Zsoltárok 77:1–20
A karmesternek a Jedutunra. Asáftól+. Ének.
77 Hangommal Istenhez kiáltok,+Istenhez a hangommal, és ő figyel rám fülével.+
2 Nyomorúságom napján Jehovát kerestem.+Éjjel kezemet kitártam, és nem ernyedt el;Nem akart vigasztalódni a lelkem.+
3 Hadd emlékezzem meg Istenről, legyek bár zaklatott;+Töprengeni fogok, még ha elalél is szellemem.+ Szela.
4 Megragadtad szemhéjamat;+Nyugtalanná váltam, és szólni sem tudok.+
5 Elgondolkodtam a régi napokon,+A beláthatatlan múlt esztendein.
6 Emlékezni fogok éjjel húrokon játszott zenémre;+Töprengek majd szívemben,+És fürkészőn kutat szellemem.
7 Vajon időtlen időkre elvet minket Jehova,+És nem leli többé kedvét bennünk?+
8 Hát örökre megszűnt szerető-kedvessége?+Semmivé lett szava+ nemzedékről nemzedékre?
9 Elfelejtett-e könyörülni Isten,+Elzárta-e haragjában irgalmát?+ Szela.
10 És vajon azt mondogassam: „Ez az, ami átszúr engem,+A Legfelségesebb jobbjának változása.”+
11 Megemlékezem Jah cselekedeteiről,+Bizony megemlékezem hajdani csodáidról.+
12 Elmélkedni fogok minden munkádon,+És tetteiddel foglalkozom.+
13 Ó, Isten, a szent helyen+ van a te utad.Kicsoda oly nagy Isten, mint Isten?+
14 Te vagy az igaz Isten, aki csodálatosan cselekszel.+Megismertetted a népek között erődet.+
15 Karoddal megváltottad népedet,+Jákob és József fiait. Szela.
16 Láttak téged a vizek, ó, Isten,Láttak a vizek, és gyötrődni kezdtek.+A mély vizek is felkavarodtak.+
17 A felhők mennydörögve ontották a vizet;+Hangot hallatott a felhős égbolt.Nyilaid is cikáztak.+
18 Mennydörgésed olyan volt, mint a szekérkerekek robaja;+Villámok ragyogták be a termékeny földet,+Megremegett a föld, és rázkódott.+
19 A tengeren át vitt az utad,+Ösvényed a nagy vizeken át;Nyomdokaid ismeretlenek maradtak.
20 Úgy vezetted népedet, mint egy nyájat+Mózes és Áron keze által.+
