Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tanúskodás Kambodzsában

KERESZTÉNYI ÉLETÜNK ÉS SZOLGÁLATUNK – MUNKAFÜZET 2018. február

Javaslatok a szolgálathoz

A következő témákról beszélgethetünk: Még ma is gyakorlatias a Biblia? Összhangban van a tudománnyal? Segíthetnek a tanácsai?

GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL

A búzáról és a gyomról szóló szemléltetés

Mire vonatkozik Jézusnak ez a szemléltetése? Ki a magvető, az ellenség és az aratók?

KERESZTÉNYI ÉLETÜNK

Mit tanulhatunk a királyságról szóló szemléltetésekből?

Jézus egyszerű szemléltetésekkel tanított mély igazságokat. Mi mindent tanulhatunk a Máté 13. fejezetéből?

GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL

Kevesen táplálnak sokakat

Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy etessenek meg egy több ezres tömeget, pedig csak öt kenyerük és két haluk volt. Hogyan történt ez, és mit tanulhatunk ebből?

KERESZTÉNYI ÉLETÜNK

„Tiszteld apádat és anyádat”

Amikor Jézus a földön volt, kihangsúlyozta a következő parancsot: „Tiszteld apádat és anyádat”. Vajon életkorhoz van kötve ez a parancs?

GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL

Kinek a gondolatai szerint gondolkozol?

Jézus azt mondta, hogy három dolgot kell megtennünk, ha szeretnénk Isten akaratával összhangban élni.

KERESZTÉNYI ÉLETÜNK

Végezzük hatékonyabban a szolgálatot – Kérdezzünk ügyesen

Jézus ügyesen tett fel kérdéseket, amikor tanított. Hogyan tudjuk mi is alkalmazni ezt a módszert a szolgálatban?

GYÖNGYSZEMEK ISTEN SZAVÁBÓL

Kerüljünk mindent, ami botláskő lehet

Jézus szemléltetésekkel hangsúlyozta, hogy milyen súlyos dolog, ha megbotlunk, vagy ha megbotránkoztatunk másokat. Mi válhat botláskővé az életedben?