat vagy prozelitákat választottak ki. Csak Nikolauszt nevezik úgy, hogy az antiókiai prozelita, ami arra enged következtetni, hogy ő lehetett az egyetlen nem zsidó a csoportban. A többiek görög neve még a vér szerinti zsidók körében is elterjedt volt. Ám az apostolok, akik akkoriban a vezetőtestületet alkották, minden bizonnyal azért választották ki ezeket a férfiakat, mert figyelembe vették a görögül beszélő zsidók érzéseit (Cs 6:1–6).

antiókiai: Ezt a várost itt említi meg először a Biblia. Kb. 500 km-re északra feküdt Jeruzsálemtől. I. e. 64-ben lett Szíria római tartományának a székhelye. Az i. sz. I. századra Antiókia lett a Római Birodalom harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után. Bár csodálták a szépsége miatt, illetve politikai, kereskedelmi és kulturális központ volt, a város a romlott erkölcséről is hírhedtté vált. A városban sok zsidó élt, akik a feljegyzések szerint a görögül beszélők közül sokakat prozelitává tettek. Nikolausz is ilyen prozelita volt, majd később keresztény lett. Barnabás és Pál apostol egy évet tanított Antiókiában, Pál pedig innen indult a misszionáriusi útjaira. „Isten irányításának köszönhetően először Antiókiában nevezték [Krisztus követőit] keresztényeknek.” (Lásd a Cs 11:26-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Ez az Antiókia nem keverendő össze a Pizidiában fekvő Antiókiával, melyről a Cs 13:14 beszél. (Lásd a Cs 13:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a B13-as függ.-et.)

rájuk tették a kezüket: A Héber iratokban olvashatunk arról, hogy egy személyre vagy egy állatra rátette valaki a kezét, és ennek a mozdulatnak sokféle jelentése volt (1Mó 48:14; 3Mó 16:21; 24:14). Ha emberekről volt szó, akkor ezzel azt fejezték ki, hogy azt a személyt elismerték egy bizonyos szempontból, vagy kinevezték egy különleges feladatra (4Mó 8:10). Mózes például rátette a kezét Józsuéra, elismerve ezzel, hogy ő lesz az utódja. Ennek köszönhetően Józsué „megkapta Isten szellemét, és bölcs lett”, továbbá megfelelően tudta vezetni Izraelt (5Mó 34:9). A Cs 6:6-ban olvasható beszámoló szerint az apostolok azokra a férfiakra tették rá a kezüket, akikre fontos feladatot bíztak. Ezt csak azután tették, miután imádkoztak, ami azt mutatja, hogy Isten vezetését keresték. Később egy gyülekezeti vének testületének a tagjai rátették a kezüket Timóteuszra, ezzel jelezve, hogy egy különleges szolgálattal bízták meg (1Ti 4:14). Timóteusz is fel volt hatalmazva arra, hogy rátegye a kezét másokra, de ezt csak azután tette, hogy gondosan felmérte, alkalmasak-e a feladatra (1Ti 5:22).

Csodákat: Vagy: „előjeleket”. A Keresztény görög iratokban a teʹrasz szó következetesen mindenhol a szé·meiʹon („jel”) szóval együtt fordul elő, és mindkét kifejezés többes számban áll (Mt 24:24; Jn 4:48; Cs 7:36; 14:3; 15:12; 2Ko 12:12). A teʹrasz szó alapvetően magában foglal mindent, ami csodálatba ejtő. Amikor a kifejezés egyértelműen olyasmire vonatkozik, ami előre jelzi, hogy mi fog történni a jövőben, akkor a magyarázó jegyzetben az „előjel” szó is szerepel lehetséges fordításként.

csodákat: Vagy: „előjeleket”. (Lásd a Cs 2:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Felszabadítottak zsinagógájából: A római uralom alatt azt a személyt nevezték „felszabadítottnak”, aki rabszolga volt, de szabadon bocsátották. Sokak szerint, akik ehhez a zsinagógához tartoztak, azok olyan zsidók voltak, akiket a rómaiak foglyul ejtettek, de később felszabadították őket. Egy másik feltevés szerint ezek felszabadított rabszolgák voltak, akik prozeliták lettek.

vének: Szó szerint: „idősebb férfiak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25; Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. A szanhedrint ennek a három csoportnak a tagjai alkották (Mt 21:23; 26:3, 47, 57; 27:1, 41; 28:12; lásd a Szójegyzékben a „Vén” címszót).

názáreti: A „názáreti” jelzőt Jézusra és később a követőire használták (Cs 24:5). Mivel sok zsidót hívtak Jézusnak, gyakran előfordult, hogy kaptak egy másik nevet is. A bibliai időkben szokás volt az embereket a származási helyükkel összekapcsolni (2Sá 3:2, 3; 17:27; 23:25–39; Ná 1:1; Cs 13:1; 21:29). Jézus az élete korai szakaszának nagy részét a galileai Názáret városában töltötte, ezért érthető, hogy ezt a kifejezést használták rá. Jézust sokszor hívták „názáretinek”; különféle helyzetekben különböző személyek szólították így (Mr 1:23, 24; 10:46, 47; 14:66–69; 16:5, 6; Lk 24:13–19; Jn 18:1–7). Ő maga is elfogadta és használta ezt az elnevezést (Jn 18:5–8; Cs 22:6–8). A kínoszlopán szereplő táblára Pilátus a következőket íratta héberül, latinul és görögül: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19:19, 20). I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve az apostolok, és mások is gyakran úgy beszéltek Jézusról, mint a názáretiről, vagy mint aki Názáretből való (Cs 2:22; 3:6; 4:10; 6:14; 10:38; 26:9; lásd még a Mt 2:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

angyalait: Vagy: „követeit”. A görög anʹge·losz és az ennek megfelelő héber mal·ʼákhʹ szavak közel 400-szor fordulnak elő a Bibliában. Mindkét szó alapjelentése ’követ’. Ha szellemszemélyekről van szó, akkor „angyal”-nak van fordítva, de ha egyértelműen emberekről, akkor „követ”-nek. A szövegkörnyezetből általában kiderül, hogy emberről vagy angyalról van-e szó, ahol viszont mindkettő lehetséges, gyakran lábjegyzetben szerepel a másik értelem (1Mó 16:7; 32:3; Jób 4:18, lábj.; 33:23, lábj.; Pr 5:6, lábj.; Ézs 63:9, lábj.; Mt 1:20; Jk 2:25; Jel 22:8; lásd a Szójegyzéket). A Jelenések könyve tele van jelképekkel, ezért bizonyos helyeken, amikor angyalokról ír, emberekről lehet szó (Jel 2:1, 8, 12, 18; 3:1, 7, 14).

mint egy angyal arca: Az „angyal”-nak fordított héber és görög szó is azt jelenti, hogy ’követ’. (Lásd a Jn 1:51-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) Mivel az angyalok Isten üzenetét továbbítják, minden okuk megvan rá, hogy ezt félelem nélkül és nyugodtan tegyék, hiszen biztosak abban, hogy Isten támogatja őket. István arca is olyan volt, mint Isten egyik követéé. Nyoma sem volt a bűntudatnak. Ehelyett nyugodt volt, és az arcáról azt lehetett leolvasni, hogy teljesen bízott abban, hogy Jehova, „a dicsőség Istene” mellette áll (Cs 7:2).

Multimédia

Theodotosz-felirat a görögül beszélő zsidóknak
Theodotosz-felirat a görögül beszélő zsidóknak

Az itt látható szöveg Theodotosz-feliratként ismert, melyet egy 72 cm hosszú és 42 cm széles mészkőlapra véstek. A XX. század elején bukkantak rá a jeruzsálemi Ófel dombján. Görögül íródott, és Theodotoszra, egy papra utal, aki „zsinagógát [épített], hogy benne a Törvényt olvassák, a parancsolatokat tanítsák”. A feliratot még azelőttre datálják, hogy Jeruzsálem i. sz. 70-ben elpusztult. Megerősíti, hogy az i. sz. I. században voltak görögül beszélő zsidók Jeruzsálemben (Cs 6:1). Egyesek szerint ez a zsinagóga volt az úgynevezett Felszabadítottak zsinagógája (Cs 6:9). A felirat azt is megemlíti, hogy Theodotosz, valamint az apja és a nagyapja is az ar·khi·szü·naʹgó gosz (a zsinagóga vezetője) címet viselte. Erre a címre a Keresztény görög iratok többször is utal (Mr 5:35; Lk 8:49; Cs 13:15; 18:8, 17). A felirat arról is beszámol, hogy Theodotosz szálláshelyet épített azoknak, akik más országokból érkeztek látogatóba. Ezt a szálláshelyet valószínűleg a Jeruzsálembe érkező zsidók vették igénybe, különösen azok, akik az évenkénti ünnepekre érkeztek (Cs 2:5).

A szíriai Antiókia
A szíriai Antiókia

A képen a modern kori Törökországban található Antakya városa látható. Itt feküdt az ókori Antiókia, Szíriának, a római tartománynak a fővárosa. Az i. sz. I. században állítólag a szíriai Antiókia volt a római világ harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után. Egyesek szerint 250000-en vagy még többen lakhattak ott. Miután Istvánt meggyilkolta egy csőcselék Jeruzsálemben, és üldözni kezdték Jézus követőit, néhány tanítvány Antiókiába ment. Ott hirdették a jó hírt a görögül beszélőknek, akik közül sokan hívőkké lettek (Cs 11:19–21). Később Pál apostol misszionáriusi útjainak Antiókia lett a kiindulópontja. „Isten irányításának köszönhetően először Antiókiában nevezték a tanítványokat keresztényeknek” (Cs 11:26). A szíriai Antiókia nem keverendő össze a másik Antiókiával, mely Pizidiában feküdt (Törökország közepén), és melyre a Cs 13:14; 14:19, 21, valamint a 2Ti 3:11 utal.