Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Jehova Tanúi évkönyve 2016

 INDONÉZIA

Keleten is prédikálnak

Keleten is prédikálnak

1953-ban Peter Vanderhaegen lett kinevezve körzetfelvigyázónak Indonéziában. A körzete az egész országot magában foglalta, és kelet-nyugati irányban 5100 kilométer, észak-déli irányban pedig 1800 kilométer hosszú volt. Miközben bejárta ezt az óriási területet, gyakran hajmeresztő élményekben volt része.

Peter Vanderhaegen

1954-ben Vanderhaegen testvér az Indonézia keleti részén található szigetekre utazott, egy vallásilag megosztott területre. Itt található Bali, ahol főként hinduk élnek, Lombok és Sumbawa, ahol a muszlim vallás terjedt el, a katolikus Flores, valamint Sumba, Alor és Timor, ahol többségében protestánsok laknak. Egy rozoga csónakkal utazott, és számos szigeten prédikált, majd  megérkezett Kupangba, Timor szigetére. Ezt mondta: „Timoron két hétig prédikáltam. A heves esőzés ellenére az összes kiadványomat elterjesztettem, 34 helyen kértek folyóirat-előfizetést, és bibliatanulmányozásokat is sikerült bevezetnem.” Az érdeklődést aztán a különleges úttörők ápolták tovább, és gyülekezetet alapítottak Kupangban. Innen tovább terjedt a jó hír a szomszédos szigetekre, Rotira, Alorra, Sumbára és Floresra.

A kupangi protestáns papság féltékeny lett, és harag töltötte el, amikor látta, hogy a nyájának tagjai Jehova Tanúit kezdik követni. Egy magas rangú pap azt parancsolta Thomas Tubulaunak, egy idős, félkezű bádogos férfinak, hogy ne tanulmányozzon tovább a Tanúkkal, és ne beszéljen többet másoknak arról, amit tőlük tanul, különben vér fog folyni. Thomas bátran válaszolt: „Ilyet egyetlen keresztény sem mondana senkinek. Sosem lát többé a templomban.” Thomas buzgó hírnök lett, a lányát pedig idővel kinevezték különleges úttörőnek.

A timori papság nem tett le arról, hogy véget vet Jehova Tanúi tevékenységének. 1961-ben sikerült nyomást gyakorolniuk a vallásügyi minisztériumra és a helyi katonai hatóságokra, hogy tiltsák be a házról házra végzett prédikálómunkát. Ekkor a testvérek egyszerűen változtattak a módszereiken. Például piacokon és kutaknál beszéltek az emberekkel, a tengerparton megszólították a halászokat, a temetőkben pedig vigasztalták a gyászolókat. Egy hónappal később enyhült a katonai hatóság hozzáállása, és bejelentették a rádióban, hogy Timoron minden vallást szabadon lehet gyakorolni. De a vallásügyi minisztérium kikötötte, hogy a házról házra végzett munka még mindig tiltott. A testvérek arra kérték a tisztviselőket, hogy foglalják írásba a kijelentésüket. Ezt  megtagadták, úgyhogy a testvérek szabadon prédikáltak házról házra.

1962-ben misszionáriusok érkeztek Papuába: Piet és Nell de Jager, valamint Hans és Susie van Vuure. Ők szintén szembenéztek a keresztény papság ellenállásával. Három magas rangú egyházi szolga azt követelte a misszionáriusoktól, hogy menjenek máshová prédikálni. A szószékről, a sajtóban és a rádióban a papság hamisan azzal vádolta Jehova Tanúit, hogy veszélyt jelentenek a kormányra. Hízelgéssel, fenyegetéssel és megvesztegetéssel igyekeztek elérni, hogy a híveik hagyják abba a bibliatanulmányozást a misszionáriusokkal. A helyi törzsfőnökökre is nyomást gyakoroltak, hogy ők is akadályozzák a prédikálómunkát.

A próbálkozásuk visszafelé sült el, miután az egyik törzsfőnök meghívta a misszionáriusokat a falujába. Hans így emlékezett vissza: „Miután a törzsfőnök összehívta a falubelieket, Piet és én két rövid előadást tartottunk, melyben kifejtettük, hogy milyen munkát végzünk. Aztán a feleségeink bemutatták, hogyan zajlik a prédikálás: bekopogtak az ajtón, a házigazda kérésére beléptek a házba, és megosztottak vele egy rövid üzenetet a Bibliából. A törzsfőnöknek és a falubelieknek tetszett a bemutató, és engedélyt kaptunk, hogy szabadon prédikálhassunk a környékükön.”

Ritkán fordult elő, hogy a muszlimok ellenezték a munkánkat, szinte mindig a keresztény papságtól jött az ellenállás, ahogy az lenni szokott. És ez a mai napig így van.

Kormányzók előtt tanúskodnak

Jézus ezt mondta a tanítványainak: „kormányzók és királyok elé fognak hurcolni benneteket énértem,  tanúságul nekik és a nemzeteknek” (Máté 10:18). Ezek a szavak Indonéziában is beigazolódtak.

1960-ban Jakartában egy befolyásos holland teológus kiadott egy könyvet, mely hamis keresztényeknek állította be Jehova Tanúit. A könyv arra ösztönzött sok papot, hogy szembeszálljon Jehova Tanúival. Például az egyik város papsága írt a vallásügyi minisztériumnak, azt állítva, hogy a Tanúk „zavart keltenek a híveik között”. A tisztviselők meghívták a testvéreket, hogy válaszoljanak a vádakra, akik elmondták a tényeket, és jó benyomást hagytak a tanúskodásukkal. Az egyik tisztviselő ezt tanácsolta a kollégájának: „Hagyjuk békén Jehova Tanúit. Legalább felébresztik az alvó protestánsokat.”

Paradicsom könyvek érkeznek (1963)

 1964-ben Papuában néhány protestáns pap írt a vallási és társadalmi ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságnak, hogy tiltsák be Jehova Tanúi tevékenységét. A fiókhivatal ekkor kérte, hogy hadd védekezzen a bizottság előtt. Tagor Hutasoit ezt mondta: „Körülbelül egy órán keresztül voltunk ott, és világosan elmagyaráztuk, hogy miből áll a bibliai oktatómunkánk. Egy ellenséges, protestáns politikus hamisan azzal vádolt minket, hogy vallási feszültséget szítunk Papuában. Ám a legtöbb muszlim bizottsági tag szimpatizált velünk. Ezt mondták: »Az alkotmány biztosítja a vallásszabadságot, ezért joguk van a prédikáláshoz.«” A meghallgatás után egy papuai, magas rangú kormánytisztviselő kijelentette: „Az új kormány. . . óvja a vallásszabadságot, ami az új vallásokra is vonatkozik.”