2Korintusz 7:1–16
7 Mivel tehát ezek az ígéreteink+ vannak, szeretteim, tisztítsuk meg+ magunkat a test és a szellem minden szennyétől,+ tökéletessé téve a szentséget Isten félelmében.+
2 Adjatok helyet nekünk.+ Senkinek sem tettünk rosszat, senkit sem juttattunk romlásba, senkit sem használtunk ki.+
3 Ezt nem azért mondom, hogy elítéljelek benneteket. Hiszen az előbb mondtam, hogy a szívünkben vagytok, hogy velünk haljatok, velünk éljetek.+
4 Nagy beszédbeli nyíltsággal vagyok irántatok.+ Nagy az én dicsekvésem rátok nézve. Telve vagyok vigasztalással,+ csordultig vagyok örömmel minden nyomorgattatásunkban.+
5 Mert mikor Makedóniába+ érkeztünk is, nem lelt megkönnyebbülésre+ a testünk, hanem továbbra is minden módon nyomorgattak+ bennünket — kívül harcok voltak, belül félelmek.
6 Mindamellett az Isten, aki megvigasztalja+ a lealacsonyítottakat, megvigasztalt bennünket Titusz jelenléte által,
7 ámde nem csupán a jelenléte által, hanem azon vigasztalás által is, amelytől ő megvigasztalódott felőletek, mivel hírt+ hozott vissza vágyakozásotokról, kesergésetekről, irántam való buzgalmatokról, úgyhogy én még inkább örvendeztem.
8 Ennélfogva még ha megszomorítottalak is benneteket a levelem által,+ nem sajnálom. Még ha sajnáltam is először (látom, hogy az a levél, ha csak kis időre is, de megszomorított benneteket),
9 most örvendezek, de nem azért, mert megszomorodtatok, hanem mert megbánásra szomorodtatok meg+; mert Isten szerinti módon szomorodtatok meg,+ hogy semmiben se szenvedjetek kárt miattunk.
10 Az Isten szerinti szomorúság ugyanis megmentésre vezető megbánást segít elő, amelyen nincs mit sajnálni;+ a világ szomorúsága ellenben halált hoz.+
11 Mert íme, maga a ti Isten szerinti megszomorodásotok+ mily nagy igyekvést eredményezett bennetek, igen, önmagatok tisztázását, igen, felháborodást, igen, félelmet, igen, vágyakozást, igen, buzgalmat, igen, a helytelenség helyrehozását!+ Minden tekintetben megmutattátok, hogy tiszták vagytok ebben a dologban.
12 Bizonyos, hogy bár írtam nektek, nem azért írtam, aki elkövette a helytelenséget,+ se nem azért, aki ellen vétettek, hanem hogy az irántunk való komoly igyekvésetek nyilvánvalóvá legyen köztetek az Isten színe előtt.
13 Ezért vigasztalódtunk mi meg.
De megvigasztalódásunkon túl még áradóbban örvendeztünk Titusz öröme miatt, mivel mindnyájan felüdítettétek a szellemét.+
14 Mert ha dicsekedtem neki valamivel felőletek, nem szégyenültem meg, hanem ahogy mindent az igazságnak megfelelően szóltunk nektek, úgy a Titusz előtt való dicsekvésünk+ is igaznak bizonyult.
15 Gyöngéd vonzalma is áradóbb irántatok, mikor visszaemlékszik mindnyájatok engedelmességére,+ hogy milyen félelemmel és remegéssel fogadtátok őt.
16 Örvendezek, hogy minden módon igen bátor lehetek miattatok.+
