Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Jehova Tanúi évkönyve 2016

 INDONÉZIA

A japán elnyomás idején

A japán elnyomás idején

1942 elején a japán hadsereg könyörtelenül lerohanta Indonéziát, és átvette a hatalmat. Sok testvérünket kényszermunkára ítéltek: utat kellett építeniük, vagy árkot kellett ásniuk. Másokat fogolytáborokba vittek, ahol borzasztó állapotok uralkodtak, és megkínozták őket, mert nem voltak hajlandóak fegyvert fogni. Legalább három testvérünk meghalt a börtönben.

Johanna Harp a két lányával. A család egyik barátja, Beth Godenze áll középen

Egy holland testvérnőnek, Johanna Harpnak, aki egy elszigetelt hegyi faluban élt Kelet-Jáván, a háború első két évében sikerült elkerülnie a bebörtönzést. A három tizenéves gyermekével kihasználták a szabadságukat, és lefordították  angolról hollandra a Megmentés című könyvet és Az Őrtorony számait. * Aztán a testvérek lemásolták a kiadványokat, és eljuttatták Jáva minden részére a többi Tanúnak.

Az a néhány Tanú, aki még szabad volt, kis csoportokban jött össze, és óvatosan prédikált. „Minden alkalmat kihasználtam, hogy kötetlenül beszéljek az embereknek az igazságról – mesélte Josephine Elias (korábban Tan). – Amikor érdeklődőket látogattam meg az otthonukban, magammal vittem egy sakktáblát, hogy mások azt higgyék, sakkozni megyek.” Felix Tan és a felesége, Bola úgy tettek, mintha szappant árultak volna, miközben házról házra prédikáltak. Felix ezt mondta: „Gyakran követtek minket a rettegett japán katonai rendőrség, a Kempeitai kémei. Hogy ne keltsünk gyanút, különböző időpontokban kerestük fel a bibliatanulmányozóinkat. Közülük hatan szépen előrehaladtak, és megkeresztelkedtek a háború idején.”

Széthúzás a jakartai testvérek között

A testvéreknek nemcsak a háború viszontagságaival kellett megküzdeniük, hanem hamarosan más súlyos próbákkal is. A japán hatóságok elrendelték, hogy minden külföldinek (beleértve a kínai származású indonézeknek is) nyilvántartásba kell vetetnie magát. Ezenkívül azt is megkövetelték, hogy maguknál kell tartaniuk egy személyazonosító kártyát, melyen szerepel egy eskütétel, hogy hűségesek lesznek a japán birodalomhoz. Sok testvérünk elgondolkodott, hogy aláírja-e a kártyát.

Josephine Elias a bátyjával, Felixszel

Felix Tan ezt mondta: „A jakartai testvérek azt mondták nekünk, Sukabumiban élő testvéreknek, hogy ne írjuk alá a kártyát. De megkérdeztük a hatóságoktól, hogy meg lehet-e változtatni a kártya szövegében azt a részt, hogy az »alulírott hűséget fogad« a japán hadseregnek arra, hogy  az »alulírott nem gátolja« a hadsereg tevékenységét. Nagy meglepetésünkre belementek a változtatásba, így mindannyian kaptunk kártyákat. A döntésünk miatt a jakartai testvérek hitehagyottnak tekintettek minket, és elhatárolódtak tőlünk.”

Szomorú, hogy a legtöbb jakartai testvér, aki makacsul azt állította, hogy nem szabad elfogadni a kártyát, megtagadta a hitét, amikor letartóztatták. Az egyik testvér, aki nem fogadta el a kártyát, André Eliasszal került egy börtönbe. André ezt mesélte: „Érveltem neki a nyilvántartásba vétellel kapcsolatban, és próbáltam segíteni neki, hogy kiegyensúlyozottabban tudjon gondolkodni. Aztán alázatosan bocsánatot kért, amiért nem ápoltak velünk kapcsolatot. Ebben az időszakban remek lehetőségünk volt arra, hogy erősítsük egymást, de később sajnos meghalt a börtönben tapasztalható szörnyű körülmények miatt.”

Merdeka!

Miután a háború 1945-ben véget ért, a testvérek égtek a vágytól, hogy folytassák a prédikálómunkát. Az egyik testvér, akit a háború alatt börtönbe vetettek és megkínoztak,  ezt írta az ausztráliai fiókhivatalnak: „Négy, küzdelmekkel teli év után itt vagyok, töretlenül és ugyanazzal az elhatározással. A próbáimban sem feledkeztem el soha a testvéreimről. Tudnátok küldeni nekem kiadványokat?”

A várva várt kiadványok hamarosan meg is érkeztek az országba, először csak kis mennyiségben, de később nagyobb szállítmányokban is. Egy tíz hírnökből álló csoport újra elkezdte fordítani a kiadványokat indonéz nyelvre Jakartában.

1945. augusztus 17-én az indonéziai függetlenségi mozgalom vezetői kikiáltották Indonézia függetlenségét, mellyel kirobbant egy négyéves forradalom a holland gyarmati uralom ellen. Tízezrek haltak meg ebben a kaotikus időszakban, és több mint hétmillió ember kényszerült arra, hogy elhagyja az otthonát.

A forradalom alatt a testvérek folytatták a házról házra végzett prédikálást. Josephine Elias ezt mondta: „Hazafias érzületű emberek megpróbáltak rávenni minket arra, hogy kiáltsuk a jelszavukat: »Merdeka!«, mely azt jelenti, hogy szabadság. De elmagyaráztuk nekik, hogy politikai ügyekben mi semlegesek vagyunk.” A hosszú ideig tartó gyarmati uralomnak 1949-ben lett vége, amikor a hollandok elismerték a gyarmatuk függetlenségét, mely így Indonéziai Egyesült Államok (ma Indonéz Köztársaság) lett. *

1950-ben a közel tíz évig tartó megpróbáltatás véget ért. De óriási munka várt még a testvérekre. Hogyan fogják elvinni a jó hírt az Indonéziában élő több millió embernek? Emberi nézőpontból ez lehetetlennek tűnt. Ám a testvérek nagy hittel vágtak neki a munkának, és teljesen biztosak voltak abban, hogy Jehova munkásokat fog küldeni az aratásba (Máté 9:38). Nem csalódtak.

^ 2. bek. Harp testvérnő legkisebb lánya, Hermine (Mimi) a háború után elvégezte a Gileád Iskolát, és misszionáriusként tért vissza Indonéziába.

^ 3. bek. Nyugat-Papua (akkori nevén Nyugat-Új-Guinea) 1962-ig holland uralom alatt maradt.

Lásd még

Miért semlegesek Jehova Tanúi politikailag?

Vajon veszélyeztetik ezzel az országuk biztonságát?