Jób 14:1–22
14 Az asszonytól született ember+Rövid életű,+ és telve van nyugtalansággal.+
2 Kinyílik, mint a virág, és levágják,+Eliramodik, mint az árnyék,+ és nincs többé.
3 Igen, ilyenre nyitottad föl szemedet,És énvelem szállsz perbe.+
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból?+Senki.
5 Minthogy meg vannak határozva napjai,+Nálad van hónapjainak száma;Törvényt szabtál ki rá, melyen nem léphet túl.
6 Fordítsd el róla tekinteted, hadd legyen nyugalma,+Míg örömet nem talál, miként a béres az ő napjában.
7 Hisz még a fának is van reménye:Ha kivágják, újra sarjad,+És nem vész el hajtása.
8 Ha megvénül gyökere a földben,És elhal a porban törzse,
9 A víznek illatától kisarjad,+S mint az új növény, ágat hajt.+
10 Az életerős férfi azonban meghal, és ott fekszik legyőzötten;Elpusztul a földi ember, s hol van ő?+
11 Bizony eltűnnek a vizek a tengerből,Elapad a folyó, és kiszárad.+
12 Az embernek is le kell feküdnie, és nem kel fel.+Az ég enyészetéig fel nem ébrednek,+S nem keltik fel őket álmukból.+
13 Ó, bárcsak elrejtenél a seolban,+Rejtegetnél, míg el nem fordul haragod,Bárcsak időt szabnál+ nekem, és megemlékeznél rólam!+
14 Ha meghal az életerős férfi, vajon élhet-e újra?+Kényszerű szolgálatom minden napján várakozni fogok,+Míg el nem jön szabadulásom.+
15 Szólítani fogsz, és én válaszolok neked.+Vágyakozol majd kezed műve után.
16 Mert most lépteimet számlálod,+Nem figyelsz másra, csak bűnömre.+
17 Tarsolyba van pecsételve lázadásom,+Betapasztod vétkemet.
18 De a leszakadó hegy is szétomlik,Még a szikla is elmozdul helyéről.
19 A köveket is elkoptatja a víz,Elmossa a föld porát áradása.Így veszted el a halandó ember reménységét.
20 Legyőzöd őt mindörökre, és elmegy;+Eltorzítod arcát, úgy bocsátod el.
21 Fiait tisztesség éri, de ő nem tud róla;+Jelentéktelenné válnak, de ő nem gondol rájuk.
22 Csak teste fáj, amíg van neki,És lelke kesereg, amíg benne van.”
