Márk 15:1–47

15  Amint hajnalodott, tanácskozást tartottak a magas rangú papok a vénekkel és az írástudókkal, vagyis az egész szanhedrin,+ és megkötözték Jézust, elvezették, és átadták Pilátusnak.+  Így hát Pilátus feltette neki a kérdést: „Te vagy a zsidók királya?”+ Ő így válaszolt: „Te mondod.”+  A magas rangú papok azonban sok mindennel vádolták őt.+  Pilátus ekkor ismét kérdezgetni kezdte őt: „Nem felelsz semmit?+ Nézd, mennyi vádat hoznak fel ellened!”+  Jézus azonban ettől kezdve nem válaszolt neki, úgyhogy Pilátus nagyon csodálkozott.+  Ünnepekkor* szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek.+  Abban az időben egy Barabás nevű rab börtönben volt a lázadókkal együtt, akik a lázadásukkor gyilkosságot követtek el.  A sokaság tehát felment, és kérni kezdték Pilátust, hogy tegye meg nekik, amit szokott.  Ő így válaszolt nekik: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?”+ 10  Ugyanis tisztában volt vele, hogy irigységből adták át neki a magas rangú papok.+ 11  De a papok felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabás szabadon engedését kérjék.+ 12  Pilátus ismét megkérdezte tőlük: „Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának hívtok?”+ 13  Azok újra felkiáltottak: „Feszítsd oszlopra!”+ 14  Pilátus azonban ezt mondta nekik: „De hát mi rosszat tett?” Ám azok annál inkább kiáltoztak: „Feszítsd oszlopra!”+ 15  Pilátus eleget akart tenni a sokaságnak, ezért szabadon engedte Barabást. Jézust pedig, miután megostoroztatta,+ átadta, hogy feszítsék oszlopra.+ 16  A katonák pedig elvezették az udvarba, azaz a kormányzói palotába, és összehívták az egész katonai egységet.+ 17  Majd bíborszínű ruhába öltöztették őt, töviskoronát fontak, és rátették.+ 18  Aztán így kezdtek kiáltozni: „Légy üdvözölve, te zsidók királya!” 19  És nádszállal ütötték a fejét, leköpték, letérdeltek, és meghajoltak előtte. 20  Végül, miután gúnyt űztek belőle, levették róla a bíborszínű ruhát, és ráadták a saját felsőruháit. Ezután kivezették, hogy oszlopra feszítsék.+ 21  Egy arra menő embert pedig, egy bizonyos cirénei Simont – Alexander és Rúfusz apját, aki éppen vidékről jött – arra kényszerítettek, hogy vigye* a kínoszlopot.+ 22  Elvitték hát a Golgota nevű helyre, ami lefordítva ’koponyahelyet’ jelent.+ 23  Itt kábító hatású mirhás bort akartak adni neki,+ de ő nem fogadta el. 24  Majd oszlopra feszítették, és szétosztották a felsőruháit, sorsot vetve rájuk, hogy eldöntsék, ki mit kapjon.+ 25  A harmadik óra volt, amikor oszlopra feszítették. 26  És az ellene szóló vádat tartalmazó felirat ez volt: „A zsidók királya”.+ 27  Ezenkívül oszlopra feszítettek mellette két rablót, az egyiket a jobbja, a másikat a balja felől.+ 28  —— 29  Az arra menők becsmérlően beszéltek hozzá, és a fejüket csóválva+ ezt mondták: „Hah! Te, aki állítólag lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted,+ 30  mentsd meg magad, és szállj le a kínoszlopról!” 31  Hasonlóképpen a magas rangú papok is gúnyt űztek belőle maguk között az írástudókkal együtt, és ezt mondták: „Másokat megmentett, önmagát nem tudja megmenteni!+ 32  Szálljon le most a Krisztus, Izrael királya a kínoszlopról, hogy lássunk és higgyünk.”+ Még azok is gyalázták, akiket mellette feszítettek oszlopra.+ 33  Amikor eljött a hatodik óra, sötétség borult az egész vidékre* a kilencedik óráig.+ 34  És a kilencedik órában Jézus felkiáltott: „Éli, Éli, lama szabaktáni?”, ami lefordítva azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”+ 35  Amikor némelyek a közelben állók közül ezt hallották, így szóltak: „Nézzétek! Illést hívja.” 36  Majd valaki elfutott, átitatott egy szivacsot savanyú borral, rátette egy nádszálra, és odanyújtotta neki, hogy igyon,+ ezt mondva: „Hagyjátok! Lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye.” 37  Jézus pedig felkiáltott, és meghalt.+ 38  És a szentély függönye+ felülről az aljáig kettéhasadt.+ 39  Mikor pedig a katonatiszt, aki ott állt vele szemben, látta, hogy ilyen körülmények között halt meg, ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia* volt.”+ 40  Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyeltek; köztük Mária Magdaléna, továbbá Mária, aki Kisebb Jakab és Józsé anyja, és Salómé+, 41  akik mindig elkísérték, és gondoskodtak róla,+ amikor Galileában volt, és sok más asszony, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. 42  Mikor pedig már késő délután volt, és mivel előkészületi nap, azaz a sabbat előtti nap volt, 43  eljött az Arimateából való József, a tanács egyik tekintélyes tagja, aki maga is várta Isten királyságát. Felbátorodott, bement Pilátus elé, és elkérte Jézus testét.+ 44  De Pilátus csodálkozott, hogy már meg is halt, és magához hívatva a katonatisztet, megkérdezte tőle, hogy Jézus valóban meghalt-e már. 45  Így, miután a katonatiszttől megbizonyosodott róla, odaadta a holttestet Józsefnek. 46  Ő pedig finom lenvásznat vásárolt, levette őt, és begöngyölte a finom lenvászonba, majd egy sziklába vágott sírba+ fektette, és egy követ hengerített a sír bejáratához.+ 47  Mária Magdaléna és Mária, Józsé anyja pedig továbbra is csak nézték a helyet, ahová Jézust fektették.+

Lábjegyzetek

Vagy: „minden ünnepen”.
Vagy: „emelje fel”.
Szó szerint: „földre”.
Esetleg: „Isten egyik fia”; „egy istennek a fia”.

Jegyzetek

szanhedrin: Vagyis a Jeruzsálemben ülésező zsidó legfelsőbb bíróság. A „szanhedrin”-nek fordított görög szó (szü·neʹdri·on) szó szerint azt jelenti, hogy ’leül valakivel’. Bár ez egy általános kifejezés egy gyűlésre vagy összejövetelre, Izraelben egy vallási bírói testületre vagy bíróságra is utalhatott. (Lásd a Mt 5:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzéket; továbbá, hogy hol lehetett a szanhedrin terme, lásd a B12-es függ.-et.)

szanhedrin: Lásd a Mt 26:59-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Pilátusnak: Júdea római kormányzója (prefektusa) volt, és Tibériusz császár nevezte ki i. sz. 26-ban. Nagyjából 10 évig uralkodott. Pilátusról világi írók is említést tesznek, így például a római történetíró, Tacitus, aki leírta, hogy Pilátus rendelte el Krisztus kivégzését Tibériusz uralkodásának az idején. Az izraeli Caesareában egy ókori római színház ásatásai során találtak egy latin feliratot, melyen ez állt: „Poncius Pilátus, Júdea prefektusa”. (Hogy milyen területek tartoztak Poncius Pilátus fennhatósága alá, lásd a B10-es függ.-et.)

Te vagy a zsidók királya?: A Római Birodalom területén senki nem uralkodhatott királyként a császár jóváhagyása nélkül. Így amikor Pilátus kihallgatta Jézust, a kérdései egyértelműen Jézus királyi mivoltára irányultak.

Te mondod: Ez a válasz kétségkívül megerősíti, hogy Pilátus állítása igaz. (Vesd össze a Mt 26:25, 64-hez tartozó magyarázó jegyzetekkel.) Bár Jézus elismeri, hogy király, nem abban az értelemben az, ahogy Pilátus gondolja, hiszen Jézus királysága „nem része e világnak”, vagyis nem jelent veszélyt Rómára nézve (Jn 18:33–37).

Te vagy a zsidók királya?: Lásd a Mt 27:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Te mondod: Lásd a Mt 27:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

szabadon szokott engedni egy rabot: Erről mind a négy evangélium beszámol (Mt 27:15–23; Lk 23:16–25; Jn 18:39, 40). A Héber iratokban nem található erre a szokásra utalás vagy példa. De úgy tűnik, Jézus idejére már kialakult ez a zsidó hagyomány. A rómaiaknak nem volt furcsa ez az eljárás, mivel a bizonyítékok szerint náluk megszokott volt, hogy szabadon engedjenek rabokat azért, hogy a tömeg kedvében járjanak.

újra: Ahogy arra a Lk 23:18–23 rámutat, a tömeg legalább háromszor kiáltott fel, azt követelve Pilátustól, hogy végezze ki Jézust. Márk beszámolója arra utal, hogy Pilátus háromszor tett fel kérdéseket a tömegnek Jézussal kapcsolatban (Mr 15:9, 12, 14).

megostoroztatta: A rómaiak a flagellumként ismert kegyetlen eszközzel ostorozták az áldozataikat. Az itt használt görög ige (phra·gel·loʹó, jelentése ’megostoroz’) a latin flagellum szóból származik. Ennek volt egy nyele, amelyhez számos kötelet vagy bőrszíjat rögzítettek. A szíjakra sokszor éles csont- vagy fémdarabokat erősítettek nehezékként, hogy az ütés még fájdalmasabb legyen. Ez súlyos zúzódásokat okozott, cafatokra tépte a húst, és még halálhoz is vezethetett.

a kormányzói palotába: A görög prai·tóʹri·on szó (a latin praetorium szóból) a római kormányzók rezidenciáját jelöli. Jeruzsálemben valószínűleg arról a palotáról volt szó, amelyet Nagy Heródes épített. Ez a felsővárosnak, azaz Jeruzsálem déli részének az északnyugati sarkában állt. (Lásd a B12-es függ.-et.) Pilátus csak bizonyos alkalmakkor lakott itt, például ünnepekkor, mivel mindig fennállt a veszélye a lázongásnak. Általában Cezáreában tartózkodott.

a kormányzói palotába: Lásd a Mt 27:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

bíborszínű ruhába öltöztették: Ezt azért tették, hogy gúnyt űzzenek Jézusból, és nevetségessé tegyék a királyi hatalmát. Máté beszámolója szerint (27:28) a katonák „skarlátpiros köpenyt” borítottak Jézusra, egy olyan ruhát, melyet királyok, főtisztviselők és katonatisztek viseltek. Márk és János (19:2) viszont arról ír, hogy a ruha bíborszínű volt, de az ókorban bíborszínűnek neveztek bármit, ami a piros és a kék színek keveréke volt. Továbbá hogy valaki pontosan milyen színt látott, azon múlt, hogy milyen szögből látta az adott tárgyat, hogyan verődött vissza a fény, és milyen volt a háttér. Az, hogy az evangéliumírók különböző színt említenek, azt mutatja, hogy nem egyszerűen lemásolták egymás beszámolóját.

töviskoronát: Jézus a bíborszínű köpenyen kívül (melyet korábban említ a vers) még más dolgokat is kapott, melyek a királyi hatalom jelképeinek gyenge utánzatai voltak: töviskoronát, illetve a Mt 27:29 szerint „nádszálat” jogarként.

Légy üdvözölve: Szó szerint: „Örülj”. Úgy üdvözölték, ahogy a császárt szokták, nyilván azért, hogy nevetségessé tegyék amiatt, hogy királynak mondta magát.

Légy üdvözölve: Lásd a Mt 27:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

leköpik: Ha leköptek egy embert, vagy az arcába köptek, az a rendkívüli megvetés, gyűlölet vagy megbotránkozás jele volt, mellyel megalázták az áldozatot (4Mó 12:14; 5Mó 25:9). Jézus itt arról beszélt, hogy így fognak bánni vele, és ezzel beteljesedett egy Messiásról szóló prófécia: „Nem rejtettem el arcomat a megaláztatás és a köpdösés elől” (Ézs 50:6). Leköpték, amikor a szanhedrin előtt állt (Mr 14:65), és a római katonák is ezt tették vele, miután Pilátus kihallgatta (Mr 15:19).

hódoljunk neki: Vagy: „meghajoljunk előtte”. Amikor a pro·szkü·neʹó görög ige egy isten vagy istenség imádatára utal, akkor „imád”-nak van fordítva. Ebben a szövegrészben az asztrológusok viszont afelől érdeklődtek, hogy hol van „a zsidók királya, aki megszületett”. Tehát itt egyértelműen egy emberi király, nem pedig egy isten iránti hódolatra vagy tiszteletre utal. Hasonló értelemben szerepel a Mr 15:18, 19-ben, ahol a katonákkal kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy gúnyolódva „meghajoltak” Jézus előtt, és a zsidók királyának nevezték őt. (Lásd a Mt 18:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

leköpték: Az, hogy ilyen megvetően bántak Jézussal, beteljesítette Jézus saját szavait a Mr 10:34-ben, valamint az Ézs 50:6-ban található próféciát a Messiásra vonatkozóan. (Lásd a Mr 10:34-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

meghajoltak előtte: Vagy: „hódoltak neki”; „tisztelettel adóztak neki”. Itt a pro·szkü·neʹó görög ige azokra a katonákra utal, akik gúnyosan meghajoltak Jézus előtt, a zsidók királyának nevezve őt (Mr 15:18; lásd a Mt 2:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet).

oszlopra feszítsék: Vagy: „oszlophoz rögzítsék”. Itt fordul elő először a görög sztau·roʹó ige abból a több mint 40 helyből, ahol megtalálható a Keresztény görög iratokban. Ez a görög sztau·roszʹ főnév („kínoszlop”) igei alakja. (Lásd a Mt 10:38; 16:24; 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Kínoszlop”; „Oszlopra feszítés” címszavakat.) Az igei alak található meg a Septuagintában az Esz 7:9-ben, ahol arra adtak utasítást, hogy akasszák fel Hámánt egy több mint 20 m magas oszlopra. A klasszikus görögben ezt jelentette a kifejezés: ’karókkal körbevesz’, ’karósáncot vagy cölöpkerítést alakít ki’.

oszlopra feszítsék: Vagy: „oszlophoz rögzítsék”. (Lásd a Mt 20:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben a „Kínoszlop”; „Oszlopra feszítés” címszavakat.)

cirénei: Egy város Észak-Afrika partja mentén, Kréta szigetétől dél-délnyugatra. (Lásd a B13-as függ.-et.)

arra kényszerít, hogy menj el vele: Arra utal, hogy a római hatóságoknak joguk volt munkára kötelezni az állampolgáraikat. Például bármire kényszeríthették az embereket és az állatokat, amiről úgy gondolták, hogy a hivatalos ügyek lebonyolításához szükséges. Ez történt a cirénei Simonnal is, akit a római katonák arra kényszerítettek, hogy vigye Jézus kínoszlopát (Mt 27:32).

kínoszlopot: Lásd a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat; továbbá a Mt 10:38; 16:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, ahol átvitt értelemben szerepel ez a kifejezés.

cirénei: Lásd a Mt 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Alexander és Rúfusz apját: Csak Márk jegyzi meg ezt a részletet a cirénei Simonról.

arra kényszerítettek: Arra utal, hogy a római hatóságoknak joguk volt munkára kötelezni az állampolgáraikat. Például bármire kényszeríthették az embereket és az állatokat, amiről úgy gondolták, hogy a hivatalos ügyek lebonyolításához szükséges. (Lásd a Mt 5:41-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

kínoszlopot: Lásd a Mt 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Golgotának: A ’koponya’ jelentésű héber szóból származik. (Lásd a Jn 19:17-et; vesd össze a Bí 9:53-mal, ahol a héber gul·góʹleth szó „koponyá”-nak van fordítva.) Jézus napjaiban ez a hely Jeruzsálem városfalain kívül helyezkedett el. Ám bizonytalan, hogy pontosan hol lehetett. (Lásd a B12-es függ.-et.) A bibliai beszámoló nem mondja, hogy a Golgota egy hegyen volt, bár azt megemlíti, hogy néhányan távolról figyelték az oszlopra feszítést (Mr 15:40; Lk 23:49).

Golgota: Lásd a Mt 27:33-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

koponyahelyet: A görög Kra·niʹu Toʹposz kifejezés a héber Golgota szó fordítása. (Lásd a Jn 19:17-et és a Golgota szóhoz tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben.) Néhány magyar bibliafordításban a kálvária szó található a Lk 23:33-ban, a Vulgatában szereplő latin calvaria szó (jelentése: ’koponya’) alapján.

epével: A görög kho·léʹ szó egy növényekből készült keserű folyadékra vagy egy keserű anyagra utal. Annak bizonyítására, hogy ez az esemény beteljesített egy próféciát, Máté idézi a Zs 69:21-et, ahol a Septuaginta ezzel a görög szóval adja vissza a „méreg” jelentésű héber szót. A jeruzsálemi asszonyok borból és epéből álló italt készítettek, nyilvánvalóan azért, hogy enyhítsék az oszlopra feszítettek fájdalmát, a rómaiak pedig nem ellenezték ezt. A Mr 15:23-ban található párhuzamos beszámoló „mirhás bort” említ, vagyis az ital kétségkívül mirhát és keserű epét is tartalmazott.

mirhás bort: Mt 27:34-ben található párhuzamos beszámoló „epével kevert bort” említ. Az ital kétségkívül mirhát és keserű epét is tartalmazott. Ezzel a keverékkel kétségkívül a fájdalmat akarták enyhíteni. (Lásd az ő nem fogadta el kifejezéshez tartozó magyarázó jegyzetet ebben a versben és a Mt 27:34-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

ő nem fogadta el: Jézus nyilvánvalóan teljesen a tudatánál akart lenni ennél a hitpróbájánál.

szétosztották a felsőruháit: Jn 19:23, 24 olyan részleteket említ, amelyek Máté, Márk és Lukács beszámolójában nem szerepelnek. A négy evangéliumból a következő kép áll össze: a római katonák feltehetőleg sorsot vetettek mind a felső-, mind az alsóruhára; „négy részre osztották” a felsőruhákat úgy, hogy „mindegyik katonának jutott egy”; az alsóruhát nem akarták szétosztani, ezért sorsot vetettek rá; a Messiás öltözékére való sorsvetés pedig beteljesítette a Zs 22:18-at. A kivégzők nyilván gyakran megtartották maguknak az áldozataik ruháit, ezért a kivégzésük előtt elvették tőlük azokat és a tulajdonaikat, ezzel még inkább megalázva őket.

szétosztották a felsőruháit: Lásd a Mt 27:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

sorsot vetve: Lásd a Szójegyzékben a „Sorsvetés” címszót.

A harmadik óra: Vagyis kb. de. 9 óra. Néhányan egy látszólagos ellentmondásra hívják fel a figyelmet e között a beszámoló és a Jn 19:14–16-ban található beszámoló között, ahol az olvasható, hogy Pilátus „a 6. óra körül” adta át Jézust a zsidóknak, hogy végezzék ki. Habár az Írások teljes egészében nem világítanak rá a különbség okára, a következő pontokat érdemes megvizsgálni: Az evangéliumi beszámolók alapvetően összhangban vannak azt illetően, hogy mikor történtek az események Jézus földi életének utolsó napján. Mind a négy beszámoló arra utal, hogy a papok és a vének kora reggel találkoztak, majd pedig a római kormányzóhoz, Poncius Pilátushoz vitették Jézust (Mt 27:1, 2; Mr 15:1; Lk 22:66–23:1; Jn 18:28). Máté, Márk és Lukács arról írnak, hogy amikor Jézus már az oszlopon volt, akkor sötétség borult az egész vidékre „a hatodik órától fogva a kilencedik óráig” (Mt 27:45, 46; Mr 15:33, 34; Lk 23:44). Egy tényező, amely hatással lehetett arra, hogy hogyan adták meg Jézus kivégzésének az idejét, az, hogy a korbácsolást, vagyis ostorozást sokan a kivégzési folyamat részének tekintették. A korbácsolás időnként annyira kegyetlen volt, hogy az áldozat belehalt. Jézus esetében olyan súlyos volt, hogy egy idő után már nem bírta, és meg kellett kérni egy másik embert, hogy vigye a kínoszlopát (Lk 23:26; Jn 19:17). Ha a korbácsolást a kivégzési folyamat kezdetének tekintették, akkor bizonyos időnek el kellett telnie addig, amíg Jézust ténylegesen az oszlopra feszítették. Ezt támasztja alá az is, hogy a Mt 27:26 és a Mr 15:15 együtt említi a korbácsolást (ostorozást) és az oszlopra feszítést. Vagyis különböző emberek talán különböző időpontra tették a kivégzést, annak függvényében, hogy szerintük mikor kezdődött el a folyamat. Ez megmagyarázná, hogy Pilátus miért lepődött meg, amikor megtudta, hogy Jézus az oszlopra feszítése után nem sokkal már meg is halt (Mr 15:44). Továbbá a bibliaírók sokszor követték azt a gyakorlatot, hogy egy napot négy háromórás időszakra osztottak fel, ahogy azt az éjszakákkal is tették. Ha így osztották fel a nappalokat, akkor ez magyarázatot ad arra, hogy miért van gyakran utalás a 3., 6., 9. órára a napfelkeltétől, kb. reggel 6 órától kezdődően (Mt 20:1–5; Jn 4:6; Cs 2:15; 3:1; 10:3, 9, 30). Emellett a legtöbb embernek nem volt precíz időjelző eszköze, ezért sokszor a „körül” szó szerepel egy adott nap időpontja mellett, ahogy arra a Jn 19:14-ben is találunk egy példát (Mt 27:46; Lk 23:44; Jn 4:6; Cs 10:3, 9). Összegzésképpen: Márk talán együtt utalt a korbácsolásra és az oszlopra feszítésre, míg János csak az oszlopra feszítésre gondolt. Talán mindkét író a legközelebbi háromórás egységre hivatkozott, János pedig még hozzátette a „körül” szót is. Ezek a tényezők járulhattak hozzá a beszámolókban említett időpontok közötti eltéréshez. Végül pedig az, hogy János, aki évtizedekkel később írta az evangéliumát, egy olyan időpontra utal, mely eltér Márk feljegyzésétől, arra mutat rá, hogy János nem egyszerűen csak lemásolta Márk beszámolóját.

rablót: Vagy: „banditát”. A görög léi·sztészʹ szó erőszakos rablásra is utalhat, de időnként forradalmárokra is használják. Ugyanez a kifejezés szerepel Barabással kapcsolatban a Jn 18:40-ben, aki a Lk 23:19 szerint „lázadásért és gyilkosságért” volt börtönben. A Lk 23:32, 33, 39-ben található párhuzamos beszámoló bűnözőknek (a görög ka·kurʹgosz szóból származik) nevezi a férfiakat. Ez a görög szó azt jelenti szó szerint, hogy ’aki rosszat vagy gonoszat tesz’.

Néhány későbbi kéziratban itt ez áll: „És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: »És a törvénytelenek közé számították.«” Ez az Ézs 53:12 egy részének az idézete. Azonban ezek a szavak a legkorábbi és legmegbízhatóbb kéziratokban nem szerepelnek, és nyilvánvalóan nem alkotják részét Márk eredeti szövegének sem. Egy hasonló kijelentés a Lk 22:37-ben része az ihletett szövegnek. Néhányan úgy vélik, hogy egy másoló szúrta be Márk beszámolójába a Lukácsnál levő szavakat. (Lásd az A3-as függ.-et.)

a fejüket csóválva: Ez a mozdulat gúnyt és megvetést fejezett ki, és általában szavak is párosultak hozzá. Az arra menők tudtukon kívül beteljesítették a Zs 22:7-ben szereplő próféciát.

fejüket csóválva: Lásd a Mt 27:39-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

kínoszlopot: Lásd a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat; továbbá a Mt 10:38; 16:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, ahol átvitt értelemben szerepel ez a kifejezés.

kínoszlopot: Lásd a Szójegyzékben az „Oszlopra feszítés” és a „Kínoszlop” címszavakat; továbbá a Mt 10:38; 16:24-hez tartozó magyarázó jegyzeteket, ahol átvitt értelemben szerepel ez a kifejezés.

a 3. óra körül: Vagyis de. 9 óra körül. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

a 3. óra körül: Vagyis de. 9 óra körül. Az i. sz. I. században a zsidók 12 órára osztották a nappalt, és napfelkeltétől, kb. 6 órától számolták (Jn 11:9). Ezért a 3. óra de. 9 óra körül lehetett, a 6. óra déli 12 óra körül, a 9. óra pedig du. 3 óra körül. Mivel akkoriban nem voltak pontos időjelző eszközök, általában csak hozzávetőlegesen adták meg egy esemény időpontját (Jn 1:39; 4:6; 19:14; Cs 10:3, 9).

a hatodik óra: Vagyis kb. déli 12 óra. (Lásd a Mt 20:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

sötétség: Lukács párhuzamos beszámolója azt is hozzáteszi, hogy „kihunyt a napfény” (Lk 23:44, 45). Ez a sötétség Isten egyik csodája volt. Nem idézhette elő napfogyatkozás, mivel az csakis újholdkor van, ez viszont a pászka idején történt, teliholdkor. Továbbá ez a sötétség három órán át tartott, sokkal hosszabb ideig, mint a lehető leghosszabb teljes napfogyatkozás, mely kevesebb, mint 8 perces.

a kilencedik óráig: Vagyis kb. du. 3 óráig. (Lásd a Mt 20:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Éli, Éli, lama szabaktáni?: Bár egyesek szerint ezek a szavak arámiak, valószínűleg az akkoriban beszélt héber nyelven hangzottak el, amelyen érezhető volt az arámi hatás. Máté és Márk evangéliumában görög átírással szerepelnek, és ez alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy mi volt az eredeti nyelv.

Istenem, Istenem: Azzal, hogy Jézus az égi Atyjához kiáltva Istenének nevezte őt, beteljesítette a Zs 22:1-et. Ezek a gyötrődése során mondott szavak a hallgatói eszébe juttathatták mindazt, amit a 22. zsoltár többi része jövendölt róla, vagyis hogy kigúnyolják, csúfot űznek belőle, a kezére és a lábára vetik magukat, valamint sorsot vetnek a ruháira (Zs 22:6–8, 16, 18).

Éli, Éli, lama szabaktáni?: Lásd a Mt 27:46-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Istenem, Istenem: Lásd a Mt 27:46-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Illést: Héber eredetű név, melynek jelentése: ’Istenem Jehova’.

savanyú borral: Vagy: „borecettel”. Valószínűleg egy híg, fanyar vagy savanyú borra utal, melyet latinul acetumnak (ecetnek), vagy ha vízzel hígították, poscának hívtak. Ez olcsó ital volt, melyet a szegények ittak, köztük a római katonák is, hogy csillapítsák a szomjukat. A görög oʹxosz szó szerepel a Septuagintában a Zs 69:21-ben is, ahol az a prófécia található, mely szerint a Messiásnak „ecetet” adnak inni.

nádszálra: Vagy: „vesszőre”; „pálcára”. János beszámolójában az „izsópszár” szó szerepel (Jn 19:29; lásd a Szójegyzékben az „Izsóp” címszót).

kilehelte utolsó leheletét: Szó szerint: „elengedte a szellemét”. Vagy: „meghalt”; „nem lélegzett tovább”. A „szellem” szó (görögül pneuʹma) itt talán a „lélegzés”-re vagy az „életerő”-re utal, amit a görög ek·pneʹó ige (szó szerint: „kilehel”) használata is megerősít a párhuzamos beszámolóban, a Mr 15:37-ben (ahol úgy lett visszaadva, hogy „meghalt”, vagy a magyarázó jegyzet szerint „kilehelte utolsó leheletét”). Egyesek szerint a „kilehel” szónak fordított görög kifejezés itt arra utal, hogy Jézus önként adta fel az életben maradásért vívott küzdelmet, mivel már minden elvégeztetett (Jn 19:30). Jézus készségesen „halálra adta az életét” (Ézs 53:12; Jn 10:11).

meghalt: Vagy: „kilehelte utolsó leheletét”. (Lásd a Mt 27:50-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

szentély: A görög na·oszʹ szó itt a központi épületre utal, ahol a szenthely és a szentek szentje volt.

függönye: Ez a gyönyörűen díszített szövet választotta el a szentek szentjét a szenthelytől a templomban. A zsidó hagyomány szerint ez a súlyos függöny mintegy 18 m hosszú, 9 m széles és 7,4 cm vastag volt. Azáltal, hogy Jehova kettéhasította a függönyt, nemcsak a Fia gyilkosai elleni haragját fejezte ki, hanem azt is nyilvánvalóvá tette, hogy szabaddá vált az út az égbe (Héb 10:19, 20; lásd a Szójegyzéket).

testőrt: Az itt használt görög szpe·ku·laʹtór szó egy jövevényszó a latinból (speculator), és utalhat egy testőrre, egy futárra és időnként egy kivégzőre. Mintegy 30 latin katonai, jogi, pénzügyi szónak, illetve háztartással kapcsolatos kifejezésnek a görög megfelelőjét találjuk meg a Keresztény görög iratokban, főleg Márk és Máté írásában. A bibliaírók közül Márk élt a legtöbb latin kifejezéssel. Ez alátámasztja azt az elképzelést, hogy az evangéliumát Rómában írta, főként a nem zsidóknak, azon belül is elsősorban a rómaiaknak. (Lásd a Jn 19:20-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

latinul: A Biblia ihletett szövegében egyedül itt van konkréten megemlítve a latin nyelv. Jézus napjaiban a latin volt Izraelben a római hatóságok nyelve. Hivatalos feliratokon latin szövegek voltak, bár az emberek általában nem ezen a nyelven beszéltek. Ez megmagyarázza, hogy miért készíttette el Pilátus a Jézus Krisztus feje feletti feliratot – ahogy arról a Jn 19:19 ír – a hivatalos latin mellett héberül és görögül (koiné) is. A Keresztény görög iratokban számos latin eredetű szó és kifejezés található. (Lásd a Szójegyzékben a „Latin nyelv” címszót, valamint a „Márk evangéliumának áttekintése” című részt.)

katonatiszt: Vagy: „százados”, vagyis olyan valaki, aki kb. 100 katona fölött állt a római seregben. Ez a magas rangú tisztviselő talán ott volt Jézus tárgyalásán Pilátus előtt, és hallotta, amikor a zsidók azt mondták, hogy Jézus azt állítja, hogy Isten Fia (Mr 15:16; Jn 19:7). Márk itt a görög ken·tü·riʹón szót használja. Ez egy latin jövevényszó, és a Mr 15:44, 45-ben is szerepel. (Lásd a „Márk evangéliumának áttekintése” című részt, valamint a Mr 6:27-hez és a Jn 19:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Mária Magdaléna: Itt a megkülönböztető név, a Magdaléna (jelentése: ’magdalai’; ’Magdalából való’) valószínűleg Magdala városának a nevéből ered. Ez a város a Galileai-tenger nyugati partján, Kapernaum és Tibériás között úgy félúton volt. A feltételezések szerint Mária Magdalában született, vagy ott élt. (Lásd a Mt 15:39-hez és a Lk 8:2-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Mária Magdaléna: Lásd a Mt 27:56-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

Kisebb Jakab: Jézus egyik apostola, Alfeus fia (Mt 10:2, 3; Mr 3:18; Lk 6:15; Cs 1:13). A „Kisebb” név arra utalhat, hogy ez a Jakab alacsonyabb vagy fiatalabb volt, mint a másik Jakab apostol, Zebedeus fia.

Józsé: Héber eredetű név, a Jósifia rövidített formája, jelentése: ’tegyen hozzá (gyarapítsa) Jah’; ’Jah hozzátett (gyarapította)’. Bár néhány kéziratban itt az áll, hogy „József”, az ókori kéziratok többségében a Józsé név szerepel. (Vesd össze a párhuzamos beszámolóval, a Mt 27:56-tal.)

Salómé: Valószínűleg a ’béke’ jelentésű héber szóból származik. Salómé Jézus egyik tanítványa volt. Ha összevetjük a Mt 27:56-ot a Mr 3:17-tel és 15:40-nel, akkor azt tudhatjuk meg, hogy Salómé Jakab és János apostol anyja volt; Máté azt írja, hogy „Zebedeus fiainak az anyja” volt; Márk pedig Salóménak nevezi. Ha pedig a Jn 19:25-tel vetjük össze, akkor abból kiderül, hogy Salómé valószínűleg a testvére volt Jézus anyjának, Máriának. Ha ez így volt, akkor Jakab és János Jézus első unokatestvérei voltak. Továbbá a Mt 27:55, 56; Mr 15:41 és a Lk 8:3 arra enged következtetni, hogy Salómé is azok között az asszonyok között volt, akik elkísérték Jézust, és a javaikat felhasználva szolgáltak neki.

előkészületi nap: Márk nyilvánvalóan elsősorban a nem zsidó olvasóit tartotta észben, amikor megírta az evangéliumát, ezért megmagyarázza, hogy ez a kifejezés a sabbat előtti nap. Ez a magyarázat nem található meg a többi evangéliumban (Mt 27:62; Lk 23:54; Jn 19:31). A zsidók ezen a napon tettek előkészületeket a sabbatra. Ilyenkor előkészítették a sabbatra szánt ételeket, és befejeztek minden olyan sürgős munkát, amely nem várhatott a sabbat utáni napig. Ebben az esetben az előkészületi nap niszán 14-ére esett. (Lásd a Szójegyzéket.)

Arimateából: A város neve a ’magaslat’, ’magasság’ jelentésű héber szóból származik. A Lk 23:51 úgy nevezi, hogy a júdeaiak egyik városa. (Lásd a B10-es függ.-et.)

szanhedrin: Vagyis a Jeruzsálemben ülésező zsidó legfelsőbb bíróság. A „szanhedrin”-nek fordított görög szó (szü·neʹdri·on) szó szerint azt jelenti, hogy ’leül valakivel’. Bár ez egy általános kifejezés egy gyűlésre vagy összejövetelre, Izraelben egy vallási bírói testületre vagy bíróságra is utalhatott. (Lásd a Mt 5:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzéket; továbbá, hogy hol lehetett a szanhedrin terme, lásd a B12-es függ.-et.)

Arimateából: Lásd a Mt 27:57-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

József: Az evangéliumírók egyénisége jól látható abból, hogy milyen részleteket osztottak meg Józsefről. Máté, az adószedő, feljegyzi, hogy „gazdag ember” volt; Márk, aki a rómaiaknak írt, azt mondja, hogy „a tanács egyik tekintélyes tagja” volt, aki várta Isten királyságát; Lukács, az együttérző orvos, arról számol be, hogy József „jó és igazságos férfi volt”, aki nem támogatta a tanács tagjait abban, amit Jézus ellen kiterveltek; János az egyetlen, aki elmondja Józsefről, hogy Jézus tanítványa volt, de „titokban, mert félt a zsidóktól” (Mt 27:57–60; Mr 15:43–46; Lk 23:50–53; Jn 19:38–42).

a tanács egyik. . . tagja: Vagy: „az egyik tanácsos”, azaz a Jeruzsálemben működő zsidó legfelsőbb bíróság, a szanhedrin egyik tagja. (Lásd a Mt 26:59-hez tartozó magyarázó jegyzetet és a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót.)

sírjába: Vagy: „emléksírjába”. Egy mészkősziklába vájt sírkamra, nem pedig egy barlang. Az ilyen sírokban gyakran voltak polcszerű fekvőhelyek vagy fülkék, és ezekbe helyezték el a holttesteket. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

sírba: Lásd a Mt 27:60-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

egy követ: Nyilvánvalóan egy kerek kő, mivel a vers szerint a helyére hengerítették, illetve a Mr 16:4 is azt írja, hogy „elhengerítették”, amikor Jézus feltámadt. Elképzelhető, hogy egy tonnánál is több volt a súlya. Máté beszámolója „egy nagy követ” említ meg (Mt 27:60).

Multimédia

Szanhedrin
Szanhedrin

A Nagy Szanhedrinnek nevezett legfelsőbb bíróság 71 tagú volt, és Jeruzsálemben ülésezett. (Lásd a Szójegyzékben a „Szanhedrin” címszót.) A Misna szerint a szanhedrin tagjai félkörben ültek három sorban, és két írnok is jelen volt, akik feljegyezték a bíróság döntését. A képen látható építészeti jellegzetességek némelyike egy Jeruzsálemben feltárt épület alapján készült. Egyesek szerint ez az épület volt az I. századi tanácsterem. (Lásd a B12-es függ.-ben a „Jeruzsálem és környéke” térképet.)

1. Főpap

2. A szanhedrin tagjai

3. Vádlott

4. Írnokok

Szög egy sarokcsontban
Szög egy sarokcsontban

Ezen a fényképen egy emberi sarokcsontról készült másolat látható, átszúrva egy 11,5 cm hosszú vasszöggel. Az eredeti leletet 1968-ban tárták fel egy észak-jeruzsálemi ásatáson, és a római korból származik. Archeológiai bizonyítékul szolgál arra, hogy amikor valakit kivégeztek, valószínűleg szögekkel rögzítették egy faoszlopra. Talán Jézus Krisztus megfeszítésekor is ilyen szögeket használtak a római katonák. A leletre egy kőből vésett dobozban, vagyis osszáriumban találtak rá, amelybe az elhunyt kiszáradt csontjait helyezték, miután a húsa már elbomlott. Ez arra utal, hogy egy oszlopon kivégzett személyt is eltemethettek.

Sírkamra
Sírkamra

A zsidók általában egy barlangba vagy egy sziklába vájt üregbe temették a halottaikat. A sírok a szokásoknak megfelelően a városon kívül helyezkedtek el, kivételt képeztek ezalól a királyok sírjai. Figyelemre méltó, hogy milyen egyszerűek azok a zsidó sírok, melyeket megtaláltak. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy a zsidók vallása nem engedte meg a halottak imádatát, és nem támogatta azt az elképzelést, miszerint az emberek a haláluk után öntudatuknál vannak, és tovább élnek egy szellembirodalomban.