Jónás 1:1–17

1  Jehova így szólt Jónáshoz*+, Amittai fiához: 2  „Menj el a nagy városba, Ninivébe+, és hirdesd ki az ellene szóló ítéletet, mert felfigyeltem a gonoszságára!” 3  Jónás erre úgy döntött, hogy Társisba menekül Jehova elől. Lement Joppéba, és talált egy hajót, amelyik Társisba tartott. Kifizette az útiköltséget, és beszállt, hogy elmenjen velük Jehova elől Társisba. 4  Ezután Jehova nagy szelet támasztott a tengeren, és olyan heves vihar kerekedett, hogy a hajó már-már összetört. 5  A hajósok annyira megijedtek, hogy mindegyik a maga istenéhez fordult, hogy segítséget kérjen tőle. Aztán a hajón levő rakományt a tengerbe dobálták, hogy könnyítsenek a hajón.+ Jónás addigra már lement a hajó* legbelső részébe, lefeküdt, és mély álomba merült. 6  A hajóskapitány odament hozzá, és ezt mondta neki: „Hogyhogy alszol? Kelj fel, és kiálts az istenedhez! Az igaz Istennek talán gondja lesz ránk, és nem halunk meg.+ 7  És ezt mondták egymásnak: „Gyertek, vessünk sorsot,+ hogy megtudjuk, ki miatt ér minket ez a csapás!” Sorsot vetettek hát, és a sors Jónásra esett.+ 8  Ezt mondták neki: „Mondd el nekünk, kérünk, ki miatt ér minket ez a csapás! Mi a munkád, és honnan jössz? Melyik országból való vagy, és melyik néphez tartozol?” 9  Ő így felelt: „Héber vagyok, és Jehovát, az ég Istenét imádom*, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.” 10  A férfiak ekkor még jobban megijedtek, és ezt mondták neki: „Mit tettél?!” (Ugyanis megtudták, hogy Jehova elől menekül, mert elmondta nekik.) 11  Majd mivel a tenger egyre viharosabb lett, megkérdezték tőle: „Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjen a tenger?” 12  Ezt válaszolta: „Fogjatok, és dobjatok a tengerbe, akkor le fog csendesedni. Mert tudom, hogy miattam tört ki ez a nagy vihar.” 13  Ám a férfiak inkább keményen eveztek*, hogy a hajót visszavigyék a szárazföldre, de nem tudták, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük. 14  Ekkor Jehovához kiáltottak, és ezt mondták: „Ó, Jehova, kérünk, ne haljunk meg e miatt az ember miatt*! Ne tarts minket felelősnek ártatlan vér ontásáért, mivel te, ó, Jehova, azt tetted, amit jónak láttál!” 15  Majd fogták Jónást, és a tengerbe dobták, a tenger pedig lecsendesedett. 16  Erre a férfiakat nagy félelem fogta el Jehova miatt,+ áldozatot mutattak be Jehovának, és fogadalmakat tettek. 17  Jehova pedig odaküldött egy nagy halat, hogy az lenyelje Jónást. És Jónás a hal gyomrában volt három nap és három éjjel.+

Lábjegyzetek

Jel.: ’galamb’.
Vagy: „fedélzetes hajó”.
Szó szerint: „félem”.
Vagy: „igyekeztek továbbhaladni”.
Vagy: „ennek az embernek a lelke miatt”.

Jegyzetek

Multimédia