Cselekedetek 23:1–35

23  A szanhedrinre szegezve tekintetét, Pál így szólt: „Férfiak, testvérek! Teljesen tiszta lelkiismerettel+ éltem Isten előtt mind a mai napig.”  Anániás főpap erre megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon.+  Pál akkor ezt mondta neki: „Megver téged Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy megítélj engem a törvény szerint, ugyanakkor a törvényt megszegve azt parancsolod, hogy üssenek meg engem?”  Az ott állók ezt mondták: „Isten főpapját sértegeted?”  Pál pedig így szólt: „Testvérek, nem tudtam, hogy főpap. Mert meg van írva: »Ne gyalázd néped vezetőjét!«”+  Pál tudva, hogy az egyik felük szadduceus, a másik meg farizeus, felkiáltott a szanhedrin előtt: „Férfiak, testvérek, én farizeus vagyok,+ farizeusok fia. A halottak feltámadásának reménysége miatt ítéltetem meg.”  Mivel ezt mondta, viszály támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a tömeg megosztottá vált.  A szadduceusok ugyanis azt mondják, hogy nincsen sem feltámadás, sem angyal, sem szellem, a farizeusok viszont elfogadják* mindegyiket.+  Erre nagy kiabálás támadt, és a farizeusok pártjához tartozó írástudók közül néhányan felkeltek, és hevesen vitatkozni kezdtek, ezt mondva: „Semmi rosszat nem találunk ebben az emberben, de ha szellem vagy angyal beszélt hozzá. . .”+ 10  Mivel egyre nagyobb lett a viszály, a parancsnok attól félt, hogy darabokra tépik Pált, ezért megparancsolta a katonáknak, hogy menjenek le, ragadják ki őt közülük, és vigyék a kaszárnyába. 11  A következő éjszaka pedig ott állt mellette az Úr, és ezt mondta: „Légy bátor!+ Mert ahogy Jeruzsálemben alaposan tanúskodtál rólam, úgy kell tanúskodnod Rómában is.”+ 12  Mikor nappal lett, a zsidók összeesküvést szőttek,+ és átokkal kötelezték magukat, azt mondva, hogy se nem esznek, se nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált. 13  Több mint 40-en voltak, akik ezt az esküvel megerősített összeesküvést szőtték. 14  Elmentek a magas rangú papokhoz meg a vénekhez, és ezt mondták: „Ünnepélyesen átokkal köteleztük magunkat, hogy semmit sem eszünk addig, míg meg nem öljük Pált. 15  Most azért ti a szanhedrinnel együtt üzenjetek a parancsnoknak, hogy hozza le őt nektek, mintha szeretnétek alaposabban kivizsgálni az ügyét. De mielőtt közel érne, készen fogunk állni, hogy végezzünk vele.” 16  Pál unokaöccse* azonban meghallotta, hogy azt tervezik, hogy lesből Pálra támadnak. Bement a kaszárnyába, és beszámolt erről Pálnak. 17  Pál ekkor magához hívta az egyik katonatisztet, és ezt mondta: „Vezesd ezt a fiatalembert a parancsnokhoz, mert van valami jelentenivalója a számára.” 18  Az tehát fogta őt, a parancsnokhoz vezette, és ezt mondta: „A rab Pál magához hívott, és arra kért, hogy vezessem hozzád ezt a fiatalembert, mivel van valami mondanivalója a számodra.” 19  A parancsnok kézen fogta és félrevonta őt, majd ezt kérdezte tőle: „Mi az, amit jelentened kell nekem?” 20  Az így szólt: „A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged: hozd le Pált holnap a szanhedrin elé, mintha szeretnének többet megtudni az ügyéről.+ 21  De ne hagyd, hogy meggyőzzenek, mert több mint 40 emberük arra vár, hogy lesből rátámadjon, és átokkal kötelezték magukat, hogy addig se nem esznek, se nem isznak, míg meg nem ölik.+ Most pedig készen állnak, és arra várnak, hogy eleget tegyél a kérésüknek.” 22  Akkor a parancsnok elbocsátotta a fiatalembert, de előbb megparancsolta neki: „Ne áruld el senkinek, hogy ezt elmondtad nekem!” 23  Ezután hívatott kettőt a katonatisztek közül, és ezt mondta: „Az éjszaka harmadik órájára készítsetek föl 200 katonát, hogy kivonuljanak egészen Cezáreáig, ezenkívül 70 lovast és 200 lándzsást. 24  Gondoskodjatok lovakról is, melyekkel Pált biztonságban elviszik Félix kormányzóhoz.”+ 25  Levelet is írt, amely a következőket tartalmazta: 26  „Klaudiusz Liziásztól a nagyméltóságú Félix Kormányzónak: Üdvözlet! 27  Ezt a férfit a zsidók megfogták, és már majdnem megölték, de én gyorsan a segítségére siettem a katonáimmal, és kiszabadítottam,+ mert a tudomásomra jutott, hogy római.+ 28  És mivel ki akartam deríteni, milyen okból vádolják, levittem a szanhedrinük elé.+ 29  Úgy találtam, hogy a saját törvényükkel kapcsolatos kérdések miatt vádolják,+ de egyetlenegy halált vagy bilincset érdemlő vád sincs ellene.+ 30  Mivel pedig a tudomásomra jutott, hogy cselt szőnek ez ellen a férfi ellen,+ rögtön elküldtem őt hozzád, és megparancsoltam a vádlóknak, hogy előtted beszéljenek ellene.” 31  Ezek a katonák tehát a parancs szerint fogták Pált,+ és éjjel elvitték Antipatriszba. 32  Másnap hagyták, hogy a lovasok továbbmenjenek vele, ők viszont visszatértek a kaszárnyába. 33  A lovasok bementek Cezáreába, átadták a levelet a kormányzónak, és Pált is elé állították. 34  Az elolvasta a levelet, majd megkérdezte, hogy melyik tartományból való, és megtudta, hogy Ciliciából.+ 35  „Alaposan kihallgatlak – mondta –, ha majd a vádlóid megérkeznek.”+ És megparancsolta, hogy Heródes palotájában tartsák őt őrizet alatt.

Lábjegyzetek

Vagy: „nyilvánosan hirdetik”.
Szó szerint: „Pál lánytestvérének a fia”.

Jegyzetek

éltem: Vagy: „viselkedtem”. Itt a görög po·li·teuʹo·mai igének egy olyan formája szerepel, melyet úgy lehetne visszaadni, hogy „állampolgárhoz illően viselkedik” (Sorközi fordítás). Pál tulajdonképpen azt mondta ezzel, hogy jó állampolgárhoz méltóan viselkedett, és betartotta az országának a törvényeit. A római állampolgárok általában aktív részt vállaltak az államügyekben, hiszen a római állampolgárságot nagyra becsülték, illetve kötelességek és kiváltságok is jártak vele (Cs 22:25–30). Amikor Pál itt arról beszélt, hogy hogyan élt Isten előtt, arra utalhatott, hogy elsősorban Isten királyságának az állampolgára (Flp 3:20; vesd össze: Flp 1:27, lábj., ahol ugyanez az igei forma szerepel).

a farizeusok szektájából valók: Úgy tűnik, ezeket a keresztényeket bizonyos szempontból még mindig a farizeusi hátterükkel hozták kapcsolatba. (Vesd össze a Cs 23:6-hoz tartozó magyarázó jegyzettel.)

én farizeus vagyok: Pál hallgatói közül többen is ismerték őt (Cs 22:5). Amikor Pál farizeusok fiának nevezte magát, azt biztosan úgy értették, hogy ezzel elismeri a közös hátterüket. A szanhedrinben lévő farizeusok nem gondolták, hogy Pál hamis színben tüntette fel magát, hiszen tudták, hogy buzgó keresztény lett belőle. Ebben a szövegkörnyezetben azt, hogy Pál farizeusnak mondta magát, a következőképpen lehet érteni: Pál inkább a farizeusokkal azonosította magát, mint a szadduceusokkal, mivel hozzá hasonlóan a farizeusok is hittek a feltámadásban. Így volt valami, amiben az ott lévő farizeusok egyet tudtak érteni vele. Nyilván azt remélte, hogy ha felhozza ezt a vitás témát, megnyerheti a szanhedrin néhány tagját az érvelésének, és a terve bevált (Cs 23:7–9). Az, amit Pál a Cs 23:6 szerint mondott, összhangban van azzal, ahogyan Agrippa király előtt beszélt magáról a védőbeszédében (Cs 26:5). És amikor Rómából írt a Filippiben élő keresztényeknek, ismét utalt arra, hogy korábban farizeus volt (Flp 3:5). Azt is érdemes megfigyelni, hogy a Cs 15:5 hogyan beszél azokról a keresztényekről, akik előzőleg farizeusok voltak. (Lásd a Cs 15:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

átokkal kötelezték magukat: Vagy: „esküvel kötelezték magukat”. A görög a·na·the·ma·tiʹzó szó feltehetőleg arra utal, hogy valaki olyan esküt tesz, amely átokkal jár, ha megszegi, vagy ha hazugságnak bizonyul.

vének: Szó szerint: „idősebb férfiak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25; Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. A szanhedrint ennek a három csoportnak a tagjai alkották (Mt 21:23; 26:3, 47, 57; 27:1, 41; 28:12; lásd a Szójegyzékben a „Vén” címszót).

átokkal kötelezték magukat: Vagy: „esküvel kötelezték magukat”. A görög a·na·the·ma·tiʹzó szó feltehetőleg arra utal, hogy valaki olyan esküt tesz, amely átokkal jár, ha megszegi, vagy ha hazugságnak bizonyul.

a vénekhez: Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. (Lásd a Mt 16:21-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

átokkal köteleztük magunkat: Vagy: „esküvel köteleztük magunkat”. (Lásd a Cs 23:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

átokkal kötelezték magukat: Vagy: „esküvel kötelezték magukat”. A görög a·na·the·ma·tiʹzó szó feltehetőleg arra utal, hogy valaki olyan esküt tesz, amely átokkal jár, ha megszegi, vagy ha hazugságnak bizonyul.

átokkal kötelezték magukat: Vagy: „esküvel kötelezték magukat”. (Lásd a Cs 23:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

a késői órákban: Ez a vers a négy kb. 3 órás éjjeli őrszolgálatra utal, mely este 6 órától hajnali 6 óráig tartott, és a görögök meg a rómaiak rendszerét követte. (Lásd a következő magyarázó jegyzeteket ebben a versben.) A héberek korábban három kb. 4 órás őrszolgálatra osztották az éjjelt (2Mó 14:24; Bí 7:19), de Jézus idejére már átvették a rómaiak rendszerét. „A késői órákban” kifejezés ebben a versben az első éjjeli őrszolgálatra utal, mely naplementétől kb. este 9 óráig tartott. (Lásd a Mt 14:25-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Az éjszaka harmadik órájára: Vagyis kb. este 9 órára, naplementétől számítva. A Keresztény görög iratok általában az őrszolgálati időszakokkal fejezi ki az időt, követve a görög és a római rendszert (Mt 14:25; Mr 6:48; Lk 12:38). Egyedül itt van az éjszaka 12 órájának egy konkrét órája megemlítve. (Vesd össze: Cs 16:25, 33; lásd a Mr 13:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

üdvözletüket küldik: A görög khaiʹró szó, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’örül’, itt üdvözlésként szerepel, és azt a gondolatot közvetíti, hogy „legyetek jól”. Ennek a körülmetélkedésről szóló levélnek a bevezetője az eredeti nyelven az ókori levélírás általános szabályait követi: először az író van megemlítve, aztán a címzett, majd pedig a megszokott üdvözlési forma következik. (Lásd a Cs 23:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Keresztény görög iratokban található levelek közül egyedül Jakab levelében található a görög khaiʹró szó üdvözlésként, ugyanúgy, ahogy ebben az I. századi vezetőtestülettől származó levélben (Jk 1:1). Jakab tanítvány is részt vett ennek a levélnek a megfogalmazásában, ami alátámasztja azt a következtetést, hogy Jakab levelének az írója ugyanaz a személy, mint az, aki a Cselekedetek könyvének 15. fejezetében ecsetelt megbeszélésen központi szerepet játszott.

Klaudiusz Liziásztól a nagyméltóságú Félix Kormányzónak: Üdvözlet!: Ennek a levélnek a bevezetője az ókori levélírás általános szabályait követi: először az író van megemlítve, aztán a címzett, majd pedig a megszokott üdvözlési forma következik a görög khaiʹró szóval, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’örül’. Legtöbbször azt a gondolatot közvetíti, hogy „legyetek jól”. A Biblián kívül is gyakran szerepel papiruszra írt leveleken. Ebben a szövegkörnyezetben a görög szót helyénvaló úgy fordítani, hogy „Üdvözlet!”. A Cs 15:23-ban és a Jk 1:1-ben kezdődő leveleknek is hasonló a bevezetője. (Lásd a Cs 15:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

rómaiak vagyunk: Vagyis római állampolgárok. Pál és nyilván Silás is római állampolgár volt. A római törvények értelmében az állampolgárokat mindig megillette a tisztességes tárgyaláshoz való jog, és ítélet nélkül nem büntethették meg őket nyilvánosan. A birodalom egész területén jártak nekik bizonyos jogok és kiváltságok. A római törvények vonatkoztak rájuk, nem a tartományi városok törvényei. Ha egy római állampolgárt megvádoltak valamivel, beleegyezhetett, hogy a helyi törvények szerint vizsgálják ki az ügyét, de még ekkor is joga volt hozzá, hogy egy római törvényszék is meghallgassa. Főbenjáró bűn esetén fellebbezhetett a császárhoz. Pál apostol az egész Római Birodalomban hirdette a jó hírt. A beszámoló szerint háromszor élt az állampolgári jogaival. Az első eset itt, Filippiben történt, amikor felhívta a polgári főtisztviselők figyelmét arra, hogy a veréssel megsértették a jogait. (A másik két esettel kapcsolatban lásd a Cs 22:25; 25:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

egy rómait: Vagyis egy római állampolgárt. Ez a második abból a három feljegyzett esetből, amikor Pál élt a római állampolgárságával járó jogaival. A római hatóságok rendszerint nem szóltak bele a zsidók ügyeibe. A rómaiak nemcsak azért folytak bele Pál ügyébe, mert zendülést váltott ki a jelenlétével a templomban, hanem mert római állampolgár is volt. Az állampolgárság bizonyos jogokat biztosított az egyénnek, melyeket a birodalom egész területén elismertek és figyelembe vettek. Például törvénybe ütköző volt megkötözni vagy megveretni egy rómait, aki nem volt elítélve, mert rabszolgákkal bántak így. (A másik két esettel kapcsolatban lásd a Cs 16:37; 25:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

római: Vagyis római állampolgár. (Lásd a Cs 16:37; 22:25-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

palotájában: Vagy: „praetoriumában”. Az evangéliumokban és a Cselekedetek könyvében a görög prai·tóʹri·on szóval (latin eredetű) egy palotára vagy rezidenciára történik utalás. A hadsereg parancsnokának a sátrát praetoriumként ismerték, ezért idővel ezt a kifejezést a provinciák helytartójának a rezidenciájára alkalmazták. Itt a kifejezés egy Cezáreában lévő palotára vonatkozik, amelyet Nagy Heródes építtetett. Ekkor – kb. i. sz. 56-ban – a római kormányzó rezidenciája volt.

Multimédia

Római lándzsák
Római lándzsák

A római katonáknak általában hosszú szúró- vagy hajítófegyverük volt. A pilum (1.) arra lett tervezve, hogy át lehessen szúrni vele a célpontot. Mivel igen nehéz volt, nem lehetett túl messzire elhajítani, de képes volt áthatolni a páncélingen vagy a pajzson. A bizonyítékok szerint a római légiósok gyakran vittek magukkal pilumot. Az egyszerűbb lándzsáknak (2.) fanyele volt, és kovácsoltvas hegye. A segédgyalogosoknál időnként egy vagy több ilyen lándzsa is volt. Nem lehet tudni, hogy Jézus oldalába milyen lándzsát döftek.