Cselekedetek 4:1–37
4 Mialatt pedig ők ketten a néphez beszéltek, odaléptek hozzájuk a papi elöljárók, a templomőrség parancsnoka+ és a szadduceusok+,
2 bosszankodva amiatt, hogy tanítják a népet, és világosan hirdetik Jézusnak a halottak közül való feltámadását;+
3 rájuk vetették kezüket, és őrizet alá helyezték őket másnapig,+ ugyanis már este volt.
4 De sokan hittek azok közül, akik figyeltek a beszédre,+ és a férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.+
5 Másnap az történt, hogy egybegyűltek Jeruzsálemben az elöljáróik, véneik és írástudóik+
6 (Annás+, a papi elöljáró is, és Kajafás+, János meg Alexander, és ahányan csak a papi elöljáró rokonságához tartoztak),
7 középre állították őket, és faggatni kezdték őket: „Milyen erővel, vagy kinek a nevében tettétek ezt?”+
8 Akkor Péter szent szellemmel+ telve így szólt hozzájuk:
„Elöljárói a népnek, és vének,
9 ha a kihallgatásunkra a mai napon egy betegségben szenvedő emberen véghezvitt jótett+ miatt kerül sor azt illetően, hogy ki által gyógyult meg ez az ember,
10 legyen tudtára mindnyájatoknak és Izrael egész népének, hogy a názáreti Jézus Krisztus+ nevében, akit ti oszlopra feszítettetek,+ de akit az Isten feltámasztott a halottak közül,+ őáltala áll itt előttetek épségben ez az ember.
11 Ez az »a kő, amelyet ti, építők, semmibe vettetek, amely a szeglet fejévé lett«.+
12 Továbbá senki másban nincs megmentés, mert nincs más név+ az ég alatt, amely az emberek között adatott, amely által megmentést nyerhetünk.”+
13 Mikor pedig látták Péter és János nyíltságát, és felismerték, hogy iskolázatlan és egyszerű emberek,+ elcsodálkoztak. És rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak;+
14 és amikor látták, hogy a meggyógyított ember ott áll velük együtt,+ semmiben sem mondhattak ellent.+
15 Megparancsolták hát nekik, hogy menjenek ki a szanhedrin termén kívülre, majd tanácskozni kezdtek egymással,
16 és ezt mondták: „Mit tegyünk ezekkel az emberekkel?+ Mert bizony figyelemre méltó jel történt általuk, olyan, amely Jeruzsálem minden lakosa előtt nyilvánvaló;+ és le sem tagadhatjuk.
17 De hogy tovább ne terjedjen a nép között, megfenyegetve őket, mondjuk meg nekik, hogy egyetlen embernek se beszéljenek többé ebben a névben.”+
18 Azzal hívatták őket, és megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek, és ne is tanítsanak sehol Jézus nevében.
19 Péter és János azonban ezt felelte nekik: „Hogy igazságos-e az Isten szemében inkább rátok hallgatni, semmint az Istenre, ítéljétek meg magatok.
20 Ám ami minket illet, nem hagyhatunk fel azzal, hogy beszéljünk azokról, amiket láttunk és hallottunk.”+
21 Így azok, miután még megfenyegették, szabadon bocsátották őket, mivel nem találtak semmilyen okot, ami alapján megbüntethették volna őket, és a nép miatt,+ mert mindannyian dicsőítették az Istent a történtekért;
22 az az ember ugyanis, akin a gyógyításnak e jele történt, több mint negyvenéves volt.
23 Szabadon bocsátásuk után elmentek az övéikhez,+ és beszámoltak arról, hogy miket mondtak nekik a papi elöljárók és a vének.
24 Ezt hallva, egy akarattal felemelték hangjukat az Istenhez,+ és így szóltak:
„Legfőbb Úr,+ te vagy az, aki alkottad az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van,+
25 és aki szent szellem által Dávid ősatyánknak,+ a te szolgádnak szája által ezt mondtad: »Miért váltak háborgóvá a nemzetek, és elmélkedtek hiábavalóságokon a népek?+
26 A föld királyai fölkerekednek, és az uralkodók egybegyűlnek Jehova ellen, és az ő felkentje ellen.«+
27 Éppígy Heródes és Poncius Pilátus+ egybe is gyűltek a nemzetekből valókkal és Izrael népeivel ebben a városban a te szent szolgád+, Jézus ellen, akit felkentél,+
28 hogy megtegyék, amiről kezed és szándékod előre elrendelte, hogy megtörténjen.+
29 Most pedig, Jehova, fordíts figyelmet a fenyegetéseikre,+ és add meg rabszolgáidnak, hogy mindig teljes bátorsággal szólják szavadat,+
30 mialatt kinyújtod a kezedet gyógyításra, és mialatt jelek és előjelek+ történnek szent szolgádnak,+ Jézusnak a neve+ által.”
31 Miután könyörögtek, megrázkódott a hely,+ ahol egybegyűltek; egytől egyig beteltek szent szellemmel,+ és bátorsággal szólták az Isten szavát.+
32 Sőt, azok tömegének, akik hittek, szíve-lelke egy volt,+ és egy sem mondta semmijéről, hogy az az övé, hanem mindenük közös volt.+
33 És az apostolok továbbra is nagy erővel tettek tanúságot az Úr Jézus feltámadásáról,+ és bőséges volt a ki nem érdemelt kedvesség mindnyájukon.
34 Valójában egy sem szűkölködött közöttük;+ mert mindazok, akik földek vagy házak birtokosai voltak, eladták azokat, és elhozták az eladott javak értékét,
35 és letették az apostolok lábához.+ Azután kinek-kinek a szükséglete szerint lett szétosztva.+
36 Így hát József is, akinek az apostolok a Barnabás+ nevet adták (ami lefordítva azt jelenti: ’Vigasztalás fia’), egy ciprusi születésű lévita,
37 mivel volt egy darab földje, eladta azt, a pénzt pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.+
