Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2015. NOVEMBER 

 CÍMLAPTÉMA | MIT GONDOL ISTEN A HÁBORÚKRÓL?

Mit gondolt a háborúkról az első században?

Mit gondolt a háborúkról az első században?

A nép elnyomástól szenvedett. Úgy, mint őseik, az első századi zsidók is kétségtelenül többször Istenhez fordultak, hogy szabadítsa meg őket, ezúttal a római igától. Majd hallottak Jézusról, és azon gondolkodtak, hogy ő lesz-e a megjövendölt Messiás. Nem meglepő, hogy sokan „azt [remélték], hogy ő az, akinek meg kell szabadítania Izraelt” a rómaiaktól (Lukács 24:21). De ebben hiába reménykedtek, sőt, i. sz. 70-ben a római sereg rájuk tört, és elpusztította Jeruzsálemet a templomával együtt.

Hogy történhetett ez? Miért nem harcolt értük Isten, ahogyan azt a régmúltban tette? Vagy miért nem hatalmazta fel magukat a zsidókat, hogy harcoljanak a szabadságukért? Vajon Istennek megváltozott a véleménye a hadviselésről? Nem. Viszont a zsidókra már egészen másképp tekintett, ugyanis nem fogadták el, hogy a fia, Jézus a Messiás (Cselekedetek 2:36). Ezért a zsidó nemzet innentől kezdve már nem volt különleges kapcsolatban Istennel (Máté 23:37, 38).

Az ígéret földje és a zsidó nemzet többé nem állt Isten védelme alatt. És a nép soha többé nem számíthatott arra, hogy Isten jóváhagyásával és támogatásával viselhet hadat. Jézus megjövendölte, hogy Isten tetszését és az ebből fakadó áldásokat már nem Izrael nemzete élvezheti, hanem egy újonnan létrejött nemzet, melyre a Biblia később az Isten Izraele névvel utal (Galácia 6:16; Máté 21:43). Isten Izraelét a szellemmel felkent keresztények alkották. Félreérthetetlenül nekik szólt a következő kijelentés az első században: „Isten népe vagytok” (1Péter 2:9, 10).

Most, hogy már Isten az első századi keresztényeket tartotta a népének, vajon harcba szállt értük, hogy megszabadítsa őket a rómaiaktól? Vagy megengedte nekik, hogy harcoljanak az elnyomóik ellen? Nem, de vajon miért nem? Ahogy az már az előző cikkből kiderült, ha Isten helyénvalónak tart egy háborút, ő határozza meg, hogy mikor kerüljön rá sor. Nem harcolt az első századi keresztényekért, és nekik sem engedte meg, hogy háborúzzanak. Ebből megérthetjük, hogy az első században Isten nem akarta, hogy harc folyjon a gonoszság és elnyomás ellen.

Így hát Isten régmúltban élt szolgáihoz hasonlóan az első századi keresztényeknek is várniuk kellett arra, hogy Isten véget vessen a gonoszságnak és az elnyomásnak. Ezalatt Isten nem jogosította fel őket arra, hogy hadba szálljanak az ellenségeikkel. Jézus Krisztus is egyértelműen ezt tanította. Például ezt mondta a követőinek: „szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Máté 5:44). Megjövendölte, hogy Jeruzsálemet meg fogják támadni a római seregek, és arra utasította a tanítványait, hogy akkor majd ne szálljanak szembe velük, hanem meneküljenek el. A keresztények engedelmesen így tettek (Lukács 21:20, 21).

Ám figyeljük meg, mit írt Pál apostol ihletés alatt: „Ne álljatok bosszút magatokért. . . mert meg van írva: »Enyém a bosszú; én visszafizetek, ezt mondja Jehova«” (Róma 12:19). Pál Isten szavait idézte fel, melyet évszázadokkal korábban jegyeztek le a 3Mózes 19:18-ban és az 5Mózes  32:35-ben. Az előző cikkből kiderült, hogy a régmúltban időnként Isten úgy állt bosszút a szolgáiért, hogy segítette őket az ellenségükkel folytatott harcban. Pál szavai tehát rámutatnak, hogy Isten nézete a hadviselésről nem változott meg. Az első században Isten még mindig törvényes eszköznek tartotta a háborút arra, hogy bosszút álljon a szolgáiért, és véget vessen a gonoszságnak és elnyomásnak. De most is igaz volt az, ami a régmúltban: Isten határozta meg, hogy ki harcoljon és mikor.

Nyilvánvaló, hogy Isten nem adott felhatalmazást az első századi keresztényeknek a harcra. És ma? Van olyan csoport a földön, amelyet erre feljogosít? Elérkezett az ideje annak, hogy Isten háborút indítson a szolgái érdekében? Egyáltalán mit gondol Isten napjainkban a hadviselésről? A cikksorozat következő része ezekre a kérdésekre válaszol.