Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

Jehova Tanúi évkönyve 2014

 AZ ELMÚLT ÉV KIEMELKEDŐ ESEMÉNYEI

Fiókhivatalok átadása

Fiókhivatalok átadása

Jehova Tanúi 2012. október 20-án nagyon örültek Koreában, hogy átadhatják Jehovának a felújított és újonnan épített fiókhivatali létesítményeket. Az alkalom különlegességét fokozta, hogy a testvérek 100 év hűséges szolgálatra tekinthettek vissza. Sőt, a hírnökök száma 2012-ben érte el először a 100 000 főt. Az 1200 helyi önkéntesen kívül 239 nemzetközi szolga és kilenc országból jött önkéntes dolgozott az építkezésen. Új stúdiókat, lakóépületet, nyomdát és autószerelő garázst építettek. Ezenkívül a régi épületek nagy részét teljesen felújították.

Anthony Morris, a Vezető Testület tagja bátorító átadási beszédet tartott 3037 testvérnek. Másnap  egy óriási kiállítóteremben tartottak egy különleges összejövetelt, amin több mint 1300 koreai gyülekezet is részt vehetett internetes összeköttetésben. 115 782 Jehova Tanúja és érdeklődő élvezhette a nagyszerű programot.

2013. március 9-ére sokáig fognak emlékezni a libériai Tanúk, mert mérföldkőnek számít a történelmükben. 11 országból jöttek látogatók az újonnan felújított és kibővített fiókhivatal átadási programjára. Mindannyian nagy örömmel hallgatták az átadási beszédet, melyet Guy Pierce, a Vezető Testület tagja tartott. Több mint egy évtizedig váratott magára a tervezés és az építkezés a polgárháború miatt. Majd a fiókhivatalt kibővítették a szomszédos területtel, amit korábban a felkelők búvóhelyként és menekülttáborként használtak. 51 Bétel-tag fogadta értékeléssel a 35 lakószobát, a felújított irodákat, az új  szállítási épületet, karbantartó épületet, konyhát és ebédlőt.

Grúzia sok helyes szívállapotú ember otthona. A Szovjetunió felbomlása után nagy növekedés vette kezdetét az országban, melyet kegyetlen üldözési hullám követett. Mivel az üldözés idővel alábbhagyott, egy jelentős eseményre kerülhetett sor Jehova Tanúi történelmében 2013. április 6-án, szombaton. David Splane, a Vezető Testület tagja átadási beszédet tartott. Átadásra került a felújított és kibővített fiókhivatal, a kongresszusi terem, valamint egy új oktatási épület, mely otthont ad a Királyság-hirdetők iskolájának és az utazófelvigyázók és feleségeik iskolájának. Összesen 338 vendég csatlakozott 24 országból a 800 grúz Tanúhoz az átadási programon.

Grúzia

A következő nap 15 200-an élvezték Splane testvér különleges előadását audio- és video-összeköttetésben szerte Grúziában. Ez a nemzetközi esemény sokakat meghatott. Egy fiatal testvér ezt mondta: „Most már tudom, milyen lesz az új világban.”

Mianmarban 2013. június 29-én egy új, háromszintes irodát adtak át a ranguni Bételben. Guy Pierce, a Vezető Testület tagja tartotta az átadási beszédet 1013 jelenlevőnek, köztük a 11 országból érkezett vendégnek. A mianmari testvérek és testvérnők a ranguni nemzetközi repülőtéren várták a vendégeket. Egyszer csak egy férfi ment oda hozzájuk, aki olyan országból érkezett, ahol be van tiltva a munkánk. Az „Üdvözlünk, Jehova Tanúi!” feliratra mutatva ezt kérdezte tőlük:

– Talán valamilyen bírósági ügy miatt vártok tanúkat?

 – Nem, csak a barátainkat várjuk – válaszoltuk.

– És ki az a Jehova? – kérdezte.

Természetesen a testvéreink szívesen tanúskodtak a férfinak. Egy nappal az átadási program után egy különleges összejövetelt tartottak a mianmari kongresszusi központban, ahol Pierce testvér a „Szolgáljuk Jehovát értelmes szívvel!” című előadást tartotta. Az időszerű programot telefonos összeköttetésben hat másik gyülekezet is hallhatta, összesen 2963-an. Az egyik buszsofőr, aki a helyi testvéreinket szállította a ranguni összejövetelre, ezt mondta: „Ti feltűnően másak vagytok, mint a többi vallás tagjai: jó magaviseletűek, jól öltözöttek és nagyon kedvesek. Évek óta szállítok csoportokat, de még sosem találkoztam ilyen rokonszenves emberekkel!”

Mianmar: A helyi hírnökök üdvözlik a fiókhivatal átadási programjára érkezőket

Jehova hűséges szolgáinak Moldovában sok okuk volt az örömre 2013. július 3-án, szerdán. A Vezető  Testület tagja, Stephen Lett beszédet tartott a kibővített fiókhivatali létesítmények átadása alkalmából. A kibővítés eredménye egy háromszintes épület, egy irodalomraktár, tíz lakószoba és egy kétszintes Királyság-terem, amit hét gyülekezet használ. A moldovai Bétel-család 33 tagja sok szeretettel üdvözölte a vendégeket az Egyesült Államokból, Hollandiából, Írországból, Németországból, Oroszországból, Romániából és Ukrajnából. Jelen voltak olyan testvéreink is, akik a betiltás alatt hűségesen szolgálták Jehovát; sokan közülük részt vettek a kiadványok másolásában és szétosztásában. Némelyik meghívottat a szüleikkel együtt deportálták Szibériába, a korábbi Szovjetunióban átélt üldözési hullám alatt. Vasárnap Lett testvér megindító előadását román és orosz nyelven is tolmácsolták a 14 705 jelenlevőnek. Soha nem gyűlt még össze ennyi Jehova Tanúja Moldovában.

Imádkozzatok kitartóan, és ne adjátok fel!

Jézus kihangsúlyozta, hogy imádkoznunk kell, és nem szabad feladnunk (Luk 18:1). Miközben imádkozunk, megerősödik a reményünk. Ezért folyamatosan imádkozzunk, igen, legyünk állhatatosak az imában (1Tessz 5:17; Róma 12:12). Ha így teszünk, a béke Istene minden jóval el fog látni minket akaratának cselekvésére, és így véghezviszi bennünk Jézus Krisztus által azt, ami igen kedves a szemében (Héb 13:20, 21).