Akadálymentesítési beállítások

Válassz nyelvet

Ugrás az almenüre

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ugrás a tartalomra

Jehova Tanúi

magyar

ŐRTORONY 2014. SZEPTEMBER 

Igazságos volt Isten Izraelnek adott törvénye?

Igazságos volt Isten Izraelnek adott törvénye?

NEM olyan régen egy nyugati országban egy bíróság téves bizonyítékok alapján halálra ítélt két férfit, akiket gyilkossággal vádoltak. Amikor fény derült a tévedésre, az ügyvédeknek sok erőfeszítés árán sikerült elérniük, hogy az egyik elítéltet szabadlábra helyezzék. De a másik férfin a legjobb ügyvéd sem tudott segíteni – ugyanis a halálos ítéletet már végrehajtották.

Ehhez hasonló igazságtalanság bármilyen jogrendszerben megtörténhet. Ezért a Biblia erre figyelmeztet: „Igazságosságra, igen, igazságosságra törekedj” (5Mózes 16:20). Ha a bírók követik ezt az alapelvet, az az állampolgárok javára válik. Isten olyan törvényt adott az ókorban az izraelitáknak, melynek fő vonása az igazságosság és a pártatlanság volt. Tekintsünk bele ebbe a törvénybe, hogy vajon megállja-e a helyét az a kijelentés, hogy Isten „minden útja igazságosság” (5Mózes 32:4).

„BÖLCS, ÉRTELMES ÉS TAPASZTALT” BÍRÓK

Ha a bírók tisztánlátóak, igazságosak és elutasítják a korrupciót, az az emberek érdekeit szolgálja. Isten Izraelnek adott törvénye nagy hangsúlyt fektetett ezekre a vonásokra. A pusztai vándorlás során Mózes azt az utasítást kapta, hogy nevezzen ki bírákul „derék, istenfélő, megbízható férfiakat, akik gyűlölik a tisztességtelen hasznot” (2Mózes 18:21, 22). Negyven évvel később Mózes felhívta a figyelmet rá, hogy még mindig fontos, hogy „bölcs, értelmes és tapasztalt” férfiak legyenek a nép bírái (5Mózes 1:13–17).

Évszázadokkal később Júda királya, Josafát * ezt parancsolta a bíráknak: „Ügyeljetek arra, hogy mit tesztek, mert nem emberért ítéltek, hanem Jehováért, ő pedig veletek van az ítélkezés dolgában. Most azért Jehovától való rettegés legyen rajtatok. Vigyázzatok és cselekedjetek, mert Jehovánál, a mi Istenünknél nincs igazságtalanság, sem részrehajlás, sem vesztegetés elfogadása” (2Krónikák 19:6, 7). Tehát a király emlékeztette a bírákat, hogy ha előítélet vagy kapzsiság befolyásolja a döntéseiket, akkor Isten felelősségre fogja vonni őket a következmények miatt.

Amíg Izrael bírái tartották magukat ezekhez a követelményekhez, addig a nemzet biztonságban érezhette magát. Isten törvénye még a legnehezebb helyzetekre is bölcs irányelvekkel látta el a bírákat. Melyek voltak ezek?

IRÁNYELVEK AZ IGAZSÁGOS DÖNTÉSHEZ

Bár bölcs és rátermett bírák lettek kiválasztva, nem kellett a saját képességeikre hagyatkozniuk. Jehova Isten utasításokkal látta el őket, melyek alapján megfelelő döntéseket hozhattak. Nézzünk meg néhány ilyen irányelvet, melyet az izraelita bírák kaptak.

Alapos utánajárás. Mózesen keresztül Isten ezt mondta: „Amikor meghallgatjátok testvéreiteket, igazságosan ítéljetek” (5Mózes 1:16). Egy bíró csak azután ítélhet igazságosan, miután az összes tényt megvizsgálta az ügyben. Emiatt  Isten erre kérte azokat, akik peres ügyekkel foglalkoztak: „kutass és járj utána alaposan”. A bíráknak még az ítélethozatal előtt meg kellett bizonyosodniuk róla, hogy a vádak igazak-e (5Mózes 13:14; 17:4).

A tanúk meghallgatása. A tanúvallomások elengedhetetlenek egy nyomozásban. Isten törvénye kijelentette: „Egyetlen tanú ne álljon elő senki ellen se annak valamilyen vétke vagy bűne miatt, bármilyen bűnről legyen is szó. Két tanú vagy három tanú szavára álljon a dolog” (5Mózes 19:15). A tanúk pedig ezt a parancsot kapták: „Ne terjessz valótlan hírt. Ne társulj gonosszal, erőszakot forraló tanúvá válva” (2Mózes 23:1).

Őszinte tanúvallomás. A peres ügyek elbírálásakor mindenkit figyelmeztettek rá, hogy milyen büntetés jár annak, aki hazudik: „a bírók járjanak utána alaposan, és ha a tanú hamis tanú, és hamis vádat emelt testvére ellen, tegyetek vele aszerint, amit ő tervelt ki a testvére ellen. Gyomláld ki magad közül, ami gonosz” (5Mózes 19:18, 19). Ennek értelmében, ha egy férfi hazudott a bírák előtt azért, hogy hozzájusson valaki örökségéhez, akkor büntetésül ennek megfelelő bírságot kellett fizetnie. Ha pedig halálra akart juttatni egy olyan személyt, akiről tudta, hogy ártatlan, akkor ez az életébe került. Ezek a szabályok igazmondásra ösztönözték a tanúkat.

Pártatlan ítélet. Miután már minden lehetséges tény és bizonyíték feltárult, a bíráknak tanácskozás után döntésre kellett jutniuk. Ebben Isten törvényének egy fontos része segített: „Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben. Ne bánj részrehajlóan a szegényekkel, és ne kedvezz a hatalmasoknak. Igazságosan ítéld felebarátodat” (3Mózes 19:15). A bíráknak minden esetben pártatlanul  kellett dönteniük, és nem a külső vagy a társadalmi helyzet alapján.

Ezek az egyszerű alapelvek évszázadokkal ezelőtt lettek lefektetve Isten Izraelnek adott törvényében, ennek ellenére még ma is iránymutatóak lehetnek a bíróságokon. Ha figyelembe vennék őket, elkerülhetőek lennének a bírói tévedések és a jogtalan ítéletek.

Ha figyelembe vennék Isten törvényeit, elkerülhetőek lennének a jogtalan ítéletek

EGY NÉP A JAVÁRA FORDÍTOTTA ISTEN TÖRVÉNYEIT

Mózes ezt a kérdést tette fel az izraelitáknak: „Melyik nagy nemzet az, amelyiknek olyan igazságos rendelkezései és bírói döntései vannak, mint ez az egész törvény, melyet ma elétek tárok?” (5Mózes 4:8). Bizony, ez rajtuk kívül egyetlen más nemzetről sem volt elmondható. Fiatalkorában Salamon király betartotta Jehova törvényét, ezért azt olvashatjuk, hogy uralma alatt az emberek „ettek, ittak és örvendeztek”, valamint biztonságban laktak (1Királyok 4:20, 25).

Sajnálatos módon az izraeliták hátat fordítottak Istennek. Jeremiás próféta által Isten ezt mondta: „Íme, megvetették Jehova szavát. Miféle bölcsességük van hát nekik?” (Jeremiás 8:9). Hová vezetett ez? Jeruzsálemben sok vért ontottak, és mindenféle gonoszságot műveltek. Végül lerombolták, és 70 évig lakatlan volt (Ezékiel 22:2; Jeremiás 25:11).

Ézsaiás próféta Izrael történelmének vészterhes időszakában élt. Amikor visszatekintett a múltba, ez az igazság fogalmazódott meg benne Jehova Istenről és a törvényeiről: „Amikor ítéleteid elérik a földet, igazságosságot tanulnak a termékeny föld lakói” (Ézsaiás 26:9).

Ézsaiás ihletés alatt örömmel prófétált a Messiás-Király, Jézus Krisztus uralmáról: „Nem pusztán szemének látása szerint ítél, nem is csupán fülének hallása szerint fedd. Igazságossággal fogja ítélni az alacsony sorúakat, és egyenességgel nyújt feddést a föld szelídei érdekében” (Ézsaiás 11:3, 4). Ilyen csodálatos jövő vár mindenkire, aki élhet majd a Messiás-Király uralma alatt Isten Királyságában! (Máté 6:10).

^ 6. bek. Josafát nevének a jelentése: ’Jehova bíró’.

Lásd még

Hogyan válnak javunkra a bibliai alapelvek?

Jézus elmondta, hogy miért van szükségünk útmutatásra, és melyik a két legfontosabb alapelv.

„Minden útja igazságosság”

HMiért vonzó tulajdonsága Istennek az igazságossága?