Cselekedetek 22:1–30

22  „Férfiak, testvérek és apák, hallgassátok meg védekezésemet, amelyet most elétek tárok!”+  Mikor hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még csendesebbek lettek, ő pedig ezt mondta:  „Zsidó vagyok,+ a ciliciai Tárzuszban születtem,+ de ebben a városban nevelkedtem Gamáliel+ tanítványaként*. Az ősi törvény szigora szerint oktattak,+ és buzgó voltam Isten iránt, mint a mai napon ti is mindnyájan.+  Halálra üldöztem azokat a férfiakat és asszonyokat, akik ezt az Utat követik, megkötöztem és börtönbe juttattam őket,+  amit a főpap is, meg a vének egész gyűlése is tanúsíthat. Leveleket is szereztem tőlük, hogy elvigyem a damaszkuszi testvérekhez, és úton voltam, hogy az ottaniakat megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy megbüntessék őket.  Miközben úton voltam, és közeledtem Damaszkuszhoz, déltájban az égből hirtelen nagy világosság ragyogott fel mindenütt körülöttem,+  mire én a földre estem, és hallottam, hogy egy hang így szól hozzám: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?«  Így válaszoltam: »Ki vagy, Uram?« Ő így szólt hozzám: »A názáreti Jézus vagyok, akit te üldözöl.«  Akik pedig velem voltak, látták ugyan a világosságot, de a velem beszélőnek a hangját nem hallották.+ 10  Ekkor ezt mondtam: »Mit tegyek, Uram?« Az Úr így szólt hozzám: »Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott elmondanak neked mindent, amit tenned kell.«+ 11  De mivel semmit sem láttam a dicsőséges világosság miatt, úgy érkeztem meg Damaszkuszba, hogy kézen fogva vezettek a velem lévők. 12  Majd egy Anániás+ nevű, istentisztelő férfi, aki megtartotta a törvényt, és aki jó hírben állt minden ott élő zsidó körében, 13  eljött hozzám. Megállt mellettem, és ezt mondta nekem: »Saul, testvér, nyerd vissza a látásod!« Én abban a pillanatban feltekintettem, és megláttam őt.+ 14  Ő így szólt: »Ősapáink Istene kiválasztott téged, hogy megismerd az akaratát, lásd az igazságost,+ és halld a hangját, 15  mert tanúja kell hogy legyél neki, hogy elmondd minden embernek mindazt, amit láttál és hallottál.+ 16  Most pedig miért késlekedsz? Menj, keresztelkedj meg, és mosd le bűneidet+ azáltal, hogy segítségül hívod őt*+ 17  Mikor visszatértem Jeruzsálembe,+ és a templomban imádkoztam, önkívületbe estem, 18  és láttam őt, amint ezt mondja nekem: »Siess, és menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják majd el a rólam szóló tanúságodat!«+ 19  Én pedig így szóltam: »Uram, ők maguk is jól tudják, hogy azelőtt bebörtönöztem és megvertem zsinagógánként azokat, akik hittek benned.+ 20  És amikor Istvánnak, a te tanúdnak a vérét kiontották, ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem azoknak a felsőruháit, akik végeztek vele.«+ 21  Ő mégis ezt mondta nekem: »Indulj, mert távoli nemzetekhez küldelek el téged.«”+ 22  Azok egészen eddig figyeltek rá, majd felemelve a hangjukat ezt mondták: „Távolítsd el a földről az ilyet, mert nem méltó rá, hogy éljen!” 23  Mivel kiabáltak, és eldobálták felsőruháikat, meg port szórtak a levegőbe,+ 24  a parancsnok elrendelte, hogy vigyék Pált a kaszárnyába, és azt mondta, korbácsolással kell kihallgatni, hogy pontosan megtudja, miért kiáltoztak így ellene. 25  Mikor azonban kifeszítették az ostorozásra, Pál így szólt az ott álló katonatiszthez: „Szabad-e nektek megkorbácsolnotok egy rómait, aki nincs elítélve*?”+ 26  Amikor a katonatiszt hallotta ezt, odament a parancsnokhoz, és jelentést tett, így szólva: „Mit szándékozol tenni? Hiszen ez az ember római.” 27  Erre a parancsnok odament, és így szólt hozzá: „Mondd meg nekem: római vagy?” Pál ezt mondta: „Igen.” 28  A parancsnok így válaszolt: „Én nagy pénzösszegen vásároltam ezt a polgárjogot.” Pál így szólt: „Én pedig már beleszülettem.”+ 29  Ezért akik kínvallatásnak készültek alávetni őt, azonnal távolabb álltak tőle. A parancsnok pedig megijedt, amikor megtudta, hogy római, és hogy ő megkötözte.+ 30  Így aztán másnap, mivel biztosan tudni akarta, hogy miért is vádolják Pált a zsidók, eloldozta, és megparancsolta a magas rangú papoknak meg az egész szanhedrinnek, hogy gyűljenek egybe. Aztán lehozta Pált, és közéjük állította.+

Lábjegyzetek

Szó szerint: „lábánál”.
Szó szerint: „a nevét”.
Vagy: „tárgyalás nélkül”.

Jegyzetek

héberül: A Keresztény görög iratokban a bibliaírók ihletés alatt a héber szóval utaltak arra a nyelvre, melyet a zsidók beszéltek (Jn 19:13, 17, 20; Cs 21:40; 22:2; Jel 9:11; 16:16), továbbá arra a nyelvre, melyen a feltámasztott és megdicsőített Jézus megszólította a tárzuszi Sault (Cs 26:14, 15). A Cs 6:1 külön említi a héberül beszélő zsidókat és a görögül beszélő zsidókat. Bár sok tudós szerint ezekben az utalásokban a „héberül” szó helyett az „arámi nyelven” kifejezésnek kellene állnia, jó okunk van azt feltételezni, hogy a kifejezés csakugyan a héber nyelvet jelöli. Amikor Lukács, az orvos azt írta, hogy Pál „héber nyelven” beszélt Jeruzsálem lakosaihoz, azokhoz szólt, akiknek az élete a mózesi törvény héber nyelven való tanulmányozása köré összpontosult. Ezenkívül a holt-tengeri tekercsek sok töredékén és kéziratán a bibliai és a nem bibliai szöveg nagy része héberül szerepel, ami azt mutatja, hogy ez a nyelv mindennapos volt. Az, hogy találtak valamennyi töredéket arámi nyelven is, azt sejteti, hogy ezt a nyelvet is használták. Ezért egyáltalán nem valószínű, hogy amikor a bibliaírók a „héber” szót használták, valójában az arámi vagy a szír nyelvre gondoltak volna (Cs 21:40; 22:2; vesd össze: Cs 26:14). A Héber iratok korábban különbséget tett az „arámi nyelv” és „a zsidók nyelve” között (2Ki 18:26), illetve az I. században élt zsidó történetíró, Josephus a Bibliának erről a részéről írva külön nyelvként említi az „arámi” és a „héber” nyelvet (A zsidók története. X. könyv, 1. fej., 2. bek.). Igaz, vannak olyan kifejezések, melyek egészen hasonlóak arámi és héber nyelven, továbbá olyanok is, melyeket a héber feltehetően az arámi nyelvből vett át, ám nem valószínű, hogy a Keresztény görög iratok írói a héber szót használták volna, ha az arámi nyelvre gondoltak.

Gamáliel: Egy törvénytanító, akiről a Cselekedetek könyve csak itt és a Cs 22:3-ban tesz említést. Általában egyetértenek azzal, hogy ő nem más, mint az idősebb Gamáliel, ahogy a világi források utalnak rá. Az idősebb Hillelnek volt az unokája – vagy talán a fia –, aki megalapította a farizeusok között elterjedt két irányzat közül a liberálisabbat. Gamálielt olyan nagyra becsülte a nép, hogy ő kapta meg először a kitüntető „rabban” címet. Nagy hatással volt korának zsidó társadalmára, mivel sokakat tanított a farizeusok fiai közül, például a tárzuszi Sault is (Cs 22:3; 23:6; 26:4, 5; Ga 1:13, 14). Gyakran viszonylag liberálisabban magyarázta a törvényt és a hagyományokat. Például úgy tartják, hogy ő hozott meg olyan törvényeket, melyek megvédték a feleségeket a tisztességtelen férjüktől és az özvegyeket a tisztességtelen gyermekeiktől. Továbbá azt mondják, hogy kiállt amellett, hogy a nincstelen nem zsidóknak ugyanolyan jogaik legyenek a tallózáshoz, mint a nincstelen zsidóknak. Ez a toleráns magatartása abból is látszik, ahogyan Péterrel és a többi apostollal bánt (Cs 5:35–39). A rabbinikus feljegyzésekből azonban az is kiderül, hogy nagyobb fontosságot tulajdonított a rabbinikus hagyományoknak, mint a Szentírásnak. Ezért összességében véve a tanításai nem sokban tértek el a legtöbb rabbinikus elődjének és kora vallásvezetőinek a tanításaitól (Mt 15:3–9; 2Ti 3:16, 17; lásd a Szójegyzékben a „Farizeusok” és a „Szanhedrin” címszavakat).

Gamáliel: Egy törvénytanító, akiről a Cselekedetek könyve csak itt és a Cs 5:34-ben tesz említést. (Lásd a Cs 5:34-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

a szanhedrinük termébe: Vagy: „a szanhedrinükbe”. A szanhedrin a Jeruzsálemben ülésező zsidó legfelsőbb bíróság volt. A „szanhedrin termé”-nek vagy „szanhedrin”-nek fordított görög szó (szü·neʹdri·on) szó szerint azt jelenti, hogy ’leül valakivel’. Bár ez egy általános kifejezés egy gyűlésre vagy összejövetelre, Izraelben egy vallási bírói testületre vagy bíróságra is használták. A görög szó utalhat a bíróság tagjaira vagy a bíróság épületére, illetve helyére. (Lásd a Mt 5:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót; továbbá, hogy hol lehetett a szanhedrin terme, lásd a B12-es függ.-et.)

a vének egész gyűlése: Vagy: „a vének egész testülete”. Az itt használt görög pre·szbü·teʹri·on szó rokonságban áll a pre·szbüʹte·rosz főnévvel (szó szerint: „idősebb férfi”), mely a Bibliában elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25-ben és a Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. „A vének egész gyűlése” kifejezés itt nyilvánvalóan a szanhedrinre, a Jeruzsálemben ülésező zsidó legfelsőbb bíróságra utal, mely magas rangú papokból, írástudókból és vénekből állt. Ezt a három csoportot gyakran együtt említik (Mt 16:21; 27:41; Mr 8:31; 11:27; 14:43, 53; 15:1; Lk 9:22; 20:1; lásd a Lk 22:66-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

názáreti: A „názáreti” jelzőt Jézusra és később a követőire használták (Cs 24:5). Mivel sok zsidót hívtak Jézusnak, gyakran előfordult, hogy kaptak egy másik nevet is. A bibliai időkben szokás volt az embereket a származási helyükkel összekapcsolni (2Sá 3:2, 3; 17:27; 23:25–39; Ná 1:1; Cs 13:1; 21:29). Jézus az élete korai szakaszának nagy részét a galileai Názáret városában töltötte, ezért érthető, hogy ezt a kifejezést használták rá. Jézust sokszor hívták „názáretinek”; különféle helyzetekben különböző személyek szólították így (Mr 1:23, 24; 10:46, 47; 14:66–69; 16:5, 6; Lk 24:13–19; Jn 18:1–7). Ő maga is elfogadta és használta ezt az elnevezést (Jn 18:5–8; Cs 22:6–8). A kínoszlopán szereplő táblára Pilátus a következőket íratta héberül, latinul és görögül: „A názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19:19, 20). I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve az apostolok, és mások is gyakran úgy beszéltek Jézusról, mint a názáretiről, vagy mint aki Názáretből való (Cs 2:22; 3:6; 4:10; 6:14; 10:38; 26:9; lásd még a Mt 2:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet).

hallották. . . a hangot: A Cs 22:6–11-ben Pál maga meséli el, hogy mi történt vele a damaszkuszi úton. Úgy kapunk teljes képet a történtekről, ha összevetjük a két beszámolót. Mindkét helyen ugyanaz a görög szó szerepel, csak más nyelvtani szerkezetben. A görög phó·néʹ szó jelentheti azt, hogy valaki ’csak hall egy hangot’ vagy ’tisztán hallja a szavakat’. Itt a nyelvtani szerkezet alapján a kifejezés azt jelenti, hogy ’csak hall egy hangot’. (A Cs 22:9-ben más szerkezetben szerepel ez a szó, és azt jelenti, hogy ’a beszélőnek a szavait nem hallja tisztán’.) Tehát a Pállal lévők hallottak ugyan egy hangot, de nem értették tisztán a szavakat. Vagyis nem úgy hallották a hangot, ahogy Pál (Cs 26:14; lásd a Cs 22:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

a hangját nem hallották: Vagy: „a hangját nem értették”. A Cs 9:3–9-ben Lukács leírja, hogy mi történt Pállal a Damaszkuszba vezető úton. Úgy kapunk teljes képet a történtekről, ha összevetjük az erről szóló két beszámolót. Ahogy arról a Cs 9:7-hez tartozó magyarázó jegyzet ír, a Pállal lévők hallottak ugyan egy hangot, de nem értették tisztán a szavakat. Vagyis nem úgy hallották a hangot, ahogy Pál. Ez összhangban van azzal, ahogyan a „hall”-nak fordított görög szó a Cs 22:7-ben szerepel, ahol Pál elmondja, hogy hallott egy hangot, vagyis hallotta és értette is az elhangzottakat. Ezzel szemben Pál útitársai nem értették a neki szóló üzenetet, talán azért, mert a hang alig vagy torzultan volt hallható. Nyilvánvalóan ebben az értelemben „nem hallották” a hangot. (Vesd össze: Mr 4:33; 1Ko 14:2; ahol ugyanez a görög szó szerepel, és úgy van fordítva, hogy „felfog” vagy „figyel”.)

nyerd vissza a látásod!: Szó szerint: „nézz fel!” A görög szó alapvetően azt jelenti, hogy „feltekint” (Mt 14:19; Lk 19:5), de arra is utalhat, hogy valaki életében először lát (Jn 9:11, 15, 18), vagy pedig visszanyeri a látását (Mr 10:52; Lk 18:42; Cs 9:12).

mosd le bűneidet azáltal, hogy segítségül hívod őt: Vagy: „mosd le bűneidet, és hívd segítségül a nevét”. Ahhoz, hogy valaki lemossa a bűneit, nem elég vízben megkeresztelkednie, hanem segítségül kell hívnia Jézust. Ez azt jelenti, hogy hinnie kell Jézusban, és ki kell fejeznie a hitét keresztényekhez illő tettekkel (Cs 10:43; Jk 2:14, 18).

önkívületbe: A görög ekʹszta·szisz szó (az ek [jelentése ’ki’, ’-ból’, ’-ből’] és a szta·szisz [jelentése ’áll’] szavak összetétele) arra utal, hogy valaki önkívületi állapotba kerül a csodálat, megdöbbenés vagy egy Istentől kapott látomás miatt. Ugyanezt a görög szót úgy is vissza lehet adni, hogy „örömükben” (Mr 5:42), „lenyűgözte” (Lk 5:26) vagy „érzelmektől felkavarva” (Mr 16:8). A Cselekedetek könyvében a szó Isten tetteihez kapcsolódik. Úgy tűnik, Isten a szent szelleme által időnként látomást adott, vagyis képeket jelenített meg a szándékával kapcsolatban egy olyan személy elméjében, aki elmélyülten összpontosított, vagy alváshoz hasonló állapotban volt. Az önkívületben lévő személy nem észleli, hogy mi zajlik körülötte, viszont a látomást tisztán érzékeli. (Lásd a Cs 22:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

önkívületbe estem: Az itt „önkívület”-nek fordított görög ekʹszta·szisz szóval kapcsolatban lásd a Cs 10:10-hez tartozó magyarázó jegyzetet. A Keresztény görög iratok néhány héber nyelvű fordításában (a C4-es függ. úgy utal rájuk, hogy J14, 17, 22) ez olvasható itt: „Jehova keze volt rajtam”. Egy másik fordításban (J18) pedig ez áll: „Jehova szelleme beborított”.

tanúim: Jézus első tanítványai hűséges zsidókként már Jehova tanúi voltak, hiszen tanúskodtak arról, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten (Ézs 43:10–12; 44:8). Most már viszont Jehováról is, és Jézusról is tanúskodniuk kellett. Beszélniük kellett arról, hogy milyen fontos szerepet játszik Jézus abban, hogy Jehova neve meg legyen szentelve a messiási királyság által. Ez Jehova szándékának egy újabb részlete volt. János evangéliumát nem számítva a Cselekedetek könyve többször használja a „tanú” (marʹtüsz), „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „alaposan tanúskodik” (di·a·mar·tüʹro·mai) kifejezések görög megfelelőit, mint bármely más bibliai könyv. (Lásd a Jn 1:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvén végigvonul az a gondolat, hogy valaki tanúja valaminek, amit látott, illetve alaposan tanúskodik Isten szándékáról, melyben fontos szerepet játszik a királyság és Jézus (Cs 2:32, 40; 3:15; 4:33; 5:32; 8:25; 10:39; 13:31; 18:5; 20:21, 24; 22:20; 23:11; 26:16; 28:23). Néhány I. századi keresztény úgy tanúskodott Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról, hogy a szemtanúi voltak ezeknek, vagyis megerősítették ezeket a történelmi tényeket (Cs 1:21, 22; 10:40, 41). Akik később kezdtek hinni Jézusban, úgy tanúskodtak, hogy elmondták másoknak az életének, a halálának és a feltámadásának a jelentőségét (Cs 22:15; lásd a Jn 18:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

a te tanúdnak: A „tanú”-nak fordított görög marʹtüsz szó olyan személyre utal, aki szemtanúja egy tettnek vagy eseménynek. Néhány I. századi keresztény úgy tanúskodott Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról, hogy a szemtanúi voltak ezeknek, vagyis megerősítették ezeket a történelmi tényeket (Cs 1:21, 22; 10:40, 41). Akik később kezdtek hinni Jézusban, úgy tanúskodtak, hogy elmondták másoknak az életének, a halálának és a feltámadásának a jelentőségét (Cs 22:15). Amikor Pál Jézushoz beszélt, ebben az értelemben mondta azt Istvánról, hogy Jézus tanúja. A szanhedrin előtt István meggyőzően tanúskodott Jézusról. Emellett ő tanúskodott elsőként arról, amit egy különleges látomásban látott: Jézus visszatért az égbe, és Isten jobbján állt, ahogy azt a Zs 110:1 megjövendölte (Cs 7:55, 56). A keresztények esetében a tanúskodás sokszor ellenállással, letartóztatással és veréssel jár, sőt, még halállal is végződhet, csakúgy, mint István, Jakab és mások esetében is. Ezért később a görög marʹtüsz szóval olyan személyre is utaltak, „aki az élete árán tanúskodik, mártír”, vagyis inkább meghal, mint hogy megtagadja a hitét. Ebben az értelemben nevezhetjük Istvánt az első keresztény mártírnak, hiszen a vérét kiontották, mert Krisztusról tanúskodott. (Lásd a Cs 1:8-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

parancsnok: A görög khi·liʹar·khosz (khiliarkhosz) szó jelentése: ’1000 parancsnoka’, vagyis 1000 katona parancsnoka. A tribunusnak nevezett római katonai parancsnokra utal. Hat tribunus volt minden egyes római légión belül. A légió azonban nem volt hat különböző parancsnokságra felosztva, hanem mindegyik tribunus az adott idő egyhatodában a teljes légiónak volt a parancsnoka. Egy ilyen parancsnokra nagy hatalmat ruháztak. Ő nevezte ki és osztotta be a századosokat. A görög szó utalhat bármilyen magas rangot betöltő katonatisztre is. Egy római parancsnok is ott volt azokkal a katonákkal, akik letartóztatták Jézust.

parancsnok: A görög khi·liʹar·khosz (khiliarkhosz) szó jelentése: ’1000 parancsnoka’, vagyis 1000 katona parancsnoka. A tribunusnak nevezett római katonai parancsnokra utal. (Lásd a Jn 18:12-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) I. sz. 56 táján Klaudiusz Liziász volt a jeruzsálemi helyőrség parancsnoka (Cs 23:22, 26). Ahogy arról a Cselekedetek 21–24-ig terjedő fejezetei beszámolnak, ő mentette ki Pált az utcai csőcselék és a felbolydult szanhedrin kezei közül, és ő írt magyarázatképpen levelet Félix kormányzónak, amikor Pált titokban Cezáreába vitték.

rómaiak vagyunk: Vagyis római állampolgárok. Pál és nyilván Silás is római állampolgár volt. A római törvények értelmében az állampolgárokat mindig megillette a tisztességes tárgyaláshoz való jog, és ítélet nélkül nem büntethették meg őket nyilvánosan. A birodalom egész területén jártak nekik bizonyos jogok és kiváltságok. A római törvények vonatkoztak rájuk, nem a tartományi városok törvényei. Ha egy római állampolgárt megvádoltak valamivel, beleegyezhetett, hogy a helyi törvények szerint vizsgálják ki az ügyét, de még ekkor is joga volt hozzá, hogy egy római törvényszék is meghallgassa. Főbenjáró bűn esetén fellebbezhetett a császárhoz. Pál apostol az egész Római Birodalomban hirdette a jó hírt. A beszámoló szerint háromszor élt az állampolgári jogaival. Az első eset itt, Filippiben történt, amikor felhívta a polgári főtisztviselők figyelmét arra, hogy a veréssel megsértették a jogait. (A másik két esettel kapcsolatban lásd a Cs 22:25; 25:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

A császárhoz fellebbezek!: Ez az utolsó abból a három feljegyzett esetből a Bibliában, amikor Pál élt a római állampolgárságával járó jogaival. (A másik két esettel kapcsolatban lásd a Cs 16:37; 22:25-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Egy vádlott az ítélethirdetés után vagy a tárgyalás bármely korábbi szakaszában fellebbezhetett a császárhoz. Mivel Fesztusz egyértelmű bizonyítékát adta annak, hogy nem akar maga dönteni az ügyben, és mivel egy Jeruzsálemben megtartott tárgyalás nem kecsegtetett azzal a reménnyel, hogy igazságszolgáltatásra kerül sor, ezért Pál azzal a hivatalos kérelemmel állt elő, hogy a birodalom legfelsőbb bíróságán ítélkezzenek felette. Úgy tűnik, hogy bizonyos esetekben vissza lehetett utasítani a fellebbezést, ha például tetten ért tolvajról, kalózról vagy lázadóról volt szó. Fesztusz valószínűleg emiatt értekezett először „a tanácsadók gyűlésével”, még mielőtt elfogadta volna a fellebbezést (Cs 25:12). Az ezt követő kihallgatás az odalátogató II. Heródes Agrippa előtt azt a célt szolgálta, hogy Fesztusz tisztább képet alkothasson Pál ügyéről, hogy azután azt továbbítsa „a felségesnek”, Nérónak (Cs 25:12–27; 26:32; 28:19). Pál amiatt is fellebbezett, hogy eljuthasson Rómába, és így megvalósuljon egy korábbi elhatározása (Cs 19:21). Jézus prófétai ígérete és a később kapott angyali üzenet is azt mutatja, hogy az események Isten irányításával történtek (Cs 23:11; 27:23, 24).

katonatiszthez: Vagy: „századoshoz”. Egy százados nagyjából 100 katona fölött rendelkezett a római seregben.

egy rómait: Vagyis egy római állampolgárt. Ez a második abból a három feljegyzett esetből, amikor Pál élt a római állampolgárságával járó jogaival. A római hatóságok rendszerint nem szóltak bele a zsidók ügyeibe. A rómaiak nemcsak azért folytak bele Pál ügyébe, mert zendülést váltott ki a jelenlétével a templomban, hanem mert római állampolgár is volt. Az állampolgárság bizonyos jogokat biztosított az egyénnek, melyeket a birodalom egész területén elismertek és figyelembe vettek. Például törvénybe ütköző volt megkötözni vagy megveretni egy rómait, aki nem volt elítélve, mert rabszolgákkal bántak így. (A másik két esettel kapcsolatban lásd a Cs 16:37; 25:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

vásároltam ezt a polgárjogot: Vagy: „vásároltam ezt az állampolgárságot”. A beszámolóból az derül ki, hogy bizonyos körülmények lehetővé tették, hogy valaki egy pénzösszegért megkapja a római állampolgárságot. Pál azt mondta Klaudiusz Liziásznak, hogy ő a születésétől fogva rendelkezik ezzel a joggal, ami azt feltételezi, hogy Pál egyik férfi felmenője megkapta ezt az állampolgárságot. Más módokon is szert lehetett tenni az állampolgárságra. A császár egyéneknek vagy egész városok vagy kerületek szabad lakosságának is adhatott állampolgárságot, jutalmul valamilyen szolgálatukért. Állampolgár lehetett az a rabszolga, aki egy római állampolgár tulajdonában volt, de kiváltotta magát, vagy akit egy római felszabadított. Az a leszerelt katona is megkapta, aki a római hadsereg egyik alakulatában szolgált. Ezenkívül örökölni is lehetett. Nem valószínű, hogy az i. sz. I. században sok római állampolgár élt Júdeában. Csak a III. században kapták meg a tartományok lakosai a római állampolgárságot.

Multimédia

Saul és Damaszkusz
Saul és Damaszkusz

Az i. sz. I. században Damaszkusz városának minden bizonnyal hasonló alaprajza volt, mint amit itt láthatunk. Egy fontos kereskedelmi központ volt, és a közeli Barada folyóból (a 2Ki 5:12-ben Abana) nyert víz olyanná tette a város körüli területet, mintha egy oázis lenne. Damaszkuszban számtalan zsinagóga volt. Saul azzal a szándékkal jött a városba, hogy letartóztasson „bárkit, akit talál, aki az Úthoz tartozik”. Ezzel a kifejezéssel Jézus követőire utaltak (Cs 9:2; 19:9, 23; 22:4; 24:22). A Damaszkuszba vezető úton azonban a megdicsőített Jézus megjelent Saulnak. Ezután Saul egy ideig Damaszkuszban maradt egy Júdás nevű férfi házában, aki az Egyenesnek nevezett utcában lakott (Cs 9:11). Egy látomásban Jézus arra utasította Anániás tanítványt, hogy menjen Júdás házába, és adja vissza Saul látását. Ezek után Saul megkeresztelkedett. Ahelyett, hogy letartóztatta volna a zsidó keresztényeket, ő maga is az lett. Damaszkusz zsinagógáiban kezdte el prédikálni a jó hírt. Miután Arábiába utazott, majd pedig vissza Damaszkuszba, valószínűleg i. sz. 36-ban ismét Jeruzsálembe ment (Cs 9:1–6, 19–22; Ga 1:16, 17).

A. Damaszkusz

1. A Jeruzsálembe vezető út

2. Az Egyenesnek nevezett utca

3. Agora

4. Jupiter temploma

5. Színház

6. Zenei előadások színháza (?)

B. Jeruzsálem

Szanhedrin
Szanhedrin

A Nagy Szanhedrinnek nevezett legfelsőbb bíróság 71 tagú volt, és Jeruzsálemben ülésezett. (Lásd a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót.) A Misna szerint a szanhedrin tagjai félkörben ültek három sorban, és két írnok is jelen volt, akik feljegyezték a bíróság döntését. A képen látható építészeti jellegzetességek némelyike egy Jeruzsálemben feltárt épület alapján készült. Egyesek szerint ez az épület volt az I. századi tanácsterem. (Lásd a B12-es függ.-ben a „Jeruzsálem és környéke” térképet.)

1. Főpap

2. A szanhedrin tagjai

3. Vádlott

4. Írnokok