Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2015. JÚLIUS 

 CÍMLAPTÉMA | ÉLHETÜNK AGGODALMAK NÉLKÜL?

Anyagi gondok

Anyagi gondok

„A pénz rohamosan elértéktelenedett, az élelem kevés volt és nagyon drága – mondja Paul, aki a feleségével két fiút nevel. – Órákig álltunk sorba élelemért, de sokszor elfogyott, mire sorra kerültünk. Ijesztően lefogytak az emberek, és volt, aki az éhségtől összeesett az utcán. Az alapvető dolgok ára milliókra, majd milliárdokra ugrott. Végül a helyi pénz teljesen értéktelenné vált. Így a bankban félretett pénzem, a biztosításom és a nyugdíj-megtakarításom is odalett.”

Paul

Paul tudta, hogy gyakorlatiasnak kell lennie, ha túl akarják élni a válságot (Példabeszédek 3:21). „Korábban villamos hálózatokkal foglalkoztam mint vállalkozó, de ebben az időszakban bármilyen munkát elvállaltam, a szokásos munkadíj töredékéért – mondja. – Volt, aki étellel vagy háztartási cikkekkel fizetett. Ha például négy szappant kaptam, kettőt eladtam. Aztán szert tettem 40 csibére. Amikor megnőttek, eladtam őket, és vettem 300 kiscsirkét. Később 50 csirkét elcseréltem 100 kg kukoricalisztre. Hosszú ideig ebből láttam el a családomat, és másokat is.”

Paul azt is tudta, hogy a legjobb, amit tehet, ha bízik Istenben. Ha azt tesszük, amit Isten kér, ő segít nekünk. Jézus ezt mondta az alapvető szükségletekkel kapcsolatban: „ne legyetek tovább feszültek az aggodalomtól, mert [égi Atyátok] tudja, hogy szükségetek van ezekre” (Lukács 12:29–31).

Sajnos Isten ellensége, Sátán félrevezette a világ nagy részét. Így a legtöbben a fizikai javak köré építik az életüket. Rettenetesen aggódnak, hogy hozzájutnak-e a vélt vagy valós szükségleteikhez, és görcsösen próbálják megszerezni azt, amire valójában nincs is szükségük. Sokan eladósodnak, és a saját bőrükön tapasztalják, hogy „a kölcsönkérő szolgája a kölcsönadónak” (Példabeszédek 22:7).

Jó néhányan kárt okoznak maguknak a döntéseikkel. „Több szomszédom a jobb élet reményében  külföldre ment, hátrahagyta a családját és a barátait – meséli Paul. – Néhányan a bevándorláshoz szükséges papírok nélkül indultak útnak, és nem kaptak munkát. Gyakran az lett a vége, hogy bujkálniuk kellett a rendőrség elől, és az utcán aludtak. Nem adtak lehetőséget Istennek, hogy segítsen. De mi úgy döntöttünk, Isten segítségére támaszkodunk, és így próbálunk szembenézni a megélhetési gondokkal.”

FOGADJUK MEG JÉZUS TANÁCSÁT!

Paul így folytatja: „Jézus azt mondta, hogy soha ne aggódjunk a következő nap miatt, mert minden napnak elég a maga baja. Ezért mindennap csak az aznapra való kenyérért imádkoztam, hogy életben maradjunk. És Isten segített, ahogy azt Jézus megígérte. Nem mindig azt kaptuk, amit szerettünk volna. Egyszer sorba álltam ételért, de nem tudtam, mit árulnak. Amikor sorra kerültem, rádöbbentem, hogy joghurtot. Nem szeretem a joghurtot. De legalább étel volt, és aznap este azt ettük. Hálás vagyok Istennek, hogy ebben az időszakban egyszer sem feküdtünk le korgó gyomorral. *

Isten megígérte: „Semmi esetre sem hagylak cserben, és el sem hagylak semmiképpen” (Héberek 13:5)

Most jobb anyagi helyzetben vagyunk. De a történtekből megtanultuk, hogy az aggodalmaskodás legjobb ellenszere az, ha bízunk Istenben. Jehova * mindig segíteni fog, amíg az a legfontosabb az életünkben, hogy az akaratát tegyük. Láttuk, mennyire igazak a Zsoltárok 34:8 szavai: »Ízleljétek meg és lássátok, hogy Jehova jó! Boldog az az életerős férfi, aki nála keres menedéket.« Így nem félünk attól, hogy mi lesz, ha megint nehéz anyagi helyzetbe kerülünk.

Isten megadja a hűségeseknek a mindennapi kenyerüket

Most már tisztán látjuk, hogy nem munka vagy pénz kell az életben maradáshoz, hanem ennivaló. Nagyon várjuk azt az időt, amikor beteljesül Istennek az az ígérete, hogy »bőven lesz gabona a földön«. Addig is »ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk, elégedettek leszünk ezekkel«. Erőt merítünk a Biblia szavaiból: »Életmódotok mentes legyen a pénz szeretetétől, és elégedjetek meg azzal, amitek van. Mert ő megmondta: ’Semmi esetre sem hagylak cserben, és el sem hagylak semmiképpen.’ Úgyhogy igen bátrak lehetünk, és elmondhatjuk: ’Jehova az én segítőm; nem fogok félni. . .’«” *

Erős hitre van szükség, hogy bízni tudjunk Istenben, ahogy azt Paul és családja is tette (1Mózes 6:9). Akár most vannak komoly anyagi gondjaink, akár a jövőben lesznek, sokat tanulhatunk Paultól a gyakorlatiasságról és az Istenbe vetett bizalomról.

De mi a helyzet, ha családi gondok miatt aggódunk?

^ 10. bek. A Biblia feltárja, hogy Isten neve Jehova.

Lásd még

Amit pénzen nem lehet megvenni

Vásárolhatunk ezt-azt, amire szükségünk van, de az igazi megelégedettség olyan dolgokból fakad, amelyeket nem lehet pénzen megvenni.