a Kidron völgyén: Vagy: „a Kidron téli patakján”. A Kidron völgyéről csak itt tesz említést a Keresztény görög iratok. Ez a völgy választotta el Jeruzsálemet az Olajfák hegyétől. A város keleti oldalán feküdt észak–déli irányban. A Kidron völgyében általában nem folyt víz, még télen sem, kivéve, ha nagyon sok eső esett. Az itt „völgy”-nek fordított görög kheiʹmar·rosz szó azt jelenti szó szerint, hogy ’téli patak’, vagyis egy olyan patak, mely télen bővizű a sok eső miatt. A Septuagintában ez a görög szó több mint 80-szor fordul elő a héber naʹchal szó fordításaként, mely ’völgy’-et jelent, és ott szerepel a Héber iratokban, ahol a Kidron völgyéről van szó (2Sá 15:23; 1Ki 2:37). Mind a héber, mind a görög szó utalhat egy patakra vagy folyóra is (5Mó 10:7; Jób 6:15; Ézs 66:12; Ez 47:5). De többnyire egy olyan völgyet jelentenek, melyet átszel egy téli patak medre, ahol a téli esőzések idején egy folyó folyik keresztül (4Mó 34:5; Jzs 13:9; 17:9; 1Sá 17:40; 1Ki 15:13; 2Kr 33:14; Ne 2:15; Én 6:11).

katonai osztagot: Itt a görög szpeiʹra szó szerepel, mely római katonákra utal. A négy evangéliumíró közül egyedül János említi meg, hogy Jézus letartóztatásánál római katonák is jelen voltak (Jn 18:12).

lesújtott a főpap rabszolgájára: Erről az esetről mind a négy evangélium ír, és a beszámolók kiegészítik egymást (Mt 26:51; Mr 14:47; Lk 22:50). Csak Lukács, „a szeretett orvos” (Kol 4:14) tesz említést arról, hogy Jézus, „megérintve [a rabszolga] fülét, meggyógyította őt” (Lk 22:51). Arról pedig egyedül János ír, hogy Simon Péter volt az, aki használta a kardját, és hogy Málkus volt a neve annak a rabszolgának, akinek levágta a fülét. Minden bizonnyal János volt az a tanítvány, aki „a főpap ismerőse” volt, és ismerte a háznépét is (Jn 18:15, 16), ezért nem meglepő, hogy ez az evangélium név szerint megemlíti a levágott fülű férfit. A Jn 18:26 is megerősíti, hogy János jól ismerte a főpap háznépét. János itt elmagyarázza, hogy a rabszolga, aki azzal vádolta Pétert, hogy Jézus tanítványa, „rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét”.

kiinnom a poharat: A Bibliában a „pohár” szó alatt gyakran jelképesen Istennek egy emberre vonatkozó akaratát vagy a neki kijelölt részt kell érteni (Zs 11:6; 16:5; 23:5). A „pohár kiivása” itt azt foglalja magában, hogy valaki aláveti magát Isten akaratának. Jézus esetében a „pohár” nemcsak azt jelentette, hogy szenvedett és meghalt istenkáromlás hamis vádja miatt, hanem azt is, hogy feltámadt halhatatlan égi életre. (Lásd a Mt 20:22; 26:39-hez tartozó magyarázó jegyzeteket.)

távolítsd el tőlem ezt a poharat: A Bibliában a „pohár” szó gyakran Isten akaratára vagy arra a részre utal jelképesen, amelyet ő valakinek kijelöl. (Lásd a Mt 20:22-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) Jézus nyilván azért kérte Istentől, hogy távolítsa el tőle ezt a „poharat”, mert nagyon aggasztotta, hogy milyen szégyent hozhat Istenre az, ha őt istenkáromlás és lázadás vádjával kivégzik.

Ki tudjátok-e inni a poharat: A Bibliában a „pohár” szó alatt gyakran jelképesen Istennek egy emberre vonatkozó akaratát vagy a neki kijelölt részt kell érteni (Zs 11:6; 16:5; 23:5). A „pohár kiivása” itt azt foglalja magában, hogy valaki aláveti magát Isten akaratának. Ebben az esetben a „pohár” nemcsak azt jelentette, hogy Jézus szenvedett és meghalt istenkáromlás hamis vádja miatt, hanem azt is, hogy feltámadt halhatatlan égi életre.

parancsnok: A görög khi·liʹar·khosz (khiliarkhosz) szó jelentése: ’1000 parancsnoka’, vagyis 1000 katona parancsnoka. A tribunusnak nevezett római katonai parancsnokra utal. Hat tribunus volt minden egyes római légión belül. A légió azonban nem volt hat különböző parancsnokságra felosztva, hanem mindegyik tribunus az adott idő egyhatodában a teljes légiónak volt a parancsnoka. Egy ilyen parancsnokra nagy hatalmat ruháztak. Ő nevezte ki és osztotta be a századosokat. A görög szó utalhat bármilyen magas rangot betöltő katonatisztre is. Egy római parancsnok is ott volt azokkal a katonákkal, akik letartóztatták Jézust.

a zsidók: Nyilvánvalóan a zsidó hatóságokat vagy a zsidó vallási vezetőket kell érteni alatta. (Lásd a Jn 7:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

a zsidók: János evangéliumában ez a kifejezés némileg eltérő jelentéseket hordoz magában a szövegkörnyezettől függően. Utalhat a zsidó vagy júdeai emberekre általában; azokra, akik Jeruzsálemben és a környékén éltek; de azokra a zsidókra is vonatkozhat, akik elvakultan ragaszkodtak a mózesi törvényhez kötődő emberi hagyományokhoz, melyek gyakran ellentétesek voltak a törvény szellemével (Mt 15:3–6). A „zsidók” között kiemelkedő szerepet töltöttek be a zsidó hatóságok vagy a zsidó vallási vezetők, akik ellenségesen bántak Jézussal. Itt és a János evangéliuma 7. fejezetének több más versében a szövegkörnyezet arra mutat, hogy a zsidó hatóságokról vagy a zsidó vallási vezetőkről van szó (Jn 7:13, 15, 35a). (Lásd a Szójegyzékben a „Zsidók” címszót.)

Annásnak, a magas rangú papnak és Kajafásnak: Amikor Lukács leírja, hogy Keresztelő János mikor kezdte el a szolgálatát, akkor azokra a napokra utal, amikor a zsidó papság élén két befolyásos ember állt. Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. Tehát, noha Kajafás volt a főpap i. sz. 29-ben, Annást joggal lehetett „magas rangú papnak” hívni a tekintélyes pozíciójánál fogva (Jn 18:13, 24; Cs 4:6).

Először Annáshoz vezették: Csak János jelenti ki konkrétan, hogy Jézust Annáshoz vezették. Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. Tehát Kajafás volt a főpap abban az évben, vagyis i. sz. 33-ban, amikor Jézust kivégezték. (Lásd a Lk 3:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

akit Jézus szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez az első alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 19:26; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol, Zebedeus fia és Jakab testvére (Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10). Az egyik oka ennek az állításnak, hogy ez az evangélium nem hivatkozik név szerint János apostolra, csak a Jn 21:2-ben említi meg Zebedeus fiait. Egy másik ok a Jn 21:20–24-ben található, ahol az „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” kifejezés az evangélium írójára vonatkozik. Továbbá Jézus ezt mondta erről az apostolról: „És ha azt akarom, hogy életben maradjon, míg el nem jövök? Miért foglalkoztat ez téged?” Ez arra enged következtetni, hogy az, akiről itt szó van, sokkal tovább fog élni, mint Péter és a többi apostol – ami pontosan ráillik János apostolra. (Lásd a Jn címéhez és a Jn 1:6; 21:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

a tanítvány, akit szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez a második alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 13:23; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol. (Lásd a Jn 13:23-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez a harmadik alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 13:23; 19:26; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol. (Lásd a Jn 13:23; 18:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.) A négy másik helyen a görög a·ga·paʹó szó áll. Ebben a versben ennek az egyik szinonimája, a görög phi·leʹó szó szerepel, mely ebben a fordításban a legtöbbször szintén „szeret”-nek van visszaadva (Mt 10:37; Jn 11:3, 36; 16:27; 21:15–17; 1Ko 16:22; Tit 3:15; Jel 3:19; lásd a Jn 5:20; 16:27; 21:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket).

a tanítvány, akit Jézus szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez a negyedik alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 13:23; 19:26; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol, Zebedeus fia és Jakab testvére (Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10; Jn 21:2; hogy miért mondhatjuk, hogy ez a tanítvány János apostol, lásd a Jn 13:23; 21:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket).

a tanítvány, akit Jézus szeretett: Vagyis akit Jézus különösen szeretett. Ez az ötödik alkalom abból az ötből, amikor egy bizonyos tanítványról azt olvashatjuk, hogy „akit Jézus szeretett” vagy „akit szeretett” (Jn 13:23; 19:26; 20:2; 21:7, 20). Általában úgy vélik, hogy ez a tanítvány János apostol, Zebedeus fia és Jakab testvére (Mt 4:21; Mr 1:19; Lk 5:10; Jn 21:2). A Jn 21:20–24-ig terjedő versekből kiderül, hogy „az a tanítvány, akit Jézus szeretett”, ugyanaz, mint „az a tanítvány, aki. . . leírta ezeket”, vagyis János evangéliumának az írója. (Lásd a Jn címéhez és a Jn 1:6; 13:23-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

egy másik tanítvány: Nyilvánvalóan János apostolra vonatkozik. Ez ráillik János írói stílusára, mivel sehol sem utal magára név szerint az evangéliumában. (Lásd a Jn 13:23; 19:26; 20:2; 21:7; 21:20-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.) Továbbá a Jn 20:2–8-ban található, feltámadás utáni beszámolót Péterhez és Jánoshoz kötik. A Biblia arra nem tér ki, hogy János, egy Galileából származó tanítvány hogyan lett a főpap ismerőse, de mivel János ismerte a főpap háznépét, az ajtóőr beengedte az udvarba, és Pétert is magával vihette (Jn 18:16).

faszénből: A szén fekete, törékeny, porózus formája, mely általában akkor keletkezik, amikor a fa nem ég el teljesen. Az ókorban úgy állították elő, hogy egy farakást befedtek földdel, és több napon át lassan égették, közben pedig gondoskodtak róla, hogy mindig csak annyi levegőt kapjon a tűz, hogy a gázok el tudjanak égni. Ezzel a módszerrel viszonylag tiszta szenet tudtak előállítani. Elég időigényes munka volt, és komoly odafigyelést igényelt, de a faszenet szívesen használták tüzelőanyagként, különösen akkor, amikor egy állandó, magas hőmérsékletet szerettek volna elérni anélkül, hogy a tűz füstölt volna. A faszenet arra használták, hogy hideg időben a tüze mellett melegedjenek. Vagy szénserpenyőben égették, vagy tartóedény nélkül (Ézs 47:14; Jr 36:22). Mivel egyenletes hőt bocsátott ki, továbbá nem lángolt és nem füstölt, arra is kiválóan alkalmas volt, hogy ezen főzzenek (Jn 21:9).

Annással, a magas rangú pappal: Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. (Lásd a Lk 3:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.) A Jn 18:13, 19 úgy utal Annásra, hogy „a magas rangú pap”. Ugyanezt a görög szót (ar·khi·e·reuszʹ) használták arra, aki éppen betöltötte a főpapi tisztséget, illetve a papság egy befolyásos tagjára, így például a leváltott főpapra is. (Lásd a Szójegyzékben a „Magas rangú pap” címszót.)

Először Annáshoz vezették: Csak János jelenti ki konkrétan, hogy Jézust Annáshoz vezették. Annást Kviríniusz, Szíria római kormányzója nevezte ki főpapnak i. sz. 6 vagy 7 táján, és kb. i. sz. 15-ig töltötte be ezt a tisztet. A rómaiak megfosztották Annást ettől a címtől, de kétségkívül még ezután is nagy hatalma és tekintélye volt mint egykori főpapnak és a zsidó előkelőség befolyásos tagjának. Fiai közül öten is betöltötték a főpapi tisztséget, a veje, Kajafás pedig kb. i. sz. 18-tól kb. i. sz. 36-ig volt főpap. Tehát Kajafás volt a főpap abban az évben, vagyis i. sz. 33-ban, amikor Jézust kivégezték. (Lásd a Lk 3:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

A magas rangú pap: Vagyis Annás. (Lásd a Jn 18:13-hoz és a Cs 4:6-hoz tartozó magyarázó jegyzeteket.)

Kajafáshoz, a főpaphoz: Azzal kapcsolatban, hogy hol lehetett Kajafás háza, lásd a B12-es függ.-et.

a kakas. . . megszólalt: Lásd a Mr 14:72-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

a kakas. . . megszólalt: Mind a négy evangélium megemlíti ezt a kijelentést, de csak Márk beszámolója fűzi hozzá azt a részletet, hogy a kakas másodszor is megszólalt (Mt 26:34, 74, 75; Mr 14:30; Lk 22:34, 60, 61; Jn 13:38; 18:27). A Misna arra utal, hogy Jézus napjaiban tenyésztettek Jeruzsálemben kakasokat, ez pedig alátámasztja a Biblia szavait. A kakas valószínűleg nem sokkal hajnal előtt kukorékolt. (Lásd a Mr 13:35-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

a kormányzói palotához: Lásd a Mt 27:27-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

kora reggel: Vagyis niszán 14-én reggel. Ezen a napon került sor Jézus tárgyalására és halálára. A pászka előző este kezdődött, és ahogy az a többi evangéliumi beszámolóból kiderül, Jézus és az apostolai aznap este ették meg a pászkát (Mt 26:18–20; Mr 14:14–17; Lk 22:15). Vagyis ebben a versben arról a pászkáról van szó, melyet niszán 15-én, a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján fogyasztottak el. Jézus idejében volt, hogy a pászkára (niszán 14.) és az azt követő kovásztalan kenyerek ünnepére (niszán 15–21.) együttesen úgy utaltak, hogy „a pászka” (Lk 22:1).

a kormányzói palotába: A görög prai·tóʹri·on szó (a latin praetorium szóból) a római kormányzók rezidenciáját jelöli. Jeruzsálemben valószínűleg arról a palotáról volt szó, amelyet Nagy Heródes épített. Ez a felsővárosnak, azaz Jeruzsálem déli részének az északnyugati sarkában állt. (Lásd a B12-es függ.-et.) Pilátus csak bizonyos alkalmakkor lakott itt, például ünnepekkor, mivel mindig fennállt a veszélye a lázongásnak. Általában Cezáreában tartózkodott.

Te vagy a zsidók királya?: Lásd a Mt 27:11-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Te vagy a zsidók királya?: A Római Birodalom területén senki nem uralkodhatott királyként a császár jóváhagyása nélkül. Így amikor Pilátus kihallgatta Jézust, a kérdései egyértelműen Jézus királyi mivoltára irányultak.

Az én királyságom nem része e világnak: Jézus nem adott közvetlen választ Pilátusnak arra a kérdésére, hogy „mit tettél?” (Jn 18:35). Ehelyett Pilátus első kérdésére reagált: „Te vagy a zsidók királya?” (Jn 18:33). A rövid válaszában Jézus háromszor említette meg a királyságot, melynek ő lesz a királya. Amikor azt mondta, hogy a királysága „nem része e világnak”, egyértelművé tette, hogy nem emberek hozzák létre. Ez összhangban van a korábbi kijelentéseivel, amikor úgy utalt rá, hogy „az egek királysága” vagy „az Isten királysága” (Mt 3:2; Mr 1:15). Jézus arra is rámutatott, hogy a követői „nem része a világnak”, vagyis az Istentől és a szolgáitól elidegenedett, igazságtalan emberi társadalomnak (Jn 17:14, 16). Azzal, amit Jézus azon az estén korábban Péternek mondott, kiemelte, hogy a követőinek nem kell harcolniuk azért, hogy megvédjék őt, mint ahogy az emberi uralkodók támogatói tennék (Mt 26:51, 52; Jn 18:11).

Te mondod, hogy király vagyok: Jézus a válaszával elismeri, hogy király (Mt 27:11; vesd össze a Mt 26:25, 64-hez tartozó magyarázó jegyzetekkel). Jézus királysága azonban nem olyan, mint amilyenre Pilátus gondol, hiszen a királysága „nem része e világnak”, vagyis nem jelent veszélyt Rómára (Jn 18:33–36).

tanúskodjak: A Keresztény görög iratokban a „tanúskodik” (mar·tü·reʹó) és „tanú” (mar·tü·riʹa; marʹtüsz) szavak görög megfelelői sok mindent jelenthetnek. Ezeknek a rokon kifejezéseknek az az alapjelentése, hogy valaki tanúskodik a tényekről a személyes tapasztalata vagy tudása alapján, de ezt az értelmet is hordozhatják: ’kijelent’; ’megerősít’; ’elismerően beszél’. Jézus nemcsak hogy tanúskodott az igazságról, melyről meg volt győződve, és hirdette azt, hanem úgy is élt, hogy azzal igaznak bizonyította az Atyja prófétai szavait és ígéreteit (2Ko 1:20). Istennek a királysággal és annak messiási uralkodójával kapcsolatos szándéka részletesen meg lett jövendölve. Jézus az egész földi életével és az áldozati halálával az összes rá vonatkozó próféciát beteljesítette, köztük mindazt, ami a törvényszövetségben árnyéka volt az eljövendő dolgoknak (Kol 2:16, 17; Héb 10:1). Jézus tehát a szavaival és a tetteivel egyaránt tanúskodott „az igazság mellett”.

az igazság: Jézus itt nem általános értelemben beszélt az igazságról, hanem az Isten szándékával kapcsolatos igazságra utalt. Ennek egyik fontos eleme az, hogy Jézus, „Dávid fia” főpapként szolgál, és Isten királyságának az uralkodója (Mt 1:1). Jézus elmondta, hogy a földre jövetelének, a földi életének és a szolgálatának az volt az egyik legfontosabb célja, hogy hirdesse az igazságot erről a királyságról. Az angyalok is hasonló üzenetet adtak át Jézus születése előtt, illetve amikor megszületett a júdeai Betlehemben, ott, ahol Dávid is született (Lk 1:32, 33; 2:10–14).

Te mondtad: Jézus nem akart kitérni Kajafás kérdése elől, hiszen elismerte, hogy a főpapnak hatalma van esküre kötelezni, hogy elmondja a tényeket (Mt 26:63). Ez a kifejezés a jelek szerint egy zsidó idióma volt, mellyel megerősítették, hogy egy elhangzott állítás igaz. Ezt támasztja alá a Márk evangéliumában található párhuzamos beszámoló is, melyben Jézus válasza így hangzik: „Én vagyok” (Mr 14:62; lásd a Mt 26:25; 27:11-hez tartozó magyarázó jegyzeteket).

Te mondtad: Egy zsidó idióma, amely megerősíti, hogy a gondolat, amelyet a kérdező személy mondott, igaz. Jézus valójában ezt jelentette ki: „Te mondtad ezt, és amit mondtál, igaz.” Jézus válasza minden kétséget kizáróan arra mutatott rá, hogy a szavaival Júdás elismerte, hogy ő a felelős Jézus elárulásáért. Valamivel ezek után Júdás nyilván elhagyta a szobát, még azelőtt, hogy Jézus bevezette az Úr vacsoráját, ahogy az a Jn 13:21–30-ban található részből is kiderül. Máté beszámolójában Júdás legközelebb a Mt 26:47-ben van megemlítve, amikor a tömeggel együtt a Gecsemáné-kertben van.

Mi az igazság?: Pilátus feltehetően általánosságban utalt az igazságra, és nem konkrétan arra az igazságra gondolt, amelyről Jézus beszélt neki (Jn 18:37). Ha őszinte lett volna a kérdése, Jézus biztosan válaszolt volna rá. De Pilátus valószínűleg inkább csak költői kérdésnek szánta ezt, cinikusan és hitetlenkedve, mintha csak ezt mondaná: „Igazság? Ugyan már! Ilyesmi nem is létezik!” Meg sem várva a választ, otthagyta Jézust, és kiment a zsidókhoz.

szokás nálatok, hogy valakit szabadon engedjek: Erről a szokásról a Mt 27:15 és a Mr 15:6 is ír. Feltehetően zsidó szokás volt, mivel Pilátus ezt mondta a zsidóknak: „szokás nálatok”. A Héber iratokban nem található erre a szokásra utalás vagy példa, de úgy tűnik, Jézus idejére már kialakult ez a zsidó hagyomány. A rómaiaknak nem volt furcsa ez az eljárás, mivel a bizonyítékok szerint náluk megszokott volt, hogy szabadon engedjenek rabokat azért, hogy a tömeg kedvében járjanak.