Ugrás a tartalomra

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jehova Tanúi

magyar

Tanulj a nagy Tanítótól!

 42. FEJEZET

Miért kell dolgoznunk?

Miért kell dolgoznunk?

MIT szeretsz jobban, dolgozni vagy játszani? (. . .) Persze a játékkal nincs semmi baj. A Biblia azt írja Jeruzsálemről, hogy megtelik „fiúkkal és lányokkal, akik a köztereken játszanak” (Zakariás 8:5).

A nagy Tanító szerette figyelni a játszadozó gyerekeket. Mielőtt a földre jött, ezt mondta: ’Isten mellett voltam mint mestermunkás, és örvendeztem előtte minden időben.’ Figyeld meg, hogy Jézus munkás volt Jehova mellett az égben. És amíg ott volt, ezt mondta: „amiben gyönyörűségemet leltem, az az emberek fiaihoz fűződik.” Igen, ahogy korábban már tanultuk, a nagy Tanító mindenkivel őszintén törődött, még a gyerekekkel is (Példabeszédek 8:30, 31).

Miben lelte örömét a nagy Tanító, mielőtt a földre jött?

 Mit gondolsz, játszott Jézus, amíg gyerek volt? (. . .) Biztos játszott. De vajon ő, aki „mestermunkás” volt az égben, a földön is dolgozott? (. . .) Jézusra úgy utaltak, mint aki „az ács fia”. De azt is mondták rá, hogy „az ács”. Mire mutat ez? (. . .) József, aki saját fiaként nevelte fel Jézust, bizonyára oktatta őt, így Jézusból is ács lett (Máté 13:55; Márk 6:3).

Vajon milyen ács volt Jézus? (. . .) Ha az égben mestermunkás volt, nem gondolod, hogy a földön mint ács is kiváló mester volt? (. . .) Gondolj arra, hogy milyen keményen kellett dolgozniuk az ácsoknak akkoriban. Jézusnak valószínűleg el kellett mennie az erdőbe, ki kellett vágnia egy fát, majd feldarabolni,  hazavinni és megmunkálni, hogy asztalt, padot vagy valami mást készíthessen belőle.

Szerinted volt öröme Jézusnak a munkájában? (. . .) Te örülnél, ha szép asztalokat, székeket és más tárgyakat tudnál készíteni, amelyeket mások használhatnak? (. . .) A Biblia kijelenti, hogy jó dolog, ha az ember ’örvendezik a munkáiban’. A munka olyanfajta örömet ad, amelyet játék közben nem érezhetsz (Prédikátor 3:22).

A munka az agyunknak is jót tesz, és a testünknek is. Sok gyerek folyton csak a tévé előtt ül, vagy videojátékokat játszik. Elhíznak, legyengülnek, és nem igazán boldogok. Ráadásul másoknak sem szereznek örömet. Mit kell tennünk, hogy boldogok legyünk? (. . .)

Könyvünk 17. fejezetében tanultuk, hogy az adakozás és mások megsegítése boldogságot eredményez (Cselekedetek 20:35). A Biblia azt mondja Jehováról, hogy ő „a boldog Isten” (1Timóteusz 1:11). A Példabeszédek könyvében pedig azt olvastuk, hogy Jézus ’örvendezett előtte minden időben’. Miért volt boldog Jézus? (. . .) Az egyik oka ennek az, amit ő maga mondott: „Az én Atyám mindmostanáig folyton munkálkodik, és én is folyton munkálkodom” (János 5:17).

Amikor Jézus a földön volt, nem egész életében dolgozott ácsként. Jehova Isten különleges munkát szánt neki, amelyet el kellett végeznie a földön. Tudod-e, mit? (. . .) „Hirdetnem kell az Isten királyságának jó hírét, mert ezért küldettem el” – mondta Jézus (Lukács 4:43). Előfordult, hogy amikor Jézus prédikált az embereknek, azok hittek neki, és másoknak is elmondták, amit tőle hallottak, például ez a szamáriai asszony is itt, a képen (János 4:7–15, 27–30).

Milyen kétféle munkát végzett Jézus, amikor a földön élt?

Milyen érzésekkel végezte Jézus ezt a munkát? Gondolod, hogy volt hozzá kedve? (. . .) Ezt mondta: „Az én eledelem az,  hogy cselekedjem annak akaratát, aki küldött engem, és elvégezzem a munkáját” (János 4:34). Mennyire szereted a kedvenc ételedet? (. . .) Ebből sejtheted, hogy mennyire szerette Jézus azt a munkát, amellyel Isten megbízta.

Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy ha megtanulunk dolgozni, az hozzájárul a boldogságunkhoz. Azt mondja, hogy azt adta ajándékba az embernek, hogy „örvendezzen fáradságos munkájának”. Ha tehát már fiatalon megtanulsz dolgozni, az egész életed élvezetesebb lesz (Prédikátor 5:19).

Ez nem azt jelenti, hogy egy kisgyermek el tudja látni egy felnőttnek a munkáját, de valamilyen munkát mindannyian el tudunk végezni. A szüleid talán mindennap eljárnak dolgozni, hogy pénzt keressenek, és így a családotoknak legyen mit ennie, és legyen hol laknia. És biztosan azt is tudod, hogy egy ház körül nagyon sokat kell dolgozni, ha szeretnénk tisztán és rendben tartani.

Milyen munkát végezhetnél el, ami az egész családnak jó lenne? (. . .) Segíthetnél megteríteni, elmosogatni, kivinni a szemetet, kitakarítani a szobádat, és elpakolni a játékaidat. Lehet, hogy ezeket meg is szoktad tenni. Ez a munka tényleg hasznára van a családnak.

Miért fontos elpakolni a játékaidat, ha már nem játszol velük?

Beszéljük meg, hogy miért teszel jót az ilyen munkával. A játékokat el kell pakolni, ha már nem játszol velük. Szerinted miért fontos ez? (. . .) Azért, mert így rend lesz a lakásban, és megelőzhetjük a baleseteket. Ha nem rakod el a játékaidat, lehet, hogy egyszer az anyukád, amikor éppen tele van a keze, rálép valamelyik játékra, megbotlik benne, elesik és megsérül. Az is lehet, hogy kórházba kell mennie. Ez bizony szörnyű lenne, ugye? (. . .) Ezért ha elpakolod a játékaidat, amikor már nem használod őket, mindenkivel jót teszel.

 A gyerekeknek más munkájuk is van. Például az iskolai feladatok. Az iskolában megtanulsz olvasni. Egyes gyerekek szeretnek olvasni, de másoknak nehezen megy az olvasás. Még ha először nehéznek érzed is, hidd el, boldog leszel, ha megtanulsz jól olvasni. Ha tudsz olvasni, sok-sok érdekeset tanulhatsz. Isten saját könyvét, a Bibliát is olvashatod magadnak. Ha tehát alapos vagy az iskolai feladataidban, az igazán hasznos, ugye? (. . .)

Vannak emberek, akik igyekeznek kerülni a munkát. Talán ismersz is ilyeneket. De mivel Isten munkára teremtett minket, meg kell tanulnunk élvezni azt. Mennyire élvezte a nagy Tanító a munkáját? (. . .) Olyan volt neki, mintha a kedvenc ételét ette volna. És melyik munkáról is volt szó? (. . .) Arról, hogy beszélt másoknak Jehova Istenről, és elmondta azt, hogy miként nyerhetnek örök életet.

Az itt következő két javaslat segíthet, hogy élvezzük a munkát. Kérdezd meg magadtól, hogy miért kell elvégezni az adott munkát. Ha tudod, hogy miért fontos, könnyebb elvégezni. És akár kisebb, akár nagyobb feladatot kapsz, szorgalmasan lásd el. Így örömet találhatsz kezed munkájában, akárcsak a nagy Tanító.

A Biblia segíthet nekünk, hogy jó munkásokká váljunk. Olvassátok el a Példabeszédek 10:4-et, 22:29-et, a Prédikátor 3:12, 13-at és a Kolosszé 3:23-at.