1Mózes 35:1–29

35  Isten ezután ezt mondta Jákobnak: „Kelj fel, menj fel Bételbe+, lakjál ott, és készíts ott oltárt az igaz Istennek, aki megjelent neked, amikor a bátyád, Ézsau elől futottál!+  Jákob ekkor ezt mondta a háznépének és mindazoknak, akik vele voltak: „Szabaduljatok meg az idegen istenektől, amelyek nálatok vannak,+ és tisztítsátok meg magatokat, váltsatok ruhát,  és keljünk fel, menjünk fel Bételbe! Ott oltárt készítek az igaz Istennek, aki válaszolt nekem nyomorúságom napján, és velem volt, bármerre jártam is*.+  Odaadták hát Jákobnak a náluk lévő összes idegen istent és a fülükben lévő fülbevalókat, és Jákob elásta* azokat a nagy fa alatt, mely Sikem közelében volt.  Miközben utaztak, Isten rettegést idézett elő a körülöttük lévő városokban, így hát nem üldözték Jákob fiait.  Jákob végül megérkezett a Kánaán földjén lévő Lúzba+, vagyis Bételbe, ő és az egész nép, mely vele volt.  Épített ott egy oltárt, és El-Bételnek* nevezte el azt a helyet, mert az igaz Isten ott jelent meg* neki akkor, amikor a bátyja elől futott.+  Később meghalt Debóra+, Rebeka dajkája, és eltemették Bétel mellett, egy tölgyfa alatt. Jákob ezért Allon-Bákutnak* nevezte el a fát.  Azóta, hogy Jákob eljött Paddán-Arámból, Isten ismét megjelent neki, és megáldotta. 10  Ezt mondta neki Isten: „A te neved Jákob+. Ne nevezzenek többé Jákobnak, hanem Izraelnek.” És Izraelnek+ nevezte el. 11  Isten még ezt mondta neki: „Én vagyok a mindenható Isten+. Légy termékeny, és sokasodj! Népek, igen, sok nép*, valamint királyok származnak majd tőled*.+ 12  A földet pedig, melyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, neked és az utódaidnak* adom.+ 13  Ezután Isten elment tőle arról a helyről, ahol beszélt vele. 14  Jákob oszlopot emelt azon a helyen, ahol Isten beszélt vele, egy kőoszlopot, és italáldozatot meg olajat öntött rá.+ 15  És Jákob továbbra is Bételnek+ nevezte a helyet, ahol Isten beszélt vele. 16  Utána útnak indultak Bételből. Még jókora távolságra voltak Efratától, amikor megindult Ráhel szülése, és nehéz szülése volt. 17  Ám miközben küszködött, hogy világra hozza a gyermekét, a bába ezt mondta neki: „Ne félj, mert most is fiad lesz.”+ 18  Ezért amikor már-már közeledett a halálához* (mert haldoklott), Ben-Óninak* nevezte el, az apja azonban Benjáminnak*+ hívta. 19  Meghalt tehát Ráhel, majd eltemették az Efratába, azaz a Betlehembe+ vezető úton. 20  Jákob pedig oszlopot állított a sírja fölé. Ez Ráhel sírjának az oszlopa mind a mai napig. 21  Izrael utána útnak indult, és Éder tornyán túl verte fel a sátrát. 22  Egyszer, amikor Izrael azon a földön lakott, Rúben lefeküdt Bilhával, apjának a másodfeleségével. Izrael pedig hallott erről.+ Jákobnak 12 fia volt. 23  Lea fia volt Rúben – Jákob elsőszülöttje –,+ Simeon, Lévi, Júda, Issakár és Zebulon. 24  Ráhel fia volt József és Benjámin. 25  Bilhának, Ráhel szolgálójának a fia volt Dán és Naftali. 26  Zilpának, Lea szolgálójának a fia volt Gád és Áser. Ők Jákob fiai, akik Paddán-Arámban születtek. 27  Jákob végül eljutott Izsákhoz, az apjához Mamréba,+ Kirját-Arbába, vagyis Hebronba, ahol Ábrahám és Izsák is bevándorlóként+ lakott. 28  Izsák 180 évet élt.+ 29  Utána kilehelte utolsó leheletét, hosszú és megelégedést nyújtó élet után* meghalt, és a népe mellé került*. A fiai, Ézsau és Jákob eltemették.+

Lábjegyzetek

Vagy: „az úton, amelyen jártam”.
Vagy: „elrejtette”.
Vagy: „nyilatkoztatta ki magát”.
Jel.: ’Isten Bételben’.
Jel.: ’a sírás tölgyfája’.
Szó szerint: „királyok sarjadnak ágyékodból”.
Vagy: „törzs”.
Szó szerint: „magodnak”.
Jel.: ’a jobb kéz fia’.
Jel.: ’kesergésem fia’.
Vagy: „már-már kiment belőle a lélek”.
Szó szerint: „idősen, és betelve a napokkal”.
Ez egy költői kifejezés, mely a halálra utal.

Jegyzetek

Multimédia