1Sámuel 25:1–44
25 Idővel Sámuel+ meghalt, és az egész Izrael egybegyűlt és megsiratta+ őt. Otthonában, Rámában+ temették el. Dávid akkor fölkerekedett, és lement Párán pusztájába+.
2 Élt pedig egy ember Máonban+, és Kármelben+ volt neki gazdasága. Ez az ember igen jómódú volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt. Épp a juhai nyírásával+ foglalatoskodott Kármelben.
3 A férfit Nábálnak+ hívták, a feleségét pedig Abigailnak+. Az asszony nagyon értelmes+ és szép termetű volt, a férje ellenben durva ember, akinek rossz szokásai voltak;+ Káleb+ fiai közé tartozott.
4 Dávid a pusztában hírét vette, hogy Nábál a juhait nyírja+.
5 Elküldött hát Dávid tíz legényt, és így szólt a legényekhez Dávid: „Menjetek fel Kármelbe, keressétek fel Nábált, és kérdezzétek meg tőle a nevemben, hogy jól van-e.+
6 Így szóljatok testvéremhez: »Minden jót neked is,+ házadnak is és mindannak, ami a tiéd!
7 Most hallottam, hogy nyírók vannak nálad. A pásztoraid velünk voltak.+ Nem bántottuk őket,+ és semmijük sem hiányzott mindazokon a napokon, amelyeken Kármelben voltak.
8 Kérdezd csak meg legényeidet, és megmondják neked — hadd találjanak legényeim kegyet szemedben, hiszen jó napon jöttünk. Kérlek tehát, adj szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak valamit, amit előtalál a kezed.«”+
9 Dávid legényei oda is mentek, és mindezen szavak szerint szóltak Nábálhoz Dávid nevében, aztán várakoztak.
10 Nábál erre így válaszolt Dávid szolgáinak: „Ki az a Dávid,+ és ki az az Isai fia? Manapság sok szolga van, aki elszökik urától.+
11 Talán fogjam a kenyeremet+, vizemet, leölt állataimat, amelyeket levágtam a nyíróimnak, és olyan embereknek adjam, akikről azt se tudom, honnan valók?”+
12 Dávid legényei erre megfordultak útjukon, és visszamentek. Meg is érkeztek, és beszámoltak neki mindezen szavak szerint,
13 Dávid pedig rögtön így szólt az embereihez: „Mindenki kösse fel a kardját!”+ Erre felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és mintegy négyszáz ember fölment Dávid után, kétszázan meg ott maradtak a holminál+.
14 Közben az egyik legény elmondta Nábál feleségének, Abigailnak: „Íme, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy jót kívánjanak urunknak, de ő rájuk ripakodott.+
15 Ezek az emberek nagyon jók voltak hozzánk, nem bántottak minket, és semmink se hiányzott mindazokon a napokon, amelyeken együtt jártunk velük, amikor a mezőn voltunk.+
16 Fal+ gyanánt voltak körülöttünk éjjel-nappal mindennap, amikor velük voltunk, és terelgettük a nyájat.
17 Most pedig tudd és lásd, hogy mit teszel, mert elhatároztatott+ a veszedelem urunk ellen és egész háza ellen, mert ő sokkal semmirekellőbb+ ember annál, hogy beszélni lehessen vele.”
18 Abigail+ erre sietve fogott kétszáz kenyeret, két nagy korsó bort,+ öt elkészített juhot,+ öt szea pörkölt+ gabonát, száz mazsolalepényt+ meg kétszáz aszaltfüge-lepényt+, és felrakta őket a szamarakra,
19 majd ezt mondta legényeinek: „Menjetek előttem.+ Íme, én követlek titeket.” Férjének, Nábálnak azonban semmit sem szólt.
20 Történt pedig, hogy amíg ő szamárháton+ észrevétlenül lefelé tartott a hegyen, íme, Dávid és az emberei is lefelé jöttek vele szemben, így összetalálkozott velük.
21 Dávid akkor így szólt: „Bizony hiába vigyáztam ennek mindenére a pusztában, úgyhogy semmi sem hiányzott+ mindabból, ami az övé, mégis gonosszal fizet nekem a jóért.+
22 Úgy bánjon Isten Dávid ellenségeivel, sőt még rosszabbul,+ ha akár csak egyetlen falra vizelőt+ is meghagyok reggelre mindazok közül, akik az övéi!”+
23 Amikor Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra borult Dávid előtt és a földig meghajolt+.
24 Aztán leborult a lábához,+ és így szólt: „Rajtam legyen a vétek,+ ó, uram! Kérlek, hadd beszéljen rabszolgaleányod füled hallatára,+ és hallgasd meg rabszolgaleányod szavait!
25 Kérlek, uram, ne törődjön szíved ezzel a semmirekellő+ emberrel, Nábállal, mert olyan ő, amilyen a neve. Nábálnak hívják, és ostobaság van benne.+ Ami engem illet, rabszolgaleányod nem látta uram legényeit, akiket elküldtél.
26 Most pedig, uram, él Jehova+ és él a te lelked,+ hogy Jehova visszatartott+ téged attól, hogy vérbűnt+ vonj magadra, és hogy önkezeddel mentsd meg magadat.+ Legyenek hát Nábálhoz hasonlók az ellenségeid, és azok, akik ártani kívánnak uramnak!+
27 Ez az áldásként adott ajándék+ pedig, amelyet szolgálóleányod hozott uramnak, legyen a legényeké, akik uram nyomában járnak.+
28 Kérlek, bocsásd meg rabszolgaleányod kihágását,+ mert bizony Jehova maradandó házat fog készíteni uramnak,+ mert Jehova harcait harcolja az én uram.+ Gonoszságot pedig nem fognak találni benned életed napjain.+
29 Ha felkel valaki, hogy üldözzön és lelkedre törjön, uramnak lelke be lesz kötve az élet tarsolyába+ Istenednél, Jehovánál.+ Ellenségeid lelkét azonban elhajítja, mintha a parittya közepéből hajítaná el.+
30 És Jehova, mivel megadja uramnak — teneked — a jót az ő minden beszéde szerint, Izrael vezetőjének fog kijelölni téged.+
31 Ne okozza ez megingásodat, és botláskővé se legyen ez uram szívének, hogy ok nélkül lenne vérontás,+ vagy hogy önkezével mentené meg magát az én uram.+ Jehova jót fog tenni urammal, te pedig emlékezz meg+ rabszolgaleányodról.”
32 Dávid erre így szólt Abigailhoz: „Áldott legyen Jehova, Izrael Istene,+ aki elém küldött a mai napon!
33 Áldott legyen értelmességed+, és áldott legyél magad is, aki visszatartottál a mai napon attól, hogy vérbűnt+ vonjak magamra, és hogy önkezemmel mentsem meg magamat!+
34 De — él Jehova, Izrael Istene, aki visszatartott attól, hogy ártsak neked+ — ha nem siettél volna elém,+ a reggel felvirradtára bizony nem maradt volna egyetlen falra vizelője sem Nábálnak.”+
35 Dávid ezután elfogadta kezéből, amit hozott neki, és így szólt hozzá: „Menj fel házadba békével.+ Lásd, hallgattam szavadra, hogy tekintettel legyek+ rád.”
36 Később Abigail megérkezett Nábálhoz, és íme, lakoma volt annak házában, olyan, akár a királyé.+ Nábál szíve vidám volt, és teljesen lerészegedett+. Abigail nem mondott el neki semmit, sem keveset, sem sokat, a reggel felvirradtáig.
37 Reggel aztán, amikor elszállt a bor Nábálból, a felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Nábálban elhalt a szíve+, és ő maga kővé dermedt.
38 Mintegy tíz nap múlva Jehova megverte+ Nábált, és meg is halt.
39 Dávid pedig meghallotta, hogy Nábál meghalt, ezért ezt mondta: „Áldott legyen Jehova, aki képviselte gyalázásom+ peres+ ügyét, hogy megszabadítson Nábál kezéből! Visszatartotta szolgáját a gonoszságtól,+ Nábál gonoszságát pedig az ő fejére fordította vissza Jehova.”+ Dávid ezután elküldött, és feleségül+ kérte Abigailt.
40 El is mentek Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és így szóltak hozzá: „Dávid küldött minket hozzád, hogy elvegyen feleségül.”
41 Ő nyomban felkelt, arccal a földig hajolt,+ és ezt mondta: „Itt a te rabszolgaleányod szolgálóul, hogy uram szolgáinak lábát mossa.”+
42 Abigail+ akkor sietve felkelt, majd szamárra ült+ — öt szolgálólánya is ott ment mögötte —, és elkísérte Dávid követeit, és a felesége lett.
43 Dávid a jezréeli+ Ahinoámot+ is elvette már; mindkét asszony a felesége lett.+
44 Saul pedig a Gallimból+ való Paltihoz+, Lais fiához adta leányát, Mikált+, Dávid feleségét.
