2Sámuel 18:1–33
18 Dávid akkor számba vette a vele levő népet, és ezredparancsnokokat meg századparancsnokokat rendelt az emberek fölé.+
2 Aztán a nép egyharmadát+ Joáb+ kezére, egyharmadát Abisainak+, Céruja fiának, Joáb fivérének+ a kezére, és egyharmadát a gáti Ittai+ kezére bízta Dávid. A király akkor így szólt a néphez: „Én magam is kivonulok veletek.”
3 A nép azonban ezt mondta: „Ne vonulj ki,+ mert ha mi elmenekülünk is, nem törődik velünk a szívük;+ és ha meghal is fele részünk, nem törődik velünk a szívük. Te ugyanis annyit érsz, mint tízezer közülünk.+ Most tehát jobb volna, ha a városból lennél segítségünkre.”+
4 A király erre ezt mondta nekik: „Ami jónak látszik szemetekben, azt teszem.”+ A király tehát megállt a kapu mellett,+ és az egész nép kivonult százasával és ezresével.+
5 A király akkor megparancsolta Joábnak, Abisainak és Ittainak: „Kíméletesen+ bánjatok énértem az ifjúval, Absolonnal.” És az egész nép hallotta, amikor a király parancsot adott minden vezérnek Absolonra nézve.
6 A nép tehát kivonult a mezőre Izrael ellen, és Efraim erdejében+ került sor az ütközetre.
7 Izrael népe+ végül vereséget szenvedett+ Dávid szolgái előtt, és nagy volt ott az öldöklés azon a napon: húszezer ember veszett oda.
8 Kiterjedt a harc azon az egész vidéken, amerre a szem ellátott. És többen voltak azok, akiket az erdő emésztett meg a népből, mint azok, akiket a kard emésztett meg azon a napon.
9 Absolon végül Dávid szolgái elé került. Öszvéren nyargalt, és az öszvér egy nagy és terebélyes fa kusza ágai alá jutott, úgyhogy Absolon feje beleakadt a nagy fába, és ott lógott ég és föld között,+ miután az öszvér elment alóla.
10 Akkor észrevette őt egy férfi, és szólt Joábnak+: „Íme, láttam Absolont, amint egy nagy fán függött.”
11 Joáb erre ezt mondta a férfinak, aki szólt neki: „Hát ha láttad, miért nem terítetted le ott a földre? Akkor rajtam lett volna a sor, hogy tíz ezüstöt és egy övet adjak neked.”+
12 A férfi azonban ezt mondta Joábnak: „Még ha ezer ezüst ütné is a markomat, akkor sem nyújtanám ki kezemet a király fiára. Mert fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abisainak és Ittainak: »Akárkik legyetek is, vigyázzatok az ifjúra, Absolonra!«+
13 Különben csalárdul cselekedtem volna lelkével szemben, és semmi sem lenne rejtve a király előtt,+ te meg félreállnál.”
14 Joáb erre így szólt: „Mit vesztegessem itt az időt előtted?” Azzal kezébe fogott három dárdát, és beledöfte+ őket Absolon szívébe, még amikor élt a nagy fa ágai között.+
15 Akkor odajött tíz legény, Joáb fegyverhordozói, és lesújtottak Absolonra, hogy megöljék.+
16 Joáb ekkor megfújta a kürtöt,+ hogy a nép visszatérjen Izrael üldözéséből; mert visszatartotta Joáb a népet.
17 Végül megfogták Absolont, bedobták őt az erdőben egy nagy verembe, és egy igen nagy rakás követ hordtak föléje.+ És egész Izrael elmenekült, mindenki a maga otthonába.
18 Mármost Absolon, amikor még élt, vett és állíttatott magának egy oszlopot,+ amely a Király völgyében+ van, mert ezt mondta: „Nincsen fiam, aki fenntartaná nevem emlékét.”+ Így hát a maga nevéről nevezte el az oszlopot,+ és ezt mind a mai napig Absolon-emlékműnek hívják.
19 Ahimaác+, Cádók fia pedig így szólt: „Kérlek, hadd fussak el hírt vinni a királynak, mert Jehova igazságot szolgáltatott neki, hogy megszabadítsa őt ellenségei kezéből.”+
20 De Joáb ezt mondta neki: „Te ma nem vagy hírmondó ember; más napon vigyél hírt. Ma azonban ne vigyél hírt, hiszen a király fia halt meg.”+
21 Joáb akkor így szólt a kusitához+: „Menj, jelentsd a királynak, amit láttál.” A kusita erre meghajolt Joáb előtt, és már futott is.
22 Ahimaác, Cádók fia ekkor megint így szólt Joábhoz: „Bárhogy legyen is, kérlek, hadd fussak el én is a kusita után.” Joáb azonban ezt mondta: „Miért futnál te, fiam, mikor neked nincsen hír?”
23 Ő mégis így szólt: „Bárhogy legyen is, hadd fussak!” Erre ezt mondta neki: „Hát fuss!” Ahimaác pedig elfutott a Jordán-környéken+ át vezető úton, és végül megelőzte a kusitát.
24 Dávid éppen a két kapu+ között üldögélt. Idővel az őrszem+ felment a falban levő kapu tetejére. Végül felemelte a szemeit, és látta, hogy íme, egy ember egyedül fut.
25 Az őrszem akkor felkiáltott, és szólt a királynak. A király erre ezt mondta: „Ha egyedül van, hír van a szájában.” Az pedig egyre közelebb ért.
26 Az őrszem ekkor látta, hogy egy másik ember is fut. Odaszólt hát a kapuőrnek az őrszem, és ezt mondta: „Íme, egy másik ember! Ez is egyedül fut.” A király erre így szólt: „Az is hírt hoz.”
27 Az őrszem hozzátette: „Úgy látom, az első úgy fut,+ ahogy Cádók fia, Ahimaác+ fut.” A király erre így szólt: „Ő jó ember,+ biztosan jó hírrel+ jön.”
28 Végül Ahimaác így kiáltott a királynak: „Minden rendben!” Arccal a földig meghajolt a király előtt, és így folytatta: „Áldott+ legyen Jehova, a te Istened, aki kiszolgáltatta+ azokat az embereket, akik fölemelték kezüket az én uram, a király ellen!”
29 A király azonban így szólt: „Jól van-e az ifjú, Absolon?” Ahimaác erre ezt mondta: „Láttam a nagy zűrzavart, amikor Joáb elküldte a király szolgáját és a te szolgádat, de nem tudtam, mi az.”+
30 A király erre így szólt: „Lépj odébb, és maradj itt.” Akkor odébb lépett és megállt.
31 És íme, megérkezett a kusita+; és így szólt a kusita: „Fogadja el a hírt, uram, a király, mert Jehova ma igazságot szolgáltatott neked, hogy megszabadítson mindazok kezéből, akik fölkeltek ellened.”+
32 De a király ezt mondta a kusitának: „Jól van-e az ifjú, Absolon?” A kusita így szólt: „Úgy járjanak uramnak, a királynak ellenségei, és mindazok, akik vesztedre törtek, mint az az ifjú!”+
33 A király erre megrendült, fölment a kapubejáró feletti tetőszobába,+ és sírva fakadt; ezt mondogatta, amint ment: „Fiam, Absolon! Fiam, fiam,+ Absolon! Ó, bárcsak én haltam volna meg helyetted, Absolon fiam, fiam!”+
