Cselekedetek 23:1–35
Jegyzetek
éltem: Vagy: „viselkedtem”. Itt a görög po·li·teuʹo·mai igének egy olyan formája szerepel, melyet úgy lehetne visszaadni, hogy „állampolgárhoz illően viselkedik” (Sorközi fordítás). Pál tulajdonképpen azt mondta ezzel, hogy jó állampolgárhoz méltóan viselkedett, és betartotta az országának a törvényeit. A római állampolgárok általában aktív részt vállaltak az államügyekben, hiszen a római állampolgárságot nagyra becsülték, illetve kötelességek és kiváltságok is jártak vele (Cs 22:25–30). Amikor Pál itt arról beszélt, hogy hogyan élt Isten előtt, arra utalhatott, hogy elsősorban Isten királyságának az állampolgára (Flp 3:20; vesd össze: Flp 1:27, lábj., ahol ugyanez az igei forma szerepel).
én farizeus vagyok: Pál hallgatói közül többen is ismerték őt (Cs 22:5). Amikor Pál farizeusok fiának nevezte magát, azt biztosan úgy értették, hogy ezzel elismeri a közös hátterüket. A szanhedrinben lévő farizeusok nem gondolták, hogy Pál hamis színben tüntette fel magát, hiszen tudták, hogy buzgó keresztény lett belőle. Ebben a szövegkörnyezetben azt, hogy Pál farizeusnak mondta magát, a következőképpen lehet érteni: Pál inkább a farizeusokkal azonosította magát, mint a szadduceusokkal, mivel hozzá hasonlóan a farizeusok is hittek a feltámadásban. Így volt valami, amiben az ott lévő farizeusok egyet tudtak érteni vele. Nyilván azt remélte, hogy ha felhozza ezt a vitás témát, megnyerheti a szanhedrin néhány tagját az érvelésének, és a terve bevált (Cs 23:7–9). Az, amit Pál a Cs 23:6 szerint mondott, összhangban van azzal, ahogyan Agrippa király előtt beszélt magáról a védőbeszédében (Cs 26:5). És amikor Rómából írt a Filippiben élő keresztényeknek, ismét utalt arra, hogy korábban farizeus volt (Flp 3:5). Azt is érdemes megfigyelni, hogy a Cs 15:5 hogyan beszél azokról a keresztényekről, akik előzőleg farizeusok voltak. (Lásd a Cs 15:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)
átokkal kötelezték magukat: Vagy: „esküvel kötelezték magukat”. A görög a·na·the·ma·tiʹzó szó feltehetőleg arra utal, hogy valaki olyan esküt tesz, amely átokkal jár, ha megszegi, vagy ha hazugságnak bizonyul.
a vénekhez: Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. (Lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)
átokkal köteleztük magunkat: Vagy: „esküvel köteleztük magunkat”. (Lásd a Cs 23:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)
átokkal kötelezték magukat: Vagy: „esküvel kötelezték magukat”. (Lásd a Cs 23:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)
Az éjszaka harmadik órájára: Vagyis kb. este 9 órára, naplementétől számítva. A Keresztény görög iratok általában az őrszolgálati időszakokkal fejezi ki az időt, követve a görög és a római rendszert (Mt 14:25; Mr 6:48; Lk 12:38). Egyedül itt van az éjszaka 12 órájának egy konkrét órája megemlítve. (Vesd össze: Cs 16:25, 33; lásd a Mr 13:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)
Klaudiusz Liziásztól a nagyméltóságú Félix Kormányzónak: Üdvözlet!: Ennek a levélnek a bevezetője az ókori levélírás általános szabályait követi: először az író van megemlítve, aztán a címzett, majd pedig a megszokott üdvözlési forma következik a görög khaiʹró szóval, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’örül’. Legtöbbször azt a gondolatot közvetíti, hogy „legyetek jól”. A Biblián kívül is gyakran szerepel papiruszra írt leveleken. Ebben a szövegkörnyezetben a görög szót helyénvaló úgy fordítani, hogy „Üdvözlet!”. A Cs 15:23-ban és a Jk 1:1-ben kezdődő leveleknek is hasonló a bevezetője. (Lásd a Cs 15:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)
római: Vagyis római állampolgár. (Lásd a Cs 16:37; 22:25-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)
palotájában: Vagy: „praetoriumában”. Az evangéliumokban és a Cselekedetek könyvében a görög prai·tóʹri·on szóval (latin eredetű) egy palotára vagy rezidenciára történik utalás. A hadsereg parancsnokának a sátrát praetoriumként ismerték, ezért idővel ezt a kifejezést a provinciák helytartójának a rezidenciájára alkalmazták. Itt a kifejezés egy Cezáreában lévő palotára vonatkozik, amelyet Nagy Heródes építtetett. Ekkor – kb. i. sz. 56-ban – a római kormányzó rezidenciája volt.
Multimédia

A római katonáknak általában hosszú szúró- vagy hajítófegyverük volt. A pilum (1.) arra lett tervezve, hogy át lehessen szúrni vele a célpontot. Mivel igen nehéz volt, nem lehetett túl messzire elhajítani, de képes volt áthatolni a páncélingen vagy a pajzson. A bizonyítékok szerint a római légiósok gyakran vittek magukkal pilumot. Az egyszerűbb lándzsáknak (2.) fanyele volt, és kovácsoltvas hegye. A segédgyalogosoknál időnként egy vagy több ilyen lándzsa is volt. Nem lehet tudni, hogy Jézus oldalába milyen lándzsát döftek.