Máté 27:1–66

27  Amikor reggel lett, az összes magas rangú pap és a nép vénei arról tanácskoztak, hogyan tudnák halálra juttatni Jézust.+  Miután megkötözték, elvezették, és átadták Pilátusnak, a kormányzónak.+  Akkor Júdás, aki elárulta őt, látva, hogy elítélték Jézust, lelkiismeret-furdalást érzett, ezért visszavitte a 30 ezüstöt a magas rangú papoknak és a véneknek,+  és ezt mondta: „Vétkeztem, amikor igazságos embert* árultam el.” Azok így szóltak: „Mi közünk hozzá? A te bajod!”  Így hát bedobta a templomba az ezüstöt, majd ment, és felakasztotta magát.+  A magas rangú papok pedig felszedték az ezüstöt, és ezt mondták: „Nem szabad a szent kincstárba tenni, mert vérnek ára ez.”  Miután tanácskoztak, megvették belőle a fazekas mezejét, hogy oda temessék az idegeneket.  Ezért hívják azt a mezőt Vérmezőnek+ mind a mai napig.  Akkor beteljesedett, amit Isten mondott Jeremiás próféta által: „És vették a 30 ezüstöt+, melyben néhány izraelita* megállapodott, hogy ennyit fizetnek érte, 10  és odaadták a fazekas mezejéért, ahogy Jehova megparancsolta nekem.”+ 11  Jézus pedig a kormányzó előtt állt, és a kormányzó feltette neki a kérdést: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus így felelt: „Te mondod.”+ 12  De a magas rangú papok és a vének vádjaira semmit sem válaszolt.+ 13  Akkor Pilátus megkérdezte tőle: „Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak téged ezek az emberek?” 14  Ő azonban nem válaszolt neki, még csak egy szót sem szólt, úgyhogy a kormányzó nagyon csodálkozott. 15  Ünnepekkor a kormányzó szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit a sokaság kért.+ 16  Éppen abban az időben fogva tartottak egy hírhedt rabot, akit Barabásnak hívtak.+ 17  Így hát, miután összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: „Mit akartok, melyiket engedjem nektek szabadon? Barabást vagy Jézust, az úgynevezett Krisztust?” 18  Pilátus ugyanis tisztában volt vele, hogy irigységből adták át neki. 19  Ezenkívül, míg ő a bírói székben ült, a felesége ezt üzente neki: „Ne árts annak az igazságos embernek, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” 20  A magas rangú papok és a vének azonban meggyőzték a sokaságot, hogy Barabást kérjék,+ Jézust pedig ölessék meg.+ 21  A kormányzó ekkor megkérdezte tőlük: „Mit akartok, melyiket engedjem nektek szabadon a kettő közül?” Azok ezt mondták: „Barabást.” 22  Pilátus így szólt hozzájuk: „Mit tegyek akkor Jézussal, az úgynevezett Krisztussal?” Mindnyájan ezt mondták: „Feszítsd oszlopra!”*+ 23  Ő így szólt: „De hát mi rosszat tett?” Ám azok annál inkább kiáltoztak: „Feszítsd oszlopra!”+ 24  Pilátus, amikor látta, hogy ez semmit nem használ, sőt csak felfordulás támad, vizet vett, megmosta a kezét a sokaság előtt, és ezt mondta: „Az én kezemhez nem tapad ennek az embernek a vére*. A felelősség a tiétek.” 25  Erre az egész nép így válaszolt: „Ránk szálljon a vére, és a gyermekeinkre!”+ 26  Akkor szabadon engedte Barabást, Jézust pedig megostoroztatta,+ és átadta, hogy feszítsék oszlopra.+ 27  Akkor a kormányzó katonái elvitték Jézust a kormányzói palotába, és odahívták hozzá az egész katonai egységet.+ 28  Levetkőztették, skarlátpiros köpenyt borítottak rá,+ 29  töviskoronát fontak, a fejére tették, és nádszálat adtak a jobb kezébe. Letérdeltek előtte, és gúnyt űztek belőle, ezt mondva: „Légy üdvözölve, te zsidók királya!” 30  Leköpték,+ fogták a nádszálat, és ütni kezdték a fejét. 31  Végül, miután gúnyt űztek belőle, levették róla a köpenyt, és ráadták a saját felsőruháit, majd elvezették, hogy oszlopra feszítsék.+ 32  Kifelé menet találtak egy Simon nevű, cirénei születésű embert, és arra kényszerítették, hogy vigye* a kínoszlopot.+ 33  És amikor elértek egy helyre, amelyet Golgotának, más szóval Koponyahelynek hívnak,+ 34  epével kevert bort adtak Jézusnak,+ de amikor megkóstolta, nem volt hajlandó meginni. 35  Miután oszlopra feszítették, szétosztották a felsőruháit sorsvetéssel,+ 36  aztán ott ültek, és őrizték őt. 37  Az ellene szóló vádat is a feje fölé erősítették ezzel a szöveggel: „Ez Jézus, a zsidók királya”.+ 38  Aztán oszlopra feszítettek mellette két rablót, az egyiket a jobbja, a másikat a balja felől.+ 39  Az arra menők pedig becsmérlően beszéltek róla,+ és a fejüket csóválva+ 40  ezt mondták: „Te, aki állítólag lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted,+ mentsd meg magad! Ha Isten fia vagy, szállj le a kínoszlopról!”+ 41  Hasonlóképpen a magas rangú papok is, az írástudókkal és a vénekkel együtt, gúnyt űztek belőle, és ezt mondták:+ 42  „Másokat megmentett, önmagát nem tudja megmenteni! Izrael királya ő,+ szálljon le most a kínoszlopról, és hinni fogunk benne. 43  Istenben bízott, mentse meg hát ő, ha akarja.+ Hiszen ezt mondta: »Isten Fia vagyok.«+ 44  Ugyanígy gyalázták még a rablók is, akiket mellette feszítettek oszlopra.+ 45  A hatodik órától fogva a kilencedik óráig sötétség borult az egész vidékre*.+ 46  A kilencedik óra körül Jézus felkiáltott, ezt mondva: „Éli, Éli, lama szabaktáni?”, azaz: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”+ 47  Ennek hallatán az ott állók közül némelyek így szóltak: „Ez Illést hívja.”+ 48  És az egyikük azonnal futott, fogott egy szivacsot, átitatta savanyú borral, rátette egy nádszálra, és odanyújtotta neki, hogy igyon.+ 49  De a többiek így szóltak: „Hagyd! Lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse.” 50  Jézus ismét felkiáltott, és kilehelte utolsó leheletét.+ 51  Ekkor a szentély függönye+ kettéhasadt,+ felülről az aljáig,+ és a föld megrázkódott, a sziklák pedig széthasadtak. 52  A sírok megnyíltak, és sok, alvásba merült* szentnek a teste a felszínre került, 53  és láthatóvá vált sokak számára. (És az emberek, akik Jézus feltámadása után kifelé jöttek a sírok közül, bementek a szent városba.) 54  Mikor pedig a katonatiszt, és akik vele együtt őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megijedtek, és ezt mondták: „Bizony, Isten Fia* volt ez!”+ 55  És sok asszony volt ott, akik távolról figyeltek. Ők voltak azok, akik Jézussal mentek Galileából, hogy gondoskodjanak róla.+ 56  Közöttük volt Mária Magdaléna, továbbá Mária, Jakab és Józsé anyja, és Zebedeus fiainak az anyja.+ 57  Késő délután pedig jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki szintén tanítványa lett Jézusnak.+ 58  Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.+ Pilátus ekkor megparancsolta, hogy adják ki neki.+ 59  És József fogta a testet, tiszta, finom lenvászonba göngyölte,+ 60  és az új sírjába fektette,+ amelyet sziklába vágott. És miután egy nagy követ hengerített a sír bejáratához, elment. 61  Mária Magdaléna és a másik Mária pedig ott maradtak, és a sír előtt ültek.+ 62  A következő napon, amely az előkészületi nap+ után volt, a magas rangú papok és a farizeusok összegyűltek Pilátus elé, 63  és így szóltak: „Uram, emlékszünk, hogy az a szélhámos, mikor még élt, ezt mondta: »Három nap múlva feltámadok.«+ 64  Parancsold meg azért, hogy biztosítsák a sírt a harmadik napig, nehogy a tanítványai odamenjenek, és ellopják őt,+ és ezt mondják a népnek: »Feltámadt a halottak közül!« Mert ennek az utóbbi csalásnak rosszabb következményei lennének, mint az előbbinek.” 65  Pilátus így szólt hozzájuk: „Vigyetek magatokkal őröket! Menjetek, és biztosítsátok a sírt, ahogy tudjátok!” 66  Azok tehát elmentek, és biztosították a sírt úgy, hogy lepecsételték a követ, és őrséget állítottak.

Lábjegyzetek

Szó szerint: „vért”.
Szó szerint: „Izrael néhány fia”.
Vagy: „Oszlopra vele!”
Vagy: „ez a vér”.
Vagy: „felemelje”.
Szó szerint: „földre”.
Vagy: „halálalvásba merült”; „halott”.
Esetleg: „Isten egyik fia”; „egy istennek a fia”.

Jegyzetek

vének: Szó szerint: „idősebb férfiak”. A Bibliában a görög pre·szbüʹte·rosz szó elsősorban olyan személyre utal, akinek egy nemzetben vagy közösségben hatalma vagy felelős tisztsége van. Bár ez a kifejezés időnként az életkort jelöli (mint például a Lk 15:25; Cs 2:17-ben), nem csak idősebb emberekre vonatkozhat. Itt a zsidó nemzet vezetőire utal, akiket gyakran együtt említenek a magas rangú papokkal és az írástudókkal. A szanhedrint ennek a három csoportnak a tagjai alkották (Mt 21:23; 26:3, 47, 57; 27:1, 41; 28:12; lásd a Szójegyzékben a „Vén” címszót).

Pilátusnak, a kormányzónak: Júdea római kormányzója (prefektusa) volt, és Tibériusz császár nevezte ki i. sz. 26-ban. Nagyjából 10 évig uralkodott. Pilátusról világi írók is említést tesznek, így például a római történetíró, Tacitus, aki leírta, hogy Pilátus rendelte el Krisztus kivégzését Tibériusz uralkodásának az idején. Az izraeli Caesareában egy ókori római színház ásatásai során találtak egy latin feliratot, melyen ez állt: „Poncius Pilátus, Júdea prefektusa”. (Hogy milyen területek tartoztak Poncius Pilátus fennhatósága alá, lásd a B10-es függ.-et.)

lelkiismeret-furdalást érzett: Bár az itt szereplő görög me·ta·meʹlo·mai szónak pozitív jelentéstartalma is lehet (a 2Ko 7:8-ban és a Héb 7:21-ben „bán”-nak vagy „meggondolja magát”-nak van fordítva), nincs arra utaló jel, hogy Júdás tényleg megbánta volna a tettét. Amikor Istennek tetsző megbánásról van szó, akkor a Biblia a me·ta·no·eʹó görög szót használja (a Mt 3:2; 4:17; Lk 15:7; Cs 3:19-ben „megbán”-nak van visszaadva), mely azt jelenti, hogy valaki komolyan megváltoztatja a gondolkodását és a céljait. Az, hogy Júdás visszament azokhoz, akikkel az összeesküvést szőtte, aztán pedig öngyilkos lett, azt mutatja, hogy a gondolkodása nem változott meg, ugyanolyan eltorzult maradt, mint korábban.

igazságos: Egyes kéziratokban az olvasható, hogy „ártatlan”. (Vesd össze: Mt 23:35.)

a templomba: Az itt szereplő görög na·oszʹ szó az egész komplexumra utalhat, az udvarokkal együtt, nem csak a templom központi épületére.

felakasztotta magát: Lukács a beszámolójában, a Cs 1:18-ban azt írta, hogy Júdás lezuhant, és a teste széthasadt. Úgy tűnik, Máté arról ír, hogyan követte el az öngyilkosságot, Lukács pedig arról, mi történt utána. Ha a két elbeszélést összekapcsoljuk, akkor abból azt láthatjuk, hogy Júdás valószínűleg felakasztotta magát egy szikla felett, de aztán a kötél elszakadt, vagy a faág letörött, és ő lezuhant, a teste pedig széthasadt az alatta levő sziklákon. A Jeruzsálem körüli földrajzi adottságok alátámasztják ezt a következtetést.

szent kincstárba: Ez a kifejezés talán a templomnak a kincstárára utal, ahogy a Jn 8:20 nevezi. A kincstár nyilvánvalóan az asszonyok udvarában helyezkedett el, ahol 13 persely volt. (Lásd a B11-es függ.-et.) Úgy tartják, hogy a templomban volt egy nagyobb kincstár is, ahová elvitték a perselyekben összegyűlt pénzt.

vérnek ára: Vagy: „vérpénz”, vagyis olyan pénz, melyet vérontásért kaptak.

megvették belőle: Egyedül Máté beszél arról, hogy a magas rangú papok a 30 ezüstből földterületet vettek. A Cs 1:18, 19 viszont azt írja, hogy Júdás vette a földet. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a magas rangú papok a földet abból a pénzből vásárolták, melyet Júdás visszaadott nekik.

a fazekas mezejét: Az i. sz. IV. századtól kezdve úgy vélik, hogy ez az a mező, amelyik a Hinnom-völgy déli lejtőjén helyezkedik el, épp az előtt a hely előtt, ahol a Hinnom-völgy a Kidron völgyével találkozik. Feltételezhetően ezen a területen egykor fazekasmesterséget űztek. A Mt 27:8-cal és a Cs 1:19-cel összhangban ez a mező a Vérmező vagy Akeldama nevet kapta. (Lásd a B12-es függ.-et.)

idegeneket: Vagyis a más országokból idelátogató zsidókat, illetve a nem zsidókat.

mind a mai napig: Ez a kifejezés azt jelzi, hogy eltelt valamennyi idő az események megtörténte és feljegyzése között. Máté az evangéliumát kb. i. sz. 41-ben írta.

hogy beteljesedjen az, amit Jehova mondott a prófétája által: Ez és ehhez hasonló kifejezések sokszor szerepelnek Máté evangéliumában. Nyilvánvalóan Jézusnak a megígért Messiásként betöltött szerepét hangsúlyozza a zsidó olvasóknak (Mt 2:15, 23; 4:14; 8:17; 12:17; 13:35; 21:4; 26:56; 27:9).

beteljesedett, amit Isten mondott Jeremiás próféta által: Az ezt követő idézet minden bizonnyal a Za 11:12, 13-ból származik, de Máté átfogalmazta, és ihletés alatt a próféciát beteljesítő eseményekre alkalmazta. Máté napjaiban Jeremiás könyve volt az első a prófétai könyvek között, és a nevével az összes prófétai könyvre utaltak, beleértve Zakariás könyvét is. (Lásd a Mt 1:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

beteljesedett, amit Isten mondott Jeremiás próféta által: Az ezt követő idézet minden bizonnyal a Za 11:12, 13-ból származik, de Máté átfogalmazta, és ihletés alatt a próféciát beteljesítő eseményekre alkalmazta. Máté napjaiban Jeremiás könyve volt az első a prófétai könyvek között, és a nevével az összes prófétai könyvre utaltak, beleértve Zakariás könyvét is. (Lásd a Mt 1:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jehova: Ennek a Héber iratokból származó idézetnek (lásd a Mt 27:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet) az eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

Te mondtad: Egy zsidó idióma, amely megerősíti, hogy a gondolat, amelyet a kérdező személy mondott, igaz. Jézus valójában ezt jelentette ki: „Te mondtad ezt, és amit mondtál, igaz.” Jézus válasza minden kétséget kizáróan arra mutatott rá, hogy a szavaival Júdás elismerte, hogy ő a felelős Jézus elárulásáért. Valamivel ezek után Júdás nyilván elhagyta a szobát, még azelőtt, hogy Jézus bevezette az Úr vacsoráját, ahogy az a Jn 13:21–30-ban található részből is kiderül. Máté beszámolójában Júdás legközelebb a Mt 26:47-ben van megemlítve, amikor a tömeggel együtt a Gecsemáné-kertben van.

Te mondtad: Jézus nem akart kitérni Kajafás kérdése elől, hiszen elismerte, hogy a főpapnak hatalma van esküre kötelezni, hogy elmondja a tényeket (Mt 26:63). Ez a kifejezés a jelek szerint egy zsidó idióma volt, mellyel megerősítették, hogy egy elhangzott állítás igaz. Ezt támasztja alá a Márk evangéliumában található párhuzamos beszámoló is, melyben Jézus válasza így hangzik: „Én vagyok” (Mr 14:62; lásd a Mt 26:25; 27:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket).

Te vagy a zsidók királya?: A Római Birodalom területén senki nem uralkodhatott királyként a császár jóváhagyása nélkül. Így amikor Pilátus kihallgatta Jézust, a kérdései egyértelműen Jézus királyi mivoltára irányultak.

Te mondod: Ez a válasz kétségkívül megerősíti, hogy Pilátus állítása igaz. (Vesd össze a Mt 26:25, 64-hez tartozó magyarázó jegyzetekkel.) Bár Jézus elismeri, hogy király, nem abban az értelemben az, ahogy Pilátus gondolja, hiszen Jézus királysága „nem része e világnak”, vagyis nem jelent veszélyt Rómára nézve (Jn 18:33–37).

szabadon szokott engedni egy rabot: Erről mind a négy evangélium beszámol (Mr 15:6–15; Lk 23:16–25; Jn 18:39, 40). A Héber iratokban nem található erre a szokásra utalás vagy példa. De úgy tűnik, Jézus idejére már kialakult ez a zsidó hagyomány. A rómaiaknak nem volt furcsa ez az eljárás, mivel a bizonyítékok szerint náluk megszokott volt, hogy szabadon engedjenek rabokat azért, hogy a tömeg kedvében járjanak.

bírói székben: Általában egy szabadtéri emelvény, ahonnan a hivatalnokok beszélhettek a tömeghez, és bejelenthették a döntéseiket.

álmomban: Az álom nyilvánvalóan Istentől volt. Egyedül Máté ír erről az ihletett beszámolójában.

megmosta a kezét: Ez az ártatlanságot jelképezte, és azt, hogy valaki nem felelős egy dologért. Ezt a zsidó szokást említi az 5Mó 21:6, 7 és a Zs 26:6 is.

Ránk szálljon a vére, és a gyermekeinkre: Más szavakkal: „Mi és a leszármazottaink vállaljuk a felelősséget a haláláért.”

megostoroztatta: A rómaiak a flagellumként ismert kegyetlen eszközzel ostorozták az áldozataikat. Az itt használt görög ige (phra·gel·loʹó, jelentése ’megostoroz’) a latin flagellum szóból származik. Ennek volt egy nyele, amelyhez számos kötelet vagy bőrszíjat rögzítettek. A szíjakra sokszor éles csont- vagy fémdarabokat erősítettek nehezékként, hogy az ütés még fájdalmasabb legyen. Ez súlyos zúzódásokat okozott, cafatokra tépte a húst, és még halálhoz is vezethetett.

a kormányzói palotába: A görög prai·tóʹri·on szó (a latin praetorium szóból) a római kormányzók rezidenciáját jelöli. Jeruzsálemben valószínűleg arról a palotáról volt szó, amelyet Nagy Heródes épített. Ez a felsővárosnak, azaz Jeruzsálem déli részének az északnyugati sarkában állt. (Lásd a B12-es függ.-et.) Pilátus csak bizonyos alkalmakkor lakott itt, például ünnepekkor, mivel mindig fennállt a veszélye a lázongásnak. Általában Cezáreában tartózkodott.

skarlátpiros köpenyt: Királyok, főtisztviselők és katonatisztek viseltek ilyen ruhát. A Mr 15:17 és a Jn 19:2 bíborszínű ruháról ír, de az ókorban bíborszínűnek neveztek bármit, ami a piros és a kék színek keveréke volt. Továbbá hogy valaki pontosan milyen színt látott, azon múlt, hogy milyen szögből látta az adott tárgyat, hogyan verődött vissza a fény, és milyen volt a háttér. Az, hogy az evangéliumírók különböző színt említenek, azt mutatja, hogy nem egyszerűen lemásolták egymás beszámolóját.

letérdelt: Az ókori Közel-Keleten az emberek a tiszteletüket fejezték ki azzal, hogy letérdeltek, különösen akkor, amikor egy feljebbvalótól kértek valamit.

töviskoronát. . . nádszálat: Jézus a skarlátpiros köpenyen kívül (melyet a Mt 27:28 említ) még más dolgokat is kapott, melyek a királyi hatalom jelképeinek gyenge utánzatai voltak: töviskoronát és nádszálat jogarként.

Letérdeltek előtte: A katonák azzal is kigúnyolták Jézust, hogy letérdeltek előtte, mivel a letérdelés általában egy magasabb rangú személy iránti tisztelet kifejezésére szolgált. (Lásd a Mt 17:14-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Légy üdvözölve: Szó szerint: „Örülj”. Úgy üdvözölték, ahogy a császárt szokták, nyilván azért, hogy nevetségessé tegyék amiatt, hogy királynak mondta magát.

arra kényszerít, hogy menj el vele: Arra utal, hogy a római hatóságoknak joguk volt munkára kötelezni az állampolgáraikat. Például bármire kényszeríthették az embereket és az állatokat, amiről úgy gondolták, hogy a hivatalos ügyek lebonyolításához szükséges. Ez történt a cirénei Simonnal is, akit a római katonák arra kényszerítettek, hogy vigye Jézus kínoszlopát (Mt 27:32).

kínoszlopát: Itt fordul elő először a görög sztau·roszʹ szó. A klasszikus görögben elsősorban egyenesen álló oszlopot vagy cölöpöt jelent. Jelképes értelemben időnként utalhat arra a kínra, szenvedésre, szégyenre vagy akár halálra is, melyet Jézus követőinek kell elviselniük. (Lásd a Szójegyzéket.)

kínoszlopát: A klasszikus görög nyelvben a sztau·roszʹ szó alapvetően egy egyenesen álló oszlopot jelent. Átvitt értelemben időnként arra a szenvedésre, szégyenre, kínra vagy halálra utal, melyet Jézus követőinek kell elviselniük. (Lásd a Szójegyzéket.)

cirénei: Egy város Észak-Afrika partja mentén, Kréta szigetétől dél-délnyugatra. (Lásd a B13-as függ.-et.)

kényszerítették: Lásd a Mt 5:41-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

kínoszlopot: Lásd a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat; továbbá a Mt 10:38; 16:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, ahol átvitt értelemben szerepel ez a kifejezés.

koponyahelyet: A görög Kra·niʹu Toʹposz kifejezés a héber Golgota szó fordítása. (Lásd a Jn 19:17-et és a Golgota szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.) Néhány magyar bibliafordításban a kálvária szó található a Lk 23:33-ban, a Vulgatában szereplő latin calvaria szó (jelentése: ’koponya’) alapján.

Golgotának: A ’koponya’ jelentésű héber szóból származik. (Lásd a Jn 19:17-et; vesd össze a Bí 9:53-mal, ahol a héber gul·góʹleth szó „koponyá”-nak van fordítva.) Jézus napjaiban ez a hely Jeruzsálem városfalain kívül helyezkedett el. Ám bizonytalan, hogy pontosan hol lehetett. (Lásd a B12-es függ.-et.) A bibliai beszámoló nem mondja, hogy a Golgota egy hegyen volt, bár azt megemlíti, hogy néhányan távolról figyelték az oszlopra feszítést (Mr 15:40; Lk 23:49).

Koponyahelynek: Lásd a Mr 15:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

epével: A görög kho·léʹ szó egy növényekből készült keserű folyadékra vagy egy keserű anyagra utal. Annak bizonyítására, hogy ez az esemény beteljesített egy próféciát, Máté idézi a Zs 69:21-et, ahol a Septuaginta ezzel a görög szóval adja vissza a „méreg” jelentésű héber szót. A jeruzsálemi asszonyok borból és epéből álló italt készítettek, nyilvánvalóan azért, hogy enyhítsék az oszlopra feszítettek fájdalmát, a rómaiak pedig nem ellenezték ezt. A Mr 15:23-ban található párhuzamos beszámoló „mirhás bort” említ, vagyis az ital kétségkívül mirhát és keserű epét is tartalmazott.

nem volt hajlandó meginni: Jézus nyilvánvalóan teljesen a tudatánál akart lenni ennél a hitpróbájánál.

szétosztották a felsőruháit: Jn 19:23, 24 olyan részleteket említ, amelyek Máté, Márk és Lukács beszámolójában nem szerepelnek. A négy evangéliumból a következő kép áll össze: a római katonák feltehetőleg sorsot vetettek mind a felső-, mind az alsóruhára; „négy részre osztották” a felsőruhákat úgy, hogy „mindegyik katonának jutott egy”; az alsóruhát nem akarták szétosztani, ezért sorsot vetettek rá; a Messiás öltözékére való sorsvetés pedig beteljesítette a Zs 22:18-at. A kivégzők nyilván gyakran megtartották maguknak az áldozataik ruháit, ezért a kivégzésük előtt elvették tőlük azokat és a tulajdonaikat, ezzel még inkább megalázva őket.

sorsvetéssel: Lásd a Szójegyzékben a „Sorsvetés” címszót.

rablót: Vagy: „banditát”. A görög léi·sztészʹ szó erőszakos rablásra is utalhat, de időnként forradalmárokra is használják. Ugyanez a kifejezés szerepel Barabással kapcsolatban a Jn 18:40-ben, aki a Lk 23:19 szerint „lázadásért és gyilkosságért” volt börtönben. A Lk 23:32, 33, 39-ben található párhuzamos beszámoló bűnözőknek (a görög ka·kurʹgosz szóból származik) nevezi a férfiakat. Ez a görög szó azt jelenti szó szerint, hogy ’aki rosszat vagy gonoszat tesz’.

a fejüket csóválva: Ez a mozdulat gúnyt és megvetést fejezett ki, és általában szavak is párosultak hozzá. Az arra menők tudtukon kívül beteljesítették a Zs 22:7-ben szereplő próféciát.

kínoszlopot: Lásd a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat; továbbá a Mt 10:38; 16:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, ahol átvitt értelemben szerepel ez a kifejezés.

kínoszlopról: Lásd a Mt 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat.

kínoszlopot: Lásd a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat; továbbá a Mt 10:38; 16:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, ahol átvitt értelemben szerepel ez a kifejezés.

kínoszlopról: Lásd a Mt 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat.

a 3. óra körül: Vagyis de. 9 óra körül. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

a 3. óra körül: Vagyis de. 9 óra körül. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

sötétség: Lukács párhuzamos beszámolója azt is hozzáteszi, hogy „kihunyt a napfény” (Lk 23:44, 45). Ez a sötétség Isten egyik csodája volt. Nem idézhette elő napfogyatkozás, mivel az csakis újholdkor van, ez viszont a pászka idején történt, teliholdkor. Továbbá ez a sötétség három órán át tartott, sokkal hosszabb ideig, mint a lehető leghosszabb teljes napfogyatkozás, mely kevesebb, mint 8 perces.

a hatodik órától: Vagyis kb. déli 12 órától. (Lásd a Mt 20:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

a kilencedik óráig: Vagyis kb. du. 3 óráig. (Lásd a Mt 20:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

sötétség: Lásd a Mr 15:33-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Éli, Éli, lama szabaktáni?: Bár egyesek szerint ezek a szavak arámiak, valószínűleg az akkoriban beszélt héber nyelven hangzottak el, amelyen érezhető volt az arámi hatás. Máté és Márk evangéliumában görög átírással szerepelnek, és ez alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy mi volt az eredeti nyelv.

Istenem, Istenem: Azzal, hogy Jézus az égi Atyjához kiáltva Istenének nevezte őt, beteljesítette a Zs 22:1-et. Ezek a gyötrődése során mondott szavak a hallgatói eszébe juttathatták mindazt, amit a 22. zsoltár többi része jövendölt róla, vagyis hogy kigúnyolják, csúfot űznek belőle, a kezére és a lábára vetik magukat, valamint sorsot vetnek a ruháira (Zs 22:6–8, 16, 18).

Illést: Héber eredetű név, melynek jelentése: ’Istenem Jehova’.

savanyú borral: Vagy: „borecettel”. Valószínűleg egy híg, fanyar vagy savanyú borra utal, melyet latinul acetumnak (ecetnek), vagy ha vízzel hígították, poscának hívtak. Ez olcsó ital volt, melyet a szegények ittak, köztük a római katonák is, hogy csillapítsák a szomjukat. A görög oʹxosz szó szerepel a Septuagintában a Zs 69:21-ben is, ahol az a prófécia található, mely szerint a Messiásnak „ecetet” adnak inni.

nádszálra: Vagy: „vesszőre”; „pálcára”. János beszámolójában az „izsópszár” szó szerepel (Jn 19:29; lásd a Szójegyzékben az „Izsóp” címszót).

hogy megmentse: Némelyik ókori kézirat hozzáteszi: „Egy másik fogott egy lándzsát, és átszúrta az oldalát, és vér és víz jött ki.” Más fontos kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak. Hasonló kijelentés található a Jn 19:34-ben, de a Jn 19:33 szerint Jézus ekkor már halott volt. A legtöbb szaktekintély – köztük a Nestle–Aland-féle és a Bibliatársulatok Világszövetsége által készített görög szövegek szerkesztői – úgy véli, hogy János beszámolójának ezeket a szavait később fűzték hozzá Máté beszámolójához másolók. Még Westcott és Hort is, akik a görög szövegükbe kettős szögletes zárójelben beillesztették ezeket a szavakat, kijelentették, hogy ezt a mondatot „nagyon nagy valószínűséggel írástudók toldották be”. Figyelembe véve, hogy a Máté beszámolójáról készült kéziratok eltérően fogalmaznak, és hogy János evangéliumának a szövegével kapcsolatban nincsenek bizonytalanságok, a Jn 19:33, 34-ben található beszámoló nyilvánvalóan a helyes sorrendben írja le az eseményeket, vagyis Jézus már halott volt, amikor a római katona lándzsával átszúrta az oldalát. Ezért ebben a fordításban ezek a szavak nem szerepelnek a Mt 27:49-ben.

kilehelte utolsó leheletét: Szó szerint: „elengedte a szellemét”. Vagy: „meghalt”; „nem lélegzett tovább”. A „szellem” szó (görögül pneuʹma) itt talán a „lélegzés”-re vagy az „életerő”-re utal, amit a görög ek·pneʹó ige (szó szerint: „kilehel”) használata is megerősít a párhuzamos beszámolóban, a Mr 15:37-ben (ahol úgy lett visszaadva, hogy „meghalt”, vagy a magyarázó jegyzet szerint „kilehelte utolsó leheletét”). Egyesek szerint a „kilehel” szónak fordított görög kifejezés itt arra utal, hogy Jézus önként adta fel az életben maradásért vívott küzdelmet, mivel már minden elvégeztetett (Jn 19:30). Jézus készségesen „halálra adta az életét” (Ézs 53:12; Jn 10:11).

szentély: A görög na·oszʹ szó itt a központi épületre utal, ahol a szenthely és a szentek szentje volt.

függönye: Ez a gyönyörűen díszített szövet választotta el a szentek szentjét a szenthelytől a templomban. A zsidó hagyomány szerint ez a súlyos függöny mintegy 18 m hosszú, 9 m széles és 7,4 cm vastag volt. Azáltal, hogy Jehova kettéhasította a függönyt, nemcsak a Fia gyilkosai elleni haragját fejezte ki, hanem azt is nyilvánvalóvá tette, hogy szabaddá vált az út az égbe (Héb 10:19, 20; lásd a Szójegyzéket).

sírok: Vagy: „emléksírok”. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

a felszínre került: A görög e·geiʹro ige, amely azt jelenti, hogy ’felkelt’ valakit, vonatkozhat a feltámadásra, de gyakran használják más szövegkörnyezetekben is. Többek között jelentheti azt, hogy ’kiemel’ egy gödörből, vagy ’felkel’ a földről (Mt 12:11; 17:7; Lk 1:69). Máté nem arról írt, hogy a „szentek” kerültek felszínre, hanem hogy a testük. Minden bizonnyal olyan erős volt a földrengés, hogy a sírok kinyíltak, és a holttestek kikerültek belőlük.

a felszínre került: A görög e·geiʹro ige, amely azt jelenti, hogy ’felkelt’ valakit, vonatkozhat a feltámadásra, de gyakran használják más szövegkörnyezetekben is. Többek között jelentheti azt, hogy ’kiemel’ egy gödörből, vagy ’felkel’ a földről (Mt 12:11; 17:7; Lk 1:69). Máté nem arról írt, hogy a „szentek” kerültek felszínre, hanem hogy a testük. Minden bizonnyal olyan erős volt a földrengés, hogy a sírok kinyíltak, és a holttestek kikerültek belőlük.

szent városba: Jeruzsálemre utal, melyet gyakran azért hívnak szentnek, mert ott volt Jehova temploma (Ne 11:1; Ézs 52:1).

láthatóvá vált: Kétségkívül az 52. versben említett holttestekre utal. (Lásd a Mt 27:52-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

az emberek, akik. . . kifelé jöttek: Vagy: „azok, akik. . . kifelé jöttek”. A görög ige alakja azt mutatja, hogy itt többes számú, hímnemű alanyról van szó, mely az emberekre, nem pedig az 52. versben említett testekre (semlegesnemű a görögben) vonatkozik. Ez kétségtelenül a járókelőkre utal, akik látták a földrengés (51. vers) által kivetett holttesteket, majd bementek a városba, hogy elmondják a történteket.

(És az emberek. . . a szent városba.): A zárójelen belüli információ olyan eseményekre utal, melyekre később került sor.

a szent városba: Vagyis Jeruzsálembe. (Lásd a Mt 4:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

katonatiszt: Vagy: „százados”. Vagyis olyan valaki, aki kb. 100 katona fölött állt a római seregben. Ez a magas rangú tisztviselő talán ott volt Jézus tárgyalásán Pilátus előtt, és hallotta, amikor a zsidók azt mondták, hogy Jézus azt állítja, hogy Isten Fia (Mt 27:27; Jn 19:7).

Magadán: Bár ma nincs Magadán nevű hely a Galileai-tenger környékén, néhány tudós úgy véli, hogy Magadán nem más, mint Magdala, melyről úgy tartják, hogy azonos Hirbet-Madzsdallal (Migdallal). Ez Tibériástól kb. 6 km-re található észak-északnyugatra. A párhuzamos beszámoló (Mr 8:10) Dalmanuta vidékének nevezi ezt a területet. (Lásd a B10-es függ.-et.)

Mária, akit Magdalénának hívtak: Az az asszony, akit gyakran Mária Magdalénának neveztek, először ebben a történetben van megemlítve, mely Jézus prédikálásának második évében játszódik. A megkülönböztető neve, a Magdaléna (jelentése: ’magdalai’; ’Magdalából való’) valószínűleg Magdala városának a nevéből ered. Ez a város a Galileai-tenger nyugati partján, Kapernaum és Tibériás között úgy félúton volt. A feltételezések szerint Mária Magdalában született, vagy ott élt. Mária Magdaléna leginkább a Jézus haláláról és feltámadásáról szóló beszámolóból ismert (Mt 27:55, 56, 61; Mr 15:40; Lk 24:10; Jn 19:25).

Zebedeus: Valószínűleg Jézus nagybátyja volt a felesége, Salómé révén, aki Jézus anyjának, Máriának volt a testvére. Ha ez igaz, János és Jakab Jézus unokatestvérei voltak. (Lásd a Mr 15:40-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Zebedeus fiainak az anyja: Vagyis Jakab és János apostol anyja. Márk beszámolója szerint a két apostol ment oda Jézushoz. Bizonyára tőlük származott a kérés, de az édesanyjukon, Salómén keresztül tudatták azt Jézussal. Salómé valószínűleg Jézus nagynénje volt (Mt 27:55, 56; Mr 15:40, 41; Jn 19:25).

Mária Magdaléna: Itt a megkülönböztető név, a Magdaléna (jelentése: ’magdalai’; ’Magdalából való’) valószínűleg Magdala városának a nevéből ered. Ez a város a Galileai-tenger nyugati partján, Kapernaum és Tibériás között úgy félúton volt. A feltételezések szerint Mária Magdalában született, vagy ott élt. (Lásd a Mt 15:39-hez és a Lk 8:2-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Jakab: Más néven „Kisebb Jakab” (Mr 15:40).

Józsé: Néhány ókori kéziratban a „Józsé” helyett az áll, hogy „József”. A párhuzamos beszámolóban, a Mr 15:40-ben a legtöbb ókori kézirat a „Józsé” szót használja.

Zebedeus fiainak az anyja: Vagyis Jakab és János apostol anyja. (Lásd a Mt 4:21; 20:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Arimateából: A város neve a ’magaslat’, ’magasság’ jelentésű héber szóból származik. A Lk 23:51 úgy nevezi, hogy a júdeaiak egyik városa. (Lásd a B10-es függ.-et.)

József: Az evangéliumírók egyénisége jól látható abból, hogy milyen részleteket osztottak meg Józsefről. Máté, az adószedő, feljegyzi, hogy gazdag volt; Márk, aki a rómaiaknak írt, azt mondja, hogy „a tanács egyik tekintélyes tagja” volt, aki várta Isten királyságát; Lukács, az együttérző orvos, arról számol be, hogy József „jó és igazságos férfi volt”, aki nem támogatta a tanács tagjait abban, amit Jézus ellen kiterveltek; János az egyetlen, aki elmondja Józsefről, hogy Jézus tanítványa volt, de „titokban, mert félt a zsidóktól” (Mr 15:43–46; Lk 23:50–53; Jn 19:38–42).

sírjába: Vagy: „emléksírjába”. Egy mészkősziklába vájt sírkamra, nem pedig egy barlang. Az ilyen sírokban gyakran voltak polcszerű fekvőhelyek vagy fülkék, és ezekbe helyezték el a holttesteket. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

egy nagy követ: Nyilvánvalóan egy kerek kő, mivel a vers szerint a helyére hengerítették, illetve a Mr 16:4 is azt írja, hogy „elhengerítették”, amikor Jézus feltámadt. Elképzelhető, hogy egy tonnánál is több volt a súlya.

Jakab, aki Alfeus fia: Kétségtelenül ugyanaz a tanítvány, mint a Mr 15:40-ben említett „Kisebb Jakab”. Az általános nézet szerint Alfeus nem más, mint Klópás (Jn 19:25), aki egyúttal „a másik Mária” férje volt (Mt 27:56; 28:1; Mr 15:40; 16:1; Lk 24:10). Az itt említett Alfeus kétségkívül nem az az Alfeus, aki a Mr 2:14 szerint Lévi apja.

Klópás: A Bibliában csak itt fordul elő ez a név. Sok tudós egyetért abban, hogy Klópás megegyezett a Mt 10:3; Mr 3:18; Cs 1:13-ban említett Alfeussal. Más bibliai példák is mutatják, hogy nem volt szokatlan, hogy valakinek két neve is legyen, melyet egyformán használtak. (Vesd össze: Mt 9:9; 10:2, 3; Mr 2:14.)

a másik Mária: Vagyis a Mt 27:56-ban említett „Mária, Jakab és Józsé anyja”. A Mt 28:1; Mr 15:40, 47; 16:1; Lk 24:10 és a Jn 19:25 is utal rá. (Lásd a Mr 3:18-hoz és a Jn 19:25-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a következő napon: Vagyis niszán 15-én. A niszán 14-ét követő nap mindig sabbatnak számított, vagyis a pihenés szent napja volt, függetlenül attól, hogy a hét melyik napjára esett. Ráadásul i. sz. 33-ban niszán 15-e a hetenkénti, szokásos sabbatra esett, ezért az a nap „nagy sabbat” volt, vagyis kétszeresen is sabbat volt (Jn 19:31; lásd a B12-es függ.-et).

előkészületi nap: A heti sabbatot megelőző nap elnevezése. A zsidók ezen a napon tettek előkészületeket a sabbatra. Ilyenkor előkészítették a sabbatra szánt ételeket, és befejeztek minden olyan sürgős munkát, amely nem várhatott a sabbat utáni napig. Ebben az esetben az előkészületi nap niszán 14-ére esett (Mr 15:42; lásd a Szójegyzéket).

három nap és három éjjel: Más bibliai beszámolókból kiderül, hogy ez a kifejezés utalhat három nap valamennyi részére is, illetve hogy egy napnak egy részét az egész napnak is tekinthették (1Mó 42:17, 18; 1Ki 12:5, 12; Mt 27:62–66; 28:1–6).

Három nap: Ez a kifejezés három napnak a részeire is utalhat. A következő parancs is erre enged következtetni: „biztosítsák a sírt a harmadik napig”, nem pedig a negyedik napig (Mt 27:64; lásd a Mt 12:40-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

ennek az utóbbi csalásnak rosszabb következményei lennének, mint az előbbinek: Kétségkívül arra utal, hogy ennek a feltételezett „csalásnak”, vagyis Jézus feltámadásának, rosszabb következményei lennének, mint az előbbi „csalásnak”, vagyis annak, hogy azt állította, ő a Messiás. Jézus ellenségei minden bizonnyal tudták, hogy ha Jézus feltámad, akkor az az állítása, hogy ő a Messiás, igaznak fog bizonyulni.

őröket: Pilátus nyilvánvalóan gondoskodott egy csapat római katonáról (Mt 28:4, 11). Ha ezek az őrök a zsidó templomi rendőrséghez tartoztak volna, a zsidóknak nem kellett volna kéréssel fordulniuk Pilátushoz ez ügyben. Továbbá a papok azt az ígéretet tették a katonáknak, hogy majd ők rendezik az ügyet a kormányzóval, ha netalán a fülébe jutna annak a híre, hogy Jézus teste eltűnt (Mt 28:14).

Multimédia

Felirat Poncius Pilátus nevével
Felirat Poncius Pilátus nevével

1961-ben az izraeli Caesareában, az ókori római színház ásatásai során a régészek találtak egy kőlapot, melyen jól kivehetően szerepel Pilátus neve latinul (a kőlap másolata a képen). A neve többször előfordul a bibliai feljegyzésekkel nagyjából egy időben készült történelmi művekben is.

Szög egy sarokcsontban
Szög egy sarokcsontban

Ezen a fényképen egy emberi sarokcsontról készült másolat látható, átszúrva egy 11,5 cm hosszú vasszöggel. Az eredeti leletet 1968-ban tárták fel egy észak-jeruzsálemi ásatáson, és a római korból származik. Archeológiai bizonyítékul szolgál arra, hogy amikor valakit kivégeztek, valószínűleg szögekkel rögzítették egy faoszlopra. Talán Jézus Krisztus megfeszítésekor is ilyen szögeket használtak a római katonák. A leletre egy kőből vésett dobozban, vagyis osszáriumban találtak rá, amelybe az elhunyt kiszáradt csontjait helyezték, miután a húsa már elbomlott. Ez arra utal, hogy egy oszlopon kivégzett személyt is eltemethettek.

Sírkamra
Sírkamra

A zsidók általában egy barlangba vagy egy sziklába vájt üregbe temették a halottaikat. A sírok a szokásoknak megfelelően a városon kívül helyezkedtek el, kivételt képeztek ezalól a királyok sírjai. Figyelemre méltó, hogy milyen egyszerűek azok a zsidó sírok, melyeket megtaláltak. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a zsidók vallása nem engedte meg a halottak imádatát, és nem támogatta azt az elképzelést, miszerint az emberek a haláluk után öntudatuknál vannak, és tovább élnek egy szellembirodalomban.