Lukács 24:1–53

24  A hét első napján azonban jó korán a sírhoz mentek, és vitték a fűszereket, amelyeket előkészítettek.+  Ám a követ a sírtól elhengerítve találták,+  és amikor beléptek, nem találták az Úr Jézus testét.+  Míg ők tanácstalanul álltak emiatt, ott termett mellettük két férfi ragyogó öltözékben.  Az asszonyok megrémültek, és nem mertek rájuk nézni, ezért a férfiak ezt mondták nekik: „Miért keresitek az élőt a halottak között?+  Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt:  az Emberfiát bűnös embereknek fogják átadni, oszlopra feszítik, és a harmadik napon feltámad.”+  Ekkor visszaemlékeztek a szavaira,+  és a sírtól* visszatérve, beszámoltak mindezekről a tizenegynek, és a többieknek mind.+ 10  Mária Magdaléna, Johanna és Mária, Jakab anyja voltak ezek. A velük levő többi asszony+ is elmondta ezeket az apostoloknak. 11  De azok képtelenségnek tartották mindezt, és nem hittek az asszonyoknak. 12  Péter azonban fogta magát, elfutott a sírhoz*, és ahogy előrehajolt, csak a lenvászon darabokat látta. Elment hát, csodálkozva a történteken. 13  De még azon a napon ketten közülük úton voltak egy Emmaus nevű faluba, amely Jeruzsálemtől mintegy tizenegy kilométerre volt, 14  és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15  Ahogy beszélgettek és tanakodtak ezekről, maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16  Látták őt, de nem ismerték fel.+ 17  Így szólt hozzájuk: „Miről beszélgettek itt az úton?” És ők szomorúan megálltak. 18  Az egyikük, Kleopás, így válaszolt neki: „Egyedül laksz idegenként Jeruzsálemben, hogy nem tudod,* milyen dolgok történtek ott ezekben a napokban?” 19  Ezt kérdezte tőlük: „Milyen dolgok?” Ezt mondták neki: „Amik a názáreti+ Jézussal kapcsolatosak. Ő próféta volt, akit Isten és az egész nép nagyra becsült, mivel nagy hatást ért el a szavaival és a tetteivel.+ 20  A magas rangú papjaink és vezetőink átadták őt, hogy halálra ítéljék,+ és oszlopra feszítsék.+ 21  Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja szabadítani Izraelt.+ Igen, és mindezek mellett már harmadik napja, hogy ezek megtörténtek. 22  Ezenfelül némely közülünk való asszony is megdöbbentett minket, mert amikor korán a sírhoz* mentek,+ 23  és nem találták a testét, eljöttek, azt mondva, hogy természetfölötti látomást is láttak angyalokról, és azok azt mondták, hogy ő él. 24  Aztán elmentek némelyek a velünk levők közül a sírhoz*,+ és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt nem látták.” 25  Ő azért ezt mondta nekik: „Ó, ti értetlenek, és ti, akiknek nem fogékony a szívetek, hogy higgyetek mindabban, amit a próféták mondtak! 26  Nemde szükség volt arra, hogy a Krisztus elszenvedje ezeket,+ és dicsőségre jusson?”+ 27  És Mózestől és az összes Prófétától+ kezdve értelmezte nekik azokat a dolgokat, amelyek őrá vonatkoznak a teljes Írásban. 28  Végül annak a falunak a közelébe értek, ahová tartottak, ő pedig úgy tett, mintha továbbmenne. 29  De azok így unszolták: „Maradj velünk, mert esteledik, és mindjárt vége a napnak.” Azzal bement, hogy velük maradjon. 30  És amint asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik.+ 31  Ekkor felismerték, és rájöttek, hogy ki is ő valójában. Ő viszont eltűnt előlük.+ 32  És ezt mondták egymásnak: „Hát nem indított meg minket olyan mélyen, amikor beszélt nekünk az úton, amikor teljesen feltárta* nekünk az Írásokat?” 33  És még abban az órában elindultak, visszatértek Jeruzsálembe, és megtalálták a tizenegyet, meg azokat, akik összegyűltek velük. 34  És ezek mind ezt mondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!”+ 35  Erre ők is elmondták az úton történteket, és hogy hogyan ismerték fel abból, ahogyan megtörte a kenyeret.+ 36  Még ezekről beszéltek, amikor ott termett közöttük Jézus, és ezt mondta nekik: „Béke legyen veletek!”+ 37  De megrettentek és megrémültek, mert azt hitték, szellemet látnak.+ 38  Így hát ezt mondta nekik: „Miért nyugtalankodtok, és miért támadtak kételyek szívetekben? 39  Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy én vagyok az. Tapintsatok meg, és lássátok, mert egy szellemnek nincs húsa és csontja, ellenben, ahogy látjátok, nekem van.” 40  És amint ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és a lábát. 41  De amikor az örömtől még mindig nem hittek, és csak ámultak, ő így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?”+ 42  Odanyújtottak hát neki egy darab roston sült halat, 43  ő pedig elvette, és a szemük láttára evett. 44  Majd ezt mondta nekik: „Mikor még veletek voltam, elmondtam nektek,+ hogy be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a Prófétákban és a Zsoltárokban.”+ 45  Akkor segített nekik, hogy teljesen megértsék az Írások jelentését,+ 46  és ezt mondta nekik: „Ez van megírva: a Krisztus szenvedni fog, és a harmadik napon feltámad a halottak közül,+ 47  és az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden nemzetben hirdetni fogják azt,+ hogy az emberek bánják meg a bűneiket,+ és megbocsátást nyernek.+ 48  Tanúi kell hogy legyetek ezeknek.+ 49  Én pedig elküldöm rátok, amit megígért az én Atyám. Ti azonban maradjatok a városban, míg erőt nem kaptok a magasból.”+ 50  Majd kivezette őket egészen Betániáig, és felemelve a kezét, megáldotta őket. 51  Miközben áldotta őket, elvált tőlük, és felemelkedett az égbe.+ 52  Ők pedig hódoltak neki, és nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.+ 53  És folyton a templomban voltak, dicsőítve Istent.+

Lábjegyzetek

Vagy: „az emléksírtól”.
Vagy: „az emléksírhoz”.
Esetleg: „Te vagy az egyetlen Jeruzsálembe látogató, aki nem tudja. . .?”
Vagy: „az emléksírhoz”.
Vagy: „az emléksírhoz”.
Vagy: „világosan elmagyarázta”.

Jegyzetek

a hét első napjának: Vagyis niszán 16-ának. A zsidóknál a sabbat utáni nap számított a hét első napjának.

sírjába: Vagy: „emléksírjába”. Egy mészkősziklába vájt sírkamra, nem pedig egy barlang. Az ilyen sírokban gyakran voltak polcszerű fekvőhelyek vagy fülkék, és ezekbe helyezték el a holttesteket. (Lásd a Szójegyzékben az „Emléksír” címszót.)

fűszereket vásároltak. . . bekenjék a testét: Jézus testét már előkészítették a temetésre „a zsidó temetési szokásoknak megfelelően” (Jn 19:39, 40). De mivel Jézus kb. három órával a sabbat kezdete előtt halt meg, és a zsidóknak nem volt szabad ilyen munkát végezniük azon a napon, minden bizonnyal kapkodva készítették elő Jézus testét a temetésre. Most, a sabbat utáni első napon, vagyis a Jézus kivégzése utáni harmadik napon az asszonyok talán azért jöttek, hogy még több fűszerrel és olajjal kenjék be Jézus testét, valószínűleg amiatt, hogy hosszabb ideig ép maradjon (Lk 23:50–24:1). A fűszereket és az olajat nyilvánvalóan a begöngyölt testre kenték.

A hét első napján: Lásd a Mt 28:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

sírhoz: Lásd a Mt 27:60-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

fűszereket, amelyeket előkészítettek: Lásd a Mr 16:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

egy követ: Nyilvánvalóan egy kerek kő, mivel a vers szerint a helyére hengerítették, illetve a Mr 16:4 is azt írja, hogy „elhengerítették”, amikor Jézus feltámadt. Elképzelhető, hogy egy tonnánál is több volt a súlya. Máté beszámolója „egy nagy követ” említ meg (Mt 27:60).

az Úr Jézus: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, ám a legtöbb korai hiteles kéziratban igen. (Lásd az A3-as függ.-et, mely bővebben ír arról, hogy az ókori kéziratok hogyan segítenek megállapítani, mi volt eredetileg a görög szövegben.)

két férfi ragyogó öltözékben: Ez egy közvetett utalás az angyalokra. (Vesd össze: Lk 24:23.) A Cs 1:10 úgy hivatkozik az angyalokra, hogy „két férfi fehér ruhában”.

Nincs itt, hanem feltámadt: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, ám sok korai hiteles kéziratban igen. (Lásd az A3-as függ.-et.)

oszlopra feszítsék: Vagy: „oszlophoz rögzítsék”. Itt fordul elő először a görög sztau·roʹó ige abból a több mint 40 helyből, ahol megtalálható a Keresztény görög iratokban. Ez a görög sztau·roszʹ főnév („kínoszlop”) igei alakja. (Lásd a Mt 10:38; 16:24; 27:32-höz tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Kínoszlop”; „Oszlopra feszítés” címszavakat.) Az igei alak található meg a Septuagintában az Esz 7:9-ben, ahol arra adtak utasítást, hogy akasszák fel Hámánt egy több mint 20 m magas oszlopra. A klasszikus görögben ezt jelentette a kifejezés: ’karókkal körbevesz’, ’karósáncot vagy cölöpkerítést alakít ki’.

oszlopra feszítik: Vagy: „oszlophoz rögzítik”. (Lásd a Mt 20:19-hez tartozó magyarázó jegyzetet, valamint a Szójegyzékben a „Kínoszlop” és az „Oszlopra feszítés” címszavakat.)

mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt: Ezek az asszonyok voltak az első tanítványok, akik értesültek Jézus feltámadásáról, és akiket felszólítottak, hogy szóljanak a többi tanítványnak is (Mt 28:2, 5, 7). A zsidóknak volt egy olyan, Szentírással ellentétes hagyománya, amely szerint egy nő nem tehetett tanúvallomást a bíróságon. Jehova angyala viszont megtisztelte ezeket az asszonyokat ezzel az örömteli feladattal.

a sírtól: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, ám sok korai hiteles kéziratban igen.

beszámoltak mindezekről a tizenegynek: A két angyal – akikre a Lk 24:4 úgy utal, hogy „két férfi ragyogó öltözékben” – Jézus férfi tanítványaival is megoszthatta volna elsőként a hírt, hogy Jézus feltámadt. Ehelyett nők értesülhettek erről először (Lk 24:6–9; Jn 20:11–18). Őket érte az a megtiszteltetés is, hogy beszámolhattak róla „a tizenegynek, és a többieknek mind”. Mi több, Mária Magdaléna volt az első tanítvány, aki látta a feltámasztott Jézust (Jn 20:16; lásd a Mt 28:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

Mária, akit Magdalénának hívtak: Az az asszony, akit gyakran Mária Magdalénának neveztek, először ebben a történetben van megemlítve, mely Jézus prédikálásának második évében játszódik. A megkülönböztető neve, a Magdaléna (jelentése: ’magdalai’; ’Magdalából való’) valószínűleg Magdala városának a nevéből ered. Ez a város a Galileai-tenger nyugati partján, Kapernaum és Tibériás között úgy félúton volt. A feltételezések szerint Mária Magdalában született, vagy ott élt. Mária Magdaléna leginkább a Jézus haláláról és feltámadásáról szóló beszámolóból ismert (Mt 27:55, 56, 61; Mr 15:40; Lk 24:10; Jn 19:25).

Mária Magdaléna: Lásd a Lk 8:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Johanna: Ez a héber Johanán név nőnemű alakja, és azt jelenti, hogy: ’Jehova kegyes volt’; ’Jehova könyörületes volt’. Johanna, akit Jézus meggyógyított, Kúzának, Heródes Antipasz egyik megbízottjának volt a felesége. Csak kétszer említi a Keresztény görög iratok, és mindkétszer Lukács evangéliumában (Lk 8:2, 3).

. . . csodálkozva a történteken: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ennek a versnek a szavai, ám sok korai hiteles kéziratban igen. (Lásd az A3-as függ.-et.)

mintegy tizenegy kilométerre: Szó szerint: „60 stadionnyira”. Egy római stadion 185 m. (Lásd a Szójegyzékben a „Mérföld” címszót és a B14-es függ.-et.)

értelmezte: A görög di·er·mé·neuʹó szó abban az értelemben használatos, hogy „egyik nyelvről egy másikra fordít” (Cs 9:36; 1Ko 12:30, lábj.). De jelentheti azt is, hogy ’tisztázza a jelentést’; ’teljesen megmagyaráz’. Ebben a versben a próféciák értelmezésére utal.

indított meg minket olyan mélyen: Vagy: „égett a szívünk”. Ez a kifejezés egy olyan görög szó fordítása, mely metaforaként szerepel itt, és erős érzéseket közvetít, például örömet, valamint az a gondolat is benne van, hogy valaki nagyon érdeklődik és nagyon lelkes valami iránt. Itt azt írja le, hogy milyen érzései voltak a két tanítványnak, amikor Jézus teljesen feltárta, vagyis részletesen elmagyarázta nekik az ihletett Héber iratokat.

teljesen feltárta nekünk az Írásokat: A „teljesen feltár”-nak fordított görög ige (di·a·noiʹgó) háromszor fordul elő ebben a fejezetben. Elsőként a Lk 24:31-ben, ahol azt írja le, hogy a két tanítvány „felismerte”, hogy Jézussal beszélt (szó szerint: „teljesen megnyílt a szemük”). Másodszor itt, a Lk 24:32-ben, „világosan elmagyaráz” értelemben. Harmadszor pedig a Lk 24:45-ben, ahol az áll, hogy Jézus segített a tanítványoknak megérteni az ihletett Héber iratokat (szó szerint: „teljesen megnyitotta elméjüket”). (Lásd még a Cs 7:56-ot [„megnyílva”]; 16:14-et [„szélesre tárta”] és 17:3-at [„megmagyarázta”, szó szerint: „alaposan feltárta”], ahol ugyanez a görög szó található.)

és ezt mondta nekik: „Béke legyen veletek!”: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, ám sok korai hiteles kéziratban igen.

szellemet: Noha a görög pneuʹma szó láthatatlan szellemszemélyekre is vonatkozhat, a tanítványok nyilvánvalóan egy látomásra utaltak vele. Jézus megmutatta a tanítványainak a kezét és a lábát, és ezt mondta nekik: „Tapintsatok meg, és lássátok, mert egy szellemnek nincs húsa és csontja, ellenben, ahogy látjátok, nekem van” (Lk 24:39). Ezzel azt bizonyította, hogy akárcsak a múltban az angyalok, ő is fizikai testet öltött, hogy láthassák a tanítványai (1Mó 18:1–8; 19:1–3).

a kezemet és a lábamat: A rómaiaknál az volt a szokás, hogy a vádlottak kezét (és feltehetően a lábát is) odaszegezték egy oszlophoz. Ezt tették Jézussal is (Zs 22:16; Jn 20:25, 27; Kol 2:14). Néhány tudós szerint Jézus lábát is átszúrták egy vagy több szeggel, hogy közvetlenül az oszlophoz vagy az oszlopra erősített falaphoz rögzítsék.

. . .és a lábát: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ennek a versnek a szavai, ám a legtöbb korai hiteles kéziratban igen. (Lásd az A3-as függ.-et.)

halat: Néhány későbbi kézirat hozzáteszi, hogy „és lépes mézet”, ám a korai hiteles kéziratokban nem szerepel ez a kifejezés.

a Mózes törvényében, a Prófétákban és a Zsoltárokban: Jézus szemmel láthatóan úgy csoportosította az ihletett Héber iratokat, ahogy az a zsidóknál megszokott volt. A „Törvény” (héberül: Tó·ráʹ) Mózes öt könyvére utal. A „Próféták” (héberül: Neví·ʼímʹ) a Héber iratok prófétai könyveit tartalmazza, beleértve az úgynevezett „Korábbi Próféták”-at (Józsué könyvétől a Királyok könyvéig). A „Zsoltárok” a harmadik részre utal, mely a Héber iratok maradék könyveit tartalmazza, és Írásoknak is hívják (héberül: Kethú·vímʹ). Ez a rész az első könyvéről, a Zsoltárok könyvéről kapta a nevét. A Héber iratok zsidó elnevezése a Tanak, mely a három rész kezdőbetűinek az összetétele (TaNaK). Az, hogy Jézus használta ezt a három kifejezést, azt mutatja, hogy a Héber iratok kánonja már jól ismert volt, amikor a földön élt, és ő is elismerte.

tanúim: Jézus első tanítványai hűséges zsidókként már Jehova tanúi voltak, hiszen tanúskodtak arról, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten (Ézs 43:10–12; 44:8). Most már viszont Jehováról is, és Jézusról is tanúskodniuk kellett. Beszélniük kellett arról, hogy milyen fontos szerepet játszik Jézus abban, hogy Jehova neve meg legyen szentelve a messiási királyság által. Ez Jehova szándékának egy újabb részlete volt. János evangéliumát nem számítva a Cselekedetek könyve többször használja a „tanú” (marʹtüsz), „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „alaposan tanúskodik” (di·a·mar·tüʹro·mai) kifejezések görög megfelelőit, mint bármely más bibliai könyv. (Lásd a Jn 1:7-hez tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvén végigvonul az a gondolat, hogy valaki tanúja valaminek, amit látott, illetve alaposan tanúskodik Isten szándékáról, melyben fontos szerepet játszik a királyság és Jézus (Cs 2:32, 40; 3:15; 4:33; 5:32; 8:25; 10:39; 13:31; 18:5; 20:21, 24; 22:20; 23:11; 26:16; 28:23). Néhány I. századi keresztény úgy tanúskodott Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról, hogy a szemtanúi voltak ezeknek, vagyis megerősítették ezeket a történelmi tényeket (Cs 1:21, 22; 10:40, 41). Akik később kezdtek hinni Jézusban, úgy tanúskodtak, hogy elmondták másoknak az életének, a halálának és a feltámadásának a jelentőségét (Cs 22:15; lásd a Jn 18:37-hez tartozó magyarázó jegyzetet).

Tanúi kell hogy legyetek: Ez az egyik első alkalom, hogy Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy tanúskodjanak az életéről és a szolgálatáról, beleértve a halálát és a feltámadását is. (Vesd össze: Jn 15:27.) Jézus tanítványai hűséges zsidókként már Jehova tanúi voltak, és megvallották, hogy ő az egyedüli igaz Isten (Ézs 43:10–12; 44:8). Az itt feljegyzett események után úgy 40 nappal Jézus elismétli a tanítványainak, hogy mi az új megbízatásuk, és kihangsúlyozza, hogy a tanúinak kell lenniük. (Lásd a Cs 1:8-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

amit megígért az én Atyám: Vagyis a Jóe 2:28, 29-ben és a Jn 14:16, 17, 26-ban megígért szent szellemet. Ez a tevékeny erő megerősítette Jézus tanítványait, hogy a tanúi legyenek az egész földön (Cs 1:4, 5, 8; 2:33).

a városban: Vagyis Jeruzsálemben.

Betániába: Az Olajfák hegyének keleti-délkeleti lejtőjén fekvő falu, mely kb. 3 km-re található Jeruzsálemtől (Jn 11:18, lábj.). Itt lakott Márta, Mária és Lázár, és a jelek szerint náluk volt Jézus bázisa a júdeai szolgálata során (Jn 11:1). Ma egy kis falu található ezen a területen, melynek az arab neve azt jelenti, hogy ’Lázár helye’.

Majd: Cs 1:3–9-ből kiderül, hogy Jézus a feltámadása után 40 nappal ment fel az égbe. Tehát valamennyi idő eltelt attól a naptól kezdve, melyen Jézus feltámadt (niszán 16.), és melynek eseményeiről a Lk 24:1–49 számol be, addig a napig, amelyen felment az égbe (ijjár 25.), és amelynek eseményeiről a fejezet hátralevő verseiben olvashatunk. (Lásd az A7-es függ.-et.)

Betániáig: Lásd a Mt 21:17-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

és felemelkedett az égbe: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, ám sok korai hiteles kéziratban igen. Emellett Lukács arra utalt a Cs 1:1, 2-ben, hogy az első beszámolójában, vagyis az evangéliumában leírta, hogy mi mindent tett Jézus az élete és a szolgálata során „addig a napig, amelyen felvitetett”. Ezért nagyon is helyénvaló, hogy Lukács belefoglalta a Jézus égbe meneteléről szóló szavakat az ihletett beszámolójába.

hódoljunk neki: Vagy: „meghajoljunk előtte”. Amikor a pro·szkü·neʹó görög ige egy isten vagy istenség imádatára utal, akkor „imád”-nak van fordítva. Ebben a szövegrészben az asztrológusok viszont afelől érdeklődtek, hogy hol van „a zsidók királya, aki megszületett”. Tehát itt egyértelműen egy emberi király, nem pedig egy isten iránti hódolatra vagy tiszteletre utal. Hasonló értelemben szerepel a Mr 15:18, 19-ben, ahol a katonákkal kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy gúnyolódva „meghajoltak” Jézus előtt, és a zsidók királyának nevezték őt. (Lásd a Mt 18:26-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

hódolt neki: Vagy: „meghajolt előtte”; „tisztelettel adózott neki”. A Héber iratok is beszél arról, hogy az emberek meghajoltak, amikor prófétával, királlyal vagy Isten más képviselőjével találkoztak (1Sá 25:23, 24; 2Sá 14:4–7; 1Ki 1:16; 2Ki 4:36, 37). Ez a férfi nyilván felismerte, hogy Isten egyik képviselőjével beszél, akinek hatalma van meggyógyítani másokat. Helyénvaló volt, hogy a Jehova által kijelölt király iránti tisztelete jeleként meghajolt Jézus előtt (Mt 9:18; az itt használt görög szóval kapcsolatban bővebb információ található a Mt 2:2-höz tartozó magyarázó jegyzetben.)

hódoltak neki: Vagy: „meghajoltak előtte”; „tisztelettel adóztak neki”. Ezek az emberek elismerték, hogy Jézus Isten képviselője. Hódoltak neki, de nem azért, mert egy isten vagy istenség volt, hanem mert „Isten Fia” volt. (Lásd a Mt 2:2; 8:2; 18:26-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

hódolni kezdett neki: Vagy: „meghajolt előtte”; „tisztelettel adózott neki”. Azzal, hogy ez a nem zsidó asszony Dávid fiának nevezte Jézust (Mt 15:22), elismerte, hogy Jézus a megígért Messiás. Hódolt neki, de nem azért, mert egy isten vagy istenség volt, hanem mert Isten képviselője volt. (Lásd a Mt 2:2; 8:2; 14:33; 18:26-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

hódoltak neki: Vagy: „meghajoltak előtte”; „földre borultak előtte”; „tisztelettel adóztak neki”. Amikor a pro·szkü·neʹó görög ige egy isten vagy istenség imádatára utal, akkor „imád”-nak van fordítva (Mt 4:10; Lk 4:8). Ebben a szövegkörnyezetben viszont a tanítványok azt ismerték el, hogy a feltámasztott Jézus Isten képviselője. Hódoltak neki, de nem mint Istennek vagy egy istenségnek, hanem mint „Isten Fiának”, a megjövendölt Emberfiának, a Messiásnak, akinek Istentől kapott hatalma van (Lk 1:35; Mt 16:13–16; Jn 9:35–38). Ez hasonló volt ahhoz, mint amikor a Héber iratok szereplői meghajoltak, ha egy prófétával, királlyal vagy Isten egy másik képviselőjével találkoztak (1Sá 25:23, 24; 2Sá 14:4; 1Ki 1:16; 2Ki 4:36, 37). Jézusnak sokszor azért hódoltak, hogy kifejezzék a hálájukat egy Istentől jövő kinyilatkoztatásért, vagy mert felismerték, hogy Jézust Isten támogatja, ahogy ezt korábbi példák is mutatják (Mt 14:32, 33; 28:5–10, 16–18; Jn 9:35, 38; lásd még a Mt 2:2; 8:2; 14:33; 15:25-höz tartozó magyarázó jegyzeteket).

hódoltak neki, és: Egyes kéziratokban nem szerepelnek ezek a szavak, ám sok korai hiteles kéziratban igen. (Lásd az A3-as függ.-et.)

Az első beszámolót: Lukács itt a Jézus életéről szóló evangéliumára utal. Az evangéliumának az a fő témája, hogy „mi mindent tett és tanított Jézus”. A Cselekedetek könyvében Lukács ott folytatja a történetet, ahol előzőleg abbahagyta, és feljegyzi, hogy mit mondtak és tettek Jézus követői. A két beszámoló stílusa és szóhasználata hasonló, és mindkettő Teofilusznak van címezve. Lukács nem jelenti ki egyértelműen, hogy Teofilusz Krisztus tanítványa volt-e. (Lásd a Lk 1:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Cselekedetek könyvének az elején Lukács összefoglal sok olyan eseményt, melyet az evangéliuma végén jegyzett fel. Ez világosan azt mutatja, hogy a második beszámolója az első folytatása. Az összefoglalójának azonban némileg eltérő a szóhasználata, és néhány új információ is található benne. (Vesd össze a Lk 24:49-et a Cs 1:1–12-vel.)

folyton a templomban voltak: Jézus kivégzése után a tanítványok féltek az ellenségeiktől, ezért zárt ajtók mögött gyűltek össze (Jn 20:19, 26). Viszont erőt merítettek Jézus szavaiból (Cs 1:3), és abból is, hogy látták, amikor a feltámadása után 40 nappal az égbe ment. Bátran a nyilvánosság elé álltak, és dicsőítették Istent. Lukács a Cselekedetek könyvében folytatja az evangéliumában elkezdett beszámolóját, részletesen ecsetelve a tanítványok buzgó tevékenységét. (Lásd a Cs 1:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Multimédia

Szög egy sarokcsontban
Szög egy sarokcsontban

Ezen a fényképen egy emberi sarokcsontról készült másolat látható, átszúrva egy 11,5 cm hosszú vasszöggel. Az eredeti leletet 1968-ban tárták fel egy észak-jeruzsálemi ásatáson, és a római korból származik. Archeológiai bizonyítékul szolgál arra, hogy amikor valakit kivégeztek, valószínűleg szögekkel rögzítették egy faoszlopra. Talán Jézus Krisztus megfeszítésekor is ilyen szögeket használtak a római katonák. A leletre egy kőből vésett dobozban, vagyis osszáriumban találtak rá, amelybe az elhunyt kiszáradt csontjait helyezték, miután a húsa már elbomlott. Ez arra utal, hogy egy oszlopon kivégzett személyt is eltemethettek.