Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Jehova Tanúi évkönyve 2016

 INDONÉZIA

Eredményesnek bizonyul a prédikálómunka Nyugat-Jáván

Theodorus Ratu

Eredményesnek bizonyul a prédikálómunka Nyugat-Jáván

1933-ban Frank Rice megkérte az Észak-Celebeszről származó Theodorus (Theo) Ratut, hogy segítsen neki a jakartai irodalomraktárban. „A prédikálómunka nagyon felkeltette a kíváncsiságomat, és csatlakoztam Rice testvérhez e nemes feladat végzésében – emlékezett vissza Theo. – Később elkísértem Bill Huntert egy jávai prédikálókörútra, és Szumátrán is jártam a Lightbearer legénységével.” Theo volt az első indonéz, aki elfogadta az igazságot. Évtizedeken át végezte az úttörőszolgálatot Jáván, Észak-Celebeszen és Szumátrán.

A következő évben Bill Hunter adott egy Hol vannak a halottak? című füzetet egy diáknak, Felix Tannak, aki Jakartában lakott. Amikor Felix visszament a családjához a nyugat-jávai Bandungba, megmutatta a füzetet az öccsének, Dodónak. Mindkettőjüket meglepte, hogy a füzet szerint Ádámnak nem volt halhatatlan lelke, hanem Ádám maga volt a lélek (1Móz 2:7). Ez annyira felkeltette a kíváncsiságukat, hogy végigböngészték az összes antikváriumot  Bandungban, hogy további Őrtorony-kiadványokat szerezzenek. A családjuk többi tagjának is elmesélték, hogy mit tanultak. Miután az összes fellelhető könyvet és füzetet elolvasták, levelet írtak a jakartai irodalomraktárnak. Nagy meglepetésükre Frank Rice testvér személyesen kereste fel őket, és újabb kiadványokat vitt nekik.

A Tan család

Nem sokkal azután, hogy Rice testvér visszament Jakartába, Clem és Jean Deschamp, akik friss házasok voltak, 15 napra Bandungba látogattak. Felix ezt mesélte: „Deschamp testvér megkérdezte a családunkat, hogy szeretnénk-e megkeresztelkedni. A családunkból négyen, az öcsém, Dodo, a húgom, Josephine (Pin Nio), az édesanyám (Kang Nio) és én átadtuk az életünket Jehovának, és megkeresztelkedtünk.” * A Tan család ezután  csatlakozott Clemhez és Jeanhoz egy kilencnapos prédikálóútra. Clem megmutatta nekik, hogyan használják a bizonyságtevő kártyát, melyen egy egyszerűen megfogalmazott bibliai üzenet volt három nyelven. A picinyke bandungi csoport hamarosan gyülekezetté nőtte ki magát. Ez volt a második gyülekezet Indonéziában.

A pápai süveg

A prédikálómunka fellendülése szemet szúrt a kereszténység papságának. A papok és a támogatóik újságcikkekben támadták Jehova Tanúi hitnézeteit és tevékenységét. Ezek hatására a vallásügyi minisztérium behívatta Frank Rice-t. De mivel a kihallgatáson kielégítő válaszokat adott, a hatóságok megengedték, hogy a testvérek továbbra is szabadon végezhessék a prédikálómunkát. *

Az 1930-as évek elején a legtöbb gyarmati hivatalnok vagy nem foglalkozott a prédikálómunkánkkal, vagy megengedte, hogy végezzük. Ám ahogy a náci Németország egyre nagyobb befolyásra tett szert Európában, sokuknak megváltozott a hozzáállása, főként a buzgó katolikusoknak. Clem Deschamp felidézett egy esetet: „Egy katolikus vámtiszt lefoglalta az egyik könyvszállítmányunkat azzal az ürüggyel, hogy a kiadványaink rossz színben tűntetik fel a nácizmust. Amikor bementem a vámhivatalba panaszt tenni, ez a rosszindulatú hivatalnok éppen szabadságon volt. A helyettese, egy barátságos, nem katolikus férfi, nyomban kiadta a könyveket. Ezt mondta: »Vigye csak el mind, amíg a kollégám vissza nem jön.«”

„Egy másik alkalommal a hivatalnokok kikötötték, hogy vegyünk ki két képet az Ellenségek című könyvből – mesélte Jean Deschamp. – Az egyiken egy összetekeredett kígyó (Sátán), a másikon pedig egy részeg szajha (hamis vallás)  volt ábrázolva, és mindkettő fején ott volt a pápai süveg. * Mivel mindenképpen el akartuk terjeszteni a könyveket, hárman leültünk a tikkasztó hőségben a kikötőben, megkerestük a képeket a több ezer példányban, és átsatíroztuk feketével a pápai süveget.”

Ezt a két képet kifogásolták a hatóságok az Ellenségek című könyvben

Miközben Európa egyre inkább a háború felé sodródott, a kiadványaink továbbra is nyíltan leleplezték, hogy a kereszténység papsága képmutató, és részt vesz a politikában. Ezért a papság még nagyobb nyomást gyakorolt a hatóságokra, hogy korlátozzák a munkánkat, és számos kiadványunkat be is tiltották.

A testvérek elhatározták, hogy folytatni fogják a munkát, és jó hasznát vették egy Ausztráliából kapott nyomdagépnek (Csel 4:20). Milyen taktikát alkalmaztak? Jean Deschamp így mesélt erről: „Amikor kinyomtattunk egy új füzetet vagy folyóiratot, el kellett juttatnunk egy példányt  a hatóságokhoz, hogy engedélyezzék a kiadását. Általában a hét elején nyomtattuk ki a kiadványokat, és osztottuk ki a gyülekezeteknek. A hét vége felé pedig elvittünk belőlük egy példányt a legfőbb ügyészhez. Ha nem kaptuk meg az engedélyt, szomorúan csóváltuk a fejünket, majd gyorsan visszamentünk a nyomdába, hogy nekilássunk a következő kiadvány nyomtatásának.”

A rendőrség és a testvérek között mondhatni macska-egér játék folyt. Egyszer például a kelet-jávai Kediriben Charles Harris véletlenül a rendőrfelügyelőhöz kopogtatott be prédikálás közben.

„Egész nap magukat kerestem – mondta a felügyelő. – Várjon csak, amíg kihozom a listát a betiltott kiadványaikról!”

Charles ezt mesélte: „Amíg a felügyelő bent matatott, eldugtam a betiltott kiadványokat a zakóm rejtett zsebeibe. Mikor visszajött, átadtam neki 15 füzetet, melyek nem voltak a tiltólistán. Kelletlenül kifizette őket, ezután pedig tovább terjeszthettem a tiltott kiadványokat az utcában.”

Veszélyben a nyomtatás

Mivel Európában dúlt a II. világháború, az irodalomszállítmányokat nem lehetett eljuttatni Hollandiából Indonéziába. Ám a testvérek már korábban számítottak erre, és előrelátóan megszervezték, hogy a folyóiratokat egy jakartai cég nyomtassa ki. A Vigasz (ma Ébredjetek!) című folyóirat első indonéz száma 1939 januárjában jelent meg, Az Őrtorony folyóiraté pedig nem sokkal később. A testvérek ezután vásároltak egy kis nyomdagépet, és maguk kezdték nyomtatni a folyóiratokat. 1940-ben pedig kaptak egy nagyobb, íves nyomógépet Ausztráliából, és indonéz meg holland füzeteket és folyóiratokat nyomtattak vele a saját költségükön.

Megérkezik az első nyomdagép a jakartai irodalomraktárhoz

Végül 1941. július 28-án a hatóságok a Watch Tower Society összes kiadványát betiltották. Jean Deschamp így  idézte fel a történteket: „Az egyik délelőtt, mikor éppen gépeltem az irodában, egyszer csak három rendőr és egy magas rangú holland hivatalnok rontott be az ajtón teljes harci díszben: jelvényekkel teletűzdelve, fehér kesztyűben, díszkarddal és tollas kalapban. De egyáltalán nem voltunk meglepve! Három nappal korábban értesültünk róla, hogy a hatóságok arra készülnek, hogy betiltják az összes kiadványunkat. A pökhendi hivatalnok felolvasta a hosszadalmas rendeletet, és azt követelte, hogy kísérjük el a nyomdába, hogy lefoglalhassa a nyomdagépet. Ám a férjem közölte vele, hogy ezzel sajnos elkésett, mert előző nap eladtuk a gépet.”

A Bibliát azonban nem tiltották be. Ezért a testvérek úgy folytatták tovább a házról házra végzett prédikálómunkát, hogy csak a Bibliát vitték magukkal, és bibliatanulmányozásokat is vezettek. De mivel a háború viharfelhői már gyülekeztek Ázsia felett, a külföldi úttörők azt az útmutatást kapták, hogy menjenek vissza Ausztráliába.

^ 1. bek. Később Felix édesapja és három öccse is megkeresztelkedett. A húga, Josephine hozzáment André Eliashoz, és elvégezte az Őrtorony Gileád Bibliaiskolát. Josephine élettörténete az Ébredjetek! 2009. szeptemberi számában jelent meg.

^ 1. bek. A II. világháború után Frank visszatért Ausztráliába, és családot alapított. Rice testvér 1986-ban fejezte be a földi pályafutását.

^ 3. bek. A képek a Jelenések 12:9-en és a 17:3–6-on alapultak.